Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
2017. JÚLIUS 10., HÉTFŐ KELET A múlt még temetetlen Ember Judit tényfeltáró filmjét a Kádár-rendszer persze nyomban betiltotta. pócspetri. Elszorult torkok, könnyes szemek, s az ének: „Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam...” Igen, ezt a napot nagyon akarta Pócspetri, a sokat szenvedett, meghurcolt település, melynek nevét aljas diktatúra szennyezte be, hogy gonosz szándékának teret nyithasson. Büszkeségpont, s majdan emlékhely A település hosszú évtizedeken át cipelte a „rendőrgyilkos falu” bélyegét, terhét. A megtisztulás már korábban megkezdődött: a ’SO-as évék elején Ember Judit tényfeltáró filmjével, amit a Kádár-rendszer persze nyomban betiltott. Aztán ’89-ben már nem tudta befolyásolni a dr. Helmeczy László ügyvéd kezdeményezte perújítási nyomozást, amely után kimondatott: a koncepciós per minden elítéltje, így Pócspet- ri'is ártatlan. ^ A település minden évben fájó szívvel, de növekvő büszkeséggel emlékezik, és mutatja be a tisztázó dokumentumokat - utalt Tamás György polgármester a település büszkeségpontjára, s annak nagyszerű kiállítási anyagára. A következő cél: szeretnék, ha történelmi emlékhellyé nyilvánítanák az események színhelyét, az Irinyi kúriát. Az újratemetés alkalmából „Pócspetri (múlt, jelen, jövő)” címmel jelentetett meg egy kiadványt az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub. Ávósok, Kádárral, Péterrel A tragikus eseményeket többször megírtuk, a történet ismert: a Rákosi-rendszer államosítani akarta az egyházi iskolákat, de félt az egyszerű, békés emberektől. Pócspetri- ben is közös imádkozás után vonultak a községháza elé 1948. június 3-án, és vallásos énekekkel tiltakoztak a katolikus iskola elvétele ellen. A békés tüntetés dulakodásba torkollott a kivezényelt rendőrökkel, egyikük a csőre töltött fegyverét megfordítva, tussal ütött. A fegyver elsült, halásos sebet ejtve gazdáján. S innentől elszabadult a pokol... A rémült falusiakra Rákosi 200 ávóst küldött, élükön megbízható embereivel: főVágtisztesség csaknem hét évtized múltán a mártír Királyfalvi Miklósnak titkári helyettesével, Kádár Jánossal, s a rettegett ÁVO-ve- zérrel, Péter Gáborral. Tudta, ők teljesítik a parancsot („Kell egy gyilkos!”), s lesz akasztás, példastatuálás és indok az országos államosításhoz. Kínvallatásokkal kicsikart beismerések alapján a vérbíróság nem kegyelmezett, a legdrágábbat Királyfalvi Miklóstól, fiatal segédjegyzőtől rabolta el: alig egy hét múltán kivégezték, holttestét a kommunista terror gyakorlata szerint jeltelen sírba vetették. A tanító életén át Mindezt újra és újra el kell mondani, hogy senki ne feledje, mert ez a múlt még mindig temetetlen. Erre emlékeztek azok is, akik a végtisztességet megadva, végső nyughelyére kísérték Királyfalvi Miklóst Pócspetriben. Markó György, FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Az itt élő emberek kiálltak a hitük, a közösségük mellett. DR. VERES ANDRÁS a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója azt a politikai közeget mutatta be, amelyben mindez a szörnyűség megtörténhetett. Erről, a statáriális j ítélkezéssel végződő bírósá- | gi és propaganda gépezetről beszélt dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő is. Sesz- | ták Oszkár, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke