Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-17 / 164. szám

2017. JÚLIUS 17., HÉTFŐ KELET . illP Elsősorban a szervezési munkákra helyezze a hangsúlyt, ezen a téren várhat magától kimagasló teljesítményt. Szellemileg friss, de fizikailag nincs csúcsformában. ______________ _________ Vegye észre az Ont körülvevő szépséget, ne csak mindig a a feladatok lebegjenek a szeme előtt! Olyan emberek között mozoghat, akik éppen az Önt érdek­lő területen tudnak Önnek sok újdonságot mutatni. Sokáig nem fojthatja el az indulatokat, azok utat fognak törni a felszínre. Most még képes lesz úgy kiönteni a szívét, hogy azzal nem bánt meg másokat. Tisztázza a helyzetet addig, amíg nyugodt! Hiába vannak tervei, nem várt események végül teljesen felborítják a programját. Ha ezt elfogadja és keresi benne az előnyöket, akkor még hasznosabban is töltheti az időt, mint azt gondolta volna. Várnia kell, bár a türelem nem az erőssége. Hiába ' siettetné a folyamatot, nem ér hamarabb célba, ha most rohan. Ráadásul nem is egyedül indult el, őket sem hagyhatja maga mögött. ___________ Ne engedje, hogy a környezetében uralkodó feszültség Önre is átragadjon! Remek hangulatban ébredt, tele van tervekkel, de ezeket csak akkor tudja megvalósítani, ha végig ura magának. Nehezen viseli el azt a feszült hangulatot, ami a környezetében uralkodik, próbál békét teremteni. Ne foglaljon állást egyik oldal mellett sem, csak mutas­sa meg azt az utat, amelyen érdemes lenne elindulni! Kerüli a feszültséget, olyan emberek között érzi most jól magát, akik egy véleményen vannak Önnel. Bár így nem sok új tapasztalatot gyűjthet, de úgy érzi, a biztonságot jelentő utat nem szívesen hagyná el. Fáradt, ilyenkor sokkal érzékenyebben reagál a környezetéből érkező jelekre. Olyan szavakat is a szívére vesz, melyeket máskor elenged a füle mellett. Vonuljon inkább félre! Hiába lép egyet előre, ha utána kettőt kell hátrálnia, mivel hibázott. Próbáljon összpontosítani, hogy elke­rülhesse az ilyen helyzeteket! Szem elől tévesztette a célokat és csak bolyong. Emiatt egyre feszültebb. Kimerültén ébred, így hiába vannak tervei, azokat egyre csak tologatja maga előtt. Látszattevékenysé­get végez, hogy ne zavarják, de nem halad előre. Ne a környezetében élőket hibáztassa! Csak úgy lesz képes továbblépni, ha a múltat lezárja. Ehhez az szükséges, hogy megértse, azon már nem változtathat. Előre kell tekintenie, ha csak visszafelé néz, nem csoda, ha elveszíti a célokat a szeme elől. L-UJ.1' J.IJ Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: A75 Ft/perc (bruttó) http:yyhorosxkof3.szon.hu JÚLIUS 14., PÉNTEK 9,10,14,17,20,22,33,39,42,50,52, 56,57,58,65,70,76,78,79,80 JÚLIUS 15., SZOMBAT 2,4,5,9,11,16,19,29,32,43.52,55, 57,61,62,66,68,72,78,79 SORSOLÁS: JÚLIUS 15. 1,9,25,73,89 Joker: 7,6,6,0,3,0 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosra 1114215, a3 találatosra 15 550, a 2 találatosra 1385 forintot fizetnek. SORSOLÁS: JÚLIUS 16. 5,12,14,15,17,18 6 találatos szelvény nem volt, az 5 találatosra 349 870, a 4 találatosra 9000, a 3 találatosra 1805 forintot fizetnek. (QE£& 2017. július 15. E hétre érvényes határszám: 37. A nyerőszámok húzási sorrendben: 40,31,74,5,54,68.1,67,34,33,32, 39,36,59,37,62,27,48,70,35,11,15, 45.51,6,12,66,10,2,21,46,3,69,72, 30,55,8,58,50,20,17,71,53,19,57, 24,73. Az első képet a 30 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az első keretet a 37 kisorsolt nye­rőszám után érték el. A Luxort a 47 kirorsolt nyerőszám után érték el. Luxor telitalálat: 1 db, 7147 620 Ft Első keret: 2 db, 510 545 Ft Első kép: 108 db, 7 090 Ft. Keret: 283 db, 7 215 Ft. Kép: 13 992 db, 820 Ft. A kö­vetkező heti számsorsolás határszáma: 38. Az adatok tájékoztató jellegűek! Nyeremények A Ford VAGÉP autós ajándékot nyerte: Szűcs Jánosné, Újfehértó. Az elmúlt hét sudokunyertese: kezdő: Orosz Gézáné, Nyírgyulaj; haladó: Zakor Istvánná Mátészalka. A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu címre várjuk. Sudoku 164. feladat Kezdőknek, 164. Haladóknak, 164. Megfejtések, 153. számú feladat Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min­den szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (164-169.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. július 27. