Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-04 / 102. szám
2017. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK A baba születése okozta a szünetet Hajón lesz az életműkiállítás PRÁGA. A Moldva folyó Rasin rakpartján kikötött hajón lesz a Karel Gott énekesi karrierének hat évtizedét bemutató nagyszabású kiállítás, amely június 8-ától szeptember végéig lesz látható Prágában - közölte a cseh Nemzeti Múzeum. A kiállításon számos digitális alkotással, valamint vi- deoklipek vetítésével idézik fel a népszerű cseh énekes karrierének legfontosabb állomásait. A hajó bejáratánál a látogatókat Karel Gott életnagyságú hologramja fogadja. „Mindig vágytam egy olyan kiállításra, amelyen eredeti műtárgyakon és dokumentumokon keresztül a zenémet kedvelők megismerhetik teljes életművemet” - nyilatkozta a közelmúltban Karel Gott. mti Ez pedig a Qualcomm legújabb chipjét kapná meg, némileg módosuló külsővel. MULTIMÉDIA. Tavaly októberben mutatkozott be a Google új párosa, amely egyben a cég módosuló stratégiáját is megvilágította. A hardver felett szorosabbra fonódó befolyás a jelek szerint bejött, hiszen már készül az utód. Egy német portál világított rá a napokban az Android Open Source Project (AOSP) kódjában megjelenő részletre, amelynek alapján bizonyos következtetéseket vonhatunk le a várhatóan még az idén bemutatkozó új telefonokkal kapcsolatban. Azt már korábban más portálok megszellőztették, hogy a készülőben lévő két új változat a „Muskie” és a „Walleye” kódnévre hallgat, most azonban ezen nevek mellett az MSM8998 típusjelzés is felbukkant a kódban, ami viszont egyértelműen a Qualcomm Snapdragon 835 chip jelenlétére utal. sg.hu 13 Zsákmány Az a legkevésbé sem érdekel, hogy ez tavalyi dió, mert már az enyém! fotó:AFP A duó: Andrew Taggart (balra) és Alex Pali A Szigetre tart a The Chainsmokers Budapest. Az EDM műfaj legújabb trónkövetelőjének áprilisban megjelent debütáló albuma 62 országban nyitott a listák első helyén, és további 17 országban a top 5-ben. A The Chainsmokers augusztusban a Szigetre érkezik. A The Chainsmokers az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténetét tudhatja maga mögött, a 2014- es #Selfie kislemezük óta az amerikai EDM-pop duó nyert egy Grammy- és egy American Music-díjat, április eleMegér egy mosolyt Pistike felel történelemből. Kérdi a tanárnő: - Hol írták alá a függetlenségi nyilatkozatot? A nap receptje Spenótos-juhtúrós burgonyatorta Hozzávalók: 1 kg burgonya, 3,5 dl tejszín, 25 dkg juhtúró, só, szerecsendió, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg paraj, pici olaj, bors Elkészítés: A burgonyát megtisztítjuk, 2 mm vastag szeletekre vágjuk. 3,5 dl tejszínt egy lábosba öntünk, 25 dkg juhtúrót adunk hozzá, sózzuk, szerecsendióval, 2 gerezd zúzott fokhagymával ízesítjük. Összeforraljuk, beletesszük a burgonyát, majd lassú tűzön megfőzzük. A parajt az olajon megfony- nyasztjuk, sózzuk, borssal, fokhagymával ízesítjük. Egy tortaforma aljára rétegezzük a juhtúrós burgonya felét, rá a spenótot, majd megint a burgonyát. Sütőbe tesszük és 120 Celsius-fokon l óra alatt készre sütjük. Galloné Korompai Ágnes Miskolc O Várjuk olvasóink receptjeit! E-mail-címünk: eszerk@eszak.hu A tárgymezőbe, kérjük, írják be: A nap receptje Janet Jacluon szeptemberben folytatja a turnézást. LOS ANGELES. Szeptembertől folytatja a turnézást Janet Jackson, aki tavaly kisfia, Eis- sa születése miatt halasztotta el 75 fellépését. FOTÓ: AFP jén megjelenő bemutatkozó nagylemezükkel egyből a slágerlisták élén kezdtek. Closer című számuk közelít a másfél milliárd megtekintéshez, de