Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-25 / 120. szám
BZ5Z4Z. 2017. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK 14 Kultúra Irodalmi barangolások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében II. Megyénk ihlette novellák, regények A felújított Dégenfeld-kastély állandó és időszaki kiállításokkal is várja a vendégeket fotó: sipeki Péter Irodalmi túránk ezúttal Napkorra, Laskodra és Baktalórántházára vezet. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A mai irodalmi barangolásunk során kastélyok felé vezet az utunk. Természetesen nem hagyhatjuk ki Napkort, ahol közel húsz évig élt Jósika Miklós, a nagy magyar regényíró. Sajnos, manapság egyre kevésbé ismert a neve és munkássága. Erdélyi főnemesi családból származott, 1794- ben született, Kolozsváron tanult, majd katonai szolgálatot teljesített. Bécsben ismerkedett meg leendő feleségével, Kállay Erzsébettel. így került a Kállay család birtokára, Napkorra, ahol mintegy húsz évig élt. Első írói sikerét az Abafi című történelmi regényével szerezte 1836-ban, ezt követően több műve is megjelent. Mint Katona Béla írta: „Munkásságának rendkívül fontos szerepe volt a magyar regény fejlődésének történetében”. Érdekes lehet manapság számunkra a Brüsszeli tárcalevelek és más írások című munkájának olvasgatása. De térjünk vissza Napkorra, ahol a régi, szépen rendbehozott kastélyban található a róla elnevezett általános iskola, ami előtt az író szobra látható. Az intézményben szépen ápolják az emlékét: rendszeresen Jósika-napokon emlékeznek meg róla. Többszörjártak már Tordán, az író szülőhelyén, ahol „elméleti líceumot” is neveztek el róla. Sikertelen közvetítés Sok irodalmi emlékre bukkanhatunk e tájon. A némi kitérővel fellelhető Laskod két jelentős magyar író nevével is összekapcsolódott. Tompa Mihálynak - akinek az apja foltozóvarga volt és ötéves korától nagyszülei nevelték - tanulmányi költségei előteremtéséről magának kellett gondoskodnia. Bizony, gimnazista korában szolgadiák is volt, 1841-ben pedig Jármy Lajos földbirtokos fiának lett a tanítója. Itt ismerkedett meg Jár- myék rokonával, Böszörményi Katalinnal, szerelmi lírájának első múzsájával. A környéken járva egyszer Móricz Zsigmond is betért Laskodon a Jármy család kúriájába. Kiderült, hogy a ház asszonya régi barátnője volt Magos Olgának, az író debreceni szerelmének. Az író Jármynét némi közvetítésre is felkérte, de sikertelenül... Móricz egyébként egy Laskodon hallott történetet felhasznált a Forró mezők című regényében. Felkerestük a laskodi Platánfa általános iskolát, ahol kiderült: igyekeznek ápolni Tompa emlékét, ennek érdekében épp mostanában vették fel a kapcsolatot a sárospataki Tompa társasággal. Takarékos, kálvinista, hazafi Haladjunk tovább Baktaló- rántháza irányába a gyönyörű erdőn keresztül, ahol a lombos fák áthajolnak az út felett! A Nyírség egyik legnagyobb összefüggő erdejében - amely többhektáros természetvédelmi terület - hosszan élvezhetjük a jó levegőt. Sok tulajdonos váltotta egymást, a 19. században a Dégenfeld család birtokába került a terület. A kastélyt 1840-50 körül gróf Dégenfeld Imre építtette klasszicista stílusban. Szépen írt róla Mikszáth Kálmán: „Gróf Degenfeld Imrét azzal a három jelzővel szerették lefotogra- fozni ismerősei: roppant takarékos, rettentő kálvinista és nagyon nagy hazafi. (...) azt választotta feladatának, hogy gyermekeit jó magyar érzésben nevelje, nagy kiterjedésű családjának ne csak a legöregebb tagja, hanem valóságos feje és példaképe legyen. S ez sikerült is neki”. Tudvalévő, hogy a hajdani kastélyban úgy száz évvel később tüdőszanatórium működött. Néhány éve erre járva keseregtünk, hogy mennyire lepusztult a kastély. Nos, kellemes meglepetés, hogy csodálatosan helyrehozták az épületet, amelyet jó egy esztendeje meg is nyitottak a látogatók előtt. Megtekintése igazi családi élmény. Kissné Szűcs Mariann kedvesen kalauzol a megszépült kastélyban - ámulunk és bámulunk... Interaktív játékok repítenek térben és időben, a gondosan ápolt park pedig csodálatos így nyár elején... BODNÁR ISTVÁN Hamarosan kapható Befőzés a Kelettel recept magazinunk! Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. Jalta äßmm napi menüajánlata: Rendezvények, | Hideg gyümölcsleves, füstölt esküvők § sajttal töltött sertésborda rántva, lebonyolítását, 1 zöldséges rizs, almapaprika hidegtálak f Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! készítését ^ Napi levesajánlatunk mellé és külön is uállalii iL rendelhetők frissensütt ételek kedvező áron! VallOlJUR. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.HU l'jJljJ I OLDALUNKON KERESZTÜL Ulli 7 I Reflux a torokpanaszok hátterében A reflux betegség világszerte, így Magyarországon is egyre gyakoribb gyermek-és felnőttkorban egyaránt. Dr. Krasznai Magda gyermek fül-orr-gégész, allergológus, audiológust is sok kis beteg keresi fel évente különböző tünetekkel, melynek hátterében sokszor a reflux betegség áll.- A betegség nagyban rontja az életminőséget. A panaszok gyakori, visszatérő torokfájdalom, idegentest érzés, torokköszörülés, krónikus köhögés, esetleg hangképzési zavar, rekedtség, orrdugulás, visszatérő fülkürthurut és savós középfülgyulladás formájában nyilvánulhatnak meg - kezdi a doktornő.- Minden esetben a Salvus vizet ajánlom. A Salvus gyógyvíz alkalikus tulajdonságai jól érvényesülnek a savlekötésben. Éhgyomorra, illetve étkezések között elosztva, napi 2 dl fogyasztása javasolt. Allergiás náthában is kiváló hatású a Salvus vizes orrmosás vagy a Salvus orrpermet. Segítségével eltávolíthatjuk a közös orrjáratban lévő váladékot, környezeti szennyező anyagokat, polleneket. Nyákoldó tulajdonsága miatt a hörgők idült megbetegedéseiben is hasznos, köhögés esetén - hideg párásító segítségével - a légutakra előnyös, élénkítő, tisztító hatású - fejtette ki dr. Krasznai Magda. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. UTAZZON VELÜNK! A tájékoztatás nem teljes körű! yé\ További információk a szervező elérhető- Ijp ségein: 46/780-450 (H-P 09.30-18.00), \ www.megbizhatoutak.hu . Bankszámlaszám:! 10918001-00000117-51320000. A buszt a \ meghirdetett részvételi díjjal minimum 35 fő jelentkezése esetén indítjuk. A rajtunk kívülálli körülmények miatti programváltoztatás jogát fenntartjuk. Szervező: Expert-Holiday Utazási Iroda Eng. szám: U-001257 Expert-Holiday UPI PJ Utazási Iroda IVELJCI Regéc-Füzérradvány __________ 2017. június 17.17.990 Ft/fö mely tartalmazza: az autóbuszos utazás, a belépők és tárlatvezetések költségét (Regéci Látogatóköz- pont, Regéci vár, Károlyi-kastély) és a csoportkísérő díját. Nem tartalmazza: regéci látogatóköz- porít-várbejárat transzfer (4G0 Ft/fő), valamint az utasbiztosítás díját. Jelentkezési és fizetési határidő: 06. 09. Operafesztivál, Miskolc _________ 2017. június 18.16.490 Ft/fő mely tartalmazza: az autóbuszos utazás költségét, a vezetett városnéző sétát, valamint a csoportkísérő díját. Nem tartalmazza: A Lutherek című opera belépőjegy árát (hűségkártyával 40% kedvezmény: 1800 Ft/ fő), a Pannon tenger múzeum belépőt (hűségkártyával 20% kedvezmény), valamint az utasbiztosítás díját. Jelentkezési és fizetési határidő: 06. 06. HIRDETÉSEK KELET Napi mset 4ii-433/;2ii8 www.startrehab.hu Af>,VEA/£) ' I A: Paprikás burgonya kolbásszal, savanyúság \ / /Jjf. , \ B: Mexikói chilis bab ' 1>>^ l 4400 Nyíregyháza, Bujtos ü. 32. *a>>f 9 KELET 1 Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. I' a jk tntajj/ W' ^ k‘ nysBr ízei üve^kferfv*áífá> VJ Befőzés: cukorral vagy anélkül r Jleceptek, tippek, pifRmkálw 1 . ! _____. Mátrai kavalkád _______________ 2017. július 15.18.990 Ft/fő, mely tartalmazza: az autóbuszos utazás, a belépőt és tárlatvezetést a Kocsimúzeumba és a Cifraistállóba, valamint a belépőt a TV-torony kilátóba és a csoportkísérő díját. Nem tartalmazza: az utasbiztosítás díját. Jelentkezési és fizetési határidő: 07.07.