Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-25 / 171. szám
2017. JÚLIUS 25., KEDD KELET Ezekben a hetekben nem árt az óvatosság az utakon illusztráció: internet A nyár derekán az özek nászidőszaka miatt veszélyesebb a közúti közlekedés. nyíregyháza. Szarvas Jánosné nap mint nap Szabolcs-Szat- már-Bereg mellékútjait rója. Számtalanszor ugrottak már őzek az autója elé, ám hiába számított rájuk: a napokban félmillió forintos kárt volt kénytelen elkönyvelni.- Általában korán reggel és alkonyaikor a legaktívabbak az állatok, ezúttal azonban fényes nappal történt meg a baj- idézte fel az esetet hűséges előfizetőnk. - Búj környékén, egy mellékúton haladtam, még lassítottam is egy élesebb kanyar miatt. A padkán burjánzó magas aljnövényzetből előbukkanó őzet már csak akkor vettem észre, amikor nekiugrott az autóm elejének. Személyi sérülés nem történt, s az állat is továbbszaladt a fák közé, ezért ismerőseim tanácsára nem értesítettem a rendőrséget. Az autó jobb eleje alaposan összetört, szerencsére - mivel van cascóm - a kár nagyobb részét a biztosító állja - tette hozzá Szarvas Jánosné, aki a baleset óta még jobban ügyeli az út menti növényzetet. Nehéz felkészülni- Bármennyire is figyelmesen vezetünk, a vadállatok legtöbbször szinte a semmiből kerülnek a jármű elé - erősítette meg lapunk érdeklődésére dr. Fedor Rita, hogy nem egyedi esetről van szó. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense hozzátette: - Azon kívül, hogy a veszélyes útszakaszokon csökkentjük a sebességet, a vadbalesetekre nehéz előre felkészülni, legfeljebb a vezetéstechnikai rutin segíthet. Ha a balesetben személyi sérülés történt, a rendőrség értesítése kötelező, egyébként a vadásztársaságnak kell szólni, akár a rendőrségen keresztül is. Az elütött vadat nem Az elütött vadat nem szabad elvinni, ez lopásnak minősül. DR. FEDOR RITA szabad elvinni, ez ugyanis lopásnak minősül. Bárhol megjelenhetnek- Az őzbakok ilyentájt nem figyelmesek, nem néznek sehová, csak mennek a suták után. Ha egy őz átszalad előttünk az úton, számítsunk rá, hogy jön másik is a nyomában! - figyelmeztetett egy tipikus baleseti helyzetre Szögi Lajos, az Aranyfácán Földtulajdonosi Vadásztársaság hivatásos vadásza.- Egyértelmű, hogy a vadveszélyt jelző táblánál mi a gépkocsivezetők dolga, azonban szinte mindenhol megjelenhetnek az őzek, még a városokban is. Ha olyan helyen történik vadgázolás, ahol tábla figyelmeztet a veszélyre, a vadásztársaság nem fizet. Egy efféle balesetben az autósnak és a társaságnak is van kára - egy suta 100, egy bak akár 500 ezer forint értékű is lehet -, ezért tábla hiányában a bíróság mérlegeli a körülményeket - taglalta a szakember.- A vadkárelhárító vadászatokra elsősorban a mező- gazdaság védelmében van szükség, de például a Sóstói-erdőben is ritkítással igyekeztünk elejét vermi a baleseteknek. Míg tavaly ezen a környéken harminc vadgázolás történt, az idén mindössze öt - tudtuk meg Szögi Lajostól, aki elárulta azt is: minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek elterelni az őzeket az utak környékéről, etetőket és sózókat például csakis a gépkocsiforgalomtól távol találhatunk. km-hp A rendőrség tanácsai O Őzre és szarvasra leginkább hajnalban és alkonyaikor, vaddisznóra j egész éjszaka lehet számítani. Olyan helyen, ahol az utat mindkét oldalról erdő szegélyezi, bármikor vonulhatnak a vadak. © Ha az út szélén megcsillanó szempárt látunk, vegyük le a reflektorfényt, lassítsunk, és várjuk meg, míg az állat elmegy! © Sáros