Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-07 / 130. szám

2017. JÚNIUS 7., SZERDA kelet ; I 2o1p taf ! Ne álmodozzon, cselekedjen. Amíg csak tervezget és elképzeli, hogyan is lehetne megvalósítani, valaki beelőzheti. így aztán hiába a nagy ötlet, mégis hátrányba kerülhet. Úgy érzi, nem képes véghezvinni, amit eltervezett. Nem adhatja fel ilyen könnyen csak azért, mert olyan akadályok merültek fel, melyekre nem számított. Most pihentesse kicsit az adott ügyet. Amint visszanyeri az önbizalmát, már a halogatott feladatok sem tűnnek megoldhatatlannak. Csak arra volt szüksége, hogy ismét higgyen a képességeiben, mozgósítani tudja a tudását, tapasztalatát. Bár próbál nyugodtnak látszani, betűi tele van feszültséggel. Kerülje az olyan helyzeteket, amikor ez a felszínre törhet, hiszen indulatosan nem lehet a problémát megoldani. Ön is tudja, ha nem is szívesen szembesül vele, de a sikerek nem jönnek ingyen. Áldozatot kell hoznia, ha szeretné egy célját megvalósítani. A lehetőség meg- nyílik Ön előtt, de le kell mondania bizonyos tervekről. Bár ennél több eredményre számított, így sincs oka panaszra. Olyan feladatait sikerül lezárnia, melyek nyomasztották és csak halogatta, mert érezte, hogy több akadály is vár Önre. Amíg nem fogalmaz egyértelműen, nem várhatja el, hogy megértsék. Márpedig segítségre lesz szüksége, így szavakba kell öntenie, hol és miért akadt el. Nem kell attól tartania, hogy emiatt gyengének tűnik. Ha Ön falat húz maga köré, hogy távol tartsa az embereket, hasonló fogadtatásra kell számítania. Ha elvárja az őszinteséget, tennie kell ennek érdekében. Legyen nyílt és elfogadó. Mivel ismeretlen területre tévedt, kérjen tanácsot. Amíg csak a saját elképzeléseit követi, csak egy helyben toporog. Nem mer ugyanis kockáztatni, márpedig most minden annak tűnik. Próbálja kerülni a feszült helyzeteket, mert fáradt ahhoz, hogy az indulatainak parancsolni tudjon. Ha mégsem ismeri fel időben, belekeveredhet olyan szócsatákba, melyek nem vezetne eredményre. Szellemileg friss, de hiányzik a tettvágy. így egyelőre csak tervezget, de nem halad előre. Ossza meg az elképzeléseit olyan emberekkel, akikben megbízik és tudja, nem élnek vissza az információkkal. _______ Ne csak a saját állapotát vegye figyelembe, azokét is, akikre számít. Hiába van tele energiával, ha tudja, egyedül képtelen lesz megvalósítani az elképzeléseit. Rejtvény . A megfejtéseket 2017. június 15-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti öt rejtvény számát, a Kelet- Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést be­küldők között Ford Vagép autós aján­dékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 4400 Pf. 25. vagy a rejtvényig) kelet.hu címre küldhetik be. Rejtvénymegfejtések 117.. .végre lenni vagy nem lenni, már sok a kevésből. _____________ 118.. . világon kávé, semmi sem lehet annyira szörnyű. __________ 119.. . ugyanolyan unalmas egy idő után, mint a ritmus. ______________ 120 A Salvus víz kitűnő a gyomor- égésre. ____________ 121.. . elsüllyed az idő és minden valóság. _______________ 12 2... lehet kényszeríteni, jönnek, ha akarnak. Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Csáki Alexandrát. Hétköznap 9-17.00-ig. Tel.:+36-30/474-5884, e-mail: alexandra.csaki@kelet.hu Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 (h-p.: 7.00-16.00, szó.: 8-12.00) A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu címre várjuk. Sudoku 130. faladat Kezdőknek, 130. Hatadóknak, 130. Megfejtések, 119. számú feladat Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min­den szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (129-133.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind az öt sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. június 15. