Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-27 / 147. szám

2017. JÚNIUS 27., KEDD KELET Fórum 5 Üzenet ^ Asztalos Márkó hűséges olvasónktól: Ha egy nő bele akar kötni egy férfiba, mondhat a krapek akármit, pozitívat vagy negatívat a balhét úgyis ő viszi el a hátán. SZiLVÁSI LAJOS Nekrológ Sokat tett a mezőgazdaságért és a cigányság helyzetének javításáért Farkas Tibor a mezőgazdasági technikum elvégzése után a kisvárdai gépállomáson dolgozott. Miután végzett a debreceni agráregyetemen, a nagyvarsányi gépállomásra he­lyezték. Idővel az egyesített állomás főmérnökének nevezték ki. 1957-ben a lónyai és a tiszakerecsenyi tsz-ben volt rá szükség, itt is főagronómus- ként dolgozott. Vásárosnaményban dolgozott a járási tanács mezőgaz­dasági osztályán csoportvezetőként, később Kisvárdára szólította a kötelesség, itt a járási tanács mező- gazdasági osztályát vezette 11 évig. Tanári képesítést szerzett. 1974-ben megválasztották a Dombrád „Petőfi” Mgtsz, elnökének, e munkakört nyug­díjazásáig, 1990-ig töltötte be. Sokat tett a cigányság érdekében. A Magyarországi Cigányok Országos Kulturális Szövetségének elnökségi tagja, a kisebbségi önkormányzatok megyei szövetségének elnöke, Nyír­egyházán kisebbségi önkormányzati képviselő volt. Szerette volna, ha a cigányokat előítéletek, megkülön­böztetések nélkül kezelnék. A roma Farkas Tibor (1933-2017) FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM származású gyerekek iskoláztatásáért is sokat fáradozott. Emberszeretetével, szerénységével, szakmai felkészültsé­gével és tudásával elismerést váltott ki mindenkiből. A Nyírdinamika Kft. menedzsereként oktatott, tanfolyamo­kat szervezett építőanyag-készítő és a hagyományos fűzvessző- és nádkészítő munkák betanítására. Az országban elsőként szervezett a gazdasszonytan- folyamokat. Több állami kitüntetés birtokosa. 2008-ban megkapta a Kisebbségekért Díjat. Nem élt hiába, nyugodjon békében! Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást meg­jelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba. Olvasóink írják Nem számít a harmincas tábla Csak üdvözölni lehet a nyíregyházi konzervgyár sarkánál a forgalmi változá­sok miatt elkezdett munkála­tokat. Már írtam arról, hogy a mi utcánkban (Vörösmarty) sokan fittyet hánynak a se­bességkorlátozásra, nagy az átmenő forgalom. Az autósok előszeretettel választják ezt az „elkerülőt” a Szabolcs utca felől, de még a Bethlen Gábor útról is, főleg csúcsforga­lomban, innen hajtanak ki a Vasgyár utcára. Ilyenkor nem nézik (vagyis nem veszik figyelembe) a 30-as táblát. Remélem, a most elkezdett változtatások megoldják majd a problémát. DOMBÓVÁRI ISTVÁN Legyünk híd Kelet és Nyugat között! Napjaink Európájában egyet­len jó megoldásunk lehet, kereskedelmi hidat létesíteni Kelet és Nyugat között. Ez már a nagyhatalmak játéka, amelybe beleszólásunk nem nagyon lehet. Ezzel hazánk nagyobb függetlenséget él­vezhet, nagyobb lehet a belső mozgástere, hiszen így nem lesz kiszolgáltatva az EU-nak, a nyugat kényének-kedvének. Ennek a politikai lépésnek a neve Glóbusz-akció is lehetne, hiszen a hosszú távú keres­kedelmi szerződések mint biztonsági kötelek biztosítják azt az egyensúlyt, amely ha­zánk stabilitásához szükséges. Az a meglátásom, hogy itt, Közép-Kelet-Európában egy mesterséges „olvasztótégelyt” szándékoznak létrehozni a A történelmi és mezőségi dalcsokrot több százan tapsolták meg FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Bor- és katonadalokat zengtek A Fegyveres Erők és Rend­védelmi Szervek Nyugdíjas Klubja keretében működ­tetett nyíregyházi Honvéd Népdalkor is élt a XXIII. