Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-27 / 147. szám
2017. JÚNIUS 27., KEDD KELET Háttér 3 Megkérdeztük Miért tartod fontosnak a kötelező közösségi szolgálatot? Olajos Szabina, Bököny Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele az ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Sipos Zoltán tanár úr javaslatára döntöttem amellett, hogy nyáron is fordítok erre energiát. Páll Péter, Kállósemjén Ez a szabály tavaly januárban lépett életbe. Az elején sokan nem tudták, hogy mi is ennek a feltétele, de tájékoztattak bennünket. Én még az elején járok az órák gyűjtésének, de biztosan érdekes lesz. Suta Evelin, Nyíregyháza-Sóstóhegy A Sipkay-iskolába járok, érettségi előtt állok. A kötelező közösségi szolgálatot jó dolognak tartom: voltam többek között a tűzoltóságnál, a Mustárházban és az állatmenhelyen is. Juhász István, Jármi Eléggé sokrétű a közösségi szolgálat. Az egészségügytől a természetvédelemig bármilyen olyan tevékenység beletartozik, ami a társadalomnak hasznos és valamelyik közösség javát^zolgálja. ■ Fókashow az állatparkban A látogatók imádják a Nyíregyházi Állatpark fókashow-ját, amit főszezonban mindennap megtekinthetnek. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Sátortábor a SZER-telen életért A kábítószer-ellenes világnapon intézmények, civil szervezetek sátrai lepték el a főteret. nyíregyháza. Könnyű lecsúszni - figyelmeztetett már a címével is az a rendezvény, amelyet a Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) és a megyeszékhely önkormányzata hozott tető alá hétfőn. A kábítószer-ellenes világnap alkalmából tizenegy szervezet települt ki a Kossuth térre, s mutatta be a módszereit, miközben szórakoztató feladatokkal is várták a közönséget.- A legfrissebb felmérések szerint a drogprobléma némileg jobban érinti Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyét az országos átlagnál - mondta elöljáróban Lengyelné Pogácsás Mária. - A KEF szervezetei összehangoltan lépnek fel a kínálat, illetve a káros hatások csökkentése, a megelőzés, valamint a figyelem- felkeltés érdekében, s a világnap alkalmából mindebből ízelítőt adnak - tette hozzá a szervezet közösségi munka- csoportjának vezetője. Színes tenyárlenyomatok- Csakis az lehet a célunk, hogy a gyerekek el se jussanak a kipróbálásig, hiszen tudjuk, hogy bizonyos szerekhez könnyű hozzájutni, és azt is, hogy egyes helyzetekben nagy lehet a csábítás. Ismerniük kell a veszélyeket és tudniuk kell leküzdeni ezt a csábítást - fogalmazott Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere. A sportpoharazás egyre népszerűbb a gyerekek körében „Könnyű lecsúszni, de én vállalom, hogy SZER-teleül élek” - hirdette egy molinó a rendezvény szlogenjét, amely mellett bárki tanúbizonyságot tehetett színes tenyérlenyomata hátrahagyásával, míg a kutyás bemutató kétséget sem hagyott afelől, hogy a rendőrség könnyedén a tiltott szerek nyomára akad. A Periféria Egyesület fő profilja a hajléktalanellátás; mint Molnár Gábornétól megtudtuk, nap mint nap szembesülnek a drog- és alkoholproblémákkal. - A hajléktalanoknak is tudunk segíteni, ezúttal viszont gyerekeknek szóló programokkal készültünk. Kézműves-foglalkozásainkon együtt vannak a családok, ami kiváló alkalmat ad a fontos beszélgetésekre is - hangsúlyozta a szociális munkás. A Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ sátrában segítő beszélgetéssel várták a betérőket, akik pedig nem szorultak segítségre, a csocsó és az arcfestés örömeiből részesülhettek. A Drogambulancia ugyancsak játékokban és