Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-06 / 104. szám
2017. MÁJUS6.,SZOMBAT KELET A modern ajándékokat kedvelik Hétvégén elballagnak a középiskolás végzősök. Arra kerestük a választ, mivel lepik meg őket szeretteik a nagy napon. NYfRECYHÁZA. Az utolsó pillanatban, éppen ottjártunkkor futott be egy vásárló a Vinnai Ékszer belvárosi üzletébe, és valami modern darabot keresett egy ballagó lány számára. Döntését azzal indokolta, hogy a manapság legnépszerűbb ajándékkal, a pénzzel szemben az ékszer még évtizedekkel később is szép emlék marad. Vinnai Attila szerint általában is jellemző, hogy a hozzájuk betérők az utolsó napokban - és a fenti okból - döntenek az ékszer mellett, valamint az is, hogy a lányokat szolid, kisebb darabokkal, míg a fiúkat órával lepik meg.- A fiatalok körében a fehérarany a legnépszerűbb - főleg sárga vagy rozé színnel kombinálva de a fényes, csillogó ékszerek is divatosak. Gyakori szempont, hogy véshető vagy gravírozható legyen, így egyedivé tehetjük a műhelyünkben - tudtuk meg a nyíregyházi üzlet tulajdonosától. Sokan ajándékoznak könyvet- Az idén is a fiatalok körében klasszikusnak számító kötetek a legnépszerűbbek, mint a Harry Potter-sorozat és a kapcsolódó kiadványok, a LegenMegtanultuk, hogy egy ballagó fiatalembernek leginkább pénzre van szüksége. HOMONYIK TIBOR Hajzer Dóra boldogan mosolyog osztályfőnöke jobbján a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pénteki ballagási ünnepségén fotó: racskó Tibor dás állatok és megfigyelésük vagy a legújabb, színpadra írt, kétrészes dráma. Népszerűek a középiskolás ballagok körében a könyvmolyképzős pöttyös könyvek, melyekben mindenből van egy kevés - szerelem, barátság, vívódás és fikció -, ami ennek a korosztálynak éppen meghatározza az életét. A sc-fi és fantasy kategóriából is gyakran választanak ajándékot, az Agave köteteit nagyon kedvelik - tudtuk meg Bessenyei Szilviától. A megyeszékhely szívében lévő Libri bolt vezetőhelyettese hozzátette: sokan keresik a könyvutalványt, ami azért praktikus, mert a fiatal maga választhatja ki a nekik tetsző olvasnivalót.- A továbbtanuláshoz szükséges vagy a szakhoz, érdeklődéshez kapcsolódó kiadványok kerülnek elő ilyenkor leggyakrabban; például az üzleti vonalon tanulók körében népszerű Phil Knighttól A Nike-sztori, a törisek „nagy szerelme” pedig Bán Mór Hunyadi-sorozata. Családi körben ünnepelnek- Ballagási ajándék gyanánt kevesen választanak telefont, ezeket inkább karácsonyra és születésnapra viszik. Jellemzőbb, hogy ballagás után azok a diákok térnek be hozzánk, akik pénzt kértek a családtagoktól. A fiatalok ebben az időszakban a közép- vagy magasabb kategóriás okostelefonokat keresik, sokan a Egy szegedi gimnázium diákjainak köszönhetően ebben az évbén a jótékonykodás az egyik legmenőbb ajándék. Az Eötvös végzősei ugyanis arra kérték családtagjaikat, szeretteiket, hogy ajánlják fel a ballagási csokrokra szánt összeget legújabb modellek közül válogatnak - mondta egy belvárosi telefonüzlet eladója. Ezt erősítette meg Hajzer Dóra kívánsága is. A nyíregyházi Eötvös-gyakorló végzős diákjának már a ballagás előtti délelőttön izgalom remegett a hangjában, amikor kifaggattuk. Nem is akarta leplezni örömét a nagy nap előtt.