Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-08 / 105. szám

2017. MÁJUS 8., HÉTFŐ _______________________________ _________ Képekben 7 Citera is szólt szombaton Deme- Szép dalokat hallhatott a publi­cserben kum A mentőautó „villogóját” is kipróbálták az ovisok Fma BUDAPEST 2017 WORLD CHAMPIONSHIPS Demecseri fesztivál ■ Elballagtak A nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendég­látóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium végzősei is elballagtak pénteken FOTÓ: SIPEKI PÉTER “ Iskolások ajándékműsora A Jókai Mór Általános Iskola harmadikos diákjai adtak anyák napjára műsort pénteken a VOKE Vasutas Művelődési otthonban a látássérülteknek, akik viszonzásul versekkel, és édességgel köszönték meg az előadást, fotó: pusztai Sándor nyíregyháza. A napokban harmadik alkalommal látoga­tott el a Mackó Kórház a nyír­egyházi Szent Miklós-óvodá- ba. A program célja, hogy a gyerekek játékos módon, de valódi eszközökkel ismerjék meg az egyes vizsgálatok fon­tosságát, fontosabb szerveink működését és megtapasztal­hassák az egészségügyben dolgozók segítő szándékát. Az ovisok kipróbálhatták a mentőautó „villogóját”, sziré­náját, és megnézhették a ben­ne lévő életmentő felszerelé­seket is. KM A gyerekek játékos módon tanulhattak FOTÓ:ÓVODA Halmozottan hátrányos helyzetű angyalok kara WATER.WONDER. WELCOME. Munkában a demecseri Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny regio­nális elődöntőjének zsűrije fotók.- racskó Tibor nyíregyháza. Nem mindenna­pi darab érkezik május 10-én Nyíregyházára: a 2016-os év negyven legfontosabb szín­házi előadása közé választott Halmozottan hátrányos hely­zetű angyalok kara a Krúdy kamarában lesz látható este héttől. Az Utcaszínházi Alko­tóközösség előadása a közel­jövőben játszódik, és miköz­ben bemutatja egy prostituált lányanya egyre szürreálisabb kalandjait, fontos kérdéseket is felvet: módunkban áll-e változtatni meghatározott sor­sunkon, el lehet-e várni bárki­től, hogy csettintésre megvál­tozzon? Bari Jutka, a darab író-dra­maturgja prostitúcióból élő anyákkal készített interjúkat, főként észak-magyarországi kistelepüléseken. Az előadás ezen találkozások sűrű esszen­ciáját tárja a nézők elé. km 17. FINA VILÁGBAJNOKSÁG 2017. JÚLIUS 14-30. BUDAPEST - BALATONFÜRED WWW.FINA-BUDAPEST2017.COM Személyre szabott szolgáltatások a megye pénzintézetétől! • Pénzügyi forgalom lebonyolítása, kedvező számlacsomagok (ingyenes számlanyitás) • Devizaszámla-vezetés, devizaforgalom lebonyolítása ■ Rugalmas megtakarítási formák • Befektetések (állampapírok, befektetési alapok) ■ Tartós Befektetési Számla - adókedvezmény(TBSZ) • Nyugd íj-előtakarékossági számla (NYESZ) ■ Bankkártya (POS- és ATM-tranzakciók) Hagyományos és korszerű hiteltermékek lakossági és vállalkozói ügyfeleknek E-banking-szolgáltatás (SMS-értesítés számlaműveletekről, számlaforgalomról) Netb@nk-szolgáltatás (pl. utalások, tartós megbízások rögzítése, egyenleg lekérdezése interneten keresztül) FUNDAMENTA Lakáskassza (lakás-előtakarékosság) f*** (TAKARÉK! Vagyon-és életbiztosítás (***' ’**%“TtT»IZTO,‘^ HIRDETÉSEK Nyíregyháza, Országzászló tér 4. Mátészalka, Kisvárda, Tel.: 42/597-540 Bajcsy-Zsllinszky E. u. 30 Szent László u. G8. Fax:42/597-541,42/597-560 MFB1 Tel.:44/500-278 MFBJ Tel.:45/415-113 MFBJ www.szabolcstakarek.hu _____________________ Fina WATER IS OUR WORLD HIVATALOS FINA PARTNER HIVATALOS FINA BESZÁLLÍTÓ Nikon Ytakult. airweave Qtidea omega sam*unb BBSS 2MW EES I HIVATALOS NEMZETI TÁMOGATÓ I NEMZETI MÉDIA PARTNER I EB B <5® B® ▼ í®***™, I <$)*.

Next

/
Thumbnails
Contents