Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-31 / 125. szám

2017. MÁJUS 31., SZERDA KHET Fiataloknak 7 Húsz új bringát járattak be a vasvárls fiatalok kedden délelőtt fotó: racskó tibor Sóstóra vezetett a diákok első útja Felavatták az iskola új kerékpárjait a nyíregy­házi Vasvári Pál Gimná­zium tanulói. nyíregyháza. Az időjárás is a kegyeibe fogadta kedden dél­előtt a Vasvári-gimi testneve­lés tagozatos diákjai. Bár cse- pergett az eső egy kicsit, de a vidám társaság láttán még a sötét fellegek is továbbúsz­Szeretek biciklizni, így összeköt­hettem a kellemest a hasznossal. UGYAN ANITA tak az égen, így verőfényes napsütésben avathatták fel a középiskolások azt a húsz új bringát, melyeket egy győztes diáksportpályázat után vá­sárolt az intézmény - tudtuk meg Bakosi Béláné Szenczi Erika testnevelő tanártól. Mielőtt azonban nyeregbe pattantak, Ugyan Anita hegy­mászónő tartott előadást a sport iránt érdeklődő fiata­loknak. Néhány kör és egy fagyi- Nyíregyházán születtem, itt atletizáltam, s bár a Krú- dy-gimnáziumba jártam, de nagyon sok sporttársam, ba­rátom tanult a Vasváriban. Együtt edzettem Erikával, így örömmel mondtam igent a meghívására. Felemelő érzés hazajönni és itthon mesélni az élményeimről - árulta el a Mount Everest első magyar női meghódítója. Ugyan Anita hozzátette: nagyon szeret biciklizni, így összeköthette a kellemest a hasznossal, és elkísérhette a kilenc, tíz és tizenegyedik év­folyamos diákokat. A nem is olyan kis csapat első útja Sóstóra vezetett, ahol néhány kör után útba ej­tettek egy fagyizót is. Miután mindenki felvette a látható­sági mellényét, elénekelték a tagozat indulóját, majd mo­solyogva kanyarodtak ki az iskola előtti térről s vetették bele magukat az előttük álló élményekbe. km-csa Jófej az osztályfőnök? Nevezzetek és nyerjetek! nyíregyháza. Mindannyiunk életében meghatározó sze­repet tölt be a középiskola, s ezen belül az osztályfőnök, aki legalább négy (de akár hat vagy nyolc) évig is gondját viseli az osztályának. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idén lehetőséget biztosítunk a di­ákoknak és/vagy szülőknek, hogy nevezzék ezeket a kiváló (jó fej, kedves, humoros) osz­tályfőnököket versenyünkre, és nyerjenek neki egy kényez­tető, kétszemélyes, két éjsza­kára szóló wellnesshétvégét a telkibányai Aranybánya Hotelbe, ezzel is meghálálva munkáját és odaadását. Jelentkezni az osztályfő­nökökről (akár az osztállyal közös) fényképpel lapunk online regisztrációs felületén lehet. Az ide feltöltött fotókat érkezési sorrendben feltöltjük az erre létrehozott mappába a Kelet-Magyarország Face- book-oldalán. A verseny csak most kezdődik: a képekre mi­nél több szavazatot (like, tet­szik) kell gyűjteni. A legtöbb lájkot szerző osztályfőnök nyeri a versenyt, s ezzel a well­nesshétvégét a telkibányai Aranybánya Hotelbe (superior szoba reggelivel, a hotel well- nessrészlegének használata). A szavazók is nyerhetnek, amennyiben regisztrálnak az erre létrehozott oldalon. Fontos, hogy a versenyre csak a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei középiskolai osz­tályok osztályfőnökeit lehet nevezni, továbbá lájkgyűjtő oldalak használata szigorúan tilos. KM Nyerjetek wellnesshétvégét az osztályfőnökötöknek I ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK Harmadszor mérik össze tehetségüket NYÍREGYHÁZA. Mecénásra ta­lált a nyíregyházi slam poetry éra, így az idén már a Helikon Kiadó támogatásával rende­zik meg június 17-én, szom­baton este nyolc órától a III. Slam Poetry Nyíregyháza el­nevezésű versenyt. Ebben az évben a Hajóclub ad helyet a megmérettetésnek, amire még mindig lehet jelentkezni a nyiregyislam@gmail.com e-mail-címen. km Nincs apelláta: fizetaSpotify nyíregyháza. A Spotify peren kívül megállapodott dalszer­zők egy csoportjával, akik szerzői jogsértés miatt perel­ték be. Az egyezség szerint - melyet egy bíróságnak is jóvá kell még hagynia - az online zenei szolgáltató létrehoz egy 43,4 millió dolláros (tizen- kétmilliárd forintos) alapot, amelyből kifizetheti az elma­radt jogdíjakat. A zenei szolgáltató elleni kereseteket David Lowery, a Cracker és a Camper van Bee­thoven rockegyüttesek éne­kese és az éneskes-dalszerző Melissa Ferrick külön-külön nyújtotta be egy amerikai szövetségi bíróságon. A ze­nészek 150 és 200 millió dol­láros kárpótlást követeltek - emlékeztetett rá a Billboard beszámolója. MTI A nyereményjáték részletei A játék kezdete: május 25., csütörtök____________________________ A játék lezárása: június 12., hétfő, 12 óra __________________________ Szavazók közötti sorsolás: június 13. ___________________________ Versenyzők regisztrációs oldala: www.kelet.hu/legnepszerubbosztalyfonok Szavazók regisztrációs oldata: www.kelet.hu//legnepszerubbosztaíyfo­nok_szavazok____________________________________________ Részletes játékszabály: www.kelet.hu/legnepszerubbosztaiyfonokJatekszabaly Ha a versennyel kapcsolatban kérdése van, írjon a verseny@kelet.hu címre. Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett. Brüsszel most emiatt is támadja hazánkat. . Ön szerint mit tegyen _ Magyarország? Kérjük, mondja el véleményét, vegyen részt a nemzeti konzultációban! Meghosszabbított feladási határidő: május 31. ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT! HIRDETÉS Nemzeti Konzultáció 2017 II

Next

/
Thumbnails
Contents