Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
2017. JÚLIUS 10.. HÉTFŐ KELET Tomku Kinga Csak szavak Megölt szavak fészkelődnek a szívemben. Vádlón néznek rám, mert hallgattam, amikor szólni kellett volna, mert örökké bennem ragadtak, mert most már soha nem lehet őket kimondani. Szavak. Csak szavak... és a pillanat. A pillanat, amikor az idő szembenézett velem, és várt, hogy elmondjam azt, amit most már soha nem lehet elmondani. Azóta a holnapok álmuktól megfosztva jönnek. Csak ők maradtak. A szavak. A pillanat. És az éjszaka. A sötétség csókja pilláimon, az öntudatlanság csendje. Mert amikor alszom, nem tudom, ki vagyok, és amikor nem tudom, ki vagyok, nem kísérthetnek a megölt szavak. Miért, hogy reggelente mégis vér Izét érzem a számban? •> Vallomás Hintón hozza az akác illatát a májusi szél, a nyitott ablakom előtt megáll és hozzám beszél. A tavasz hófehér illatát magamhoz ölelem, a nyíri dombok között élek, na, ez már szerelem! KÓRÓDI LÁSZLÓ Szabadon szárnyalok a végtelenbe „Érzem, ahogy a szél körülölel, szárnyakat varr nekem, a Nap pedig dicsérően simít végig testemen.” tollpróba. Sok száz lépésre kerültem az emberektől. Innen, egy érintésre az ég végtelenétől mind csupán apró, idegen lények. Nem látom az arcukat, tekintetük pedig bekorlátozott világukból nem fordul felém. Jobb is így, csak gondot okoznának. Egy kevéssel közelebb sétálok a peremhez. A gyengén folydögáló szél óvatos biztatással hajt előre, közben körülölel, megnyugtat. Mezítelen lábujjaimmal érzem a panelház éles szegélyét, arcommal pedig a zenitje felé igyekvő Nap bársonyosan simogató, meleg kezeit. Újból lepillantok a több mint tíz emelet teremtette mélybe: házak útvesztője, benne cél- javesztett, bolyongó tömeg rohan egymáson átgázolva, letiporva mindent, ami szabad, ami gyönyörű. Keserű ízt érzek a számban ettől. Még csak észre sem veszik, hogy börtönt teremtettünk. Megölték a mítoszokat, a varázslatot, kíméletlenül lefejezték a meséinket, akár a hétfejű sárkányt vagy a hidrát. Most már a természet csodád sincsenek biztonságban. Ahol zöld sarjadt, ott szürke beton béklyózza meg a földet és fekete füst terem rajta. Hideg mar belém, ahányszor erre gondolok. Végigfut agyamtól gerincem mentén, s közben pulzálva rezzen meg testem minden porcikája, ahogy .Széttárom karjaimat, mintha magamhoz akarnám ölelni a vágyott szabadságot. ILLUSZTRÁCIÓ: PEXELS idegszálaimon szétterjed a fagy. Felrémlik bennem a magasra nyúló, üvegszemű óriások lenéző tekintete, elnyomó ereje. Minden mozdulatot figyelnek, mindenről tudni akarnak és mindent szorító kezeikben akarnak tartani, mit sem törődve azzal, hogy megfojtanak. El is fordítom a figyelmem a lélektelen sokaságról. Magasra emelem tekintetem, oda, amit még nem kebelezett be az emberiség civilizációnak nevezett kígyója. Határtalan, tündöklő kék tér, mely elvezethet bárhová, és nem érheti el igazán senki. Úgy hiszik, a repülő masináik már meghódították, az űrbe lőtt rakétáik áttörték, pedig még a közelébe sem kerültek. A felhők is csak vigyázó pillantásai alatt születnek, nem őbenne. Nem lehet megérinteni, sem megsérteni. Mégis, vajon milyen lehet benne létezni? Suhanni az ürességnek