Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-22 / 143. szám

2017. JÚNIUS 22-, CSÜTÖRTÖK KELET Fergeteges zenei élményt ígér a Forgatagban a Dal 2017-ből megismert Leander Kills fotó: internet Megszűrik a közönséget a nyírbogáti fesztiválon nyIrbogát. Az idén is szeren­csésnek érezhetik magukat mindazok, akik július 14-én és 15-én Nyírbogáton, az immár 13. Bogáti Forgatagon feszti- váloznak majd. A nagyközség önkormányzata minden gene­rációra gondolt, így a gyere­keket vidámpark, vásározás, arcfestés, kézműves-foglal­kozások várják a sokszínű színpadi programok mellett. A községháza parkja két na­pon át népdaltól, nótaszótól, mulatós, pop- és rockzenék­től lesz hangos, a művészi együtteseken túl ezúttal is megcsillogtatják tudásukat a helyi óvodások, iskolások és nyugdíjasok.- A felhőtlen kikapcsolódás mellett az egészség megóvá­sát is fontosnak tartjuk, ezért- hagyományainkhoz híven- ingyenes szűrővizsgálatok­kal várjuk az érdeklődőket. A szombat délutáni ünnepi műsor keretében átadjuk a Nyírbogát Nagyközségéért Emlékérmet és a megyei ön- kormányzat kitüntetéseit a díjazottaknak - adott ízelítőt a Bogáti Forgatag eseményeiből dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó, Nyírbogát polgármestere.- A kétnapos, ingyenes fesztivált élőkoncerttel és tűzijátékkal zárjuk. Bizonyá­ra sokan lesznek kíváncsiak sztárvendégeinkre: július 14- én, péntek este Henderson Dávidra, a Leander Kills-re, szombaton ‘21 órától pedig Demjén Ferenc élőkoncertjére- tette hozzá a településveze­tő. KM-PI # Harmóniában Egy boldog párkapcsolat elképzelhetetlen nagy beszélgeté­sek nélkül. Képünk Nyíregyházán készült. fotó: racskó tibor Jogtechnikai szópárbai FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A vádlottak védői az el­járás megszüntetését, védenceik felmentését indítványozták. nyíregyháza. A védőbeszé- dekkel folytatták a Nyíregy­házi Járásbíróságon azt a pert, I aminek elsőrendű vádlottja B. R, a NyírW Nonprofit Kft. ügyvezetője, másodrendű vádlottja D. R, a cég egyik cso­portvezetője, a harmadrendű pedig N. J. vállalkozó, az út­felújítási munkával megbízott cég ügyvezetője. Végül a Nyíregyházi Járás- bíróság különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében hozott ítéletet. Az I. rendű B. P. vád­lottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 5 évre eltiltot­ta attól, hogy gazdasági tár­saságokban vezetői tisztség- viselői pozíciót töltsön be. A II. rendű D. P. és III. rendű N. J. vádlottat egyenként 3-3 év börtönbüntetésre és 3-3 köz­ügyektől eltiltás mellékbün­tetésre ítélte, a Nev-Út Kft.-t mint önálló jogi személyt pe­dig 15 millió Ft pénzbírsággal sújtotta. Módosított vád Az ügyész szerint a védelem az egész tárgyalás során csak „maszatolt”, érdemi véde­kezést nem tudtak előadni, a több pilléren támaszkodó j vádat egy ponton sem tudták megingatni. Az elsőrendű vádlott védője külön kitért arra, hogy a vád­beszédben nem szokásos mód A Nyíregyházi Törvényszék­ről megkapott tájékoztató­ban ez áll: a vádirat szerint az I. rendű vádlott a NyírW Kft. megbízásából útfelújítá­si munkálatokat végeztetett több vállalkozóval, akikkel fix óradíjban állapodott meg. Később azonban egyes vál­lalkozók részére olyan kifize­téseket biztosított, amelyek messze meghaladták a már Védőbeszéd a tárgyalóteremben a védelem tevékenységének minősítése. Ugyanakkor fel­rótta az ügyésznek, hogy a perbeszédben úgy módosí­totta a vádat, hogy a védelem arra a bizonyítási eljárás során nem is reagálhatott. Ezen