Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-28 / 174. szám
2017. JÚLIUS 28-, PÉNTEK PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. Csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján Jeszenszki András, az MSZP városi elnöke kijelentette: a szerdai és az elmúlt évek adataiból jól látszik a programszerű népbutítás eredménye. - Míg 2010-ben 98 246-an felvételiztek sikerrel, addig ez az adat 2017-ben 72 641. Csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, nőtt a költségtérítés mértéke, a tanárszakok esetében a hallgatók száma erőteljesen visszaesett az elmúlt időszakban, most pedig stagnálni látszik. A pedagóguspályán kiöregedés miatt 5-10 éven belül drasztikus tanárhiánnyal kell számolnunk. Aranyos Gábor, a városi elnökség tagja rámutatott: az, aki már elkezdte, de nem fejezte be felsőfokú tanulmányait, illetve aki már megszerezte első oklevelét, ha részt akar venni egy 10 féléves, osztatlan tanárképzésben, félévente 300-320 ezer forint költségtérítést kell fizetnie, ami nonszensz, hiszen hiányszakmáról van szó. - Akit első körben nem vettek fel, próbálkozzon a pót- felvételivel, mert ha költségtérítéses képzésre kerül is be, jó tanulmányi átlaggal egy fél év múlva átkerülhet az államilag finanszírozottak táborába. Nyíregyházán a vándorkiállítás fotó: racskó tibor Együtt-demonstráció lesz Szamossályiban Ablak előtt a repülőgép Ritka látvány az ilyen alacsonyan áthúzó repülőgép, de a biztonságra két tapasztalt pilóta Is fokozottan ügyel FOTÓ: GEGENY HOBBIES VIDEO NYÍREGYHÁZA. Juhász Péter, az Együtt elnöke és Lövei Csaba, a párt nyíregyházi ön- kormányzati képviselője sajtótájékoztató keretében mutatta be a megyeszékhelyen az Ellopott ország elnevezésű vándorkiállítást. - Az Or- bán-kormány 2010 óta közel 1200 milliárd forintot lopott el a magyar emberektől - fogalmazott Juhász Péter, aki szerint a www.egyuttpart.hu oldalon bárki megtekintheti azoknak a túlárazott projekteknek a listáját, melyekből az említett összeg összeadódik. - Nyíregyházán az ellenzéki pártok közül mi vagyunk azok, akik valóban teszünk a kormányváltásáért - szögezte le Lövei Csaba, aki azt azért megemlítette: itt talán még működik az igazságszolgáltatás, példaként említve a városüzemeltető cég volt ügyvezetőjének és a kórház egykori igazgatójának a bírósági ügyét.- A rétestésztaként húzódó nyíregyházi buszbeszerzés mögött is gyanítok némi turpisságot - tette hozzá a politikus. Baranyi Krisztina, a párt környezetvédelmi szakpolitikusa ezek után felhívta a sajtó képviselőinek a figyelmét arra a demonstrációra, melyet a Számos-szennyezés ügyében rendeznek szombaton, a szamossályi kompkikötőnél. KM-TG A levegőben nincs bravúr, csak tökéletes tudás, precíz terv és felkészültség. NYÍREGYHÁZA. Országos hírnevet hozott a legutóbbi nyíregyházi szúnyogirtás a munkát végző Tréner Kft.-nek és pilótájának. Valaki videóra vette, ahogy az AN 2-es géppel alacsony magasságban húznak el a város fölött, és a szenzációéhes bulvársajtó lecsapott rá, azt a látszatot keltve: majdnem nekirepültek egy toronyháznak... Természetesen erről szó sincs. A megyeszékhely lakóinak nem ismeretlen a város fölött időnként felbukkanó, alacsonyan áthúzó Ancsa, vagyis az AN 2-es repülőgép. Hosszú évtizedek óta végeznek így légi szúnyogirtást, amely persze látványos, a laikus számára esetleg ijesztő, az aggódóbbak félre is érthetik, vagy ami rosszabb: magyarázhatják. Ám hogy ne legyen baj, arról az ország legtapasztaltabb pilótái gondoskodnak. Amiből nem enged- Először is azt kell tudni, hogy a légikémiai védekezés, az ULV-technológia megköveteli az ilyen alacsony, 30-50 méteres magasságban végzett repülést. Ha ettől magasabbról szórnánk ki a készítményt, elpárologna, nem fejtené ki a hatást - tisztázza az elején Horváth Péter, a Tréner Kft. igazgatója, a gép pilótája. A repülés- ww biztonsági szabályok maximálisan az elsők! HORVÁTH PÉTER Nyíregyházán, a repülés országos és nemzetközi berkeiben nem kell őt bemutatni: itt szerezte meg a repülőmérnöki diplomáját, korábban tagja volt a magyar műrepülő válogatott keretnek, de ami most a legfontosabb információ, 37 éve rendelkezik „jogosítványnyal” erre a típusra. A kérdésekre tehát, hogy miért a város fölött, miért alkonyaikor s miért ilyen alacsonyan, az utóbbira válaszolt is. Nyíregyháza számos pontján vannak vizes élőhelyek: Sóstófürdő, Buj- tosi-tavak, Igrice mocsár, a Kertváros délnyugati, Borbánya peremrészei, örökösföld északkeleti oldala.- Több évtizedes pályafutásom, munkám során az első volt a repülésbiztonsági szabályok maximális betartása. Ezt magamtól, munkatársaimtól és a hallgatóimtól is megkövetelem! - szögezi le Horváth Péter. Az AN 2-esről pedig úgy vélekedik, ahogy a világ minden táján beszélnek róla: a legstabilabb repülőgépek egyike, kis sebességnél is kiszámítható, és amikor a legkisebb hiba első jelei mutatkoznak, utána még sokáig biztonságosan vezethető. Alázattal és tudással Az internetes felvételről elmondja: félrevezető, optikai csalódás, mert lentről készítették. A repülés magasságát és irányát mindig pontosan megtervezik, és ahhoz tartják magukat. A feladat végrehajtásánál mindig két pilóta ül a kabinban, egyrészt, hogy ketten ellenőrizzenek le minden mozzanatot, másrészt, hogy A tavak, záportározók a szúnyog ideális lárvabölcsői, a városlakók és a turisták pedig elvárják, hogy védjék őket meg a kellemetlenkedő vérszívóktól. Az önkormányzat, egész pontosan a NyírVV megbízásából szállnak fel bevetésre a Tréner gépei, napnyugta ha bármi történne a gép vezetőjével, akkor azonnal átvenné tőle a másik pilóta. A történet ennyi, bár engedtessék meg egy szerzői kiegészítés: több évtizede ismerve és nyomon követve ja nyíregyházi repülőtéren végzett munkát, egyértelmű, hogy a Tréner Kft. valamennyi pilótája a hivatás iránti alázattal, tisztelettel és maximális szakmai tudással áll helyt. Saját példájukkal bizonyítják: a levegőben nincs bravúr, csak tökéletes tudás, precíz terv és felkészültség. előtt egy órával. Azért ilyenkor, mert ez a méhkímélő technológia része, és a szer sem párolog el. Kontakt készítményről beszélünk, azaz közvetlenül érintkeznie kell a rovarral, hogy kifejtse a hatását. Minden kérdés világos már - innentől kezdve repüléstechnikáról van szó. NYÉKI ZSOLT zsolt.nyeki@kelet.hu Védelem a vérszívóktól Az örökzöld operettet egy rockénekes követi nyíregyháza. A Csárdáski- rálynő című operettel és Varga Miklós jubileumi, 60 éves életmű koncertjével folytatódik a hétvégén a 26. Mandala Nyár előadássorozat a Sóstói Múzeumfaluban. Az 1916-ban bemutatott Kálmán-operett az évtizedek során több ezer bemutatót ért meg. Az egész világ ismeri, talán nincs olyan része a Földnek, ahol ne ismerték volna a bécsi elkényeztetett arisztokrata és a tehetséges pesti énekesnő izgalmas, poétikus, szenvedélyes szerelmét. És Feri bácsi ezt énekli: „Haj- mási Péter, Hajmási Pál...”. A csárdáskirálynő szombaton 20.30 órától „perdül táncra” a Magyar Zenés Színház előadásában. A vasárnap este fél kilenctől kezdődő Varga Miklós-életAz egész világon ismerik a Csárdáskirálynőt FOTÓ: INTERNET műkoncert is kiváló kikapcsolódást ígér a jubiláló művész, valamint Sasvári Sándor, Kalapács József, Varga Vivien és Varga Szabolcs társaságában. Varga Miklós rockzenész évtizedek óta „beragyogja” a Mandala Nyarakat. Az életműkoncerten a legismertebb, legkedveltebb dalokkal (is) kedveskedik a nyíregyházi közönségnek. km-pi Kvízmegfejtés Református templomát 1815-ben villámcsapás érte, leégett, majd a tűzvész után helyreállították. a) Kispalád Jalla^i <Mmm napi menüajánlata: Rendezvények, | Tengeri halleves, , ueskü!!