Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-06 / 129. szám
2017. JÚNIUS 6., KEDD KELET MÍOYMORSZto Hét halott és sok sérült a londoni merényletben Virágokkal és mécsesekkel emlékeztek vasárnap és hétfőn is Londonban a terrortámadás áldozataira fotó: afp Valódi élmények Hiányoznak a régi nyarak. Az emlékeim között kutatva azt hiszem, a kilencvenes évek elejéig tudok visszamenni az időben. Látom magam a lakótelepi tornyok között fehér atlétában, sárga sortban és a klasszikus, kék gumipapucsban, körülöttem a szomszéd kislányok. Nagyjából egyidősek vagyunk, kész szerencse, így nem kell „átbarátkozni” a többi tízemeletesbe. Nincs főnök, felesleges, aki nem akar játszani, mehet és unatkozhat otthon. Úgy rémlik, legtöbbször pletykálkodtunk, tollasoztunk, ugróiskoláztunk vagy gumiztunk. Utóbbi volt sokáig a kedvencem annak ellenére, hogy mindig alacsonyabb voltam a többieknél. Egyikük-másikuk akár derékmagasságba is felugrott, nálam a combközép volt a csúcs. Visszagondolva egészen vicces volt az is, hogy a rossz kaputelefon miatt állandóan felkiabáltunk valamiért a szüléinknek. Igaz, fel is mehettünk volna, de az üvöltéssel időt nyertünk. Hol egy-két húszast koldultunk nyalókára, magra, máskor engedélyt kértünk, hogy átszaladjunk a másik utcába a kúthoz. Vajon a ma gyermekeinek milyen emlékei lesznek a mostani nyarakról? Gyűjtenek még egyáltalán élményeket, vagy csak pokémonokat? alexandra.csaki@kelet.hu Agyonlőtte a három elkövetőt a Scotland Yard terrorellenes osztaga. LONDpN. Újabb terrortámadás történt hétvégén Nagy-Britan- niában. A londoni merényletben heten meghaltak, 48-án megsérültek, közülük hétfőn még 36-án voltak kórházban. Tizennyolc sérült állapota válságos, a sérültek között négy rendőr van. A három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek agyonlőtték. A merénylet a brit főváros szívében történt. A London hídon egy fehér furgon nagy - egyes szemtanúk becslése szerint óránkénti 80 kilométert elérő - sebességgel felhajtott a járdára és több gyalogost elütött, majd a járműből kiugrott három ember, és késsel támadt a járókelőkre a Borough Market környékén. Súlyos szinten marad A rendőrség az első riasztás után nyolc perccel végzett velük. A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. A rendőrség azt feltételezi, hogy a megölt három támadó követte el a terrorcselekményeket. A Scotland Yard már vasárnap hajnalban hivatalosan terrorcselekménynek nyilvánította a merényletet, de lapzártánkig semmilyen szervezet nem jelentkezett a me- j rénylet elkövetőjeként. Nem emelkedik a terrorfenyegetettség hivatalosan megállapitott szintje Nagy-Britan- niában, továbbra is a második legmagasabb, „súlyos” szinten marad - mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak hétfőn Theresa May brit kormányfő. A brit miniszterelnök megerősítette, hogy a Scotland Yard már azonosította a három elkövetőt, ugyanakkor a rendőrség még dolgozik a sérültek és az áldozatok azoKözzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard. A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt nosításán, de az már egyértelmű, hogy sok közülük külföldi állampolgár. A Scotland Yard a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben végrehajtott házkutatások során 12 embert vett őrizetbe, de egy 55 éves férfit azóta elengedtek. Theresa May egy hétfői kampányrendezvényen kijelentette: Nagy-Britannia eddig és Rachid Redouane hajtotta végre. A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a 30 éves Rachid Redouane pedig „marokkóinak és líbiainak vallotta magát”. Mindketten a kelet-londoni Barking városrészben éltek. „túl sok toleranciát tanúsított” a szélsőségességgel szemben, ezért most ezt a problémát teljesen új terrorellenes stratégiával „kezelni kell”. Lemondásra szólította fel Azokra az ellenzéki vádakra, hogy belügyminisztersége idején a kormány csaknem 20 ezerrel csökkentette a rendőri állomány létszámát, Theresa May - aki hat évig vezette a belügyi tárcát - kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a fegyveres rendőri osztagok létszámát. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő, a Munkáspárt vezetője hétfőn lemondásra szólította fel a konzervatív párti miniszterelnököt. MTI Reakciók Lengyelország:,.