tűnő minden- ségben? Áhítattal bámulom, s akaratlanul is elmosolyodom. Nagyobb, mint bármelyik nemzet, fogalom vagy eszme. Öröktől fogva létezik, és fog azután is, hogy minden még a pornál is kisebb elemekre omlik. Ismét megborzongok, ám ezúttal az izgalom lüktet végig tagjaimon. Látni akarom a valódi eget, úszni akarok a soha meg nem szűnő kékségben, szárnyalni az örökkévalóságig. Széttárom karjaimat, mintha magamhoz akarnám ölelni a vágyott szabadságot, ám ekkor kiabálás ránt vissza az acélból és kőből emelt rabiga- világba. Észre sem vettem, mikor gyűlt tömeg a toronyház alá. Megérkeztek mostanra a rend őrei is, ami azt jelenti, hogy hamarosan felérnek hozzám. Meg akarják akadályozni a szabadulásom. Mérgemből formálódott grimasz- szal nézek le a bámészkodó csőcselékre. Most sem látok arcokat, csak maszkokból álló hazugságmasszát. Felötlik bennem a gondolat, hogy közéjük üvöltsék, szitkozódjam és minden dühömet, amit okoztak, hagyjam kitörni, de végül mégsem vagyok rá képes. Sokáig éltem közöttük álarcban, követtem a betonutakat és ugyanúgy eltűrtem a bilincseket, mint az odalent ácsorgó szerencsétlen vakok. Csak megrázom fejem, és többet feléjük sem pillantok. Minden érzékemből ki akarom zárni ezt a hamis világot. Fülemmel csak a levegő táncmozdulatait figyelem, szememmel pedig a makulátlan égben születő éteri muzsikát keresem, miközben két orcámra egy-egy anyai csókot lehel a glóriás lángóriás. Mind engem hívnak, noszogatnak. De talpam alatt még érzem a természetet elnyomó súlyok húzását. Félelmet fecskendez belém méregfogaival, elszántságom fájának gyökerét tépi makacsul. Kényszeríteni próbál, hogy ismét a mélybe nézzek, azt akarja, hogy elrettenjek, kételkedjek az igazságban, amit megláttam a felettem elnyúló mindenségben. De még így is felnyüszít bennem a kérdés: Mi van, ha tévedek? „És mégis mozog!” - csattant fel bennem az emlék, a filozófus legendás szavai. Ekkor vágódik ki mögöttem nagy erővel a tető fémajtaja, nyikorgása jajveszékelésként hasít felém. Nem várhatok tovább. Megkeményítem szívem és lerázom elmémről a bizonytalanságot. Tudom, hogy szabadulok. Lehunyom szemem, de nem félelemből. Nem akarom újból látni azt a hazugságot, nem viszek magammal emléket róla. Soha többé nem láncolhatnak meg. Már erőlködnöm sem kell, könnyed mozdulattal tépem ki magamból a méregfogat, és lelkemből messze űzöm a sárkányt. A mögöttem rohanó léptek ugyan már közel értek, de én aggodalom nélkül dőlök előre, széttárt karokkal. Érzem, ahogy a szél körülölel, szárnyakat varr nekem, a Nap pedig dicsérően simít végig testemen. Szabadon szárnyalok a végtelenbe. HORNYÁK BALÁZS-£pCSO/fy} 8 Tollpróba .Jk 2017, JÚLIUS 31 -IG FIZETHETÜNK A RÉGI 2000 ÉS 5000 FORINTOS BANKJEGYEKKEL A Magyar Nemzeti Bank 2017. július 31-én bevonja a régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyeket, így 2017. augusztus 1-től már csak az új, korszerűbb barna 2000 és sárga 5000 forintosokkal fizethetünk. A bevonás napjáig be nem cserélt régi bankjegyek minden bank- és postafiókban három évig, a Magyar Nemzeti Bankban pedig húsz évig díjmentesen átválthatok. ZUJ Július 15. Kocsord, Sportpálya q KOCSORDI csíkos falunap