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválra felkí­nált fellépési lehetőséggel. Természetesnek vettük a meghívást, hiszen ez a profi­lunk, ráadásul az idei már a 18. szereplésünket jelentette az ország legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén. A történelmi és mezőségi dal­csokrunk bemutatását több százan tapsolták meg. Varga János altábornagy, majd dr. Végh Ferenc nyugalmazott vezérezredes, örökös védnök méltatta a fesztivál jelentő­ségét. Megyénkből Gelénes, Nagyhalász-Homoktanya, Tiszakanyár, Tiszalök és Csenger jeleskedett még. A rendezvény bizonyította, hogy a katonadalok népsze­rűek, szükség és igény van rájuk. SZLUK ISTVÁN nyugati hatalmak, egybeol­vasztva a népeket, néptöredé­keket egy ötvözött masszává, amelyből tetszés szerint „ka- nalazgathatnak” majd olcsó munkaerőt. A kérdés, hogy egy nyugati rezervátumban szárnyaszegett sasmadarak akarunk-e lenni vagy egy elő­retolt helyőrség? Ami hazánk­ban választási előkészületként folyik, nem egyéb, mint jómódú emberek nemtelen sakkjátszmája. Mindenről szól most a fáma, csak a lényegről nem, a tetteknek nagyobb a füstje, mint a lángja. „Sok füst, sok ravaszság!” - szokták mondani... Baj van a demok­rácia és a baloldali fogalmak értelmezésével is, mert a jelen „demokráciája” sokkal inkább a nemtelen tőke legalizálására irányuló törekvés. Egyetlen nép sem osztható jobbra és balra, egyetemesen kell róluk beszélni, az érdekükben avagy ellenük állást foglalni! A magyar politikai turmix csak azért adható még el, mert az állampolgáraink nagy része ódzkodik a politikától, még az életét behatároló alapvető dolgokkal sincs tisztában, így aztán ott verik át őket a hang­zatos jelszavakkal, ahol éppen akarják. Én sajnos csak a sablonszövegeket látom, hal­lom, olvasom jobbon és balon egyaránt. Azért szorgalmazom a demokrácia tanítását, a politikai fogalmak ismeretét bevezetni az oktatáspoliti­kába, hogy gyermekeink, unokáink tisztában legyenek szavazataik fontosságával, és azzal is, hogy meggondolatlan döntéseikkel vagy tétlensé­gükkel mit veszíthetnek el. Esetünkben a teljes szabadsá­gukat, a felnövekvő nemze­dék élhetőbb jövőjét. Tanulni, tanulni - a múlt hibáiból. E. NAGY ISTVÁN, FEHÉRGYARMAT © Oklevelet kapott az idős ünnepelt Kilencvenedik születésnap­ján köszöntötte hűséges előfizetőnket, a Geszteré- den élő Molnár Mihálynét szerető családja és a község vezetői. Magdika néni megkapta a szépkorúak iránti megbecsülést kifejező miniszterelnöki oklevelet is. FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) Budapest, Károly krt.3./a. (az Astoriánál): szombat • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasznyiregyhaza.hu Dr. Rubi Zsuzsa radiológus főorvos ultrahang diagnosztikai magánrendelés Nyíregyháza, Körte u. 16. Előzetes Információ, bejelentkezés: 06-20/966-8714 O 4D színes Doppler ultrahang készülék O O Hasi és klsmedencel vizsgálat o O Emlő ultrahang vizsgálat o O Nyakl lágyrészek (pajzsmirigy, nyálmirigyek) O Nyakl erek (carotis) vizsgálata O o Végtagi erek (artériák, vénák) Doppler vizsgálata o o Lágyrészek uh. vizsgálata o o ízületi uh. vizsgálatok 9 o Here uh. vizsgálat O ERSZAKRENDELES Angiológiai magánrendelés- visszérbetegség- mélyvénástrombózis- diagnosztika, -kezelés- érszűkület megállapítása, kezelés Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehéz lábérzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek. Dr. Mohamad Nour Mohamad Belgyógyász/ Angiológus szakorvos Nyíregyháza, Ér u. 23. Rendelés: Csütörtök: 17.00-19.00 