Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-15 / 163. szám
2017. JÚLIUS 15., SZOMBAT 8 ízvilág Címer dinnyéből, rózsa retekből Legalább egy szekérde- réknyi dinnyét kifaragtak már. nyíregyháza. Ha fesztiválokon vagy gasztroeseménye- ken nagyon sok ember áll körbe egy asztalt, és csodálkozva tekintenek az azon álló alkotásokra, szinte biztosak lehetünk abban, hogy Kígyósi János és Tatai Pál gyümölcs- és zöldségszobrászok munkái a csodálat tárgyai. És ez nem is csoda, hiszen dinnyéből, tökből, sárgarépából, retekből vagy céklából faragott alkotásaik művészi igényességgel készülnek, megjelenítve neveket, állatfigurákat, címereket vagy akár foglalkozásokat. Újdonságok a neten Mindketten mesterszakácsok, közös történetük pedig akkor kezdődött, amikor tíz évvel ezelőtt elmentek egy újfehértói rendezvényre, és találkoztak Tanács Attilával, a többszörös olimpiai bajnok ételszobrásszal. Annyira tetszett nekik, amit láttak, hogy elhatározták: ezt ők is megtanulják. Sikerrel elvégeztek egy tanfolyamot - Tanács Attila azóta is mondogatja, hogy ilyen jó tanítványai ritkán akadnak -, majd elkezdték kikísérletezni, hogy mely zöldségek, gyümölcsök alkalmasak a faragásra. Egyre több lett a sikerélmény, számos Európa- és világbajnokságon vettek részt, de olimpián is képviselték a magyar színeket, a legtöbb megmérettetésről pedig ezüst- és bronzérmekkel, illetve diplomákkal tértek haza. Úgy érzik, hogy a szakmán belül egy kicsit háttérbe vannak szorítva, ám ezért kárpótolja őket az a megbecsülés és szeretet, amit a rendezvényen tapasztalnak. Folyamatosan képzik magukat - nagyon sok szakkönyvet rendelnek Kínából, de az interneten is találnak újdonságokat. Amikor a dinnye feladja- Az ételszobrászatban nincsenek határok, és ebben éppen ez a jó: kiélhetjük benne Mesterműveik zöldségekből és gyümölcsökből fotók: facebook Kígyósi János és Tatai Pál a februári mestervacsora vendégeit is lenyűgözték alkotásaikkal fotó: janics attila alkalommal, amikor versenyre készültem, hajnali négy körül, amikor már majdnem készen voltam, szétpukkant az éppen akkor faragott diny- nyém: annyira feszes volt, hogy nem bírta tovább a faragást. Ilyenkor bosszankodik az ember, azután kezdi elölről - meséli mosolyogva Tatai Pál, akitől megtudtuk: ilyenkor, nyáron sok esküvőre is meghívást kapnak. A párok legtöbbször azt szeretnék, ha a nevüket faragnák ki, de férfi és nő alakot vagy idézeteket is gyakran kérnek tőlük. Ezeket is szívesen elkészítik, hiszen számukra nagy öröm, ha hozzájárulhatnak a fiatalok boldogságához. Jó, ha három cikket megevett Állandó társa, Kígyósi János lapunknak azt mondta: legalább egy szekérderéknyi diny- nyét használtak el az elmúlt tíz év alatt. Faragás közben jó, ha összesen három cikket megevett, és még mind a tíz ujja megvan - mondja nevetve. Az alkotásai közül sokra emlékszik szívesen: a Cante- mus kórusnak hangszereket faragott, a nyírbátori zenei fesztiválra karmestert, de a répából készült újévi malacait is sokan dicsérték. A legtöbb idő, amit egy kompozícióra töltött, húsz óra volt, de mint mondja, megérte, hiszen nagy sikert aratott vele. Persze, ők sem mindig faragnak, szakácsokként a finom ételekért is rajonganak. Mind a ketten imádják a húsételeket, és gyakran fogyasztanak köretként zöldséget - természetesen faragva... km-sza a kreativitásunkat, szárnyalhat a fantáziánk - mondja Tatai Pál, aki szerint a munkájukban az egyik legfontosabb tényező a zöldségek, gyümölcsök ismerete: tudniuk kell, hogy milyen érési stádiumban lehet hozzákezdeni a faragáshoz. - Az egyik Magyar siker a világversenyen buoapest. Magyar siker született a Muscats du Monde muskotálybor-versenyen: a franciaországi megmérettetésen a mádi Holdvölgy borászat sárga muskotálya aranyérmet kapott és bekerült a top 10-es rangsorba. A verseny 55 fős nemzetközi zsűrije 25 ország 214 