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Rejtvény A megfejtéseket 2017. július 27-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést be­küldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet- Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. vagy a rejtveny@kelet.hu címre küldhetik be. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A100 Eves Patika Nyíregyházán a Hatzel tér 1. szám alatt állandó 8 gyógyszertári ügyeletét tart. Hfvjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Matyasovszki Józsefet. Hétköznap 9-17.00-ig. Tel.:+36-20/940-1705 Országos előrejelzés Megyei előrejelzés Ma Vízhőmérséklet Duna 21-24 °C Velencei-tő 21 °C Tisza 19-25 °C Fertő ______1^°C Balaton ' 21 °C Tisza-tó 23 °C Tengerek Antalya _____28 °C Cote d'Azur 24 °C Bibione ____24 °C Kréta______24 °C Costa Brava 24 °C Split _______28 °C Európai városok időjárása Kassa _____28fC Bécs_______27 °C Eperjes 29 °C Grác _______26 °C Terebes _29°C Pozsony___2J°C Ungvár 30 °C Prága ______23 °C Munkács 30 °C Berlin ______20^C Beregszász 29 °C München ___22°C Szatmárnémeti 31 °C Frankfurt 22 °C Nagyvárad 30 °C Róma ______29 °C Arad ______33)>C Párizs______19 °C Temesvár 34 °C Madrid _____24 °C Kolozsvár 32 °C London 22 °C Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -194 cm, apad, a mederteltség 7 %, vízhőfok 18,8 C-fok; Tivadarnál -215 cm, apad; Vásárosnaménynál -106 cm, apad; Záhonynál -222 cm, apad; Dombrád- nál 54 cm, árad; Tiszabercelnél 282 cm, árad; Tokajnál 470 cm, apad, 23,6 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -102 cm, árad, 3 %, 17,1 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 128 cm, apad; a TÚR Garbóknál -79 cm, apad. Évforduló KOVÁCS PÁL 105 éve Debrecenben megszületett Kovács Pál vívó, hatszoros olimpiai bajnok. Vagép © KELET Megfejtendő: A feladvány Monica Baldwin gondolatát rejti.--------------------------- ---------:-------------------------------------------------------------------------------------ír-v---------------------:—:--------------------------— ■----------------------------------------------------—;--------- -———— H - Hétfőn reggel derült, Napközben folytatódik Este, valamint éjszaka lÉlgMüyigQ w MP cimMBM száraz, még hűvös „„ a túlnyomóan derült, sem számíthatunk f Napkelte: Holdkelte: időre ébredhetünk. ' idő, csapadék nem vár- __ nagy változásra, jl'l ji,c17 hptff) 0447 0007 További névnapok: vy Párás lesz a levegő. jP £ v§r ható. Még elviselhető marad a csendes, nyu­jLiiiuj í/., 11C.L1CV Napnyugta- Holdnyugta- Mária, Bánk, Leó, Mag- tartományban tetőzik %► godt, eseménytelen ÍdOjaraS.SZOn.hU 20:21 1335 dolna, Róbert, Sarolta. DCßGEL DÉLBEN a hőmérséklet. ; ESTE időjárás. tjllliwjcegfjlffl Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodorl51russmedia.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsoit.nvekil51kelet.hu). Sportszerkesztő: Mán László ( laszlo.man@kelet.hu ) Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.hu ). ****§« CJ9AI«* ■ Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsolt.vargaakelet.hu). Marketingvezető: Márton Vivien (vivpn.mflrtonarii.ssmedia.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (mihalv.dankoarussmedia.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható -telefonszámon, vagy e-mailen: rpklamarin@keipt.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970. e-mail: hirdetes@kelet.hu - á<-> ! íe " apróhirdetés feladása telefonon: (10-90/603-604 (a hívás dija 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, intomaton- ht+p-//hirript»s kólót hu/ ■ *l»!p„J. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-maíl: keletflkelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft., Debrecen. Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor ( tibor.duboczki@russmedia.hu ). Megjelenés száma: 2017/164. www.russmedla.hu iXJ/-----­,.A Kiadó az elfogadott megrendelés alapián átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes ___ tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos M/ll =52. károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, 1» pnnt-audit polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.’ EJjEEBHI

Next

/
Thumbnails
Contents