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Ugyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A100 Éves Patika Nyíregyházán m a Hatzel tér 1. szám alatt állandó s gyógyszertári ügyeletet tart, 001 _______________________________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. ______________ VOLÁN-Informácló: +36 42/598-177 ÚTINFORM: +36 1/336-24-00 A MAGYAR AUTÓKLUB seeélvh ívószáma: 188 _______________ MÁV:+36(1) 3-49-49-49-es kékszám. AT-Com-tudakozó: 11818 ________ Nyírségvíz Zrt., hibabejelentő: +3642/523-600 ______________ Nvfrtávhő Kft.:+36 42/451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelen­tése: +36 80/300-300 _______________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: +36 80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 4-^í; /.^/CrU-AI Q IHIIIF0SSZIIIfl Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István nstvan.fodor@russmedia.hu ). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt ( zsolt.nveki@keiet.hu ). Sportszerkesztő: Mán László ( laszlo.man@kelet.hu ) Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.hu ). Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt ( zsoit.varga@kelet.hu ). Marketingvezető: Márton Vivien ( viven.marton@russmedia.hu ). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály ( mihalv.danko@russmedia.hu ). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható mgmm hh telefonszámon, vagy e-mailen: rekiamado@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu ­jí PJI ► I apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc -, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirriptp<tkp|pthn/ ■•■■■WP. 1 Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor ( tibor.duboczki@russmedia.hu ). Megjelenés száma: 2017/130. www.russmedia.hu „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MATESZ károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, t? print-audit polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” jCSSlSEHH JÚNIUS 5., HÉTFŐ 6, 7, 11, 13, 18, 20, 23, 29, 30, 33, 35, 39, 47, 62, 63, 64, 68, 71, 76, 80. Az adatok tájékoztató jellegűek! Megyei előrejelzés Megyénkben ma reggel még sok lesz a felhő a térségben, és elszórtan zápor, esetleg zivatar is előfordulhat Napközben elvonul a csapadék, észa- kias szél támad, és változóan napos idő alakul ki. Visszaesik a hőmér­séklet. Este várható ismét átmeneti felhősebb időszak, esetleg zápor is előfordul, majd kitisztul az ég, és a szél is legyengül. Vízhőmérséklet Duna ____21-22 °C Velencei-tó 24 °C Tisza 19-24 °C Fertő 23 °C Balaton 25 °C Tisza-tó 22 °C Tengerek Antalya 23 °C Cote d’Azur 21 °C Bibione 22 °C Kréta 22 °C Costa Brava 21 °C Split _________25 °C Európai városok időjárása Kassa 22 °C Becs ________213C Eperjes _______23 °C Grác________ 17 °C Terebes _______22 °C Pozsony 20 °C Ungvár 24 °C Prága________19 °C Munkács 24 °C Berlin ________18°C Beregszász 23 °C München 19 °C Szatmárnémeti 27 °C Frankfurt 19 °C Nagyvárad 24 °C Róma ________29 °C Arad 25 °C Párizs 21 °C Temesvár _26 °C Madrid 33 °C Kolozsvár 25 °C London 20 °C Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -170 cm, árad, a mederteltség 10%, vízhőfok 19,1 C-fok, Tivadarnál -207 cm, árad; 8%, 20,5 C-fok; Vásárosnaménynál -89 cm, apad; 13%, 20 C-fok; Záhonynál -205 cm, apad, 14%, 21,2 C-fok; Dombrádnál 70 cm, apad, 27%, 21,6 C-fok; Tiszaber- celnél 287 cm, apad, 43%, a vízhőfokot nem mérik; Tokajnál 470 cm, apad, mederteltséget nem mérik, 21,1 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -83 cm, apad, 4%, 19,3 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 12 8 cm, állandó, 2 5%, 21,2 C-fok; a TÚR Garbóknál -83 cm, apad, 9%, 20,4 C-fok. Évforduló TAPOLCZAI GYULA 114 éve ezen a napon született színész, érdemes művész (Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Különös házasság). Ma az ország túlnyomó részén napos, illetve gyengén vagy mérsékelten felhős időszakok váltakoznak. Nyugaton várható erősebben és tartósabban felhős terület, de jelentős csapadék ott nem valószínű már, illetve az északkeleti határvidéken alakulhatnak még ki csapadékgócok.

Next

/
Thumbnails
Contents