Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-19 / 115. szám

2017. MÁJUS 19., PÉNTEK 10 Sport KELET Nem számított a súly és a centi A kisvárdai karatéka, Rétfalvi Tamás egy súlycsoporttal feljebb versenyezve is a máso­dik lett. karate. A további nemzetkö­zi tapasztalatok szerzése, va­lamint a minél jobb szereplés volt a célja Rétfalvi Tamás­nak, a Kisvárdai Kyokushin Karate Do SC versenyzőjé­nek, aki a norvég nemzet­közi bajnokságon vett részt Bergenben. Tamás eredeti súlycsoportjában, a 80 ki­logrammban nem rendeztek versenyt, hanem összevon­Rétfalvl Tamás (balra) nagyszerűen versenyzett Bergenben FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM ták őket a nehézsúlyúakkal, Első ellenfele egy üzbég vagyis a 90 kilósokkal. származású svéd karatéka volt, akit gyors gyomor K. 0.-val küldött az öltözőbe. Következett a harmadik dá­nos olasz sportoló, aki tíz kilóval volt nehezebb és tíz centivel magasabb Tamásnál. Vele szemben a háromperces menetidő letelte után nyert a kisvárdai versenyző egy­hangú pontozással. Rétfalvi Tamás ezzel már a döntőbe jutott, ott pedig a norvég baj­nok várt rá, aki ellen kiélezett harcban, ötperces küzdelem, tehát hosszabbítás után szen­vedett vereséget bírói döntés­sel. Markó László tanítványa így ezüstéremmel térhetett haza. KM Az esely adott a szép bajnoki befejezésre AVitkahazai pályán, a Kölcsey idegenben fejezi be bajnoki sze­replését. kézilabda. Ez már tényleg a vége. A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban a férfiak után a női együttesek számára is befejeződik az idény. A Vitka szombaton, hazai pályán (kezdés: 17 óra) a Mis­kolci VSC elleni mérkőzéssel köszön el. Nem lebecsülve a vendégeket, akik a tabellán csupán a sereghajtó Felső- zsolcát előzik meg, a beregiek jó eséllyel tervezhetnek a két pont begyűjtésével. Márpedig ebben az esetben előremoz­dulhatnak a jelenleg birtokolt hetedik helyről. A vasárnap éppen a zsol- caiakhoz látogató Kölcsey DSE-Nyíregyháza már bizto­san a negyedik pozícióban zár, függetlenül az utolsó forduló eredményeitől. Az erőviszonyokat tekintve nagy valószínűséggel nyernek Ha- dobás István tanítványai, ez talán megkockáztatható, kü­lönösen, hogy a borsodiak el­eddig valamennyi meccsüket elvesztették. km-kt Szárnyalás után a sas leszállt Hosszú volt a szombat éjszaka, bajnoki címet ünnepelt a Tarpa. labdarúgás. Azt a mindenit! Az ember valahogy így képzel el egy igazi bajnokavatást. A Tarpa úgy tette fel a koronát a szezonban nyújtott előadá­sára, hogy a legfőbb rivális Csenger 9-1-es elhegedülé- sével ért a csúcsra a megyei másodosztály Kelet-Magyar- ország csoportban. A beregi futballcsapat egyébként is ügyel a részletekre: száznegy­venegy gólt rámolt be eddig az ellenfeleknek, és még hol a vége. A hátralévő négy fordu­lóban még bőven fényezheti eme mutatóját.