Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-14 / 162. szám

2017. JÚLIUS 14., PÉNTEK Nyíregyházi Állatpark: kis nagy mara született NYÍREGYHÁZA, A pampanyúl vagy más néven nagy mara (Dolichotis patagonum) Föl­dünk második legnagyobb rágcsálója. Megjelenése olyan, mintha egy nyulat ke­reszteztek volna egy őzzel, valójában azonban a tengeri- malacfélék családjába tarto­zik. A Nyíregyházi Állatpark­ban élő 3 tenyészpár közül most mindháromnak szület­tek utódai, májusban és júni­usban. A 3 hónap vemhességi idő után világra jött kölykök már 24 órával a születésük után képesek önállóan járkálni, ekkor még leginkább a rejtett kotorékban tartózkodtak, de a különböző életkorú utó­dok már napsütéses időben előszeretettel tartózkodnak a földfelszín felett is az Andok kalandok kifutórendszerben. Bár hamar elkezdték enni a fűféléket, a rágcsálóknál szokatlan módon, akár 13 he­tes korukig szopni is fognak majd. A kölykök felnevelése idején az addig csak kettes­ben élő párok a többi párral átmeneti kolóniát alkotnak, s bár egymás kicsinyeit nem szoptatják, közösen vigyáz­nak az 5 utódra. km Maracsalád fotó: sóstózoo Mátészalkai rotarysok a világelnök fogadásán Mátészalka. Magyarországra látogatott lan Riseley, a Rotary világelnöke és felesége, Juli­et. A szentendrei skanzenben kezdődött el a Rotary világmé­retű faültetési programja, ahol a Mátészalkai Rotary Club lel­kes csapata is tevékeny részt vállalt. lan Riseley a látogatás végén elismerését fejezte ki a Magyarországon folyó huma­nitárius munkáért, lenyűgöz­te a kedves fogadtatás és az őt körülvevő üatalos energia, a számtalan nemes program. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy tehetségükhöz mérten változtassanak a világon, km Ader János köztársasági elnök fogadta a delegációt fotó: tudósítónktól Pezsegnek a cserediákok Dr. Rémiás Tibor (jobbra) fogadta a cserediákokat és a kísérőiket fotók: sipeki Péter A brazil, a török, az angol, a francia, az olasz, az indiai, a belga és a spanyol vendégek három hétre érkeztek. NYÍREGYHÁZA. Ragyogó kezde­ményezés, hogy a kánikulai henyélés helyett pezsgő prog­ramokkal gazdagítják a világ különböző pontjairól érkezett Lions-cserediákok élmény­világát. A tizenhét esztende­je alapított Első Nyíregyhá­zi Lions Klub nyolc külföldi hatalt lát vendégül: ezúttal Törökországból, Brazíliából, Angliából, Olaszországból, Spanyolországból, Törökor­szágból, Belgiumból és Indi­ából érkeztek a fogadócsalá­dokhoz. Barangoltak a megyében- Ez egy évek óta jól működő, felépített rendezvénysorozat. Az első héten minden diák egy-egy családnál lakik, nap‘- közben pedig részt vesz a kö­zös programokon - fejtegette Jeles Attila koordinátor. - A va­sárnapi ismerkedési est után hétfőn Nyíregyháza belváro­sát fedezte fel az utazás miatt akkor még fáradt csapat. Az­tán fokozatosan feltöltődtek: kedden a Nagy család vendé­gei voltak Rakamazon és To­kajban, szerdán Nyírbátorban Belus Tamás közbenjárásával a Sárkány Wellness és Gyógy­fürdő mellett jártak a várkas­télyban, a panoptikumban. Csütörtökön a Jósa András Múzeumban futottunk össze a mindenre fogékony, kíváncsi nemzetközi csoport tagjaival.- Érdekes volt felülről látni Nyíregyházát - mondta a spa­nyol Carmen Mayo Armero. A repülőtéren Horváth Péter gondoskodott a társulatról, akiket utána dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató fogadott, majd Komiszár Dénes angolul kalauzolta őket a patinás ter­mekben.- Eddig kivétel nélkül min­den program nagyon tetszett - állapította meg a brazil Gus­tavo Zago. Pénteken a Sóstói Múzeum­falu és a Nyíregyházi Állatpark bugyraiban merülnek el mind­annyian. Esténként mindig más-más família látja vendé­gül őket.- Mindegyik cserediák az idén 100 éves Lions-mozga- lomnak köszönhetően került ide. A világ legnagyobb jóté­konysági civil szervezetének 42 hazai klubban közel 850 tagja van. A nyolc cserediákkal a heti program után a miskolci táborba megyünk, ahol emlé­kezetes tizenkét nap vár rájuk. Bebarangolják a környéket, és budapesti látogatásra is jut idő. Eközben sok nyíregyhá­zi diák töltődik fel most vagy nemsokára utazik ki hasonló jelleggel külföldre - jegyezte meg végezetül Jeles Attila. LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu Érdekes volt felülről látni Nyíregyhá­zát. CARMEN MAYO ARMERO Bővülő tevékenységi kör Az Első Nyíregyházi Lions Klub tevékenységi köre évek óta bővül. A színes palettából kiemelendő a jótékonysági bál, a tehetségnap, az egész­ségnap, a szemszűrő program szervezése, a JAOK osztályai gyógyító munkájának segíté­se, a látássérültek szerveze­teinek anyagi támogatása, az anyaotthon, a Tóth András szeretetotthon patronálása. Eddig kivétel nélkül min­den prog­ram nagyon tetszett. 6ÜSTAV02AS0 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyírszőlősi felújítandó ház eladó: http://azeningatlanom.xyz 899446 Oros, Élet u. 12. sz. összkomfortos ház eladó vagy kiadó. Tel.: 70/263- 6454, 20/974-1992. ______899584 LAKÁSELADÁS MINIGARZON 27m2-es I.emeleti a BÍRÓSÁG környékén, Kisvárdán eladó.