Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-08 / 157. szám
2017. JÚLIUS 8.. SZOMBAT MEGEMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS Hosszú, és szomorú az út, mely sírodhoz vezet, ha azon megyek végig, a szívem bele remeg. Két éve már, hogy nem vagy velem, odafentről nézed, hogy milyen az életem. Te felmentéi a mennyországba, ahol angyalok élnek, édes égi dallamokat az ott élőknek zenélnek. Este ha kigyúlnak a fényes csillagok, úgy fáj, hogy Te ott vagy, én meg itt vagyok. Almaimban találkozunk,beszélgetünk, nevetünk, ilyenkor a hétköznap is öröm ünnep énnekem. De ha elszáll az álom, és jő a pirkadat, könnyes lesz a párnám egy pillanat alatt. Lelkemben őrzöm mosolygó tekinteted, simogató, féltő, óvó, szerető két kezed. Légy boldog az örök hazádban, angyalok közt gondtalan vidáman. Mert a halál után jő az örök élet, ott majd Te vársz engem, és én átölellek téged. Örökké gyászoló férjed. Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk, Szöszike. Nagyon hiányzol nekünk, ezt érezzük naponta, mert mi voltunk mindig is fontos a számodra. Unokáid is vannak, okosak és szépek, emlékeztetnek Rád a régi fényképek. Fejet hajtunk ismét, sírod előtt állva, virággal kezünkben mindent meghálálva. Legyen békés álmod a csillagos égen, azt kívánjuk mindnyájan, nyugodjál békében. Gyászoló családjaid Fájó szívvel emlékezünk TÓTHNÉ ELEK ERZSÉBET /Szöszike/ volt Nyírbátor, Iskola út 39/2 szám alatti lakos halálának 2. évfordulójára. Gyászoló férjed, Gyermekeid, Unokáid, Dédunokáid Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után. 5 éve már hogy nem vagy velünk, Odafentről nézed, hogy milyen lett az életünk. Este, ha kigyúlnak a fényes csillagok, Úgy fáj, hogy Te ott vagy, mi meg itt vagyunk. Lélekben őrizzük simogató, dolgos kezed, szerető, óvó, féltő tekinteted. Lényed mindig a miénk marad, bíztatást, erőt, meleget ad. Légy boldog az örök hazában, angyalok közt, gondtalan, vidáman. Elhagytad a házat, amit úgy szerettél. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a te de bármilyen szép is, Nélküled nem lesz ugyanaz. Kérjük az Istent, hogy jól bánjon VELED, Helyettünk az angyalok simogassák KEZED. Áldd meg Istenem a földnek minden porszemét, mely takarja drága szerettünk sírhelyét. Fájó szívvel emlékezünk BELLUS JÓZSEF (drága férj, apa, nagyapa) halálának 5. évfordulójára. Köszönet mindazoknak, akik kedves emlékét a mai napig szívükben őrzik. Felesége, lánya, unokája, fia és családja. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. 899007 ÉZS. 40,31 1 Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, megpihent drága szerető szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged már nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Pihenjél csendesen a porló hant alatt, mi őrizzük árván édes álmodat. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SZENNAI ZOLTÁN volt nagyhalászi lakos halálának 10. évfordulójára. 8988M Bánatos szülei és testvére. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik DR. PORKOLÁB LÁSZLÓ temetésén és a megemlékező istentiszteletén részt vettek, és gyászunk- I ban osztoztak. A gyászoló család és az Állatkórház dolgozói. 4474 Tiszabercel, Fő út 24. 0-24 óráig ügyelet mobil 1:06-20/334-97-70 mobil 2:06-20/496-72-57 E-mail: kryzantenker@gmail.com Kegyeleti irodák: • Kemecse, Móricz Zsigmond u. 76/A. • Ibrány, Lehel u. 67. • Tiszabercel, Fő út 24. | ^ » Gávavencsellő, Toldi u. 83. J MUNKAHELYET KÍNÁL Szállodai recepciós munkatársat keresünk. Elvárás: jó megjelenés, minimum középiskola, középfokú angol nyelv stabil ismerete, fényképes önéletrajzokat a hotelsosto@t-online.hu e-mail címre várjuk. _____________898473 Idénymunkára keresünk targoncavezetőket azonnali kezdéssel, kiemelt bérezéssel bruttó 1241 Ft/óra + egyéb juttatások. Jelentkezni az alábbi telefonszámon: 30/580-1498 vegyes WKKKm Akác és tölgy tűzifa m3-ben 22 E Ft-tól eladó. Nyháza és környékére szállítás ingyen. 