- Régen nem titok előttem, hogy a ballagás napját egy nagy családi ünnepléssel zárjuk, s a szüleim azt is elárulták, hogy elmegyünk egy, az értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek segítését zászlóshajójára tűző alapítvány számára. Az akció nagy nyilvánosságot kapott, így a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezéshez ösz- szesen 36 iskola csatlakozott. A jótékonykodás menő vacsorázni és egy hajnalig tartó bulira. Ennek örülök talán a legjobban, mivel nagyon ritkán van arra alkalom, hogy együtt legyen a család, a nagyszülőktől kezdve az unokatestvéreken át a nagynénikkel, nagybácsikkal bezárólag. Leszünk vagy negyvenen, s két baráti család is csatlakozik hozzánk. Ami pedig az ajándékozást illeti, nincsenek nagy'igényeim. Új ékszerekre nem vágyom, mivel nyakláncom, fülbevalóm, karkötőm is van már. Egy komoly és szép telefonra gyűjtögetek, ezért azt kértem a szüleimtől, hogy az ajándékra szánt összeget tegyék egy borítékba. Jogosítványra gyűjt Homonyikék szűk családi körben ünnepük meg, hogy a kisebbik gyermekük, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanulója elballagott.- Az ünnepség az evangélikus templomban kezdődik, onnan vonulnak át a vendégek egy étterembe - adta tud- tul Patrik édesapja, Tibor.- Az ajándékozás nem okozott számunkra nagy fejtörést, mivel már a nagyobbik fiamnál megtanultuk, hogy egy ballagó fiatalembernek leginkább pénzre van szüksége, amihez azért - nevére gravírozott pohárral és elegáns dobozban - egy minőségi italt is odateszünk. A nagyszülők szintén készpénzt adnak, illetve ők takarékbetétet is nyitottak szeretetük jeléül. Úgy tudom, hogy a fiam jogosítványra is gyűjt, s már a nyáron vizsgázni szeretne. Egyébként is mindene megvan, és jól tudja, hogy a fontos felmerülő szükségleteit úgyis finanszírozni fogjuk. KM Az anyai szív másképp dobban Május első vasárnapján az anyukákat köszöntjük virággal, öleléssel. NYÍREGYHÁZA. - Minden nő életében két igazán meghatározó pillanat van, amikor édesanyává, majd amikor nagymamává válik - fogalmazott még a születés hete rendezvénysorozat megnyitóján Pap Judit, a Jósa András Oktatókórház ápolási igazgatója. Az anyák napja kapcsán kiegészítette: - Most még csak azt tudom, hogy milyen csodálatos érzés anyának lenni, hogy minden percet, pillanatot, reggelt és estét ez határoz meg az életemben. Van egy fiam, akire büszke lehetek, akiért minden nehézségen köny- nyebben túlteszem magam, az a legfontosabb feladatom, hogy boldog gyermekként felnőve sikeres és kiegyensúlyozott emberré váljon - mondta egyfajta hitvallásként Judit, majd nevetve mesélte: mielőtt Gábor megszületett, nyolc évig a gyermekosztályon dolgozott ápolónőként, mégis kétségbe esett, s úgy érezte, soha nem látott még újszülöttet.- Nagyon sokat segített az édesanyám és az anyósom, hogy a tanácsaikkal, tapasztalatukkal ott voltak mellettem, számíthattam rájuk. Sokat köszönhetek nekik és az imádott nagymamámnak is, és úgy nem múlhat el anyák Azt tudom, hogy milyen csodálatos érzés anyának lenni. PAP JUDIT napja, hogy mindegyiküket ne köszöntsem - tette hozzá a kórház gyermekosztályának osztályvezető főnővére. Biztos abban, hogy a ma már 12 éves fia, ahogy mindig, meglepetéssel készül vasárnapra. Arra a kérdésünkre, hogy megváltozott-e anyaként a beteg gyermekek szüleihez a hozzáállása, azt válaszolta, az erős empátiája megmaradt, s édesanyaként még jobban megértette az aggodalmukat, mert az anyai szív másképp dobban, ha a gyermekről van szó. Megtudtuk, hogy a kórházban gyógyuló apróságok is készülnek anyák napjára, ám ez legyen meglepetés... Mert Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat és a nagymamákat, de a világ minden táján van egy nap, amikor őket ünnepeljük. KM Anyák napja a világban Február második vasárnapja: Norvégia Március 3.: Grúzia Március 8.: Afganisztán, Bulgária Március 21., a tavasz első napja: Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia _ ___ Március 25.: Szlovénia __ __ Május első vasárnapja: Litvánia, Magyar- ország, Portugália, Románia, Spanyolország Május második vasárnapja: USA, Ausztria. Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna __________ Május 10.: Guatemala, Mexikó, Hongkong, India, Pakisztán, Szingapúr _________________ Május 26.: Lengyelország __ Május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország _________________________ Június második vasárnapja: Luxemburg Augusztus 15.: Costa Rica, Belgium,Antwerpen________________________________________ Október második hétfője: Malawi Október harmadik vasárnapja: Argentína November utolsó vasárnapja: Oroszország December 8.: Panama Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Csengerben lubickolva Az anyák napja és a ballagás közeledtével apait-anyait beleadtak a vendégszerető j Szamos-partiak, és azóta j elégedetten nyugtázhatják, | hogy révbe értek. Csenger- nyi teendője, soros portyája közben az ország miniszterelnöke határtalan lelkesedéssel tételesen felsorolta: belátható időn belül hány millió forint ballag milyen céllal és pontosan hová. Bár a szabadságot korlátozó börtön épül a határban, valójában nyitottak minden olyan kezdeményezésre, javaslatra, ami a szatmári emberek javát szolgálja. A járási tanuszodát szakadó esőben avató Orbán Viktor száraz tényként közölte: a beruházásra 442 millió forintot különítettek el az állami költségvetésből; a helyi ipari park bővítésére, fejlesztésére 650 millió forintot áldoznak; Ma- kovecz Imre építész látványos életművét szem előtt tartó buszpályaudvar épülhet a város főterén; a magyar-román határ túloldalán lévő Vetés ipari parkjához még közelebb J viszik a csengeri oldalt; döntés született a Mátészalkát Szatmárnémetivel köldök- zsinórként összekötő M49-es főút négysávosításáról is. Megyei kötődésű miniszter, államtitkár állt mellette, a hallgatóság soraiban pedig sok szabolcs-szatmár-beregi potentát itta a szavait. Nyeregben érezhette volna magát a miniszterel- I nők korábban is a környéken, de a tavaly decemberre jósolt Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút átadása közel fél esztendeje tolódik. Az ígéret szerint a kormányba kapaszkodva tekert volna egyet, ami meghiúsult. A szorgos munkálatokat látva különösebb kockázat nélkül kijelenthető, J hogy nyárra már elkészül a ( pedálosok aszfaltkígyója. Ad- j dig is ballagjunk, ajándékozzunk meg köszöntésünkkel, [ jó szóval, meleg szívvel az édesanyákat, mert lehet akármennyi pénz, paripa, fegyver, az igazi kincset ők jelentik. Megkérdeztük: Te hogyan ünnepied az anyák napját? Boros Bettina, Nyíregyháza Középiskolai tanuló vagyok, így az iskolai ünneplésekből már „kiöregedtem”. Egyéni meglepetéssel készülök édesanyámnak, olyan ajándékkal szeretnék neki örömet szerezni, amit magam készítettem. Kócs Lilla, Nyíregyháza Minden évben igyekszem a megszokott virágcsokortól és bonbontól eltérni. Most is törekedni fogok arra, hogy maradandó emlékkel köszöntsem anyukám és nagymamám anyák napján. Pazonyi Zsuzsanna, Nyíregyháza Virágot és más ajándékot is szoktam venni, az idén hasonló elképzeléseim vannak. Vasárnap reggel felköszön- töm anyukámat, azután pedig tartunk egy „csajos napot”, együtt leszünk. CzimerAnna, Nyíregyháza írtam már verset is, dalt is édesanyámnak és nagymamámnak, igyekeztem az idén is frappáns meglepetést kitalálni. Fából faragott emléktárgyat készítettem, ezzel szeretnék majd kedveskedni. « Épül a kerékpárút Rohamtempóban készül a megyeszékhely és Tokaj közötti kerékpárút, pénteken a nyíregyházi vásártérnél a vasúti átjáró építésén dolgoztak a szakemberek. fotó: racskó tibor ladanyi@kelet.hu Kelet kviz A településen áll a Görög Katolikus Cigánytemplom, amely Csanády Gábor tervei szerint épült 1995-ben. a) Ópályiban b) Hodászon c) Tiszakóródon d) Kislétán A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV Vasárnap az ő napjuk