száraz, édes és gyöngyöző muskotály borából választotta ki a legjobbakat, amelyeket 38 arany- és 33 ezüstéremmel díjazott. MTI Zöldségchips A zöldségchipseket lelkiisme- ret-furdalás nélkül ropogtathatjuk: finomak, mint a chips, de nem hizlalnak. Tökéletes alap a cukkini, az édesburgonya, a zeller, a zöldbab, a sárgarépa. Fontos, hogy ne olajban, hanem sütőben süssük a zöldségeket! íme, egy finom recept. Hozzávalók: 1 cukkini, 1 fehérrépa, 1 sárgarépa, 1 ek. olívaolaj, só, bors. Elkészítés: A zöldségeket mossuk, majd szárítsuk meg, és vágjuk őket nagyon vékony karikákra. Ha azt akarjuk, hogy azonos vastagságúak legyenek, reszeljük le uborkaszeletelőn. Sorakoztassuk a zöldségeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, locsoljuk meg kevés olívaolajjal és fűszerezzük sóval, borssal. 170 fokos sütőben körülbelül 40 perc alatt ropogósra sülnek. Félidőben érdemes átforgatni, hogy egyenletesen piruljanak. Kicsit extrább, de ugyancsak finom variáció, ha a zöldségeket megszórjuk parmezánnal. Készíthetünk chipset cukkiniből, zellerből vagy répából is Sajtvásárlás: mint a cukrot... Budapest. A Világgazdaság pénteki számában a Nielsen adatai alapján azt írják, a sajtok közül továbbra is trappista a legnépszerűbb fajta, a teljes piac 43 százalékát fedi le. A piackutató szerint tavaly június és az idén május között a sajtpiac mennyisége stabil maradt, a forgalom kilenc százalékos növekedéssel a 90 milliárd forintot is meghaladta - ennél többet csak a feldolgozott húsra és sörre költünk. A fogyasztás eltolódott a magasabb árú sajtok felé, a gyártói márkák forgalma hatvanhárom százalékról hatvan százalékra esett Imádjuk őket vissza. KM Miből van diplomád? Csokiból Már kapható az internet sztárja, a fekete fagyi Nem csak a szakembereket, de a csoki, kávé és tea iránt hobbiszinten érdeklődőket is várják. Budapest. Csokoládé-, kávé- és teakészítő mester szakmérnök, szaktanácsadó képzés indul - olvasható az eduline. hu-n. A posztgraduális képzést a Budai Campuson lévő Élelmiszertudományi Karon indítja el a Szent István Egyetem. A tanszék a közleményében azt írja, a kézműves édesipari termékek egyre népszerűbbek a fogyasztók körében, és ma már otthon is sokan kísérleteznek minőségi trüffelek, bonbonok, táblás csokoládék előállításával. Ennek ellenére A szakszerű kóstolás népszerű tárgy lesz! illusztrációk: internet maga az iparág szakemberhiánnyal küzd. Ezen enyhítene a gyakorlatorientált képzés, amelyben hét különböző tanszék oktatói mellett mestertanárként jelentős szerepet játszanak a vállalati szakemberek, akik többek között olyan cégektől érkeztek, mint a Szamos, a Choco- Me, a Goodwill, vagy éppen a Jacobs Douwe Egberts és a Starbucks. A képzés kiemelt partnere a Magyar Édességgyártók Szövetsége. Készítés, minősítés A munka mellett is végezhető, levelező tagozaton induló 4 féléves posztgraduális képzés a szakemberek mellett a csokoládé, a kávé és a tea iránt hobbiszinten érdeklődő fogyasztókat is várja, akik számára nemcsak az előállítási technikák, hanem a szakszerű kóstolás, minősítés és az érzékszervi bírálat is hasznos ismereteket jelenthetnek. BUDAPEST. Aki használja a közösségi oldalakat, biztosan találkozott már a fekete tölcsérbe töltött éjfekete, jeges finomsággal. A fekete fagyi első ránézésre nem néz ki túl bizalomgerjesztőnek, de aki megkóstolta, azt mondja, nagyon finom. A különlegesség elért Magyarországra: Budapesten is kapható. A kókuszból kinyert aktív szénnel színezett fekete fagylaltot többféle ízben árulják, de sima, cukros, illetve almacukros verzióban is megkóstolhatjuk az Andretti Cukrászdában. A glutén- és laktózérzéke- nyeknek sem kell aggódniuk, a hírek szerint ugyanis hamarosan a mindenmentes változat is elérhető lesz majd, így ők is nyugodtan élvezhetik az újszerű nyalánkságot. km Nem szép, de állítólag finom Piaci árak a megyéből