információban gazdag sátorral képviselte magát, az Egészség- ügyi Alapellátási Igazgatóság Ifjúság-egészségügyi Szolgálat munkatársai pedig az elsősegélynyújtás feladatát is magukra vállalták amellett, hogy az érdeklődők megismerhették náluk az alkoholos befolyásoltság borzalmait a részegszemüveg lencséin keresztül. Alkotással a drog ellen- A szabadidő hasznos eltöltése, a gyerekek lekötése, minél több lehetőség megismertetése. Az óvodásoktól a húsz év fölöttiekig mindenkit szíveFOTÓ: SIPEKI PÉTER sen látunk sport-, művészeti, zenei és kézműves-foglalkozásainkon - sorolta Verebélyi- né Tóth Marianna, a Gyerekeinkért 16 Alapítvány titkára, mit is takar az „Alkotással a drog ellen” jelmondat. Sátrukban olyan - egyelőre szélesebb körben nem ismert - lehetőségeket is bemutattak, mint a sportpoharazás vagy hétköznapi problémák kezelésében, stresszoldásban eredményes tibeti hangtálterápia. Külföldi önkéntesek- Az ifjúsági ház lehetőséget biztosít, hogy kocsmázás - vagy éppen szerhasználat- helyett a gyerekek olyan közösségi térben tölthessék a szabadidejüket, ahol aktívan szórakozhatnak - foglalta ösz- sze Varga Zsuzsa, a Mustárház programkoordinátora, aki elárulta azt is: külföldi önkénteseik révén betekintést nyújtanak a világ más részein folyó drogprevenciós munkába is. A Talentum Alapítvány szakmai vezetője kifejtette: immár 12 éve nyújtanak segítséget a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak, elsősorban terápiás módszerek alkalmazásával. - Emellett prevencióval is foglalkozunk; a sátrunkban herbállal, energiaitallal, alkohollal, dohányzással kapcsolatos teszteket tölthetnek ki a betérők, majd a közös kiértékeléssel, tévedéseik helyreigazításával bővítjük az ismereteiket - mutatta be dióhéjban tevékenységüket Szabóné Kiss Tünde. km-hp Klasszikusok térhódítása- Magyarország élen jár a di- zájnerdrog-fogyasztásban- mondta Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőrfőkapitányság munkatársa a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem világnapján. - Hazánkban a „legfogyasztot- tabb” kábítószer a kannabisz, de 2010-ben megindult az új pszichoaktív anyagok, dizáj nerdrogok térhódítása. Ezek olcsó, könnyen beszerezhető szintetikus anyagok, ezért volt gyors a térhódításuk, ugyanakkor 2014-től csökkent a „dizájnerdrog-őrület”, és ezzel párhuzamosan megindult a klasszikus, amfeta- mintartalmú kábítószerek újbóli térhódítása - tette hozzá az MTI tudósítása szerint. A bef ürdéstől megóvják a turistákat Az idén is önkéntesek szolgálnak a Tourist Police keretében. NYÍREGYHÁZA. Nem volt régen, amikor Szászrégen Lucian Blaga Szakközépiskolájának turizmus-vendéglátás szakos tanulói tapasztalatszerző portyára indultak Nyíregyházára. Az öt romániai diák a határon átnyúló programban gyűjtöttek hasznos idegenforgalmi élményeket. Ezt is felidézték hétfő délelőtt a sóstói víztorony tövében, a Tourist Police nyitórendezvényén. A preventív munka gyümölcse- A Nyíregyházi Rendőrkapitányság összefogással az idén is megszervezte a Tourist Police elnevezésű szolgálatot. Ennek az a lényege, hogy egészen augusztus végéig zömmel idegen nyelveket beszélő diákok és rendőrök igazítják útba a megyeszékSzórólapokkal a leselkedő veszélyek ellen FOTÓ: RACSKÓ TIBOR helyre látogatókat. Emellett szórólapokkal a jellemző bűn- cselekményekre is felhívják a figyelmet a Kossuth téren és Sóstógyógyfürdőn. A preventív munka gyümölcse később érik be - említette Ferenc Róbert rendőr alezredes. Hol kibújt a napsugár, hol hétfőn, a középiskolások viszont tettre késznek tűntek. Fontos