vadnyomok az úton vad felbukkanására figyelmeztethetnek. © Használhatunk vadsípot, amely magas frekvenciájú hanghullámokat kibocsátva riasztja el a vadállatokat, de tartsuk észben, hogy ez sem nyújt százszázalékos garanciát! O A legtöbb biztosítónál köthetünk kiegészítő vadkárbiztosítást. O Ha már elkerülhetetlen az ütközés a vaddal, csak fékezzünk, de ne rántsuk félre a kormányt! Az ütközés egy szembejövő autóval vagy egy út menti fával sokkal súlyosabb kimenetelű lehet. © Minden esetben az ütés látási viszonyoknak megfelelően vezessünk! A táblával jelzett vadveszélyes útszakaszokon vezessünk még óvatosabban, csökkentsük járművünk sebességét! Kelet kvíz A falu fatemplomát 1862-ben egy öllel tovább tolták az utcától, az I. világháború előtti években bontották le, akkor épült a ma is álló református templom, a) Mátyus b) Nagydobos c) Tiszacsécse d) Túrricse A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ■ Kúriaszépítés Közmunkások kertészkednek a kállósemjéni Kállay- kúria környezetében. Ismerős és ismeretlen jótevőkben bíznak Csalással vádolják a családot, ami hátráltatja az adománygyűjtést. nyíregyháza. A nyíregyházi Bártfai család minden követ megmozgat, hogy összegyűjtse a pénzt, ami a bajor- országi közúti balesetben elhunyt Gergely és mesterséges kómában lévő bátyja, Tibor hazaszállítását, a temetés és a kezelések költségeit fedezi.- A civilek és a határainkon túl, főleg Németországban élő magyarok egy emberként fogtak össze, az országos hírekben megjelent, valótlan információk azonban nagyban hátráltatják az adomány- gyűjtést. Azt írták, hogy a család már pénteken kiutazott Németországba és hamarosan hazaszállítják halott fiukat, valamint, hogy a minisztérium és a konzulátus ehhez minden segítséget megad. És ha ez nem lenne elég, megjelentek az álhírek arról, hogy A balesetben hárman vesztették életüket FOTÓ: AFP- a protokoll szerint eljárva- csupán alapvető információkat közölt arról, hol történt a baleset, melyik kórházban ápolják Tibort, milyen sérülései vannak. A hétvégén már el is küldték a Gergő hazaszállításának költségeiről szóló, 1,2 millió forintos számlát.- A Bártfai család három tagja kedden utazik vonattal Münchenbe, ahonnan az ott élő magyarok segítségével eljuthatnak Kemptenbe. Még nem tudják, hogyan fognak több millió forintot összeszedni, de nincs más lehetőségük, bíznak és hisznek a közeli és távoli ismerősök, valamint az ismeretlenek jóindulatában, anyagi támogatásában. KM O A számlaszám, amelyekre az adományaikat küldhetik: Bártfai Jánosné 68700339- 10074008-00000000 BIC: TAKBHUHB IBAN: HU66 6870 03391007 4008 0000 0000 Tibor is elhunyt - mesélte elkeseredetten László-Kálmán Evelin. Megérkezett a számla A család barátja hozzátette: ahogy az édesanya fogalmazott, az interneten sokan „hazug koldusnak” nevezik, ami nagyon megviseli őket, ezért döntöttek úgy, hogy a továbbiakban nem nyilatkoznak a történtekről. Lapunkkal kivételt tettek, a család Evelinen keresztül azt üzente: soha nem hitték, hogy ennyi jólelkű támogató jelentkezik majd. Ismeretlenek keresték meg őket Németországból, hogy a kiutazásban, a szállás biztosításában és a tolmácsolásban segítsenek. A Minisztérium Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Millió, miliő Ritkán adatik meg a sport- kedvelőknek, hogy ekkora élményzuhatag alá álljanak. Már napok óta bizsergető az érzés, amely a mesebeli kis gömböc módjára ezekben a napokban tovább duzzad. A hosszú vizes vébé fénye érthetően mindent elhomályosít, és bár az