®!í, I Somlóigaluska Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk ell készítését Napi levesajánlatunk mellé és kOUn is uÁllaliuk rendelhetők frissensült ételek kedvező áronl Vauai)UK. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft! kiszállítással: 750 Ft. ■ '11 i- \ I ,yÜL|l.l.4l*>w/i> ryjfl JH Fif-l oHMLaMHHMMWHfeaMaMflBBÉÉB Felvételi eredmények: a kijelölt úton halad tovább a Nyíregyházi Egyetem A most felvételt nyert diákok célja, hogy az idén végzett hallgatókhoz hasonlóan megszerezhessék a diplomát fotó: sipeki Péter A pótfelvételi eljárásra elektronikus formában lehet jelentkezni. nyíregyháza. Eredményesnek mondható a 2017-es felvételi eljárás, a Nyíregyházi Egyetemre 1139 jelentkezőt vettek fel, a vezetőség által kijelölt úton halad az intézmény - emelte ki Ferencziné dr. Ács Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese a ponthatárok nyilvánosságra hozatalát követően. Az élen az óvodapedagógusok Mint elmondta, két külső tényező határozta meg a szakszerkezet változásait: a meghirdethető felsőoktatási szakképzési szakok száma a 2017-es eljárásban megfeleződött, ennek hatása érvényesült a felvett létszámadatokban is. A másik területet a tanárképzés átalakulása jelentette: a tanári mestersza- kos képzésben történt változás bizonytalanságot okozott, sok volt a téves jelentkezés is. Egyértelműen pozitív, az egyetem stratégiájával, küldetésével és regionális szerepvállalásával összefüggő tény, hogy az előző évhez képest mintegy 21 százalékkal nőtt az osztatlan tanárképzésre felvett hallgatók száma, az újonnan meghirdetett óvodapedagógus alapképzési szak bevezetésével pedig - a mesterszakos létszám visszaesésével együtt is - a pedagógusképzés összességében mintegy 14,5 százalékos növekedést tud felmutatni. Az intézményben a legnépszerűbb szak az óvodapedagógus volt, összesen 128 diákot vettek fel, a programtervező informatikus szakra 72, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a sport- és rekreációszervezés alapképzési szakokra 71-71 jelentkező jutott be, és nagy létszámmal, 46 hallgatóval indul az új közösségszervezés alapképzési szak. Az idei pótfelvételi eljárásra kizárólag elektronikus formában lehet jelentkezni a www. felvi.hu honlapon regisztrációt követően. A határidő: augusztus 7. A diplomások számára kínált szakirányú továbbképzésekre is lehet már jelentkezni augusztus 21-éig. További információk a www. nye.hu honlapon találhatóak. KM Nem engedték be, bombával fenyegetett A tárgyaláson a fiú megbánta cselekedetét. DOMBRÁD, NYÍREGYHÁZA. Egy 17 éves fiú a barátaival szeretett volna bemenni július l-jén este a dombrádi Tisza-parton egy diszkóba, de ezt a szervezők megakadályozták. A fiú annyira felháborodott, hogy hazament, felhívta a 112-es segélyhívót, és bejelentette, hogy bomba van a szórakozóhelyen. A bosszú eredményes volt, mert kivonult a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a rendőrség is, persze bombát nem találtak. A vádlott azon túl, hogy megzavarta a vendégeket, feleslegesen késztette intézkedésre a hatóságokat. A fiatalkorú vádlottat az ügyészség közveszéllyel fenyegetés miatt soron kívül bíróság elé állította. A tárgyaláson a fiú megbánó magatartást tanúsított, ezért a bíróság l évre próbára bocsátotta és elrendelte a pártfogó felügyeletét. Remélhetőleg ez az idő megfelelő lesz arra, hogy a vádlott a hivatásos pártfogója segítségével törvénytisztelő életmódot folytasson, és ne kövessen el újabb bűncselekményt - tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő. KM jWm» iflfcw my iBfl Hl ff ^ || InT «RsJg iüi m? ini írni: -111® ^n» ™iiii **»«»» El k Ín. Napi Hifiim KELET