elvárás volt velük szemben a fejlett kommunikációs készség. Evelin kezében többnyelvű szórólap, rajta néhány jó tanács: „Kirándulás, fürdőzés alkalmával csak azokat az értékeket vigye magászemerkélt az eső a bágyadt val, melyekre feltétlenül szüksége van!”, „Fürdés idejére ne hagyja őrizetlenül a dolgait, vegye igénybe a fürdőhelyek értékmegőrzőit!” - áll egyebek között a fotókkal illusztrált összeállításban, hangsúlyozva a 112-es segélyhívót, a Tourist Police elérhetőségét (+36 20/620-5020) és a netes felületet ( www.police.hu ). A diákok a Tourist Police programban is teljesíthetik az ötvenórás kötelező közösségi szolgálatukat. Ez a lehetőség akár a fiatalok pályaorientációját is motiválhatja.- Manapság felértékelődött a biztonság turisztikai szempontból. Ezen a nyáron is be akarjuk bizonyítani: Nyíregyháza megbízható, barátságos város, ahová érdemes jönni. A biztonságtudatot erősíti a Tourist Police program az idegen- forgalmi szezonban - jegyezte meg Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, km-ltl Szirénapróba Nyíregyházán nyíregyháza. Kedden, szerdán és csütörtökön reggel kilenctől megszólalnak a szirénák Nyíregyházán. Mindez a polgári védelmi lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) hangos üzempróbája, melynek során 30 másodperces folyamatos, állandó hangmagasságú szirénahangot 30 másodperc szünet követ, majd újból 30 másodperces folyamatos, állandó hangmagasságú szirénahang - riadó elmúlt jelzést adnak le. A szirénahangok semmilyen veszély bekövetkeztét nem jelzik. KM Nézőpont Matyasovszki József Bódult világ Ugyan már minden bizonynyal megettem a kenyerem javát, eddigi életem során soha nem vágytam arra, hogy módosult tudatállapotba kerüljek, legalábbis nem valamiféle narkotikumnak köszönhetően. Persze köny- nyen beszélek, hiszen soha nem botlottam drogdílerbe, s csöndes vidéki életet éjve sem jártam olyan körökbe, ahol előkerülhetett volna az „anyag”. Legfeljebb a „Mari hónalja” csíphette időnként a szemem, amikor forró nyári napokon felpréseltem magam valamelyik dugig megtelt helyi járatú autóbuszra. Azt is jobbára csak a médiából tudom, hogy a rendszerváltással sajnos azonnal begyűrűzött hozzánk a drog- fogyasztás divatja, s az eltelt több mint negyedszázad alatt megfordult kis hazánkban is minden, ami valaha kikerülhetett az amfetamintartalmú szerek boszorkánykonyháiból. Ma már a drogosoknak gazdag szlengszótáruk van, s úgy pörög a „mariska”, a „nyalóka” vagy a „rakéta” errefelé is, ahogy korábban csak az amcsi filmekben láttuk. A statisztikák évről évre riasztóbb adatokkal bombáznak, 2015-ben például a 9-10. évfolyamos diákoknak már több mint az egynegyede fogyasztott életében valamilyen tiltott vagy legális szert, lett légyen legény vagy leány az illető. A fiatal egyetemisták és az iskolapadból kikerülők - akik egymás után veszik nyakukba a világot - már meg sem lepődnek azon, hogy a nyugati ifjúság egyik fele mély delíriumban van, a másik fele pedig most ébredezik. S félő, hogy közel az idő, amikor mindez kis honunkban is gyakorlattá válik. Ezért is tűnik ablakon kidobott pénznek, amit a sok drogprevenciós és figyelemfelkeltő programra költenek. Persze tény: egyetlen élet megmentéséért is mindig érdemes lesz harcba szállni. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Kelet kvíz A települést 1435-ben Penige alakban jegyezték fel. Ekkor már egyházas hely volt, Jakab nevű papja 40 dénár pápai tizedet fizetett, a) Penészlek b)Penyige c)Gégény d) Piricse A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.