Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-06 / 104. szám

2017. MÁJUS 6., SZOMBAT A másik, hogy egy nap a Barcelonát irányíthassam. Ronald Koeman két álmot dédelget: egyik, hogy holland szövetségi kapitány lehes­sen, emellett a spanyol futballcsapat kispadjára is szívesen leülne. _5 Remekül védekező ellenfélre számítanak a Győri Audi ETO KC játékosai és vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Li­gája szombati (kezdés: 15.15), budapesti elődöntőjében, ahol a montenegrói Buducs- noszt Podgorica csapatával találkoznak. A másik ágon CSM Bucuresti (román)-Var- dar Szkopje (macedón) talál­kozót játszanak. A párharcok győztesei vívják a vasárnapi (17.45) finálét. Ez a vereség most belefért FUTSAL. A futsal NB II. Keleti csoport felsőházi rájátszását vezető Csenger péntek este a kilencedik fordulóból előre­hozott mérkőzésen a gödöllői Mag-Log Team otthonában lépett pályára. A szatmáriak valamennyi kulcsemberüket pihentették, így felettébb tartalékos összeállításban ll-l-re kikaptak, a szépítő gólt Szilágyi László szerezte. A vereség nem osztott-szor- zott, a bajnoki cím sorsa a zá­rókörben, a DEAC elleni hazai meccsen dől el. A tabella alapján vendégek az esélyesebbek- Az utóbbi három mérkő­zésen sok pozitívumot láttam a srácoktól - kezdte lapunk érdeklődésére Dajka László, a Nyíregyháza Spartacus ve­zetőedzője. - Viszont azt is el kell ismernem, hogy hibákból is volt bőségesen. Miként azt már korábban is hangsúlyoz­tam, a foci minden elemében van mit javulnia csapatnak. Mindezek mellett vasárnap szeretnénk örömet szerezni szurkolóinknak - így Dajka László. A Szpari mestere Nyíregy­házán született, Rakamazon élt, középiskolás éveit pedig a kisvárdai Bessenyei-gimiben töltötte. A kisvárdai csapatban lett igazolt focista, innen ke­rült az ifiválogatottba. Aztán karrierje másfelé vitte.- A középiskolás évek ak­kor nagyon fontosak voltak, természetesen minden meg­változott, amióta leérettségiz­tem. Ez a megye a második otthonom, ám mivel a mun­kám a profi világhoz köt, jelen­leg a Szpari edzőjeként min­den tudásommal azon vagyok, hogy a csapat minél sikeresebb legyen - így Dajka László. Akinek van már pályaedző­je, mégpedig Balogh Zoltán, Ez volt a 15. fordulóban ___________ Ivancsics A. - Hei, Fodor F., Vermes, Vári B. - Minczér - Szabó P. (Fo­dor A., 62.), Oláh G. (Erős G„ 81.), Lucas, Cseri T. - Rajai (Gosztonyi, 50.). Szakmai igazgató: Révész Attila. Spartacus: Hermány - Szokol, Ur, Rubus, Barna Sz. - Rezes (Szécsi M„ 70.), Floldampf, Kártik - Pölöskey R, Tisza (Kónya, 84.), Harsányi Z. (HefflerN.,74.). Vezetőedző: Véber György. _____ G6I: Rezes (0—1) a 67, Gosztonyi (1-1) a 69. percben. ____ Révész Attila: - A körülményekhez igazodva azok a játékosok kap­tak lehetőséget, akik a nehéz talajhoz jobban tudnak alkalmazkod­ni. Mi is rákényszerültünk az ívelésekre, azért is, mert a középpályát a Nyíregyháza uralta. Két ragyogó szurkolótábor előtt harapós ellenféllel szemben az egy ponttal azért nem vagyok elsősorban elégedetlen, mert hátrányból kellett egyenlítenünk.