Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-19 / 140. szám

2017. JÚNIUS 19., HÉTFŐ KELET Most nem segítenek a hagyományos módszerek, egy olyan megoldással kell előállnia, ami még az Ön számára is tartogat meglepetéseket. Éppen ezért különösen fontos, hogy kizárja a zavaró tényezőket. Kalandozni vágyik, letérni a megszokott útról. Nem szabad azonban vakmerőnek lenni, látnia kell maga előtt a megoldásokat is. Eredményeket szeretne felmutatni. Nem lesz egyszerű az úton maradni, de kitart, mert fontosnak tartja a céljait. Olyan akadályok várnak Önre, melyekre ugyan számított, de mégis bízott abban, hogy elkerülheti. __________________ Szívesen vonul félre, örül annak, hogy most a környe­zetében élők jobban vágynak a középpontban lenni. Végre elégedett a helyzetével, és így még nagyobb lendülettel haladhat előre a céljai felé. Ne várjon tovább, lépnie kell. Eddig abban bízott, jön majd valaki, aki megmutatja a helyes utat. Az idő telik, de nem történik érdemi haladás az ügyben, így Önnek kell kézbe venni. Bár vannak tervei erre a napra, ne bánja, ha eltérítik. Nem merne egyedül ugyanis olyan úton elindulni, ami ismeretlen akadályokkal terhelt, de ha már mások is ezt javasolják, felbátorodik. Tegyen a siker érdekében, ne csak várja a csodát. Megvan Önben az elszántság és a határozottság, csak elindulni nehéz. Egy jó ötlet kell csak annak érdekében, hogy kijelölhesse a helyes irányt. Bár úgy érzi, ez nem az Ön napja lesz, mégse adja fel! Addig is, míg ismét önmagára talál, keressen egysze­rűbb feladatokat és olyan akadályokat, melyekkel már korábban is találkozott! Nehezen tud önfegyelmet gyakorolni és az indula­tainak parancsolni. Márpedig a kérdést csak akkor tisztázhatják, ha végig nyugodt marad. Gondolja át, mit is szeretne elérni, és legyenek érvei emellett. Induljon el bátran az úton, amit kitűzött! Bár vannak még kétségei, hogy valóban felkészült, de a lehető­ség most adott. Ha megvan Önben az elszántság, akkor nem okozhatnak problémát az akadályok. Magabiztos, ennek köszönheti, hogy képes a véleményét szavakba foglalni és azt meg is védeni. Ne legyen azonban heves, ha nézeteltérése támad, őrizze meg a hidegvérét! Legyen határozott, de mégis nyitott a környezetében élők felé. Bár a terveit alaposan átgondolta, érdemes meghallgatni a tanácsokat, melyeket a tapasztal­tabbak osztanak meg Önnel. L-U-J.y JLM APBJfflUIWi Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: A75 Ft/perc (bruttó) saaEcssassa JÚNIUS 16., PÉNTEK 8,9,12,17,19,23,28,33,35,38,39, 43,45,46,47,55,58,59,66,74 JÚNIUS 17., SZOMBAT 2,3,4,11,16,18,20,29,34,35,40,42, 43,51,57,71,73,78,79,80 SORSOLÁS: JÚNIUS 17. 21,43,62,66,84 Joker: 1,1,2,2,6,9 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosral 865 175forintot,a3 találatosra 19 615 forintot, a 2 taláta- tosra 1 610 Ft forintot fizetnek. SORSOLÁS: JÚNIUS 1B. 5,14,17,36,37,39 6 találatos szelvény nem volt, az 5 találatosra 515 325, a 4 találatosra 8 480, a 3 találatosra 1815 forintot fizetnek. 2017. június 17. E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sorrendben: 66,61,41,26,25,71,22,19,70,38,4,9, 45,33,75,46,56,31,69,32,12,44,73, 43,14,72,10,23,62,49,42,16,15,39, 6,36,3,11,54,50,30,7,37,24,67,51. Az első képet a 17 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az első keretet a 36 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 46 kirorsolt nyerőszám után érték el. Luxor telitalálat: 1 db, 7 097 240 Ft. Első keret: 1 db, 1013 890 Ft Első kép: 15 db, 50 695 Ft. Keret: 203 db, 9 990 Ft. Kép: 8186 db, 1395 Ft A következő heti számsorsolás határszáma: 34. Az adatok tálékoztató jellegűek! Nyeremények A Ford VAGÉP autós ajándékot nyerte: Szentesi Piroska, Nyírtelek. Az elmúlt hét sudokunyertese: kezdő: Éles Miklós: haladó: Szikora Sándor, Nyíregyháza. Sudoku 140. feladat Kezdőknek, 140. Haladóknak, 140. Megfejtések, 129. számú feladat Rejtvény A megfejtéseket 2017. június 29-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést be­küldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet- Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. vagy a rejtveny@kelet.hu címre küldhetik be. Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min­den szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (140-145.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. június 29. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A100 Éves Patika Nyíregyházán a Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyszertári ügyeletet tart. Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Palicz Istvánt. Hétköznap 9-17.00-ig. Tel.: +36-20/973-9766 S% : ;áltatás 13 Megyei előrejelzés Megyénkben ma reggel derült lesz felettünk az ég, friss, párás, kissé még hűvös a levegő. Gyenge légmozgás. Napközben csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen, általában derült lesz az ég, és kellemesen alakul a hőmérséklet. Az esti, éjszakai órákban nem történik nagy változás az időjá­rásban. Derült marad az ég, párássá válik a levegő. Ma délelőtt többnyire derült, délután gomolyfelhős és meleg időre van kilá­tás. Említést érdemlő csapadék nem hullik. A hőmérséklet még a kellemes tartományban tetőzik, de helyenként már megközelíti a 30 fokot. Általában gyenge, néha mérsékelt szél fúj. Vízhőmérséklet Duna 20-21 °C Velencei-tó 20 °C Tisza 17-23 °C Fertő 19 °C Balaton _______18 °C Tisza-tó______20 °C Tengerek Antaiya _______25 °C Cote d'Azur 24 °C Bibione 21 °C Kréta- 23 °C Costa Brava 23 °C Split ___________25 °C Európai városok időjárása Kassa 27 °C Bécs ___________29 °C Eperjes 28 °C Grác 27 °C Terebes 28 °C Pozsony 29 °C Ungvár 29 °C Prága___________27 °C Munkács 29 °C Berlin 29 °C Beregszász 28 °C München 28 °C Szatmárnémeti 28 °C Frankfurt 30 °C Nagyvárad 29 °C Róma_ 30 °C Arad _ 29 °C Párizs - 30 °C Temesvár 29 °C Madrid 38 °C Kolozsvár 26 °C London __________31 °C vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -114 cm, árad, a mederteltség 17%, vízhőfok 17,1 C-fok; Tivadarnál -134 cm, árad; Vásárosnaménynál -61 cm, árad; Zá­honynál -196 cm, árad; Dombrádnál 75 cm, árad; Tiszabercelnél 289 cm, apad, 43%; Tokajnál 472 cm, apad, 21,2 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -83 cm, apad, 4%, 18,6 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 149 cm, apad; a TÚR Garbolcnál -43 cm, árad Évforduló GARFIELD 39 éve „Megszületett” Garfield a 1 i Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István íistvan.fodor(5)russmedia.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt ( zsolt.nveki@kelet.hu ). Sportszerkesztő: Mán László ( laszlo.man@kelet.hu ) Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.hu ). Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt ( zsolt.varea@kelet.hu ). Marketingvezető: Márton Vivien ( viven.marton@russmedia.hu ). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály ( mihalv.danko@russmedia.hu ). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható |#pi telefonszámon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Áz előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu ­■ ki p I apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc -, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor ( tibor.duboczki@russmedia.hu ). Megjelenés száma: 2017/140 www.russmedia.hu [XJJ-----­„A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MzlTzSZ károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, tf print-audit polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." CSI1S9H * * í i \ + Jk

Next

/
Thumbnails
Contents