Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-13 / 161. szám

2017. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK Kicsiny kezek egy ero^ tenyérben Farsang az óvodában: Csaba bácsi mint egy jedilovag az aprócska „padavanjaival” FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. Halmi József szerdai sajtótájé­koztatóján a megyei közgyűlés elmúlt fél évét értékelte. - Erre az időszakra a Fidesz-frakció sunyi politikája volt jellemző - jelentette ki a szocialisták megyei alelnöke. - Van olyan város, amely szálka a Fidesz szemében. Nyírbátor és Nagykároly önkormány­zata együtt nyújtotta be a határ menti térség közúti elérhetőségének javítását célzó pályázatot, amelyhez szükség lett volna a megyei közgyűlés támogató nyilatkozatára. Ezt az ellen­zék megszavazta, a többség viszont tartózkodott, ezért a pályázat való­színűleg nem lesz sikeres - folytatta Halmi József, majd a szabolcsi kórhá­zakat érintő hűtlen kezelés ügyére tért rá. - Az egészségügyi holding egykori vezetőjét és két társát első fokon bűnösnek mondta ki a törvényszék, azonban politikai felelősök is vannak. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a figyelmeztetések ellenére is kitartott az elsőrendű vádlott mellett, s a felügyelőbizottság elnöke, dr. Ko­vács Ferenc sem tett semmit. Várjuk, mikor vetnek számot azzal, mennyi kárt okoztak a megyének s mikor távoznak a közéletből. <§> Rend a lelke... Remekül ért a gyermeki lélekhez a megyeszék­hely óvóbácsija. nyíregyháza. Vannak szak­mák, melyeket kizárólag csak az egyik vagy a másik nem­hez társítunk. Ha mondjuk pékről, sebészről vagy nőgyó­gyászról esik szó, aligha kép­zelünk a munkakörök mellé nőket. Ugyanígy nehezen állna rá a szánk a „férfivérre” nővér helyett, de a könyvtá­rosoknak és a védőnőknek sem kell félteniük a kenyerü­ket a férfitársaiktól. Három csodálatos esztendő Mindez a közoktatásban a legszembetűnőbb. Minél ki­sebb a gyermek, annál keve­sebb a férfi, s az óvodában egyenesen fehér hollónak számít. Ezért is örültünk, amikor Nyíregyházán, az Esz- terlánc Északi Óvoda Napsu­gár Tagintézményében ráta­láltunk egy óvóbácsira. Rácz Csaba története ráadásul több szempontból is rendhagyó: ő ’a sikerszakmának számító in­formatikusi munkakört hagy­ta ott a gyerekekért.- Konkrétan 7 évig dolgoz­tam műszerészként egy szá­Szívesebben választanak a gyermekük mellé egyedülálló anyák. RÁCZCSABA mítástechnikai cégnél, s mivel belső szervizesként eléggé zárt életet éltem, ráébredtem, hogy nem akarom ezt életem végéig csinálni - árulta el a Hajdúhad- házról elszármazott tanerő.- A párommal összedugtuk a fejünket, s eldöntöttük, hogy- mint egykori cserkészvezető s egy hatgyerekes nagycsalád legkisebb tagja, akire bármikor rábízhatják a saját csemetéiket a testvérek - gyerekekkel kel­lene foglalkoznom. Beiratkozott tehát a haj­dúböszörményi óvónőképző főiskola levelező képzésére 2005-ben, s csodálatos 3 esz­tendő következett az életében. Nem ő volt az egyetlen férfi a campuson, de a csoporttársai az első félév után lemorzso­lódtak, s egyedüli óvóbácsi­ként fejezte be tanulmányait levelőzőként. Minden oviban két kézzel kapnának egy férfi tanerő után ilyen diplomával, gondolhatnák sokan. Rácz Csaba is ebben hitt, pedig nem így történt. Akkoriban telítve volt a munkaerőpiac óvodape­dagógusokkal. Annyira persze nem is bánta. Jött egy komoly lehetőség- Akkor voltak kicsik a gyere­keink, s vigyázni kellett rájuk, amíg a feleségem dolgozott- folytatta a háromgyerme­kes családapa. - Egy darabig négyórás állásokra vadásztam, dolgoztam postán, helyette­sítettem egy táppénzen lévő óvónőt Hajdúhadházon, s pár év elteltével jött egy komoly lehetőség, s elköltöztünk Nyír­egyházára - jutottunk el a kö­zelmúltig. Azóta öt év telt el. A kol­léganői gyorsan befogadták, egyedül a szülők „pislogtak” meglepetten, amikor nem egy nő, hanem egy óvóbácsi köszöntötte őket reggelen­te. - A szülök természetesen dönthetnek, hogy óvóbácsit Csaba bácsinak nem nehéz megszerettetnie magát a gye­rekekkel, már csak azért sem, mert szépen furulyázik, 10 éves kóruszenei múlttal reme­kül énekel, kitűnő érzéke van a kézművességhez, ügyesen gitározik és szájharmonikázik.