____________ Véber György: - A csapat rácáfolt arra, hogy széthullott társaság lenne. A jövőben remélhetőleg nem ez lesz a stílusunk, de a pálya állapota nem nagyon tette lehetővé, hogy földön tartott labdával operáljunk. A körülményekhez nagyszerűen alkalmazkodtunk, és mindkét csapat hatalmasat küzdött. A harcos, brusztos futball kedvelői elégedettek lehetnek a látottakkal, az eredmény pedig igazságos. Dajka László nyerni sze­retne vasárnap a Szpari- val a kisvárdaiak elleni megyei derbin. LABDARÚGÁS. A bajnokság kezdetekor kevesen gon­dolhatták, hogy a két csapat szempontjából más lesz a tét a megyei rangadón, a Szpa- ri-Kisvárda találkozón. A vendég várdaiak a tabella má­sodik, feljutóhelyén várják a derbit, a házigazda Szpari pedig szeretné biztosítani he­lyét a középmezőnyben. Em­ber tervez... A két együttes őszi talál­kozója döntetlennel zárult, akkor Véber György első meccse volt a nyíregyháziak kispadján. Most Dajka László vezényli a piros-kékeket, neki sikeres volt a Szolnok elleni hazai premierje. Két győzelem után szerdán az éllovas Felcsút ellen szen­vedett vereséget a Szpari. Vasárnap sze­retnénk örö­met szerezni szurkolóink­nak. DAJKA LÁSZLÓ. A kisvárdai meccsen Rezes László (9) a Szparit juttatta vezetéshez, ám a hazaiak Gosztonyi András révén hamar egyenlítettek fotó: pusztai Sándor aki eddig a Bozsik Akadémia egyik korosztályos csapatát irányította. Nem álszenteskednek Lehetne itt mellébeszélni, hogy kisvárdai szempontból ez is egy mérkőzés a sok kö­zül, de a feljutóhelyen megví­vandó megyei rangadó aligha sorolható ebbe a kategóriába. Vagy mégis?- Álszent dolog lenne, ha ezt állítanánk - jelzi az NB li­es megyei rangadó előtt Ré­vész Attila, a Kisvárda Mas­ter Good szakmai igazgatója, hogy nem beszél mellé. - A Nyíregyháza a tradíció és az anyagi lehetőségek alapján a legmeghatározóbb klub a megyében, ennélfogva ke­vésszer fordult elő, hogy sza­bolcsi riválissal játszhatott. Ha pedig mégis, akkor az volt a ritka, hogy az ellenfél jobb pozícióban állva léphetett ellene pályára, ahogy azt mi most elmondhatjuk magunk­ról. Bőven benne van a pakli­ban, hogy vasárnap számunk­ra kedvezőtlen eredmény születik, de jelenleg húsz pont az előnyünk a megyei ri­válissal szemben, vagyis már eldőlt, hogy a bajnokság vé­gén megelőzzük őt. Ez pedig arra utal, hogy ezt a szezont mi célirányosabban oldottuk meg. Egyúttal kiderült, hogy a futballban nem mindent a pénzügyi lehetőségek hatá­roznak meg, hanem fontos a szakmaiság is. A táblázaton elfoglalt he­lyezés és a pontszámbeli kü­lönbség azt is jelenti egyben, hogy a Kisvárda tekinthető a mérkőzés esélyesének?