Újabb brutális támadás, újabb áldozatok. (...) Európának bátran szembe kell szállnia a terroristákkal” - írta Beata Szydlo vasárnap hajnalban a Twitter mik- roblogon közzétett részvétnyilvánító nyilatkozatban. A lengyel kormányfő és Andrzej Duda elnök együttérzését fejezte ki a londoni merénylet áldozatai hozzátartozóival. Máriusz Blaszczak lengyel belügyminiszter pedig a terrortámadás után az uniós határok lezárását szorgalmazta a „muzulmán migránsok” előtt. OlaszországiÚj biztonsági rendszert dolgoznak ki a hatóságok a nyári hónapokban Olaszországba érkező több millió turista, valamint a nyári fesztiválokon, koncerteken és strandokon tartózkodó olaszok védelmére - jelentették be az olasz nemzetbiztonsági tanácsnak a londoni merényletet követő ülésén vasárnap este. Az intézkedések között szerepel, hogy az idegenforgalmi szempontból kiemelt helyszíneken, például a leglátogatottabb tengerparti üdülőhelyeken teljesen lezárják a járműforgalom elől az utcákat és a tereket. Marco Minniti belügyminiszter bejelentette, hogy a biztonsági készültség fokozatát nem módosítják. Ez továbbra is kiemelt marad, ennél magasabb szintre csak akkor emelkedhet, ha a terrortámadást Olaszország területén követik el. Frandaország:Miközben Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a terrorizmus elleni küzdelem európai együttműködésének erősítését szorgalmazta a londoni terrortámadásról Theresa May brit miniszterelnökkel vasárnap folytatott telefonmegbeszélésén, Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke arra kérte az államfőt, hogy hívjon össze egy „terrorizmus elleni Jaltát”. Amerikai Egyesült Államok:Donald Trump amerikai elnök vasárnap este nyilatkozva „ördögi mészárlásnak” minősítette a londoni merényletet, és leszögezte, hogy kormánya megvédi az Egyesült Államokat a terrorfenyegetésektől. „Ennek a vérontásnak be kell fejeződnie, ez a vérontás be fog fejeződni" - fogalmazott, majd leszögezte: „megújítjuk elszántságunkat, még erősebben, mint valaha, hogy megvédjük az Egyesült Államokat és szövetségeseit az aljas ellenségtől, amely ártatlan emberek ellen folytat háborút”. Kettőt megneveztek Amerikában is megemlékeztek WASHINGTON. Az Egyesült Államokban élő magyar közösségek is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Chicagóban a Szent István király katolikus templomban a hagyományos Hősök nap- ja-ünnepségen szentmisével emlékeztek a helyi magyarok. Az ohiói Clevelandben a „Lelkek érintése” című koncert és előadás várta az érdeklődőket. New Brunswicban néptáncos fesztivált tartottak, New York városában pedig a New York-i Széchenyi István Társaság és a magyarországi Sárospatakról érkezett Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület közös szervezésében tartott „Mert ez maradt” című előadáson a magyar emigráció életérzéséről szóltak. mti Trianon után június 4-e a nemzeti összetartozás napja Országszerte megemlékezéseket tartottak a hosszú hétvégén. BUDAPEST. A nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából szombaton, vasárnap és hétfőn is tartottak megemlékezéseket. Az ünnepségeket kulturális programok, filmvetítések, koncertek, színielőadások színesítették. Katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerző* dés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján, vasárnap reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az ünnepi ceremónián jelen volt Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök is. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada - mintegy 3,2 millió ember - az új határokon túlra került. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”, mti ® Szoboravatás Navracslcs Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúság- politikai és sportügyi biztosa (balra) és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke leplezte le Szent Imre herceg szobrát a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen Veszprémben június 3-án. fotó: mti & Zarándokok Idén is százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra egész Európából, de más földrészekről is. Az előtérben Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a szentmise előtt a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, fotó: mti Megbocsátás és összefogás csíksomlyó. A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő ösz- szefogásra kérte szombaton a csiksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. „Arra kérem minden magyar testvéremet (...), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk érdekében”, mti Áder János: a búcsú 450 éve ugyanazt üzeni csíksomlyó. A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csík- somlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában. „Veres András püspök úr prédikációjában a béke volt a központi üzenet. Meg kell bé- külnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák” - nyilatkozta. Emlékeztetett arra, hogy öt éve visszajáró zarándoka a csiksomlyói búcsúnak. Megjegyezte, valamennyi alkalommal ugyanazt az élményt kapta. A búcsú vélhetően 450 éve üzeni ugyanazt: „őrizzük meg hitünket, őrizzük meg együvé tartozásunkat, és őrizzük meg azt a közösségi élményt, amit ez a szentmise mindannyiunk számára jelentett az elmúlt években, és jelent ma is” - mondta, mti Devizaárfolyam (2017.06.02.) PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 308,26 +0,70 USA dollár 274,72 +0,75 Svájci frank 282,95 +0,77 Angol font 353,21 +0,53 Román lej 67,52 +0,17 Ukrán hrivnya 10,46 +0,03 Horvátkuna 41,60 +0,11 Lengyel zloty 73,60 +0,08 6» http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB