Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-26 / 121. szám
2017. MÁJUS 26., PÉNTEK 8 Gazdaság KELET Ausztriába csábítják a magyar vállalkozókat MISKOLC, nyíregyháza. „Cégalapítás és vállalkozásindítás Ausztriában” címmel információs rendezvényre várta az érdeklődőket az ABA-Invest in Austria a napokban. A Miskolcon megrendezett eseménynek nyíregyházi vonatkozása is volt, hiszen dr. Barabás László tiszteletbeli osztrák konzul is tartott egy rövid előadást. Praktikus tanácsok A rendezvényen bemutatkozott nyugati szomszédunk, és praktikus tanácsokat is kaphattak a résztvevők az ottani vállalkozásindításhoz. Az első előadásban Peter Löschl, az ABA-Invest in Austria nemzetközi tanácsadója és dr. Be- rényi Ferenc magyarországi konzulens mutatta be Ausztria perspektíváját és azt, hogyan állja meg helyét az ország a nemzetközi versenyben, hogyan találják meg a legjobb munkaerőt és miként használják a gazdasági növekedésben az innovációt. így elhangzott többek között, hogy a népesség 7 millióról 8,7-re duzzadt, amit fontosnak tartanak a gazdasági fejlődés tekintetében is. Majd 37 ezer euró az egy főre jutó GDP, ami a harmadik legmagasabb az unióban, ennek pedig a 3,8 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítják. Ez tavaly 10,7 milliárd eurót jelentett, amelynek egyhar- madát a helyi, egyharmadát pedig külföldi cégek fektették be. A 2014-es adatok szerint a negyedik legnagyobb befektető Ausztria Magyarországon. A befektetésösztönző cég után dr. Gállfy Tibor bécsi ügyvéd beszélt az ausztriai cégalapítással kapcsolatos tudnivalókról, illetve Lónyai László adószakértő az adózási rendszerről mondott el praktikus tudnivalókat. Zárszóként dr. Barabás László tiszteletbeli konzul biztatott arra minden jelenlévőt, hogy bátran vágjon bele egy ausztriai lehetőségbe. Az előadások után személyes konzultációra is volt lehetőség az előadókkal, akik később is segítséget nyújtanak annak, aki igényli azt. ÉKN Dr. Barabás László (balra) Is tartott előadást FOTÓ:ÉKN Interjú Dr. Kondra Laurával, a Magyar Államkincstár elnökhelyettesével A gazdák érdekeit képviseli FOTÓ: ÁLLAMKINCSTÁR Nem feledi a régi kollégákat, az új pozíció nagy megtiszteltetés számára. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Új feladatkörben kell helytállnia dr. Kondra Laurának, aki évekig volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ügynökség igazgatója. A székhelyét azonban a fővárosba tette át, ma már a Magyar Állam- kincstár egyik elnökhelyettese. Dr. Kondra Laura bokros teendői miatt most tudott alkalmat keríteni egy hosszabb beszélgetésre, melyben kitért az új kihívásokra, és természetesen a területfejlesztési ügynökségnél elvégzett munkájáról is nyilatkozott a Ke- let-Magyarországnak. Milyen érzésekkel hagyta ott a területfejlesztési ügynökséget? KONDRA LAURA: Az ügynökségnek fájó szívvel intettem búcsút, hiszen egy nagyszerű közösséget sikerült összekovácsolnom, félszavakból is értettük egymást. Az ügynökség, a feladat, a kollégák szerves részét képezték az életemnek. Mi az, amit az ügynökség élén sikerült elérnie, mire a legbüszkébb? Van-e önben hiányérzet? KONDRA LAURA: Sikerült egy összetartó csapatot kialakítanom, amelynek a tagjaira teljes mértékben számíthattam, ez természetesen fordítva is igaz volt. Az egymás iránti bizalom és tisztelet miatt nem szült konfliktust az, hogy esetenként nemcsak az estéket, hanem a hétvégéket Dr. Kondra Laura is az irodában töltöttük. A kollégák tudták, értékelem a munkájukat, s e tekintetben sem vagyok feledékeny típus. A legbüszkébb arra a négy turisztikai projektre vagyok, melyek negyvennyolc projektpartnert, ötvenhat beruházási helyszint, többmilliárdos fejlesztéseket fognak át. A kollégák hiányoznak, de szakmai hiányérzet nincs bennem, az adott lehetőségekből kihoztuk a maximumot. Térjünk át az új munkahelyére! Milyen hatással volt a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megszűnése az Államkincstárra nézve? KONDRA LAURA: Az MVH január elsejével jogutódlással megszűnt, központi feladatait a Magyar Államkincstár, területi illetékességű feladatait a megyei kormányhivatalok látják el. Bár az MVH általános jogutódja a Magyar Állam- kincstár lett, a Vidékfejlesztési Programmal összefüggő irányító hatósági feladatok a Miniszterelnökségnél, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapnál, illetve a nemzeti támogatásokra vonatkozó jogalkotási és egyéb feladatok a Földművelésügyi Minisztériumnál maradtak. A központi szerv jogilag a Magyar Államkincstár részévé vált, fizikailag változatlan helyen, Budapesten, a Soroksári út 22-24. szám alatt működik, a központi ügyfélszolgálatunk továbbra is itt található. A kifejezetten kifizető tevékenységekre, és az ehhez kapcsolódó pénzügyi, adminisztratív és ügyfélszolgálati feladatok | ellátására létrejött a Magyar Államkincstáron belül a mező- gazdasági és vidékfejlesztési feladatokért felelős elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti struktúra. így koncentráltabb lehet a munka, ami a tervek szerint gördülékenyebbé és átláthatóbbá teszi a támogatási kérelmek elbírálását, az ellenőrzéseket, a pályázatok jogosultságvizsgálatát, s végső soron pedig a j kifizetéseket. S ami még nagyon fontos, az átszervezést a gazdálkodók nem érezték meg. Az Államkincstárnál mi az új feladata? kondra LAURA: Február 13-ától a Magyar Államkincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyetteseként látom el az uniós mezőgazdasági és vidékfejlesztési kifizető ügynökségi tevékenység, valamint a | hazai agrár-vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos egyes feladatok szakmai irányítását. Ez nagy megtiszteltetést, egyben komoly kihívást jelent számomra. Bízom abban, hogy munkatársaimmal a szakszerűség megtartása mellett a gazdálkodók számára ügyfél-orientáltságunkat, a szervezeten belül pedig a csapatszellemet erősítjük majd az elkövetkező időkben. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@kelet.hu HIRDETÉSEK 201 7-^ NYÍREGYHÁZI ALLATPARK ÚJABB CSODÁK VÁRNÁK RÁD! Ballagásra ajándékozzon kézzel fogható emléket! Panorámás fotókönyv, az emlékek képeskönyve!