Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-17 / 164. szám

2017. JÚLIUS 17., HÉTFŐ Csíkos falunap volt a kocsordi sportályán kocsord. Csíkos falunapot tartottak szombaton Kocsor- don, a rendezvény fő célja a hagyományőrzés és a nívós szórakoztatás volt. A sztár­vendégek - Ham Ko Ham, Rózsás Viktória, Koós János és Dékány Sarolta - mellett tiszteletét tette a községben a testvértelepülés, Mezőfény önkormányzati delegációja, de a környező települések, civil szervezetek képviselői is jelen voltak az eseményen. Erdélyi finomságok a mezőfényiektől Koós János retro-hangulatot teremtett Így mindent lehet látni A falu apra|a-nagy|a kíváncsi volt a programokra fotók: sipeki Péter Készül a strudli fotók: sipeki Péter A nyírbogáti Mesekert óvoda műsora Forgatag Bogáton Színes programsorozat várt a nyírbogátiakra és a településre érkezőkre. nyírbogát. Már pénteken el­kezdődött a Bogáti Forgatag: sportversenyeken vehettek részt az érdeklődők, este pedig koncertek voltak. Szombaton mindenkit közös ebédre várt az önkormányzat, az ünnep­ségen jelen volt a honvédelmi miniszter, Simicskó István is. A színpadon egymást váltot­ták a fellépők: Lola, Magyar Rózsa, este pedig Demjén Fe­renc adott élő koncertet. A kicsiket vidám gyerekprogra­mok várták, de ingyenes szű­rővizsgálatokon is részt vehet­tek a helyiek. km A honvédség munkájával és eszközeivel is mégis- , meredhettek az érdeklődők Magyar Rózsával sokan készítettek közös képet Kompot húztak es halat sütöttek Balsán balsa. A XI. Tisza-parti hal- és vadfesztiválon három csapat feszült neki a köteleknek, hogy kiderüljön melyikük tudja leghamarabb átvonni a Tisza túlpartjáról a kom­pot. A rendezvényt riogató esőcseppek elől mindenki a színpadhoz húzódott, ahol az óvodások, valamint a helyi népdalkor, illetve a Matiné zenekar aratott tapsot. Sül- tek-főttek a hal- és vadételek, a nagyszínpadon pedig Jani- csák Veca, Soltész Rezső, Ba­lázs Fecó, Péter Szabó Szilvia váltották egymást a tűzijáték előtt. KM-PS Húzd meg jobban... FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Élmények a magasban Tilinger Attila is fellépett A sztárvendég: Sheyla Bonnick és a Boney M fotó: drotár tamás Sztároka szamossályi színpadon szamossályi. Fellépők sorát felvonultatva rendezett falu­napot szombaton a szamossá­lyi önkormányzat. Az érdeklő­dők hallhattak magyar nótát, láthattak táncosokat. Fellépett az ököritói Fergeteges együt­tes, Stefano, Tilinger Attila, a Nelson, az est sztárfellépője pedig a Sheyla Bonnick feat the Sounds of Boney M. volt. Nagyon sokan nézték testközelből a fellépőket fotók: sipeki Péter ■ Sárkányhajók versenyeztek Benépesült szombat délelőtt a csónakázó tó Nyíregyházán. A Sóstói Sárkányhajó Fesztiválon húsz futamot indítottak, hogy eldöntsék, mely legénység halad át legtöbbször a zöld bóják jelezte célvonalon. fotó: pusztai Sándor KELET 8 A vétvége képekben Lovak és lovasok is tiszteletüket tették a Tisza-parti eseményen

Next

/
Thumbnails
Contents