Érdeklődni: 06-20-982-5242 899266 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza, Rigó u. 8. Sz. alá egy albérlőt felveszek. Érd.: 0630/342- 1330.__________________899747 GÉP, SZERSZÁM RK-165 fűkasza újszerű állapotban eladó. Irányár:670.000 Ft Érd:0670/7708244 _______898691 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 890948 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Árpa, zab, takarmány borsó eladó. Érd.: 30/481-3010. _______899762 Kisbálás szalma, morzsolt kukorica, tritikálé eladó Nagycserkeszen. 30/9786-249.____________899771 körbálás széna, és kis bálás lucerna eladó. Máriapócs Gyulai út 10. Érd. 0670/395-6600 899781 Olaszliszkán furmint bor, 300 Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpont­ban eladó. Érd.: 20/9238-265. 898587 18 méh család, NB kereten eladó. Ár.: 25000Ft/család. Érd.:06-30/ 652-60-75 ______________899754 ÁLLAT Fiatal vörös tojótyúkok szállítással eladók. Érd: 0630/981-3095 ' 899881 Kettős hasznú kendermagos és vörös tojók rendelhetők szállítással. Érd.: 0630/905-4928 899635 Piros fiatal tojótyúkok, kakasok 2,5- 3 kg-os, eladók, megrendelhetők. Napos és előnevelt csibe, kacsa, gigant gyöngyi, paraszt gyöngyi oltva, vakcinázva . Nyh.,Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 20/352-0466. 899833 10 darab fejős kecske eladó. Rétközberencs, 06-20-466-4573 899289 15 hetes kendermagos jércék, vörös babosok, kakasok 1300 Ft/db , házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 0630/9225-709 899372 28 hetes, udvaron tartott, vörös tojótyúkok, 1000 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. 25 db után plusz 1 db ajándék. Érd.: 0630/880-9422 899552 7 db süldő eladó, Kisvárda, Bolgár u. 17. Érd.: 0670/543-6685. 899809 7 hónapos fiatal vörös tojótyúkok, nem kitojtak, 99 % tojók, ingyenes házhoz szállítással, 800 Ft/ db áron eladók. Érd.: 20/599-5315. 899814 Korai munkakezdéssel, , HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Nyíregyháza, Tiszadada és Felsősima területére. S+3620973-9767 Napkor területére. S+36 20 958-9917 Pap,Penyigeés Mátészalka, Tíszabecs területére, ®+36 20 958-9918 Nyírbogdány és Kisvárda területére. « +3620958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. I Érdeklődni 9-16 óráig MUNKAHELYET KÍNÁL A Pápa-Ép Kft. kőműves és ács szakembereket keres. Nagyhalá­sziak, ibrányiak, dombrádiak előny- ben. Érd.: 0630/2841-518. 899869 Betanított munkásokat keresünk! Vidéki munkára betanított dol­gozókat keresünk, azonnali kez­déssel, jó kereseti lehetőséggel, szállás, utazás biztosított. Jelent­kezni az alábbi számon lehet: 0630/362-4338 899465 Tisztelt Lakosság! • Ezúton tájékoz­tatjuk Önöket, hogy Társaságunk a TERRA-IKON KFT. a „Nyíregyháza, Mező utca csomópont át­építésének megva­lósítása" projekttel kapcsolatban 2017. július 20-án reggel 8.30 órakor a Móricz Zsigmond Megyei És Városi Könyvtár Kamaratermében a Nyíregyháza Szabad­ság tér 2. szám alatt lakossági fórumot tart. ___________Vasúttechnika Kft.__________ • Minőségirányítási vezető • Műszaki koordinátor • Hidraulikus szerelő • Kétéltű vasúti járművezető • Gépszerelő • Nehézgépkezelő • Vasúti pályamunkás • Vasúti járművezető • Hegesztő - sínhegesztö Budapesti pékség péket és kisegítőt keres, ingyenes szállás­sal, kiemelt bérezéssel. Tel:70/ 604-0866 899556 Debreceni munkavégzésre gyakorlattal rendelkező cipőfelsőrész készítőt felveszek, teljes munkaidőben. Érdeklődni: +36 30 37 444 25 899404 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. KELET NÖVÉNY Dinnye hevesi napi piac áron eladó Mérken, Lovász Attila. Érd.: 30/ 692-8023._______________899839 EGYÉB ELADÁS Nyárfa széldeszka 1000 Ft/q eladó. Érd.: 0630/696-3961. 892443 EGYÉB KERESÉS Szarvasagancs felvásárlás aktuális napi legjobb áron Érd.: 30/981- 3095. __________________899831 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa ....V nyílászárók, redőny, f reluxa, szalagfüggöny. ( Lukács-Ablak Kft. I ^ Nyíregyháza-Oros ||Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650^ Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás 40-125 mm-ig. Ciropulosz. 20/6615-629, 30/3200-634. _______________________897723 Konyhai mosogatók, fürdők, 3 wc padlóösszefolyók gépi tisztítása. 9 B 20/415-8098 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 899575 Palatető szigetelés-mosás bontás nélkül, garanciával. Bádogosmunka. Akció! 30/2933-485, 42/470-020. _______________________897555 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. _______________________899694 ____ munkatársat keres pályázatíró ás projekt­menedzser munkakörbe. Elvárások: • felsőfokú végzettség, • min. 2 év gyakorlat eu-s pályázatok írásában és projektek megvalósításában, • jogosítvány ___________________________ Az önéletrajzokat a toth@euroraptor.hu ___________e-mail-címre várjuk.___________

Next

/
Thumbnails
Contents