Som Istvánt, az egykori tanítót említette, kinek életén, erkölcsi útmutatásán keresztül érezte át igazán az események súlyát és tragédiáját. NYÉKI ZSOLT zsolt.nyeki@kelet.hu Reformáció, a megújulás A gyermekek műsora után Tőkés László lelkipásztor-püspök, európai parlamenti képviselő tartotta az ünnepi istentiszteletet fotó: a szerző Tőkés László püspök tartott ünnepi, a reformációra emlékező istentiszteletet Milotán. MILOTA. A reformáció nem csupán egy korszakhoz kötődő egyháztörténeti esemény, ezért nem is érhetjük be egyszerű megemlékezéssel. A folyamatos önvizsgálat és megújulás melletti elkötelezettség korunkban is elvárás egyháznak, közösségnek és egyénnek egyaránt. Így értékelte Luther Márton 1517-es cselekedetét Derencsényi István egyházkerületi főjegyző Milotán, ahol Lopakodó jogalkotással kockáztatnak kultúrát, értékrendet. DR.TILKI ATTILA „500 éve Reformáció” címmel tartottak vasárnap ünnepi istentiszteletet, mely előtt megnyitották a Fülöp Sándor festőművész alkotásaiból rendezett kiállítást a Milotai Református Egyházközség Gyülekezeti Házában. - Az egykori reformáció intelmei ma is aktuálisak, különösen Európa nagy közösségének színterén, ahol számunkra érthetetlen okokból, lopakodó jogalkotással kockáztatják az évezredes kultúrát, értékrendet - figyelmeztetett köszöntőjében dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő. KM-NYZS Van esély kitörni a közmunka világából! kemecse. Július közepétől 5 hónapos programot indít a Fordulópont Közhasznú Egyesület. Tíz kemecsei közfoglalkoztatottnak nyújtanak egyénre szabott, célzott segítséget azáltal, hogy felkészítik őket az állásinterjúkra és munkalehetőségek után kutatnak számukra.- Sokan erős kritikával illetik a közmunkát, zsákutcának vélik, míg mások hálásak, hogy legalább dolgozhatnak. Akárhogy is nézzük, a semminél több, de a közfoglalkoztatás nem jelentheti a végállomást az emberek életében - mondta el Szabóné Kiss Tünde, az egyesület elnöke. Hozzátette: fontos, hogy a dolgozók akarjanak és merjenek előre lépni, J ismerjék meg a nyílt munkaerőpiac felé vezető (ki)utat, a lehetőségeiket. km Megkérdeztük: Ön szokott fesztiválokra vagy falunapokra járni? Seres Patrik, Nyírbátor Koromból fakadóan nem nevezném magamat egy fesztiválarcnak. A nyírbátori Szárnyas Sárkány Fesztiválon már többször voltam, így az idei rendezvény pénteki megnyitójára is elmentem. Pintér Melinda, Nyíregyháza Nem vagyok állandó vendége sem a fesztiváloknak, sem pedig a falunapoknak. A de- mecseri káposztás napokon már voltam egyszer, az ott élő testvérem invitálására. Jól éreztem magam. Csorba Tibor, Nyíregyháza-Kistelekiszőlő Korántsem vonz a mulatozás vagy a dajdajozás, nem szoktam ilyen rendezvényekre járni, nem szeretem a nagy felhajtást. Nem volt ez másképp fiatalabb koromban sem. Mezei Róbert, Mezőkövesd Családos ember vagyok, így a többnapos rendezvények, mint mondjuk a Balaton Sound, már szóba sem jöhetnek. Az néhanapján előfordul, hogy egy egynapos pálinkafesztiválra ellátogatok. Nézőpont Kiss László A leglassabb tevék Olvasom, hogy Zacher Gábor, a nemzet toxikológusának vezetésével egy ismert áruházlánc felkérésére színkódokkal látják el az élelmiszereket, aszerint jelölve azokat, hogy egészségtelenek vagy sem. De nem is maga az akció a lényeg - bár az is megér egy misét, hiszen mi, magyarok az élenjárunk az