- Nem hagyható figyelmen kívül a tabella, ami most mel­lettünk szól - felelte Révész Attila, aki éppen tíz éve került a Szparihoz, ahol ötven NB I-es meccsen ült a kispadon. - Tudom, hogy ezzel felpiszká­lom a hazaiakat, de így is van ez rendjén, a helyükben én is Valamennyi riválisnak lesz még nehéz mér­kőzése... RÉVÉSZ ATTILA meg akarnám mutatni, hogy a táblázat ellenére mi vagyunk a jobbak. Az ilyen presztízs­meccsek előtt azt is el szok­tuk mondani, hogy nem szá­mít a pillanatnyi helyezés, és bizony, ha visszagondolunk az őszi mérkőzésre, az is tel­jesen kiegyensúlyozott volt, holott akkor is mi számítot­tunk talán valamivel esélye­sebbnek. És az is szóba került, hogy milyen következménnyel jár­hat a jó eredmény elérése?- Nem, ezzel nem foglalko­zunk, van még hátra öt fordu­ló, valamennyi riválisnak lesz még nehéz mérkőzése, mint amilyen számunkra a vasárna­pi - felelte Révész Attila, hoz­zátéve, hogy alakuljon bárho­gyan a bajnokság vége, a klub hosszú távú koncepcióját nem befolyásolja. km-bt-ml NB II 34. forduló Vasárnap. Nyíregyháza Spart acus-Kis- várda Master Good. Városi Stadion, 16.45. V.: Zierkelbach (Pápai, Márkus P). Sparta­cus: Megyeri - Szokol, Máté, Rubus, Farkas- Kónya, Kártik - Szécsi, Rudolf, Tisza- Takács. Kisvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F., Papucsek, Vári B. - Lucas, Horváth A. - Gosztonyi, Oláh G„ Cseri T. - Rajai. TÖmOM mtrtsefc: Vác—Cigánd (14), Szeged 2011-Szolnok, Cegléd-Soroksár, Mo- sonmagyaróvár-Békéscsaba, Dorog-Puskás Akadémia (mind 17.30), Balmazújváros-Bu- daörs, Zalaegerszeg-SZEOL, Siófok-Sopron, Csákvár-Kozármisleny (mind 18) Kovács Ricsi (pirosban) a döntőben egy Eb-ezsütérmes moldávDmitri Galagot ellen bunyózott fotó: big boxing Kovács Ricsi Belgrádban is letette a névjegyét Tovább izgulhat a Kisvárda Szabó Valéria alaposan tesztelte a debreceni Csáki Viktória mezének szakítószilárdságát fotó: derencsényi istván ökölvívás. Nem sok hiány­zott a még bravúrosabb ered­ményhez Kovács Richárdnak. Az NYVSC-Big Boxing ököl­vívója is ott volt a nemrégi­ben rendezett, ötvenötödik „Belgrad Winner” nemzet­közi ökölvivótornán. Tizen­nyolc ország bunyósai száll­tak ringbe, a 64 kilósoknál tizennyolcán indultak. Nagy Lajos tanítványa a szerb Ljubomir Jokics, majd a skót Robbie McKechnie, végül a cseh Erik Agateljan legyőzésével jutott a hnáléba. Itt az Eb-ezüsttel bíró moldáv Dmitri Galagot várta a Nyír­egyházi Egyetem hallgató­ját. A kiegyenlített mérkőzés után végül az ellenfél kezét emelték a magasba. Ricsi tel­jesítménye előtt így is le a ka­lappal, hiszen a felnőttek kö­zött az első nagy nemzetközi tornáján a döntőig menetelt, és készül a júniusi kontinens- bajnokságra. KM Labdarúgás Celta Vigo-Manchester United 0-1 (0-0) Gól: Rashford (67.) Hétvégi sportműsor Asztalitenisz. A megyei bajnokságban szereplők top 20-ba|noksága, Apagy, 9. Birkózás. Nyírsport-kupa nemzetközi kötött- és szabadfogású verseny, Tisza­vasvári úti csarnok, 10. ___________________ Kézilabda NB II., férfi: kisvárdai KC-Berety- tyó MSE, 16 (junior 18). NB II., női: Kölcsey DSE Nyíregyháza-Vitka SE, Continental Aréna, 16 (junior 18). __________________ Kosárlabda. Amatőr női NB I., elődöntő, 2. mérkőzés: Nyíregyházi