Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-26 / 172. szám
2017. JÚLIUS 26-SZERDA GYÁSZHÍR A wfww.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét ZSIGMOND PORKOLÁB 1946.10. 09-2017. 06.26 Zsigmondi, legjobban a beszélgetéseinkre emlékszek. Amikor mi, egy családként az asztalnál ültünk, és teljes nyugalomban beszélgettünk. Ez egy igazán varázslatos idő volt, semmi máshoz sem fogható. Ott voltam én, aki állandóan mosolygott, és csak hallgattalak. Ahogy Gabiről meséltél, az első találkozásotokról, 1978január 19-én, ami egy igazán különleges nappá vált. Ezen a bizonyos január 19-én vallottál neki ugyanis szerelmet, de Gabi a rémülettől nem tudott mást tenni, mint becsapni előtted az ajtót. A félelem azonban nem uralhatja az ember életét, amit Ti nem is engedtetek. Gabi pár nappal később felkeresett és megpecsételte -sorsotokat a következő szavakkal: Én is szeretem Önt. Az elkövetkezendő 20 évben beutaztad egész Európát, hogy munkát és beteljesedést találj, amit végül Gabival közösen találtátok meg Császlóban. Megmutattad neki azt a helyet, ahol Te fel tudtál építeni egy házat és a közös életeteket. Miközben ültünk az asztalnál és beszélgettünk, éreztem a családot, védő kezeidet, amelyek büszkén és biztosan vigyáztak ránk és otthonotokra. Teljesen érthető volt, hogy Polgármester lettél. A nyomokat, melyeket hátrahagytál bennünk, mindannyian őrizni fogjuk. Tanításaidat sosem feledjük. A karaktered, csendes, teljes megértésben a környezettel, jellemvonásaid, amelyek a házaddal közösek. Ezek mindig is tovább formálnak minket. A több milliárd ember közül, akik ezt a világot benépesítik, Te voltál a mi otthonunk. És, amikor mosolygok, folyamatosan arra gondolok, hogy ez az a mosoly, amit Te ébresztettél. Egy családként. Amíg a nap lemegy és beköltözik a nyugalom, itt az otthonunkban. Mi mindig gondolunk rád Szeretettel: Feleséged Gabriele Fabienne és férje Gabriel testvéred Jolánka Dr. Czuprák Edit, Edit és Manuel Enikő és barátja Gyula Gyöngyi és Gyuri t Elcsitul a szív, mely értünk dobogott Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Te, aki annyi szeretetet adtál Te, aki mindig mellettünk voltál Te, aki nem kértél, csak adtál Minket örökre itt hagytál. Öleljen át a csend és a szeretet, Elfelejteni Téged soha nem lehet. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk ABONYI TIBOR 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 28-án 11 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából római katolikus szertartás szerint. Kérjük részvétüket egy szál virággal leróni. 900565 Gyászoló gyermekei és családjai. t Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, én a szívetekben élek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁNNÉ szül. Szűcs Etelka volt rakamazi lakos 91 éves korában rövid, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2017. július 27-én 10 órakor lesz a rakamazi temető ravatalozójából. 50,049 A gyászoló család. Jliilli Mély fájdalommal tudatjuk, hogy %■ jfl DÁVIDA SÁNDOR volt máriapócsi lakos életének 75. évében elhunyt. Temetése 2017. július 28-án, pénteken 11 órakor lesz a máriapócsi temető ravatalozójából. 90095? A gyászoló család. f „ Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át, és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KONDOR FERENCNÉ szül: Gasparik Margit volt tiszalöki szülésznő Nyíregyházi lakos életének 85. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2017. július 31-én hétfőn 11 órakor lesz a tiszalöki köztemetőben. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYÍRI ISTVÁN ANDRÁS buji lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 27-én 15 órakor lesz a buji temető ravatalozójából. Gyászoló szerettei « Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) ~Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HALÁSZ BERTALAN nyugalmazott pénzügyőr százados 2017. július 25-én, életének 71. évében méltósággal viselt, hosszan § tartó súlyos betegségben elhunyt. Temetésére Eperjeskén, 2017. július 27-én (csütörtök) 15 órai kezdettel kerül sor. Gyászoló család. www.hflfl.hu 15 KELET GYÁSZJELENTÉS 9 „ Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.... mert megnyugszanak fáradozásaiktól..., Jel. 14.13. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ROMÁN ZOLTÁNNÉ szül. Pulveri Magdolna a Magyar Állami Operaház volt tagja, a fényeslitkei Református Idősek Otthona lakója, 81 éves korában méltósággal viselt, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2017. július 28-án péntek 14 órakor lesz a kemecsei temető ravatalozójából. 95,543 Gyászoló család ® „ Küzdött él, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. " Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon TAKÁCS MIKLÓS nyírbogdányi lakos 62 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2017. július 28-án 11 órakor lesz a nyírbogdányi temető ravatalozójából. 900991 Gyászoló családja t Fájdalommal, de a feltámadás hitével tudatjuk, hogy a drága édesanya, nagymama, anyós, ÖZV. MAGA FERENCNÉ szül. Puhl Mária a város egykori védőnője, volt Újfehértó, Böszörményi út 40. sz. alatti lakos 2017. július 11 -én életének 86. évében szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése római katolikus szertartás szerint 2017. július 28-án, pénteken délelőtt 11 órakor lesz az újfehértói temetőben. A gyászoló család. „ Magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. ” (Jn 14,3) 901033 ' ’ ' t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk HALÁSZ FERENCNÉ szül: Benicsák Erzsébet tiszavasvári lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2017. július 28-án pénteken lesz a tiszavasvári köztemető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint. 901101 Gyászoló családja f „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, ^ így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. GEBRI MIHÁLYNÉ szül.: Rubóczki Piroska apagyi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 11 órakor lesz az apagyi temető ravatalozójából. 901019 Gyászoló családja 9 „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. " § Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY BÉLÁNÉ szül.: Gál Klára nyíregyházi lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 15 órakor lesz a nyíregyházi temető főbejárati ravatalozójából. 900990 Gyászoló családja LIPCSEI MÁRTA volt orosi lakos, életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2017. július 28-án, 14 órakor lesz az orosi temető ravatalozójából. 900918 Gyászoló szerettei. Úgy ment el, ahogy élt, csendben és szerényen, drága lelke nyugodjék békében! Fájó szívvel tudatjuk, hogy