- Köszönettel tartozom a csapat összes játékosának, a pályagondnokoknak, a busz­sofőröknek, a szurkolóknak és legfőképpen a tarpai veze­tőségnek - nyomatékosította Rozman Sándor játékos-edző. - Célunk eléréséhez minden­kire szükség volt. Emellett természetesen büszke va­gyok a fiúkra, akik az első pillanattól bíztak bennem. Egyévnyi kőkemény munkát végeztünk, és ebben minden­ki partner volt: ha el akarsz érni valamit, ezt csak ebben a formában lehet megvalósí­tani. Télen csupán két pont volt az előnyünk, éppen ezért a felkészülés során az első két hétben mindennap edzet­tünk, majd heti három alka­lommal, ami a mai napig így történik. Nagyon jól sikerült a rajt, a lendület pedig egész tavasszal kitartott, vereség nélkül várhattuk a Csengerrel szembeni rangadót, amelyen a csapat bebizonyította, hogy megérdemelten áll a dobogó legfelső fokán. Játékban és erőben egyaránt felülmúltuk ellenfelünket, aminek meg is lett az eredménye. Sikeres visszatérés Rozman Sándor számára kü­lönösen emlékezetes a baj­nokavatás. A csatár ősszel, a tizenkettedik fordulóban kidőlt: elszakadt a kereszt­szalagja és leváltak a porcok, majd november 24-én mű­tőasztalra feküdt. A tavaszi bevetésről sokáig csupán álmodozhatott, legfeljebb a kispadról szolgált hasznos ta­nácsokkal. Mindeddig.- Nagyon örülök annak, hogy ismét pályára léphet­tem, még ha csak tíz percre A tarpai együttes látványos győzelemmel ért célba, szerezte meg a bajnoki elmet fotó: magánarchIvum is - lelkendezett a Tarpán minden értelemben frontem­bernek tekinthető Rozman Sándor. - Fél év kihagyás után góllal tértem vissza. Terveim szerint már csak a bajnokság végéig irányítom a csapatot, mert még futballozni akarok, játékommal, góljaimmal segí­teni a megyei első osztályban a Tarpát. Ez persze nem azt jelenti, hogy az utolsó négy fordulót ellazsáljuk, ugyan­úgy edzünk és készülünk a következő meccseinkre, mint korábban. Ugyanakkor remé­lem, a következő mérkőzésre valamennyi játékosom rend­be jön, mert nagyon hosszú szombat éjszakánk volt. A sas leszállt! KM-KT Labdarúgás Megyei II. osztály, 28. forduló Tippel: Szedlár János, az Éncsencs edzője. Szombat. Tlszadob (16,)-Kállósem|én (8.): - Szimpatikus a hazai csapat, de úgy gondolom, a Semjén elhozza a három pontot. __________ Úlfehértó (2,)-Rohod (14.):-Fix egyes. Kemecse (3,)-Ramocsaháza (15.j: - A Kemecse nem hibázhat ezen a meccsen. Vasárnap. Kótaj (l.)-Apagy (6.): - Ezen a meccsen meglepetés születik... __________ Gávavencsellő (9,)-Geszteréd (12.): ­Magabiztosan nyer a Gávavencselíő. _______ Levelek (S.)-Terem (13.): - Sajnos Dollá- réknak ez a tavasz nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Hazai győzelmet várok. Nagykálló (4.)—Nylrlbrony (10.): - A tavasz csapata a Nagykálló, amely ezúttal Is nyer-egy góllal. ________________________ Éncsencs (U.)-Nylrtugos (7.): - Szom­szédvári rangadó. Kétségtelenül jó csapata van a Lúgosnak, de nagyon szeretnénk — Tippel: Sajtos András, a Mezőladány játékos-edzője. ____________________ Vasárnap. Pátroha (lO.)-Tlszakanyár (3.): - A Pátroha nagyon bevásárolt a télen, ez sem garantálja, hogy nyerni fog ezen a meccsen. Háromesélyes mérkőzés. (A mérkőzést Gégényben rendezik, kezdés: 15, ifi: 13) _____________________________ Va|a (13.)-Demecser (5.): - Ha a mécs­esén egyenlő feltételek lesznek a csapatok számára, Gombkötő Sanyi barátomék pontot, pontokat szerezhetnek idegenben. UJdombtád (lS.)