Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-23 / 118. szám
2017. MÁJUS 23-KEDD Egy álmom vált valóra azzal, hogy éppen itt nyertük meg a bajnoki címet, az én városomban, a családom és a barátaim előtt. Nyilatkozta Isco, miután vasárnap este a Malaga 2-0-ás legyőzésével a Real Madrid öt év után nyert ismét spanyol bajnoki címet, története során 33-adszor. 32 Szinte minden jegy elkelt a labdarúgó-élvonal „bajnoki döntőjére”, a szombati zárófordulóban esedékes Budapest Honvéd-Videoton összecsapásra, amely az aranyérem sorsáról dönt. Mindez azt jelenti, közel tízezer néző szurkol majd a Bozsik Stadionban. A Honvéd 32 fordulót követően 62 ponttal áll az élen, több győzelmének köszönhetően előzi meg az azonos pontszámmal álló Videotont. Herczeg András a Löki kispadján LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC bejelentette, hogy távozik a klubtól Leonel Pontes vezetőedző. Az utolsó bajnoki fordulóra átmenetileg Herczeg András veszi át a csapat irányítását. A portugál szakvezetőt tavaly augusztusban, Kondás Elemér távozása után nevezték ki vezetőedzőnek Debrecenben. Irányításával a Löki ebben a szezonban 28 bajnokin nyolcszor győzött, hét döntetlen mellett pedig 13-szor vereséget szenvedett. 9 Fucsovics jól kezdett, jöhet a párizsi folytatás tenisz. Ez gyorsan ment. Szombaton még a németországi Heilbronnban játszotta az ATP-challengertorna negyeddöntőjét Fucsovics Márton (hétfőtől 148. a világranglistán), vasárnap már Párizsban, az esztendő második Grand Slam-tornájá- nak helyszínén tartózkodott, ahol aznap este elkészítették a Roland Garos férfi egyes selejtezőjének sorsolását is. Ez alapján a nyíregyházi teniszezőnek már hétfőn délután jelenése volt a párizsi salakon, és a kvalifikáció 14. kiemeltje, a barbadosi Darian King (115.) várt rá. És gyorsan ment maga a meccs is, amely 61 percen át tartott. Az első számú magyar férfi teniszező rögtön elnyerte ellenfele adogatását, amivel úgymond hazaért. A másodikban ezt még kétszer megtette, miközben ellenfelét a bréklab- da közelébe sem hagyta jutni, King mindössze két pontot Fucsovics Márton a Suzanne Leng- len-pálya árnyékában játszott, és nyert fotó: tudósítónktól ért el Fucsovics adogatásai közben. Marci tehát nyert, így ötödik Roland Garros-fellé- pésén máris beállította eddigi legjobbját, a második fordulós szereplést. A magyar játékos azonban ennél többre vágyik, és ezt a következő fordulóban, az olasz Stefano Napolitano (185.) ellen igazolhatja, km-bt Grand Slam-toma Roland Garros, Párizs (11552 OOO euró, salak), férfi egyes Selejtező. 1. forduló: Fucsovics Márton-Darian King (barbadosi, 14. kiemelt) 6:4,6:2. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. B csoport, férfi, az 5-8. helyért, 3. mérkőzés: Nyíregyháza Blue Sharks-MTK Törökbálint, Continental Aréna, 18. Fáradtság és rossz döntések A Spartacus hátralévő két meccsén több lehetőséget kapnak a fiatalok. LABDARÚGÁS. Két, immáron komolyabb tét nélkül játszó focicsapat mérkőzését láthattuk vasárnap délután Nyíregyházán. A bajnokág előtt még mindkettő feljutási álmokat szövögetett, erre a Nyíregyháza Spartacusnak már régóta nem volt reális esélye, és a vendég Békéscsaba is kiszállt ebből a körből. Ez a fajta tétnélküliség egy remek mécsesét is hozhatott volna, ami részben össze is jött. Az első félidőben a hibáktól eltekintve jól játszottak a hazaiak és kétgólos előnyre tettek szert. Úgy indult, ahogyan kell! Szünet után azonban rákapcsolt a csabai alakulat és bebizonyította, hogy nem véletlenül várta a fordulót az ötödik helyről. Egyenlített, igaz, ebben „segítséget” kapott a haza védelemtől.