a februárban megjelent, a Cold- play-főnök Chris Martinnal közös Something Just Like This is előkelő helyen áll az idei slágerek közül. Kétségtelen, hogy ők most az egyik legfontosabb szereplői az elektronikus-pop zenei életnek, több mint 40 állomásos turnéjuk keretében érkeznek a Szigetre. ÉKN Janet Jackson FOTÓ:AFP Az ötvenéves sztár első gyermeke, Eissa január 3-án jött világra. Azóta Jackson azt is bejelentette, hogy különvált a kisfiú apjától, Wissam A1 Mana katari üzletembertől, akivel öt évig tartott a házasságuk, és már a válóperük zajlik. Jackson koncertkörút- ja szeptember 7-én folytatódik, az első állomás Lafayette lesz, amit még ősszel további 55 előadás követ az Egyesült Államokban és Kanadában. Megerősítésre vár, hogy a korábban lekötött 21 európai koncertet szintén megtartják-e majd új időpontban. A tavaly The Unbreakable Tour címen futó turné felújítása új címet is kapott: The State of the World Tour néven rendezik meg. mti Ötvenkét utcanevet változtattak meg- Szerintem biztos a lap alján. © További viccek humor.szon.hu maorid. A Franco-diktatúrá- ból fennmaradt 52 utcanevet változtatott meg a spanyol főváros önkormányzatának közgyűlése pénteken. Az új elnevezéseknél a fő szempont a diktatúra előtti utcanév visszaállítása volt. Ahol ez nem volt lehetséges - mert például az utca korábban nem létezett -, igyekeztek olyan személyeket választani névadóként, akik gazdagították a spanyol szellemi örökséget. Törekedtek arra is, hogy minél több illusztris nőnek állítsanak emléket. így például utcát neveztek el Gerda Taróról. Őt tartják az első olyan női fotóriporternek, aki munkája közben vesztette életét. Mindössze 26 évesen halt meg a spanyol polgárháború dokumentálása közben. Több mint 40 évvel a tábornok halála után még mindig létezett olyan utca Madridban, amely a diktátor nevét viselte. Az elfogadott módosítással ez a jövőben Diego Torres Villarroel nevét viseli, aki 18 . századi polihisztor, író, orvos, matematikus, a salaman- cai egyetem tanára volt. MTI m Vörös és fekete Ez a színkombináció a kedvence Edinának, a csinos nyíregyházi diáklánynak. fotó: janics attila Jön a filmzene királya Ennio Morricone Budapesten ad koncertet októberben. Budapest. Ennio Morricone koncertet ad október 18-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a magyar Kodály Kórus fogja kísérni a világhírű filmzeneszerzőt. A kétszeres Oscar-díjas, Grammy-díjas és kétszeres Golden Globe-díjas olasz művész a hat évtizedes pályafutásának legjobb filmzenéit felvonultató 60 Years of Music World Tour keretében érkezik Magyarországra. A koncertsorozat magyar- országi állomásán a zeneszerEnnio Morricone zőt a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a Kodály Kórus kíséri. A koncerten több mint 200 zenész és énekes fog közreműködni. FOTÓ:AFP Morricone többször turnézott már a világban magyar zenekarokkal, és zenét írt Koltai Lajos Sorstalanság című filmjéhez is. „Áldottnak érzem magam, és mélyen megtisztelőnek tartom azt a sok elismerést, amelyet az elmúlt években kaptam. A díjak, a kedves szavak a szakmában dolgozó emberektől, a közös utunk Quentin Tarantinóval, és mindezek felett, látni a hatalmas közönséget a koncerteken, csodálatos érzés” - mondta Morricone. Az olasz mester több mint 80 éve komponál, a zene 60 éve a hivatása. Csaknem 550 mozi- és filmzene kötődik a nevéhez. Morricone szerezte többek között a Volt egyszer egy vadnyugat, A Profi, Aki legyőzte A1 Caponét és a Cinema Para- diso filmzenéjét. mti Alakul a Google telefonja KELET KELET-MI UTAZZON VELÜNK! 1111-141 J > ‘ i, HIRDETÉS