Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-08 / 131. szám

2017. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK KELET Jánkmajtis - az ünnepélyes megnyitó egy pillanata fotó: magánarchIvum A kisvasút mozdonya Fehérgyarmaton fotó: hoványi Péter „Isten háta mögé” vezetett a kisvasút Mindössze tizennégy esztendeig szolgálta a szatmáriakat a rövid vonal. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Hatvan éve, 1957 júniusában nagyszabású ünnepség szín­helye volt Jánkmajtis. A tízez­res ünneplő közönség lapunk korabeli beszámolója szerint különvonattal, autóbuszo­kon, lófogatokkal és kerékpá- 'on özönlött a községbe, hogy ranúja legyenek az új vasúi­mnál átadásának. Korábban mindössze né- íány rossz állapotú maka- iámút és a szükségesnél jóval kevesebb autóbusz állt rendelkezésre a térségben, ezért 1955-ben a miniszterta­nács jóváhagyta a jánkmajtisi MÁV-állomástól induló gaz­dasági vasút tervét. Nagy tervek Az első ütemben a Jánkmaj- tis-Csaholc-Vámosoroszi-Fü- lesd-Kölcse-Szatmárcseke szakasz megépítése szerepelt a tervekben, a másodikban Fehérgyarmat, Nagyar, Szat- márcseke, Tiszakóród, Ti- szacsécse, Milota és Tiszabecs kapott volna vasúti kapcsola­tot, hosszabb távon a Fehér- gyarmat-Nábrád-Kérsem- jén-Panyola-Olcsvaapáti, a Fehérgyarmat-Nagyar-Kisar- Tivadar-Tarpa-Barabás-Vásá- rosnamény, továbbá a Tisza- becs-Kishódos-Rozsály-Zajta vonal tette volna teljessé a hálózatot. „A lábatlani cementgyár sokszor késik, és nem meg­felelő mennyiségben látja el a vasútépítőket a nélkülöz­hetetlen vasbeton aljakkal. Pedig több mint 250 ember igyekezete és szaktudása pá­rosul, hogy a minden vasúti forgalomból kieső, isten háta mögötti terület bekapcso­lódjon a megye és az ország vérkeringésébe” - tudósított a Kelet-Magyarország a mun­kálatokról, amelyek eredmé­nyeképpen június másodikén átadták az első, nyolc és fél kilométeres, Kisnaményon át Csaholcig vezető szakaszt. Gyarapodás, felszámolás Az ünnepélyes eseményre el­látogatott dr. Csanádi György, a posta- és közlekedésügyi miniszter első helyettese, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, s a híradósok fil­men is megörökítették, ahogy a díszkapun áthaladva a kis­vonat elszakította a nemzeti színű szalagot. Még 1957-ben tíz kilométer­rel gyarapodott a vonal, amely ekkor Vámosoroszüg és a Csa­hold Állami Gazdaság köz­ponti majorjáig ért, a Füles- den át Köleséig tartó szakasz viszont csak 1959-re készült el. Az építkezésre szánt összeg elfogyott, ezért a tervekből semmi sem lett, de Jánkmajtis és Kölese között sem sokáig járt a vonat: 1971 végén - gaz­dasági okokra hivatkozva - megszüntették a közlekedést. Még ma is találkozhatunk a rövid életű vonal nyomaival, J ezeken kívül a fehérgyarma­ti MÁV-állomáson a kisvasút mozdonya, Jánkmajtison em­léktábla, Kölesén emlékhely tanúskodik arról, hogy ötven­hatvan éve mennyit jelentett a térség lakóinak a gazdasági | vasút. KM PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Fidesz. Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, mely tartalmazza: új tanuszoda épülhet Tiszavasváriban - kezdte szerdai sajtótájékoztatóját dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője. - A cél az, hogy minden gyermek megtanuljon úszni, ehhez pedig infrastruktúra kell. Fontos, hogy megszeressék a mozgás örömét, ez beépüljön a mindennapjaikba, és egészséges felnőttekké váljanak. Az önkormányzatnak ki kell jelölnie egy ingatlant (nem kell hozzá önrész), és ha a tervek szerint jövőre megvalósul az állami beruházás, az üzemeltetés is az állam feladata lesz - jelentette ki, majd átadta a szót Szőke Zoltán önkormányzati képviselőnek.- Tiszavasvári központi szerepét tovább erősítheti a tanuszoda-építés a térségben. Ez nem a városvezetés érdeme, hanem az országgyűlési képviselőnk lobbimunkájának eredménye, legfőképpen pedig az állam cselekvő szerepvállalása. Bolygónk a politika áldozatává válhat Nem csak őket veszélyezteti a klímaváltozás illusztráció: internet (őrünk legfontosabb iroblémája az éjhajlati egyensúly megbomlása. iyIregyháza. Donald Trump ímerikai elnök nemrégiben »ejelentette, hogy kilépteti az egyesült Államokat a párizsi :lí maegyezményből. Az amerikai kormány kí- érletet tesz a megállapodás íjratárgyalására, mondta az lnök, s hangsúlyozta, hogy kilépés elhatározásával etartja választási ígéretét, mely szerint az amerikai nép, z amerikai munkások érdekei ?sznek számára az elsődlege- ek. Mindennek következmé- yeképpen június elsejétől az gyesült Államok beszüntette énzügyi hozzájárulását a klí- íaegyezményhez. Trump szerint a megállapo- ás megkötése előtt elődje, arack Obama rosszul tár- yalt és csak elkeseredett­égből írta alá a megállapo- ást, amely így az Egyesült llamokra nézve hátrányos itt, s más országokat jutta­tott előnyökhöz - számolt be az MTI. Éhínség, háborúk Kíváncsiak voltunk az E-misz- szió álláspontjára a nagy port kavart hírrel kapcsolatban, ezért a nyíregyházi környezet­és természetvédelmi egyesü­let elnökéhez fordultunk.