- Úgy indult a mérkőzés, ahogyan annak hazai pályán mindig kellene - kezdte visz- szapillantását a vasárnapi Az első gól előtt Dvorschák Gábor (kék-pirosban) rajtolt a leggyorsabban a kapusról kipattanó labdára találkozóra Dajka László, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Uraltuk a játékot, jöttek a gólok is. Azzal tökéletesen tisztában voltam, hogy a kétgólos előnyünk ellenére nehéz második félidő vár ránk. Igaz, az ellenfelünk komoly helyzetet nem tudott kialakítani, az egyéni hibáink elegendőek voltak ahhoz, hogy pontot szerezzen. Néhány játékosunk elfáradt, és emiatt rossz döntéseket hozott. A hiányzók ellenére az első félidőben remekül játszott a csapat, és a döntetlen ellenére nem tudom bántani a játékosokat, tették a dolgukat becsülettel. Vasárnap a cserék után Megyeri Gábor, Kártik Bálint, Si- nanovics Sinan és Dragoner Filip személyében négy focifiatal is a pályán volt. Ezzel kapcsolatosan Dajka László elmondta, hogy a következő két mérkőzésen is szeretne majd több lehetőséget adni a fiataloknak. km-ml Horváth Zoltánnak volt egy nagy helyzete, majd térdsérülés miatt kellett lecserélni FOTÓ: KISVARDAFC.HU Gyulán nem vállaltak észszerűtlen kockázatot El kell odáig jutniuk a várdaiaknak, hogy a balmazújvárosi meccs döntsön a feljutásról. labdarúgás. A bajnoki cím sorsa eldőlt az NB II-ben, a Puskás Akadémia a ceglédi döntetlenjével (0-0) is behozhatatlan előnyre tett szert két fordulóval a vége előtt. A másik feljutóhelyért azonban tovább tart a kötélhúzás, a vasárnap a Budaörs otthonában vesztes (4-2) Soroksár pozíciói valamelyest gyengültek, így egyre nagyobb az esély arra, hogy az utolsó fordulóban a Balmazúj- város-Kisvárda mérkőzésen dől el minden. Vasárnap a Balmaz a Szolnok elleni hazai győzelmével (1-0) visszavette a második helyet a Szeged gyulai otthonában ikszelő (l-l) várdaiaktól. Nem érdemes előre tervezni- Fordulóról fordulóra változik a helyet, nem véletlenül mondtuk korábban, hogy nem érdemes előre tervezgetni, csak a következő meccsre kell koncentrálni - mondta Révész Attila, a Kisvárda Master Good szakmai igazgatója.- Most úgy néz ki a helyzet, hogy amennyiben megverjük a Ceglédet, akkor biztosan kiharcoljuk annak a lehetőségét, hogy Balmazújvárosban a feljutásért lépjünk pályára. A Szeged elleni meccsen egyértelműen győzelmi szándékkal léptünk fel, de menet közben kiderült, hogy miért is nem kapott még egész tavasszal gólt az ellenfél: a közeg és az ellenfél antifutball- ja is alaposan megnehezíti a vendégcsapatok dolgát. A döntetlennek általában az a csapat szokott jobban örülni, amelyik egyenlít. Nos, ezúttal a Kisvárda állt talpra hátrányból, de még hetven perc maradt volna a győztes gól megszerzésére, amihez olykor nem is állt messze a vendégcsapat.