Finom ajánlatunk a hétvégére 400-500 _____________350___________ 300-380 300-350 J300-1800 __________250-400____________300-450___________200-450 1000-1800 _________1800-2500__________1500-1800____________2000_______ ^^|^^^^^Ml^100-450 ____________350______________300-350__________ 250-450 250-350 130-250 ___________ 150-250 100-300 1200-1400 ________800-1300___________ 600-800 1500 , 600-1000 850 _________700-900___________750-1250 ^ _______300__~_____________350_____________300-320_____________200_______ 200-350 390 __________120-350___________250-450 ^ 200-250 _____________200____________ 250-300 300 150/200/cs _______800____________ 700-850____________950_ 120-250 ____________80-150____________120-140____________80-150 300-400 400-700 ____________450-500___________250-450 1 130-150 ______150-180____________150-200 ■ J 1000-1500 _______1300____________1000-1200__________1000-Í400 1800-2500 ____________2500___________ 1400-2000 1800-2200 80-180 100 __________100-150____________80-150 250-300_____________350 ______________200-280_________ 200-300 450 300 __________200-250_____________250 160____________150-250 ____________120-150____________120-150 ^^^^^^^^^■^^1400-2200__________1700-2700 __________1800-2200________ 1600-2200 25-37 25-45 ______________32-40_____________30-35 600-750 _____________300______________200-250 200 _ ^ 550-750 _____________700_____________150-650_____________950 800-1200 _______1200___________ ~ 900-950 __________1500 800 ___ 500 350-400 _J____350 Marcipános barackleves Hozzávalók: 50 dkg sárgabarack, 2 dl víz, 2 dl habtejszín, 10 dkg marcipánmassza, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg szeletelt mandula, 1 csipet só. Elkészítés: A megmosott, felnegyedelt sárgabarackot feltesszük főni a vízzel és a vaníliás cukorral. Addig főzzük, amíg a barack kezd szétfőni, majd hozzáöntjük a tejszín felét és felforraljuk. Belereszeljük a marcipánt és selymesre turmixoljuk. Jeges vízfürdőben kihűtjük. Közben a tejszín másik felét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A kihűtött levesbe beleforgatjuk a tejszínhabot, a tetejét megszórjuk illatosra pirított mandulaszeletekkel. Baconös hús nyári zöldségekkel Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 20 dkg bacon, 2 ek. mustár, só, bors, 25 dkg koktélparadicsom, 1 lila hagyma, 2 cukkini, 4 szár zeller, 1 ek. olívaolaj, 1 marék friss zöld fűszer (rozmaring, majoránna, oregánó). Elkészítés: A pulykamellet nagyobb darabokra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, betekerjük baconnel. A zöldségeket kockára vágjuk, majd egy tepsibe tesszük. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, meghintjük a zöld fűszerekkel, és 25-30 perc alatt készre sütjük. A grillen megsütjük a baconbe göngyölt hús mindegyik oldalát. A húst a zöldségeken tálaljuk. Meggyes túrógombóc Hozzávalók: 25 dkg túró, 2 tojás, 4 ek. búzadara, 1 kk. só, 2 dl tejföl, 20 szem meggy, 20 dkg zsemlemorzsa, 2 ek. vaj. Elkészítés: A túrót összetörjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a tojásokat, a búzadarát és kikeverjük. Gombócokat formázunk, 2-2 meggyet teszünk a közepükbe és megfőzzük őket. A megfőtt gombócokat megpirított zsemlemorzsába forgatjuk, meghintjük porcukorral. Házi málnafagyi Hozzávalók: 40 dkg natúr joghurt, 6 dkg méz, 30 dkg málna, 3 dl habtejszín, 8 levél menta. Elkészítés: A joghurtot és a mézet összekeverjük, hozzáadjuk a málnát, és botmixerrel összedolgozzuk. A tejszínt felverjük, és a joghurtos keverékbe forgatjuk. A masszát fagyasztóba tesszük 1 órára. A fagyos joghurtmasz- szát kívülről befelé haladva átkeverjük, majd visszatesszük a fagyasztóba 30 percre. Újra átkeverjük, és legalább 3 órán át fagyasztjuk. Fogyasztás előtt 15 perccel áttesszük a normál hűtőtérbe. Kelyhekbe adagoljuk, málnával és mentával kínáljuk, (mindmegette.hu) KELET