- Most a zongorával ismer­kedem, mivel a fiam zongo­raórákra jár, s mellette én is megtanulok ezt-azt. Érdekel a vagy óvónénit szeretnének. Az eltelt évek alatt észrevet­tem, hogy szívesebben vá­lasztanak engem olyan egye­dülálló anyák, aki így akarnak apamintát mutatni a gyerme­küknek. A kicsik szerencsére semmiféle megkülönbözte­tést nem tesznek, bár volt egy kislány a praxisomban, aki először sírva menekült elő­lem. Nem kellett sok idő ah­hoz, hogy összebarátkozzunk, s ma már ugyanúgy ragaszko­dik hozzám, mint a többiek.- A fentiek ismeretében azért ne gondolja senki, hogy otthon is mindig mintaapa volnék - tiltakozott Rácz Csa­ba, amikor erre rákérdeztünk. - Nem egyszer én is fáradtan érkezek haza a munkából, de mindent megteszek, hogy eb­ből minél kevesebbet vegyen észre a lányom és a két fiam - tette hozzá nevetve. népi hangszerek világa, s mi­vel a gitárkíséret egyébként sem illik egy népdalhoz, azon gondolkodom, megtanulok citerázni - mesélte. Elárulta azt is, hogy a gye­rekekkel évről évre nehezebb egy picit, egyre több közöttük a figyelemzavarral küzdő, a túlmozgásos, de ha megszólal a gitár, azért annak még min­dig megvan a hatása. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.matyasovszki§kelet.hu A zene erejével felvértezve <§> Vajon ez most mire volt jó? A közelmúltban isme­retlenek felgyújtották az erdei tornapálya egyik kijelölt szalon­nasütő helyének fa asztalát. A Nyírerdő Zrt. munkatársai mielőbb kicserélik a megper- zselődött elemeket. Mindemellett azt kérik, ha valaki rendellenes­séget tapasztal, jelezze az erdeszerte kihelye­zett elérhetőségeken vagy a rendőrségen. FOTÓ: SIPEKI PÉTER NYÍREGYHÁZA. Egy olvasónk telefonon kereste fel szerkesz­tőségünket s elmondta, hogy kisgyermekével a Nyíregyházi Egyetemhez tartozó Tuzson János Botanikus Kertben járt a napokban. Azt mondták, na­gyon szép és hangulatos a kör­nyezet, ám azt annál nagyobb sajnálattal vették tudomásul, hogy a botanikus kertben ta­lálható játszótér mennyire elhanyagolt állapotban van. Olvasónk elsősorban arra volt kíváncsi, tervezi-e az egyetem a játszótér felújítását, mert szerinte az meglehetősen idő­szerű volna.- Annyi mindenre költjük el az uniós pénzeket, erre is bizonyosan találhatnánk va­Első ránézésre csalogató, de a másodikra... fotó: sipeki Péter lamiféle forrást - fogalmazott olvasónk. Uniós pályázatból újul meg Megkerestük a botanikus kertet fenntartó és működ­tető Nyíregyházi Egyetemet, Béres Tamás, a felsőoktatási intézmény sajtosa pedig az alábbi tájékoztatást adta.- A Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kert­je egész évben várja a láto­gatókat, különleges növény- gyűjteményével, parkjával élményt nyújt minden ideér­kező számára.