Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-22 / 143. szám
2017. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK 16 Képes krónika Kin Lelkes közösen csobbanók egy korábbi eseményen fotó: ékn-archIvum A Tiszába ugranak a Nagy Ugrás résztvevői Budapest. Ismét közös vízbe ugrásra hívja az ország településeit és közösségeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete július 9-én, az európai folyók és vizes élőhelyek megünneplésére. A WWF Magyarország központi eseménye idén Tiszalökön lesz. A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet az éltető vizekre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyszerre. A WWF az idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat. A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, „a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot”. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra. MTI Megér egy mosolyt- Tudod mi az, hogy absztrakt? - kérdi - Helyes. Mondj egy példát! a tanár Mórickát. | - Tüzes vas... ________________- Igen. Amit nem lehet megfogni. i O További viccek humor.szon.hu A nap receptje Fonott kalács Hozzávalók: 50 dkg üszt, 6 dkg cukor, 5 dkg margarin, 1 db egész tojás, 1 db tojássárgája, 2,5 dl tej, 4 dkg élesztő, csipet só Elkészítés: A lisztet, a tojást (egészet), a sót és az 5 dkg cukrot egy tálba tesszük. A tejből elveszünk 1 evőkanállal, a többit langyosra melegítjük és a tálba öntjük, hozzáadjuk a felolvasztott margarint, a maradék cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd meleg helyen futtatjuk. Amikor felfutott, a liszthez öntjük. Sima tésztává dolgozzuk és letakarva kb. 30 perdg kelesztjük. Lisztezett deszkán átgyúrjuk a tésztát és továbO Várjuk olvasóink receptjeit! E-mail-cfmünk: eszerk@eszak.hu A tárgymezőbe, kérjük, írják be: A nap receptje ■ Nemrég még... Nemrég még olyan hideg volt, hogy csak takarókba bugyolál- va bírtam kint lenni hosszabb ideig. Most meg... fotó: afp Gomba helyett bronzkori arany lábvértre talált SZEGED. Bronzkori arany lábvértet talált gombászás közben Szeged közelében egy férfi, a régészeti és muzeoló- giai szempontból is egyedülálló műkincset néhány órára a nagyközönség is láthatja a Múzeumok éjszakáján június 24-én, a Móra-múzeum dísztermében. Fogas Ottó múzeumigazgató a leletet bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy utoljára csaknem egy évszázada, az 1920-es években került elő Magyarországon hasonló jelentőségű aranylelet, a nagyszéksósi kincs. A megtaláló, amint rájött arra, hogy egy több mint 100 grammos aranytárgyat talált, egyből értesítette a közgyűjteményt. A múzeum ezért kezdeményezte a kulturális tárcánál, hogy a lelet jelentőségének megfelelő nagyságú megtalálói jutalmat kapjon - közölte a szakember. Cukor Péter ásatásvezető régész közölte, hogy a múzeum munkatársai azonnal megkezdték a megtalálási hely kutatását, talajradaros átvizsgálását, ennek eredményeként előkerültek a lábvért hiányzó darabjai és több, feltehetően a műtárgyhoz kapcsolódó félgömb, illetve kúp alakú függő. A késő bronzkori lábvért formája és díszítése alapján a legnagyobb valószínűséggel a Krisztus előtti 12. és 9. század közötti periódusra keltezhető. mti BUDAPEST. Megszületett az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta gyerbi 15 percig kelesztjük, majd formázzuk. A két végéről levágunk l-l kis darabot, majd a többi részt 7 részre osztjuk. Készítünk egy négyes fonatot, majd egy hármas fonatot, ezeket egymásra rakjuk, a tetejére pedig megsodorjuk az elején levágott 2 kis darabot. Lehet egyenes a kalács, de koszorúba is tekerhetjük. Kivajazott tepsibe rakjuk. Kb. 20 percig még kelesztjük letakarva a tepsiben, majd lekenjük a tojássárga és a tej keverékével. Előmelegített sütőben nagyon alacsony lángon szép pirosra sütjük. Aki szereti, a fele tésztába kakaót is keverhet. Juhászné Hibján Ildikó Nyíregyháza Kozák Danuta FOTÓ:AFP ■> Mozimánia Bella szabadidejében szívesen jár moziba. Kedvenc színésze Vin Diesel. fotó: janics attila Kórházban Fülöp herceg A brit uralkodó férjének panaszai egy hosszabb ideje fennálló egészségi problémából erednek. London. Fertőzés miatt kórházba szállították Fülöp edinburgh-i herceget, a brit uralkodó 96 esztendős férjét. A Buckingham-palota szerdai bejelentése szerint elővigyázatossági intézkedésről van szó. Az udvar nem részletezte a herceg betegségének mibenlétét, csak annyit közölt, hogy a panaszok egy hosz- szabb ideje fennálló egészségi problémából erednek. A közlemény szerint Fülöp herceg jó hangulatban van és sajnálja, hogy nem vehet részt az új parlamenti évad Fülöp herceget kevesebbet láthatjuk a jövőben a királynővel fotó: afp szerdai megnyitóján, amelyen hitvese, II. Erzsébet királynő ismerteti kormánya törvényalkotási programjának fő elemeit. A palota hangsúlyozta, hogy a királynő programja nem módosul. Néhány hete bejelentették, hogy Fülöp ősztől visszavonul a közszerepléstől. A herceg augusztus végéig eleget tesz az előre egyeztetett programjában szereplő nyilvános megjelenési kötelezettségének, utána azonban már nem fogad el meghívásokat ilyen eseményekre, bár az udvar azt nem zárja ki, hogy egyes nyilvános eseményeken Fülöp a későbbiekben is megjelenhet. Fülöp herceg tavaly 110 hivatalos programon vett részt saját jogán, 780 társadalmi és jótékonysági szervezet elnöke, fővédnöke vagy tagja, és e szervezetekkel a jövőben is kapcsolatban marad, jóllehet aktív szerepet nyilvános megjelenések formájában ősztől már nem vállal ezeknek az intézményeknek a munkájában. MTI Mobilfizetés egy érintéssel Az OTP új szolgáltatást kínál saját ügyfelei számára. Budapest. Az OTP Bank elindította új, érintéses mobilfizetési megoldását - közölte a pénzintézet szerdán. A szolgáltatás az OTP saját technológiai cége által fejlesztett és üzemeltetett Simple alkalmazáson keresztül érhető el, egyelőre a pénzintézet saját ügyfelei számára. A Simple applikáció egyebek közt parkolási díj kiegyenlítését, autópálya-matrica vagy mozijegy mobiltelefonon keresztüli vásárlását teszi lehetővé, és bármely bank által kibocsátott bankkártyával használható. Az új, érintéses mobilfizetési szolgáltatás igénybevételéhez az OTP Bank által kibocsátott bankkártyára, valamint NFC-képes (Near Field Communication), legalább 4-4-es Android operációs rendszert futtató telefonra van szükségük a felhasználóknak - hangsúlyozta közleményében a bank. mti Drónokkalaz erdőtüzek ellen ávila. Ebben az évben először drónokat is használ Spanyol- ország az erdőtüzek elleni védekezésben - jelentette be a spanyol környezetvédelmi miniszter kedden. Isabel García Tejerina néhány nappal azután ismertette a 2017-es spanyol erdőtűz-megelőzési kampány részleteit, hogy a szomszédos Portugáliában pusztító tűzvész 64 emberéletet követelt. Nyáron Spanyolországban is fokozott az erdőtüzek veszélye, ráadásul az idén 13 százalékkal kevesebb csapadék esett, mint tavaly, vagyis az ország szárazabb. mti IKELET-TAüJ UTAZTOK UEUlHK! nnnunn HIRDETÉS Kvízmegfejtés Melyik hal nem fogható ki a Tiszá- d)bohóchal meke szerdára virradó éjjel. Kislánya, Somogyi Zora születéséről a sportoló adott hírt közösségi oldalán. A gyermek édesapja Somogyi Béla, aki Kozák férje és edzője is egyben. A sportoló december 26- án jelentette be, hogy állapotos, ezért 2017-ben egyetlen versenyen sem indul. A 30 éves Kozák Danuta a 2012-es, londoni ötkarikás játékokon egyesben és négyesben lett aranyérmes, Rióban mindkét számban megvédte címét, továbbá párosban Szabó Gabriellával is győzött. Emellett ll-szeres világ- és 14-szeres Európa-bajnok. mti Megszületett Kozák Danuta kislánya, Zora