Előjegyzés: 30/255- 1Q-40 Vendégsorok Angyal Sándor Egy új üzletág Mindenekelőtt elnézést kérek azoktól, akik e sorok láttán azt mondják, hogy újra ismétlem magamat. Még ha a min­denkori hatalommal gyakorta nem is értettem sok minden­ben egyet, a mostani vezetők határépítését indokoltnak találtam, annak vélem. Nem csak azért, mert mások is kö­vették már példánkat, s az EU határait magyar ösztökélés­re némileg sikerült megerősíteni, elsősorban amiatt, mert biztonságban élhetünk, nem gyanús személyek átjáróháza hazánk, s ez nagy kincs mostanában. Nálunk nem robbant- gatnak terroristák, nem rettegnek lányaink, asszonyaink az erőszaktól, s csak a valóban segítséget kérők kapják meg a tartózkodási engedélyt alapos vizsgálat után. Azon viszont talán a kelleténél is jobban elámültam, amikor hírét vettem a magyar letelepedési kötvény megvá­sárlási lehetőségének. Eddig egy kisvárosnyi, főleg kínai és orosz egyén perkált le potom 300 ezer eurót az ilyen állampapírokért dara­A 7f a tpmPrrlpIv hitplt bonként, amit 2 százalékos AZl d lei I íerueK I liieil kamattal öt évre hitelben kamatostul Vissza fizetnek meg egy szűkebb kell majd fizetnünk, közvetítő körnek, s akik egy ami jelentÓS össze- hó forintot is zsebre vágnak. geket von majd el a Maid a Pénz adópamdicso- knlfGPPVPtpchnl mokban köt ki a Kajmán szi' lYUlLocgVcLcbUUI. geteken, Máltán, Cipruson es sok más helyeken, titokban. Tehát létrejött egy új üzletág, ami kevesek kezében össz­pontosul. Gondolom, a letelepedési kötvény árunak véli a nemzeti létünket, és Szent István forog a sírjában, mert ő az idegent befogadta egykoron a Kárpát-medencében, akivel erősítette a honfoglalás kori erőnket... Most más a helyzet. Sok a gyanús idegen, ezért a kerítés építése meg a kvóta elutasítása az, amit a magyarok több­sége támogat. Csakhogy azt a temérdek hitelt öt év után országunknak kamatostul vissza kell majd fizetni, ami jelentős összegeket von majd el a költségvetésből. Kár lesz abból, tudjuk mi azt... sandor.angyal@kelet.hu HIRDETÉSEK Dr. Semsei Mária bőrgyógyász-kozmetológus- lézerterapeuta Telefon: 70/384-8704 bőrgyógyászat­kozmetológia-lézerterapia . Minden, ami bőrgyógyászat • Minden, ami ránckezelés . Bőrrákszűrés digitális vizsgálattal • Pigment, ér, tetoválás, körömgomba lézeres kezelése • Drakula-th., rádió- ^ + frekvenciás fiatalítás Nyíregyháza, Pazonyi út 5. * * ctOU www.sely emlezer.hu __egészssghá^ Dr. Bajkó Sándor belgyógyász, kardiológus főorvos Telefon: 70/940-3643 Kardiológiai ■ kivizsgálás: I • alapvizsgálat, • terheléses EKG, • szívultrahang, • Holter EKG, ABPM Ullhf ú Nyíregyháza, Pazonyi út Cm Jt; Mátészalka, Kórház utca 2-4XJJ; ^wwwjejyemjezenhi^^^^^^ Ú)r. KOLOZSY ZOLTÁN^ az orvostudomány kandidátusa ANDR01ÚGIAI RENDELÉS (nemzőképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. « * 30/677-9556 a A i fl U (iji A UJ B ! ccHMBÉMÉÉIIÉÉBÉÉÉIAÉriÉMMI BALESETI Magán Ambulancia Saját röntgen- /W készítés / I • -" és kis műtétek ( I / elvégzése v~ \ ambulanciánkon. \ íj r I4>J —j m. n E^ESZSEGT ÁR r 7 N & , 100 Zw? GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA Állandó akciók! Ingyenes szűrővizsgálatok! Ingyenes parkolás! Orvosi rendelések! Csatlakozzon 100% Figyelem Programunkhoz! Nyíregyháza, Hatzel tér X. Telefon: 42/780-260 www.100evespatika.hu V -______ ■V/ideimaart Á ***» ........ /* Ha bőrgyógyászat,, akkor Jú Derma-Art Klinika]** * f j ! bőralter^vTz^álat6 • etikai — • ételérzékenységvízssáiata Rende|. Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, www.dermaart.hu

Next

/
Thumbnails
Contents