- A botanikus kert és an­nak infrastruktúrája átfogó megújítás alatt áll, a kor­szerűsítésre és egy modern létesítmény létrehozására az intézmény európai uni­ós pályázatot nyújtott be. A következő években a pályá­zati forrásokból szeretnénk teljesen felújítani, átalakítani, szebbé, és modernebbé tenni a kertet, illetve a környezetét. KM-TG Tiszavasváriban is fon­tosnak tartják rendezett városkép fenntartását, ezért szinte folyamatosan berreg­nek a fűkaszák a parkokban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kvízmegfejtés A16. század végén a falu még két különálló település volt; ekkoriban az egyikhez a Kül, a másikhoz az Egyházas előnév tartozott. d) Gégény Keresik a lehetőséget az együttműködésre NYÍRBÁTOR. Ünnepélyes ke­retek között írtak alá együtt­működési megállapodást a Nyírbátori Járásbíróságon a napokban a Nyíregyházi Törvényszék, a Nyírbátori Járásbíróság, a Nyírbátori Já­rási Ügyészség, a Nyírbátori Rendőrkapitányság, valamint a járáshoz tartozó oktatási és gyermekvédelmi szervek részvételével. Az együttműködés célja a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények csökken­tése, a gyermekkorú, illetve a különleges bánásmódot igénylő személyek áldozattá válásának megelőzése. En­nek keretében az oktatási intézményeik diákjai megte­kinthetik a bíróság épületét, s tárgyalásokat hallgathatnak, ezek az alkalmak pedig a ne­velők munkáját is segítik, mi­- Egyértelműen a foglalkoz­tatás javítására törekszünk. A Terület- és Településfejlesz­tési Operatív Program kereté­ben jött létre a dél-nyírségi te­lepüléseket pozitívan érintő megállapodás. A konzorcium célul tűzte ki a térségben az emberi erőforrások fejlesz­tését, a társadalmi együtt­működések támogatását, a foglalkoztatás ösztönzését - fogalmazott Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere. Olyan komplex programokat valósíthatnak meg, melyek a termelékenység javításán keresztül növelik a térség versenyképességét. A projekt tevékeny részese a megyei kormányhivatal, a megyei önkormányzat és a megyei kereskedelmi és iparkamara is. Részletesen meghatároz­ták az önállóan támogatható és kötelezően megvalósítha­tó, válaszható, kiegészítő és önállóan nem támogatható tevékenységeket. Új lendüle­tet kaphatnak a befektetések és jó hatással lehet a foglal­koztatásra, illetve a munka­erőpiac felpezsdülésére is a szerdán szentesített dél-nyir- ségi paktum. km Az együttműködők A paktumszervezeti tagok: Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás, megyei kormányhivatal, megyei önkormányzat, megyei kereskedelmi és iparkamara, Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft., Kállai Kettős Gazda Nonprofit Kft., Teszovál Kft., Pindúr Palota Egyesület, Nagykálló Városért Alapítvány, Kálló-Fém Kft., Tóth Géza egyéni vállalkozó, valamint Nagykálló, Biri, Bököny, Kállósemjén, Újfehértó, Balkány, Geszteréd önkormányzata Esélyt adnak, utat mutatnak FOTÓ:TÖRVÉNYSZÉK vei a problémás esetek tanul­ságait kielemzik a fiatalokkal. A résztvevők egyetértet­tek abban, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők esetében fon­tos, hogy a bírósági ítélettel lezártnak tekintsék az adott ügyet, és a jövőre nézve kö­vetkezetes célokat fogalmaz­zanak meg nekik, személyes példamutatással segítve őket a normakövető magatartás felé. km Az együttműködést s a foglalkoztatás ösztön­zését tűzték ki célul. NAGYKÁLLÓ. Alakuló ülést tar­tottak a helyi foglalkoztatási paktumszervezet tagjai Nagy- kállóban szerda délután. Egyértelmű­en a foglal­koztatás javítására törekszünk. JUHÁSZ ZOLTÁN Paktum a Dél-Nyírségben élőkért Lángra kaptak a papírdobozok nyírbogát. Egy lakóház tároló helyiségében gyulladtak meg papírdobozok és műanyag játékok kedden délután Nyír- bogáton, a Zrínyi Ilona utcá­ban. A nyírbátori hivatásos tűzoltók egy vízsugárral ol­tották el a lángokat, majd a füsttel telítődött épületrésze­ket alaposan átszellőztették. Személyi sérülés szerencsére nem történt. KM Új erőre kaphat a játszótér & AZ ELŐFIZETŐ f#KÉRDEZ ^ A KELET VÁLASZOL A Nyíregyházi Egye­tem szerint a hozzájuk tartozó botanikus kert az elkövetkező években megújulhat. KELET

Next

/
Thumbnails
Contents