-Záhony (9.): - Haa hazaiak ki tudják kapcsolni „Messit" és meg tudják állítani a „gepárdokat", akár pontot, pontokat szerezhetnek.___________________ Nyirmada (4.)-Nyíikarász (2.): - Jelen helyzetben a Karász egységesebb csapat, ráadásul ha Dudás Zoli barátomék meg akarják tartani a második helyet, pontokat teli szerezniük.___________________________ Őr (12.)—Kék (6.): - Két azonos képességű csapat találkozóján a hazai pálya előnye dönthet. ________________________________ A|ak (ll.)-Tlszaszantmárton (14.): - Az Ajak a bajnokság második felére jól össze­állt, ugyanakkor a Szentmárton kiszámltha­tatlan, így bármi megtörténhet. ___________ Mezőladány (7.)-Dombrád (1. j: - Gratulálok a Dombrádnak a bajnokság megnyeréséhez. Ettől függetlenül nem várjuk feltartott kézzel ellenfelünket. Meg­próbáljuk a csaknem lehetetlent. __________ Szabadnapos: Fényeslitke. __________ Kelet-Magyarország csoport Tippet: Elek László, a Milota edzője. _______ Szombat. Csengersima (14.)-Nylrcsa- holy (8.): - A hazai csapat nagyon fontos idegenbeli győzelmet aratott a múlt héten, de szerintem most sokkal nehezebb dolga lesz hasonló eredményt elérni, mert jobb ellenféllel találkozik. Ha viszont ezt a meccset Is behúzzák, megérdemlik, hogy bennmaradjanak ebben az osztályban. CMngar (2.)-TI(ztabwak (4.): - A Csengernek hazai közönség előtt kötelező lesz a csúfos tarpai vereséget kijavítania egy győzelemmel, ami nem biztos, hogy sikerül a masszív ellenféllel szemben. ____________ Vámosoroszl (ö.)-Tyukod (12.): - Ennek a mérkőzésnek csak a vendégek számára van Igazán nagy tétje, de érzésem szerint a házigazdák nem fognak otthon pontokat veszíteni, és lélekben már készülhetnek a következő szezonra. SzatmircMk* (7. j-Kölcse (5.): - Szom­szédvári ütközet, ahol bármi előfordulhat, mivel mindkét csapat nem várt, fájó vereséget szenvedett legutóbb. ___________ Nábrád (15. (-Nagydobos (16.): - Kiesési rangadó, amelyen mindkét csapat számára fontos a három pont megszerzése, hogy megőrizze esélyét a bennmaradás kihar­colására.________________________________ Milota (lO.)-Tarpa (1.): - Számunkra a kölesei bravúrgyőzelem az utóbbi évek egyik legnagyobb párharca volt, és ez jó hatással lehet a csapatra a hátralévő mérkőzésekre még úgy Is, hogy a tavaszi szezonunk nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Mivel mi már biztosan a középmezőnyben végzünk, a Tarpa pedig a megszerezte a bajnoki elmet, így a csapatok felszabadultan, komolyabb tét nélkül focizhatnak. __________________ Vasárnap. Tlszakóród (9.)-Beregdaróc (11.): - A Kóród otthon meglehetősen jól szerepel és összeszokott csapat benyo­mását kelti, míg a Daróc idegenben kevés pontot szerez, és esetleges veresége után bajba kerülhet a hátralévő fordulókban. __ Mérk-Villaj (3.