- Buta hibából kaptuk a gólt, és nagy szerencsénk, hogy hamar sikerült egyenlítenünk, mert ellenkező esetben olyan kockázatot kellett volna vállalnunk az egyenlítésért, ami jobban magában hordozta volna a vereség lehetőségét - így Révész Attila. Ismét fordulhat a kocka- Menet közben így is sokat töprengtünk azon, hogy előrefelé cseréljünk-e, de végül maradt a biztonság, mert azon a pályán gondba is kerülhettünk volna, ha túlságosan kinyílunk. Mindezeket is figyelembe véve elfogadható eredmény a döntetlen. A hétvégén a Balmazújváros a már bajnok Puskás Aka: démiához látogat, a Kisvárda a kiesés ellen menekülő Ceglédet fogadja, míg utóbbi fő ellenlábasához, a Kozármis- lenyhez a szintén a feljutásért küzdő Soroksár utazik.- Nekünk az a célunk, hogy a tavaszi kilencedik hazai meccsünket is megnyerjük, és bízunk abban, hogy a Puskás is motiváltán lép pályára a Balmaz ellen - tekintett kicsit előre a várdai szakvezető. KM-BT Légiós nélkül is nyernének A válogatottban villantottak Emani Gant nélkül játssza az 5-8. helyért kiírt párharc utolsó összecsapását a Nyíregyháza Blue Sharks. KOSÁRLABDA. Nem törődött bele a sorsába a Nyíregyháza Blue Sharks, idegenben egyenlítette ki a hátrányát az MTK Törökbálint ellen, így kedden (kezdés 18 órakor) a Continental Arénában küzdhet meg azért, hogy a férfi NB I. B csoport rájátszásának végkifejletében az ötödik helyért játsszon.- Azért nem adta könnyen magát az MTK, játékosai a keménységért sem mentek a szomszédba, emiatt Bus Iván csuklóját kellett ápolni, Varga Czura Attila pontjaira is szükség lesz FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Márton pedig egy könyököst kapott - mondta az 5-8. helyért kiírt párharc harmadik meccse előtt Siska János vezetőedző.- Ebből arra következtetünk, hogy a harmadik mécsesét sem adja fel az ellenfél, hiszen egyszer már nyert idegenben, és Emani Gant távozása is ad a számára esélyt.- Légiósunk hazautazása miatt nekünk is más szerkezetben kell játszanunk, illetve többen is lehetőséghez juthatnak Gant szerepkörében.- Ha már eljutottunk a harmadik meccsig, szeretnénk is azt megnyerni. Közben a másik ágon a Győr 2-1-re verte a Vásárhelyt, tehát a keddi győzelem esetén a kisalföldiekkel játszhat majd az ötödik helyért a Blue Sharks. km-bt Kalotai Zsófia és Villám Lilla is szerepelt a Németország elleni meccseken. röplabda. A szeptemberi Európa-bajnokságra, illetve a világbajnoki selejtezőre készülő magyar női röplabda-válogatott két mérkőzést játszott Németországban. Alberto Salomoni szövetségi kapitány együttese mindany- nyiszor 3:l-es vereséget szenvedett a házigazdától, amely- lyel egy csoportban szerepel majd a kontinensviadalon. A mieink keretében helyet kapott a Fatum-Nyíregy- háza két játékosa, Kalotai Zsófia és Villám Lilla, illetve Leidgeb Noémi, aki időközben Kaposvárra szerződött. Mi több, a második találkozón az egyaránt csereként bevetett Kalotai és Villám a gárda legjobbjai közé tartozott: előbbi öt, utóbbi nyolc pontot szorgoskodott össze. Ekképpen Villám Lilla a magyarok legeredményesebb tagjának bizonyult az összecsapáson. A gárda a héten Szlovéniában újabb meccseken lép színre, ahol eldőlhet, a közelgő vb-selejtezőkön kire számít a szakvezetés. km-kt ■ 99 Villám Lilla (13) és Kalotai Zsófia is biztató teljesítményt nyújtott a második mérkőzésen