30/302-4710. _____________________________________899090 Akác, alma tűzifa eladó 1800 Ft- től, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. _____________________________________898990 Akác, alma, nyár tűzifa 1300 Ft-tól eladó. Mindenfajta erdőt, fasort vennék. 70/580-5454. _______898586 Akác, nyár, tölgy tűzifa eladó. Szállítás megoldható. Erdőt, fasort vásárolnék. 30/520-0544. 898895 Tűzifa akác, nyár 1200 Ft/q-től eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 898518 Miért jó előfizetőnek lenni? Hűségét értékeljük! A Kelet Hüségkártyájával könnyedén megspórolhatja akár előfizetése árát a 100-nál is több Hűségkártya-elfogadóhelyen. Az elfogadóhely-listát megtalálja lapunkban havonta legalább egy alkalommal, illetve a folyamatosan frissülő www.kelet.hu/husegkartya oldalon. Az elfogadóhely-listát megújult formában közöljük: külön tüntetjük fel a nyíregyházi és a megyeszékhelyen kívüli Hüségkártya-partnereket. Kiemeljük az új csatlakozókat is, hogy köny- nyebb tegyen az eligazodás. Használja Hüségkártyáját eredményesen! Elérhetőségeink: +36-40-424-424; ■ f i j ■ i ■ husegprogramfiikelet.hu; M j I 3 ■ Kelet-Magyarország, *0 ;'}' )( '■ Miiiiii«ii--, J Nyíregyháza. Dózsa Gy. u. 4-6\ 'N—■SSUteSiSB Egy könnycsepp a szemünkben még érted él, egy gyertya az asztalon most is érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emlékedet, az út, mely mindig a sírodhoz vezet. Még mindig fáj, de már örökre így marad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad. Hiába borul rád a temető csendje, emléked szívünkben itt él mindörökre. Az emléked olyan virág, mely nem hervad el soha, vihar nem tépi szét, a szél nem hordja tova. Szívünkben élő örök fájdalommal emlékezünk Drága gyermekünkre, unokánkra SZABÓ NORBERT volt jánkmajtisi lakos halálának 8 éves évfordulójára, aki nem érdemelte meg a kegyetlen halált, de a gyilkos keze hamar rá talált. Köszönetét mondunk, akik még emlékeznek rá. S159 Örökké gyászoló szeretteid. GYÁSZHÍR "Valaki mondja meg a hosszú évek Miért tűnnek úgy mint egy pillanat Valaki mondja meg mi az hogy elmúlt Valaki mondja meg hol maradt" Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy féljem, apukánk BALÁZSI JÓZSEF életének 73. évében, hirtelen június 30-án itt hagyott minket. Búcsúztatására 2017. július 11-én 14 órakor kerül sor a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójában. Egy szál virággal köszönjünk el Tőle. A gyászoló család Elfáradtam, megpihenni hozzád térek Istenem! Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapink, dédikénk KONCZ JÁNOS volt vízügyi dolgozó, Lajos utcai lakos életének 98-ik évében elhunyt. Szerettünktől 2017. július 13-án 11 órakor veszünk búcsút a mátészalkai köztemető ravatalozójából. 899176 A gyászoló család. Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! IéhJJI www.kelet.hu Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz, halálod míg élünk, fájó emlék marad. T SZARKA FERENCNE „Tünci” halálának 5. évfordulójára emlékezik: 899034 családod. 1 „ Nem nyafognék, de most már késő, most látom milyen óriás Ő " (József Attila) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS KÁROLY Nyíregyháza, Schmidt Mihály út 6. szám alatti lakos, 80. életévében rövid, de súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunktól 2017. július 11-én 15 órakor veszünk végső búcsút és kísérjük utolsó földi útjára a Nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család 899157 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. PAPP ISTVÁNNÉ- temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá- ! szunkban osztoztak. A gyászoló család. www.kelet.hu 15 KELET 899012