eddig történtekben is alaposan el lehet mélyedni, a tényleges kicsúcsosodás csak most következik. S, ha gondosan kikaparjuk a gesztenyét, a közeli Mogyoródra is vethetjük vigyázó szemeinket. Érkezik ugyanis az utazó cirkusz, és a hosszú hétvégén a Formula-1 Pirelli Magyar Nagydíjra tódul a nép. A világ legnépszerűbb, legprofibb gyorsasági autós sorozata harminckét éve folyamatosan visszatér a Hun- garoringre. Egyedi tervezésű pályánk a harmadik azon versenyek sorában a legendás Monte-Carlo és Monza után, amelyek megszakítás nélkül rendeznek futamot a világbajnoki sorozatban. A parádés plovdívi kajak-kenu Európa-bajnoki lapátolás után vívóink is kardhegyre tűzhetik az érmeiket a lipcsei világbajnokságon, miként öttusázóink is büszkék lehetnek a minszki kontinensbajnoki menetelésükre. A nem olimpiai sportágak seregszemléjén, a wroclawi világjátékokon már többször felcsendült a Himnusz. Győr az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lázában ég. Nagyszabású, kompakt programsorozatot rendeznek a Kisalföldön, ahol komplett olimpiai falut alakítottak ki. A barátságos miliő millió értéket hordoz magában. Aszályos időben dagály van a honi sportéletben. Eljön majd az idő, amikor a jelenlegi extra dömping töredéke is elég lenne ahhoz, hogy édesebbek legyenek napjaink a megsüvegelendő produkcióktól. Hogy milyen áron mulat a magyar, az más kérdés. A bőség efféle zavaránál nem illő fanyalogni, teveként kell felszívni a vizes vébét és az oldalvizén utazó rendezvények pozitív impulzusait, melyek kedvezően hatnak a köz- és az önérzetre. Ráérünk azután szembesülni a száraz tényekkel, ha felszívódnak a megmunkált izzadságcsep- pek. ladanyi@kelet.hu Megkérdeztük Ön nyomon követi a vizes világbajnokság eseményeit? BOZSÓGYULÁNÉ: SEBŐK MARCELL: A NEMES LÁSZLÓNÉ: Természetesen nézem vízilabda a kedvencem, Sajnos, az idei világ- a közvetítéseket. győzelmet várok. bajnokság kimarad. NEMES LÁSZLÓ: Az NAGY ANNABELLA: VASKÓ CSABA: Az úszás a kedvencem, Nem nézek tévét, így a eredményeket számon sok aranyat remélek. sportműsorokat sem. tartom.- A megnyitót csak részben láttam, de gyönyörű volt a fényjáték. Természetesen nézem a közvetítéseket is. Mindenjó sportolónak szurkolok, de a magyaroknak drukkolok- válaszolta kérdésünkre a tiszaújvárosi Bozsó Gyuláné. Sebők Marcell ha teheti, a tévé előtt ül, folyamatosan követi a vizes vébé eseményeit. - A vízilabda a kedvencem, természetesen győzelmet várok úgy a magyar fiúktól, mint a lányainktól - árulta el a megyeszékhelyen élő fiatal. Nemes Lászlóné és férje, Nemes László nem nézi a sportközvetítéseket a televízióban. - Sokat dolgozunk, emellett kertes házat vettünk, nagyon sok a munka a portán, így az idei világbajnokság kimarad számunkra. László hozzátette: a kedvence az úszás, de sajnos szinte semmit nem lát a versenyszámokból. Mindenesetre abban reménykedik, hogy sok aranyat szerzünk. - Csak képeket láttam a világbajnokságról. Ennek oka egyrészt, hogy nem követem a sporteseményeket, másrészt tévét sem nézek - mondta el érdeklődésünkre a nyíregyházi Nagy Annabella. Vaskó Csaba az eredményeket számon tartja, de nincs ideje a televízió előtt ülni. - Nagyon szeretem Hosszú Katinkát, a neve garancia az aranyra - jegyezte meg mosolyogva a fiú. KM *> Üde színfolt Még csak néhány hónapja, hogy megnyílt Biriben a Műv-Ész Klub, Kávézó és Színházterem, de a helyi fiatalok körében máris népszerű lett - szívesen keresik fel napközben is. FOTÓK: SIPEKI PÉTER Háttér 3 Óvakodjunk a világító szempároktól!