- Az elmúlt napok időjárása csupán ízelítő volt abból, mi­lyen szélsőségek várhatók, ha tovább folytatódik a klímavál­tozás. Nem túlzás az az állítás, hogy korunk legfontosabb problémája az éghajlati egyen­súly megbomlása. Ha nem mérsékeljük a klímaváltozást kiváltó emberi tevékenységet, akkor a közvetett következ­mények - éhínség, vízhiány, háborúk - a ma még jólétben, békében élő társadalmak problémái is lesznek. Illet­ve már most is azok, hiszen azok a konfliktusok, amelyek a jelenlegi menekülthullám­hoz vezettek, szintén jelentős részben visszavezethetők az éghajlatváltozásra - fogalma­zott dr. Szigetvári Csaba.- Az E-misszió Egyesület is rendkívül csalódott amiatt, hogy az Egyesült Államok el­nöke egyoldalúan kilépett a párizsi klímaegyezményből. Sajnos annak vagyunk tanúi, hogy Amerikában a klímakér­dés szakmai ügyből a politikai erők közötti hatalmi játszmák áldozatává vált. Nem tudo­mányos, hanem politikai ho­vatartozás kérdése, hogy ki miként vélekedik, és főként, hogyan dönt az emberiség jövője szempontjából legfon­tosabb kérdésben. Örömmel látjuk ugyanakkor, hogy Ma­gyarországon és Európa töb­bi országában hosszabb ideje politikai konszenzus van a különféle erők között abban, hogy a klímaváltozás ügyében lépni kell és össze kell fogni. Reméljük, hogy erre Washing­tonban is hamarosan rájön­nek - ismertette az egyesület álláspontját az elnök. km Az elmúlt na­pok időjárása ízelítő volt a szélsőségek­ből. SZIGETVÁRI CSABA Kvízmegfejtés A község Jelentős épülete a mai polgármesteri hivatal, a volt Pilisy-kúria. Többször átalakított, klasszicista stílusú, földszintes épület, a múlt század első negye­déből. d) Eperjeske <§> Rakamazi kiállítás Interaktív középkori kiállítást rendeztek a napokban Rakamazon. A Teknősházban mini régé­szeti ásatás, jurta, vise­let- és fegyverbemutató is helyet kapott. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Futózarándoklatot rendeznek Máriapócson máriapócs. A Nyíregyházi I Egyházmegye június 10-én, szombaton Máriapócsra, egy különleges együttlétre hív mindenkit, különösen azo­kat, akik szívesen mozognak, sportolnak, futnak. A rendez­vény azért lesz különleges, mert sokan zarándokoltak már, sokan szoktak futni is, de futva zarándokolni egye­dülálló élménynek ígérkezik. Egyedi érmek a befutóknak Nyolc órakor paraklisszal kezdődik a program, kilenc­kor dr. Szabó Tünde spor­tért felelős államtitkár mond J megnyitóbeszédet, majd i - életkor szerint - nyolc ka­tegóriában indulnak útnak a zarándokok. Ezzel egy időben útjára indítják az első máriapócsi félmaratont is. Az egyéni indulók helyezettjeit kor­csoportonként, férfi és női kategóriában egyaránt jutal­mazzák, a csapatversenyben az első három csapatot díjaz­zák. Minden befütó egyedi érmet kap, vándorserleggel díjazzák a legsportosabb egyházközséget, illetve vá­sárlási utalvánnyal lesz gaz­dagabb a legtöbb diákot indí­tó iskola. km 6> http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. 8 Pünkösdi futóverseny a baktai erdőben Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a pünkösdi Nyírer- iő-futást a Nyárády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagin- ézménye és a baktalórántházi erdészet. A baktai erdőben öbb mint háromszázan álltak rajthoz. fotó: nyIreroő Játékos feladatokkal a mozgáskultúráért A mátészalkai óvoda módszere a mozgásfej­lesztésre épül. MÁTÉSZALKA. Több százan tor­náztak együtt a mátészalkai Kertvárosi óvoda zenés torna­bemutatóján, amelyet az idén 24. alkalommal rendeztek meg a városi sportcsarnokban.- Rohanó világunkban ko­moly feladat, hogy gyerme­keink napi programjai között rendszeresen szerepeltessük a sportot - mondta Tárkányi- né Budai Éva, az intézmény vezetője. - Lényeges, hogy már ebben a korban megis­mertessük a picikkel a moz­gás örömét, meghatározó szerepét fejlődésükben. Intézményünk nevelési és oktatási módszere a mozgás­fejlesztésre épül. Igyekszünk olyan programokkal, olyan játékos feladatokkal fejleszte­ni a kicsik mozgáskultúráját, amelyek segítségével a test­mozgás életük részévé válik.- A torna legyen az ovisok lételeme, napi közös prog­ram! Időben tanulják meg az alapokat, hogy későbbi éle­tükben továbbvigyék a sport szeretetét - vette át a szót Bojer Ilike óvodapedagó­gus, aki évről évre betanítja a kicsiknek és a nagyoknak a zenés bemutató koreográfi­- Az apróságok számára is élmény, hogy a szülők, nagy­szülők és családtagjaik előtt bemutathatják tornatudásu­kat. Az idei eseményünk kü­lönlegessége volt, hogy a szü­lőket már a gyermekek reggeli érkezésénél bevontuk a közös tornába. pótor Melinda FOTÓ: ÓVODA ajat. A bemutatót egy közös gyermek-szülő torna zárta, a küzdőtéren több százan mozogtak együtt Innen-onnan 7

Next

/
Thumbnails
Contents