túlmenően olyan vád­pontot rótt a vádlottak terhé­re az ügyész, amire jogszabály a vádbeli időpontban nem is létezett. A tanúk egy részét a bíróság nem hallgatta meg, akikkel a védelem érdemben cáfolhatta volna a vádat, il­letve a roncsolásos szakértői vizsgálatot nem végezték el. Mindezek alapján indítvá­nyozta, hogy B. Pétert a vádak alól a járásbíróság elsősorban bűncselekmény hiányában, másodsorban bizonyítottság hiányában mentse fel. A másodrendű vádlott vé­dője a módosított vád törvé­nyi feltételeinek hiányában az eljárás megszüntetését indít­évek óta alkalmazott kölcsö­nösen előnyös díjakat. 2011. december után ismét más rendszert vezetett be, ezáltal 2012 márciusában több mint 29 millió forinttal többet fize­tett ki a vállalkozók részére. Az I. rendű vádlott rövid időközönként olyan intézke­déseket tett, melyek az ok­szerű gazdálkodással ellenté­tesen egyes üzleti partnerek ványozta. Ennek hiányában védence felmentését kérte bűncselekmény, illetve bizo­nyítottság hiányában. Az utolsó szó jogán Kifejtette, a tanúk meghall­gatása és a bizonyítékok beszerzése során hatásköri kérdésekben voltak alapvető eltérések, jogosultságok téves értelmezése során születtek olyan bizonyítékok, ame­lyekre alapozva bűnösséget megállapítani nem lehet. Az utcában lakók egyike elmond­ta: 60 éve él ott, és 50 éve nem volt útfelújítás. Lényegesebb ennél, hogy egyes meghallgatott szakér­tőket nem olyan kérdésben kérték válaszra, mint amihez szakképzettségük szerint hoz­zászólhattak volna. A NyírW kezelésében lévő mintegy 300 kilométer földút egészét álta­lánosságban sem ellenőrizni, részére indokolatlan előnnyel jártak, miközben a kft. vagyo­nát indokolatlanul csökken­tették. Szándékos tevékenységé­nek eredményekét a kft. ösz- szesen több mint 82 millió forint vagyoni hátrányt szen­vedett el. A vagyoni hátrány keletkezéséhez másod- és harmadrendű vádlottak szán­dékos segítséget nyújtottak. sem felügyelni nem tudhatták a vád tanúi. Dr. Szabó István ügyvéd így reagált: „Megalapozatlannak tartom a bíróság ítéletét. Állás­pontom szerint a bíróság egy­oldalúan értékelte a bizonyíté­kokat. A védelem kifogásait a váddal kapcsolatban a Tisztelt Bíróság nem vette figyelembe. Sem a védőbeszédben elhang­zott érveinket, az ott megjelölt törvényességi kifogásokat, sem az állításainkat igazoló tanúvallomásokat nem érté­kelte. Természetesen az ítélet ellen fellebbezést jelentettünk be a tényállás téves megálla­pítása miatt felmentés érde­kében. Amint írásban kézhez kapjuk az ítéletet, annak állítá­sait tételesen módunkban áll cáfolni.” A harmadrendű vádlott védője is csatlakozott kol­légáihoz, és az eljárás meg­szüntetését, illetve védence felmentését kérte bűncselek­mény, illetve bizonyítottság hiányában. A védők felsorolta jogi el­lentmondásokra az ügyész nem kívánt reagálni, az utol­só szó jogán a vádlottak azt mondták, nem követték el a terhűkre felrótt bűncselekmé­nyeket. A délután fél 3-kor kezdődő ítélethirdetésen Szilvási Péter bíró kitért a védők állításaira is, az ítélet részletes indoklá­sáról lapunk későbbi számá­ban olvashatnak. KM-PS.BM Különösen nagy vagyoni hátrány HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Baktalórántháza központjában, fel­újított három szoba, konyha, étkező, fürdőszoba, előtér, plusz egy szoba, fürdőszoba, kamra, garázs, terasz, pincében 2db új kazán vegyes és gáz tüzelésű eladó. Érd.: 06/70- 294-47-41____________________896312 Nagycserkesz, főúton 3 szobás családi ház, ipari áram, melléképü- letekkel+külön bejáratú szoba konyha spájz 1399 nm telek eladó. 