önpusztításban, ha evésről van szó -, hanem arról, amit Zacher a módszerhez fűzött kommentárként. Azt mondta, azért jó a színkód, mert azokkal is meg kell értetni az üzenetet, akik 5-600 szavas szókinccsel élik az életüket. Egyetértek. Az egyik komoly és egyre komolyabbá váló gondunk, hogy amerre a világ tart - s benne mi - ha tetszik, ha nem, a kommunikáción alapszik. Egy modern társadalomban aki nem ért meg összetettebb dolgokat, és nem képes kifejezni magát, illetve nem tud élni a technológia adta tudásgyarapítási lehetőségekkel, az hamarosan a perifériára kerül. Azt is mondhatnám, bizonyos fokú alapintelligencia szükségeltetik az önfenntartáshoz. Egy ősi falusi közösségben a föld, a jószágok, az időjárás, a növények, a természet, az örökíődő házi praktikák, a kézművesség ismerete jelentette azt, amit ma a digitális írástudás, a gyors és folyamatos olvasás, szövegértés, annak az egésznek a megértése és használata, ami minket körülvesz: szabályok, ügyintézés, adó- és . ... , pénzügyek, az egészségünk AZ egyik komoly és dolgai. És ebben, nekem úgy egyre komolyabbá tűnik>nem jobban hanem Váló gondunk, hogy S'SenV«an van amerre a Világ tart egy egyre szélesebb réteg, _ c hon no mi - ha amelyik kicsúszik ebből, b Ufcrl 11 Itr 1111 11a lemarad, elmarad, fokozottan tetszik, ha nem, a másokra szomi. kommunikáción . ^ ... , A multicegek, ahol mmalapSZlK. dent idővel és pénzzel mérnek, sokat tudnak az emberi sajátosságokról és képességekről, hiszen ezek kruzsorá- zásából élnek. Jártam az egyik legnagyobb nemzetközi multi hazai üzemeiben, és elképedtem. Gyakorlatilag - kis túlzással - mintha gyengeelméjűeket alkalmaztak volna, úgy volt kialakítva sok minden az üzemben. Színkódok és felfestett csíkok, a lépcsőn szigorúan jobbos-balos közlekedés, mint egy országúton, jelszavak mindenütt, és így tovább. Amikor szóvá tettem, azt mondták mosolyogva: ez egy olyan rendszer, aminek a lényege, hogy akár Gabon- ban vagyunk, akár Magyarországon, de tök más emberekkel és kommunikációs problémákkal együtt is ennek működnie kell - tökéletesen. Ezért le kell egyszerűsíteni a végletekig minden fontos utasítást, szabályt. Nálunk itthon azért is van gond ezzel az egésszel, mert pont fordítva ülünk a lovon: olyan bürokratikus környezet vesz minket körül, hogy sima közüzemi számlát is kunszt értelmezni egy-két diploma birtokában. Bizonyos vagyok benne, a jövő annak ellenére, hogy az internet mindenki számára kinyitotta a tudás végtelen tárházát, inkább arról fog szólni, hogyan tegyük élhetővé azok számára is a világot, akik soha nem fognak felzárkózni. Egyelőre úgy tűnik, hogy annak a rétegnek, amelyet ez a veszély nem fenyeget, ez nem fontos kérdés. Majd lesz valahogy, majd lesz valami a funkcionális analfabétákkal, a peremen élőkkel és létezőkkel. Talán az a baj, hogy nem ismerik azt az ősi mondást: az egész karaván sebességét mindig a leglassabb teve szabja meg. laszlo.kiss@naplo.hu Kelet kvíz Szatmári-síkság délkeleti csücskében, a Szamos folyó partján épült, 172-lakosú pici település. a) léke b) Rápolt c) Szabolcsbáka d) Ura A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. * Vasutasnap a múzeumfaluban Nyíregyházán is megünnepelték szombaton a 67. Vasutasnapot. A Sóstói Múzeumfaluban rendezett eseményen részt vett dr. Seszták Miklós miniszter (középen) is. fotó: magánírchívum Háttér 3