(-Nyírmeggyes (13.): - A Mérk-Vállajnak még elérhető a második hely, míg a vendégeket sokkal jobb csapat­nak tartom annál, mint ahol most állnak. Mindkét félnek nagyon fontos a három pont megszerzése a céljai eléréséhez. ) sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Labdarúgás: Kelet Takarék megyei I. osztály Elszállt a gyulaházi és az ibrányi remény A nagyecsedlek már látják a célt: egy győzelem választja el őket az ezüst­érem megszerzésétől fotó: pusztai Sándor A Nagyecsed győzelem esetén megszerzi az ezüstérmet, a dobogó alsó fokáért még éles harc folyik. LABDARÚGÁS. A Balkány ugye­bár már a bajnoki cím elhó- dítását is réges-rég megün­nepelte, a tekintetek azóta az alsóházra vetültek. Noha olybá tűnt, minden korábbi­nál ádázabb csata bontakozik ki a kiesés megúszásért vívott küzdelemben, a megyei első osztály előző körében egycsa- pásra megoldódott a kardiná­lis kérdés. A példa adott volt... Újabb vereségével végképp menthetetlenül búcsúra kényszerül a Gyulaháza, mi­ként hasonló sorsra jutott az Ibrány. Utóbbi együttes bajnoki címvédőként szállt alá a második vonalba, má­solva a Nagykálló példáját, amely 2014-ben zárt az élen, egy esztendő múlva egyetlen szerzett ponttal, sereghajtó­ként pottyant ki. Mert bár még három for­dulót teljesítenek az aktuális évadban az érintettek, az ib- rányiak spéciéi szabadnapo­sak a soros játéknapon, így a Vásárosnamény, Tuzsér, Mándok trióval szemben felhalmozott hétpontos hát­rány ledolgozására reményük sem maradt. Fellélegezhet­nek tehát a riválisok, immár felszabadultan futballozva mutathatják meg: nem vé­letlenül ők a szerencsés ki­választottak, akik elkerülték a süllyesztőt. Olyannyira, a Tuzsér, Mándok duó mindjárt vastagon „belenyúlhat” az éremosztásba. A Tisza-par- tiak az ötödik Tiszavasvárit, míg a Dancs-legénység a ha­todik Sényőt fogadja, mind­két összecsapáson a dobogó­ért hajtó együttes iparkodik vendégként domborítani. A bronz még kiadó lehet Ugyanakkor a második helyet már csak fatális katasztrófa következményeként „dob­hatja el” magától a Nagye­csed. Sőt, amennyiben az Ádámszki-brigád hazai pá­lyán legyűri a Fehérgyarma­tot, már biztosan nem szo­rulhat hátrébb. A Nyírgyulaj, Rakamaz páros alighanem a bronzérmet „nézte ki” ma­gának. Nos, az áhított medál érdekében az otthon szerep­lő rakamaziak a Mátészalkát próbálják felülmúlni, míg a gyulajiak a sereghajtó Gyula­háza vendégeként kívánnak domborítani. km-kt 28. forduló (kezdés: 17, ifi: 15): Szakvezetői várakozások Szombat TUzsér (12.)-Tlszavasvár1 (5.) Gergely István, tuzséii játékos-edző: - Hazai közönség előtt mindenképpen győzelemre játszunk, más eredményt nem tudok elfogadni. ___________________________________ Kiss Gábor, tiszavasvári edzője: - A hátralévő két mérkő­zésünkön a lehető legtöbbet kell kihozni magunkból, és re­mélem, ez jó eredménnyel fog párosulni. Nincs más dolgunk, mint felszabadultan focizni, ezúttal már „tét" nélkül. Baktalórántháza (8. (-Vásárosnamény (11.) Ülés László, baktalórántházl edző: - A bajnokság végére, de talán már a télen Is fellélegezhetett a Vásárosnamény, amely tavasszal megmutatta képességei jó oldalát Is. Farkas Bélát Ismerve szervezett, hajtós ellenfélre számítok, amelyet abban az esetben tudunk legyőzni, ha minimum olyan lelkesedéssel, hideg fejjel és nem habzó szájjal fogunk játszani. _______________________________________________ Farkas Béla, vásérosnaményl edző: - Á minimális célt elértük, hasonló hozzáállással, mint a Nagyecsed ellen, csak egy kicsit frissebben, szeretnénk még pontokat gyűjtögetni. Mándok (13.)