6,1 M. 20/9214-536, 17.00 után. 896784 Tulajdonostól eladó a Szegfű utcán egy 87 nm-es, K-NY-i fek­vésű, egyedi gázfűtéses, klímás, nappali +3 hálószobás, első emeleti, társasházi lakás, belső udvari garázzsal, vagy anélkül. Ár: 23+2 MFt. Érd.: 06 20 966 9668 896088 kelet.hu LAKÁSELADÁS Nyíregyházán, a Színház utca 32/A sz. alatti 6 lakásos társasházból az I. emeleten 3 szobás (2 szoba összenyitva) teljesen felújított erké- lyes lakás üresen, garázzsal azon­nal beköltözhetően eladó. A lakás ára 20+ 2M Ft. Tel: +36 30 9 458 459 __________________________897082 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Dióbelet, mogyorót veszek, házhoz megyek, 800-1400 Ft/kg; héjas 150-250 Ft/kg. Tel.: 06(20)586­1594. 896886 ÁLLAT ANARCS0N 2 db ip hónapos piros és feketetarka ÜSZŐ BORJÚ eladó. 06-20-962-9009 896751 Fiatal, aktívan tojó, vörös tyúkok, 1000 Ft/db áron, házhoz szállítva eladók. Érd.: 0630/502-0615 897242 Kecskegidák eladók Nyíregyházán. Érd.: 0630/313-1833 897192 Leválasztott malacok, Nyíregyháza mellett eladók. Érd.: 0630/367- 1172__________________________897155 Tojótyúk eladó 300-400 Ft/db, 8- 16 óráig a Tiszavasvári úti Siska- tyukhaz udvarán. 30/9836-937. 897178 15 hetes kendermagos jércék, vörös babosak 1500 Ft/db, kakasok 1200 Ft/db, 23 hetes vörös, aktívan tojó tyúkok 1200 Ft/db, házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 0630/611-4449. _______896852 300 kg-os hízó és 2 db közel fialós hasas koca, ugyanitt lejárt műszaki­val kisbusz eladó. 30/639-0703. 897143 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Aszfaltozást, útépítést, kátyúzást, finiseres bedolgozást garanciával vállalok. 30/291-1357. 897226 Kőművesmunka, hőszigetelés, belső átalakítás, betonozás, térkö­vezés, kerítésépítés, kémény és tetőjavítás. Akár anyaggal is, rövid határidővel. 30/509-9383. 897144 MUNKAHELYET KÍNÁL Az ISV ZRT PREMIXGYÁR Nyírte­leki telephelyére villanyszerelő- karbantartói, munkakörbe munka­társat keres.Jelentkezni lehet telefonon a 42/211-200-as tele­fonszámon. Fényképes önéletraj­zokat az premixgyartitkarsag@isv.hu címre kérjük küldeni. 895543 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Nyíregyháza és TiSZalÖk területére. »♦3620973-9767 Napkor területére. »+3620958-9917 Pap és Pusztadobos területére. »+3620958-9918 Nyírbogdány, Nagyhalász és Kisvárda területére. »+36 20 958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig mely tartalmazza: az autóbuszos utazás. H a belépőt és tárlatvezetést a Kocsimúzeumba és H IW a Cifraistálíóba, valamint a belépőt a TV-torony Bv jHH kilátóba és a csoportkísérő díját. .jfBIl mm Nem tartalmazza: az utasbiztosítás díját. JmMmm ■ Jelentkezési és fizetési határidő 07. 07. mm mely tartalmazza: az autóbuszos utazás költse* sgjpfk ^ SJPI || Ml gét, belépőt a Matyó Múzeumba és a poroszlói B Ökocentrumba, valamint a csoportkísérő díját. ■ Nem tartalmazza: az utasbiztosítás díját. BEA ■ Jelentkezési és fizetési határidő: 07. 28. I me y tartalmazza, az autóbuszos utazás koitséciét a fjü krweiyrrteneti es kozmetiknipar-töiTéneti kiállítás | |H es a vezetőt* Szenségkerti seta diját, a Szirmny- flj Wüiűi.utt kastély-es a Bormúzeurn-bü'éaöt. valamint ■ !ri’r*kiser'. eij.il Nem tartalma//»] a Zemplén JT Kaiandpark attrakcióinak a díját, valamint az utasbiz* I Expert-Holiday|#P| PJ I § Utazási Iroda ■«ELE I | a ihirdetés feladás telefonon! 603-604 fésgajSB»

Next

/
Thumbnails
Contents