Kosársuli-TFSE, Szent Imre-gimnázium, 18. _____________ Labdarúgás. Harmadosztályú ifibajnok­ság: Filo SE—Nyírbátor, Városi Stadion, U14, 9, U15, ll.GFSE-Oros-Várda SE, ul7,10, U19, 12. Másodosztályú serdülőbajnokság: Mátészalkai MTK-Tarpa, U14,10, U15,12. Várda SE-Cigánd, Várkert, U14,10, U15,12. Fe­hérgyarmat SC-Debreceni SI, U14,10, U15,12. vasaiiiap ■. ■■■EB Labdarúgás. Másodosztályú serdülőbaj­nokság: Puskás Partner Nagyecsed-Hajdú- böszörmény, U14,10, U15,12. sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Labdarúgás: NB 1. Videoton-Haladás 18 DVSC-Ujpest _________18^ Mezőkövesd-Honvéd 18 Gyirmót-DVTK ____________________]8^ Vasas Paks ~ ^ 18 MTK-Ferencváros 20.30 Nem sikerült megfé­kezni a Lokit, elúszott a pontszerzés esélye. kisvárda. A Kisvárda Master Good SE élvonalbeli női ké­zilabdacsapata a pontszerzés reményében lépett pályára Debrecenben. Elvégre a baj­noki hajrában - kiváltképp, hogy a vendégek a kiesés el­kerüléséért küzdenek - min­den apró sikerélmény segít a terv teljesítésében. Noha három hazai góllal in­dult a meccs, csaknem ilyen gyorsan egyenlített a láto­gató. Az első félidő derekán Csáki Viktória ziccerét fejjel hárította Jekatyerina Dzsuke- va: a vendégek kapusát azon­ban kemény fából faragták, meg sem kottyant neki a kö­zelről eleresztett bomba. En­nél jóval nagyobb problémát jelentett, hogy a Löki hatéko­nyabban támadott, ráadásul a játékvezetők a büntetők megítélésével sem spórolták, ami újfent jelentős különbsé­get eredményezett. A szünet után próbált kapaszkodni a Várda - mindhiába. Amikor némiképp közelebb férkőz­hetett volna ellenfeléhez, Marina Dmitrovics fölé lőtte a hétméterest (kisvártatva még egyet elszúrt...), így nem csupán a felzárkózás hiúsult meg, a hajrában a hátrány is tovább nőtt. Nyert a Debre­cen, a Kisvárda pedig még mindig izgulhat... km Jegyzőkönyv Mwt—l¥Wi IflroilllillMlHinnilTI ITJII TIT(14-10) ll-8.34.p.: 14-12.45.p.: 19-15.54.p.:23-17. Kiállítások: 6,ill. 10 Debrecen, 800 néző, v.: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki T. _______perc. Hétméteresek: 10/7, ill. 4/1 Debrecen: Horváth-Pásztor - Varsányi, Sirián 2, Deszpotovics 2, Mesterszemmel Garbuz, Jezsikava 6/2, Kelemen 2. Csere: Punyko 5, Csáki 6/5, Siska Tone Tiselj: - Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon hiányzott már LTóvizi. Edző: Tone Tiselj.________ ________________ ez nekünk. Leginkább a remek kapusteljesítményünknek köszönhet­Kisvárda: Dzsukeva - Orbán A. 1, Umanec 1, Liscsevics 3, Szabó V., jük a két pontot^ __ Tóth G. 1, Rocha 6/1, Csere: Puscas (kapus), Yttereng, Dmitrovics 4, Dévényi János: - A debreceniek kapusa volt a vereségünk kulcsa, Karacs, Mihovics, Gedroit, Kucserova 4. Edző: Dévényi János. _____ Illetve az, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk. Ilyen helyzetkihasz­Az eredmény alakulása. 4. perc: 3-0 7. p.: 3-3.15. p.: 7-5.22. p.: nálással nem lehet pontot szerezni Debrecenben.

Next

/
Thumbnails
Contents