-Séflyő-CamHm (6.) Danes Béla, mándoki edző: - A hátralévő három mérkő­zésen - amelyből ráadásul kettőt otthon játszunk - minél több pontot szeretnénk szerezni. Hazai pályán egyébként Is adósak vagyunk az eredményes szerepléssel. ______________ Ember Roland, sényől edző: - Ha ugyanolyan hozzáállást tapasztalok, mint a legutóbbi mérkőzésen, emellett a játé­kon kicsit tudunk lavltani, akár nyerhetünk Is Mándokon, ..... - ..............— —•—* ——■— —*—-----------------------—•— ......................— Nagyecsed ».(-Fehérgyarmat (7.) __________________ Ádámszkl Róbert, nagyecsedl játékos-edző: - A szat­mári rangadóra úgy készülünk, hogy saját kezünkben van a sorsunk. Ha nyerünk, és nyerni Is fogunk, akkor a hátralévő meccsektől függetlenül ezüstérmes a csapati _____________ Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: - Mivel mindkét csapat tett róla, hogy kiérdemelje a rangadó minősítést a mérkőzés, ezért úgy állunk hozzá, hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak. Remélhetőleg szép számú nézősereg előtt jó meccset játszunk, és bízom benne, hogy a hazai csapattal szembeni veretlenségi szériánk nem most fog megszakadni. SwL(15.)-Ny(rgyula|(4.) _____________________ Bárdi Gábor, gyulaházi edző: - Nem szeretnénk győzelem nélkül maradni, az utolsó három mérkőzésen szépen szeretnénk búcsúzni.____________________________________ Lukács Tibor, nylrgyulajl edző: - Személy szerint nagyon sajnálom a hazaiakat, hogy búcsúzni kényszerülnek. Remélem, minél hamarabb visszatérnek ebbe az osztálybal Ennek ellenére céljaink elérése érdekében meg keli szerezni a három pontot.________________________________________ Rakamaz (3.(-Mátészalkai MTK (10.) Madalina György, rakamazl edző: - Az utóbbi Időben a Mátészalka nagyszerűen szerepel, biztos vagyok abban, hogy ebben benne van Fogarasi Zoltán munkája Is. Gondja­ink ellenére megpróbáljuk az utolsó három meccsből kihozni a maximumot, meglátjuk, ez mire lesz elég. Aztán lehet rendezni a sorokat! _____________________________________ Plesu Ádám, mátészalkai technikai vezető: - A bajnok­ság legrutlnosabb edzője által irányított fiatal, masszív csa­pathoz érkezünk. A feladat adott: mindent el kell követni, hogy .pontosan" távozzunk. _________________ Nagyhalász (B.)-C«Uspan-Balkány (1.) Ludánszki István, nagyhalászl játékos-edző: - Gratulálunk a Balkánynak a bajnokság megnyeréséhez, viszont mindent megteszünk, hogy veretlenségi sorozata megszakadjon. ________________________________________ Mirgai László, balkányl edző: - Hazai pályán a Nagyhalász mindig veszélyes, ráadásul nem rossz játékosállománnyal rendelkezik, tehát nehéz mérkőzésre számítunk. ___________ Szabadnapos: Ibrány. Totó: 20. hét/2. forduló Atlpposztop 1. Vldeoton-Ferencváros 2 x 8. Hamburg-Wolfsburg 1 x 2. Debrecen-Bp. Honvéd 1 9. Hoffenhalm-Augsburg 1 3. Hartha BSC-Leverkusen 1 10. Chlevo-Roma 2 4. 1. FC Köln-Mainz 1 11, Napoll-Florentlna ) 5. Dortmund-Bremen 1 12. Milan-Bologna 1 6. E. Frankfurt-RB Leipzig 1 x 13. Juventus-Crotone ____________1__ 7. Bayern München-Frelburg 1 14. Lazlo-lntemazlonale 2

Next

/
Thumbnails
Contents