Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-13 / 110. szám

2017. MÁJUS 13., SZOMBAT 16 Képes krónika J. K. Rowling díjat kapott a könyvesektől LONDON. A British Book Awards (Brit Könyvdíjak) át­adásán Sarah Perry gótikus regénye lett az év könyve, J. K. Rowling pedig a könyvki­adás fellendülésében játszott rendkívüli szerepéért vehe­tett át díjat. „Húsz éve még azt is ne­hezen hittem volna el, hogy kiadják egy könyvemet, nem­hogy ilyen rangos elismerést kapjak” - köszönte meg a dí­jat a Harry Potter-regények szerzője. A Harry Potter és az elátko­zott gyermek című kétrészes színmű szövegkönyve 2016 J. K. Rowling FOTÓ. AFP legnagyobb bestsellere lett Nagy-Britanniában. Koráb­ban minden évben hatalmas lendületet adott a brit könyv­piacnak, amikor megjelent egy-egy Potter-regény. 2007- ben pedig, a regényfolyam hetedik, befejező részének kiadása révén a könyvszektor 1,79 milliárd fontos rekordbe­vételt ért el - emlékeztetett a BBC News. Rowling a könyvszakmát is dicsérte köszönőbeszédében. „Ez az este valójában önökről szól, a könyvkereskedőkről, akik nélkül természetesen nem lennének bestsellerek. Köszönetét akarok mondani azért, hogy az évek során tá­mogatták a könyveimet, ez a díj valójában az önök érde­me” - fogalmazott. Az év gyermekkönyve díjat azonban Kiran Millwood Har­grave The Girl of Ink and Stars című kamaszregénye vitte el, amelyet a Chicken House ki­adó gondozott. Az év könyve és az év re­génye díját Sarah Perry The Essex Serpent című siker­kötete kapta meg, amit az év irodalmi szenzációjaként emlegettek. Az 1890-es évek Londonjában játszódó góti­kus regény összesen 200 ezer példányban kelt el. mti A nap receptje Káposztás pogácsa Hozzávalók: 30 dkg liba­töpörtyű, 40 dkg liszt, 3 tojás, 4 dkg élesztő, 1 fej káposzta, 1 ek. zsír, bors Elkészítés: A káposztát apró­ra vagdaljuk, sózzuk, borsoz- zuk és a zsíron megpároljuk. A töpörtyűt ledaráljuk, és a többi hozzávalóval együtt jól összegyúrjuk. Kétujjnyi vastagra kinyújtjuk, po­gácsaszaggatóval kiszúrjuk, tepsibe tesszük és fél órá­ig pihentetjük. A felületét kárószerűen bevagdaljuk, megkenjük felvert tojással és forró sütőben aranybarnára sütjük. Hugya Sándomé Legyesbénye Megér egy mosolyt-Pistike, mondj egy tagadó mondatot! j - Gyuri tagadja.- Gyuri megette az uzsonnámat. ——----———— -------------— ,, , , „ O További viccek humor.szon.hu- De hát hol van ebben a tagadás? KELET Egy törzsi vezetőt fog alakítani a sci-fiben Cliff Curtis is fontos szerepet kapott az Avatar-folytatásokban. LOS ANGELES. Cliff Curtis, Az utolsó léghajlító és az I. e. 10 000 sztárja is fontos sze­repet kapott James Cameron Avatar című filmjének ké­szülő folytatásaiban. Cliff Curtis FOTÓ:AFP A maori származású új-zélandi tévé- és film­színész, aki a népszerű Fear the Walking Dead című soro­zatban is dolgozik 2015 óta, Zoe Saldana és Sam Wor­thington társaságában játszik az Avatar-folytatásokban - számolt be róla a The Holly­wood Reporter. A Die Hard 4.0 és Danny Boyle Napfény című filmjé­ből is ismerős Curtis törzsi vezetőt alakít majd a Pandora bolygón játszódó sci-fi fantá­ziafilmekben. Worthington és Saldana pedig az eredeti filmben játszott szerepeiket folytatják. Az Avatar című, 2009-ben bemutatott film világszerte 2,8 milliárd dolláros jegybe­vételt hozott a mozikban, s ezzel a világ legnagyobb be­vételű filmjévé vált. MTI Roald Dahl angol író életéről készül játékfilm London. Roald Dahl életéről készül játékfilm, amelyben Hugh Bonneville brit színész alakítja majd a híres írót - szá­molt be róla a BBC News. A produkció a hatvanas években játszódik, közép­pontjában Dahl Patricia Neal színésznővel kötött házassá­ga áll. „Szerintem semmi sem mutathatja be jobban Roald Dahl ambivalens életét. Rend­kívül sérülékeny ember volt a magabiztos külső mögött” - mondta Elliot Jenkins, a film producere. A hatvanas években Dahl több, később híressé vált könyve megírá­sával küzdött, köztük volt a Matilda és a Charlie és a csokigyár is. Ebben a kor­szakban játszott Neal a Hűd című filmben, és alakításáért elnyerte a legjobb színésznő Oscar-díját. Az életrajzi film a hírek szerint olyan típusú pro­dukció lesz, mint a Banks úr megmentése, amelyet Tom Hanks és Emma Thompson főszereplésével forgattak, mti ■ Tánc és zene Regi rakamazi lány, aki szívesen hódol kedvenc időtöltésé­nek, a táncnak. FOTÓ: JANICS ATTILA Nem tudtak megállapodni Dustin Hoffman és felesége, Lisa Hoffman fotó: afp Módosították a can- nes-i filmfesztivál szabályzatát. Párizs. Módosították a can- nes-i filmfesztivál szabály­zatát, a jövő évtől kötelező lesz a versenybe meghívott alkotásokat francia mozikban is bemutatni - jelentették be a fesztivál szervezői. Döntésüket az után hoz­ták meg, hogy nem jutottak megállapodásra a Netflix vi­deómegosztó szolgáltatóval a versenybe meghívott két filmjének francia mozikban forgalmazásáról. A fesztivál illetékesei köz­leményükben sajnálatukat j fejezték ki amiatt, hogy a Net­flix nem mutatja be a francia mozikban a két meghívott filmjét. A cannes-i fesztivál „hiá­ba kérte a Netflixet, hogy fo­gadja el”, hogy a két alkotást moziban is bemutassák, és ne csak az előfizetői számára tegye hozzáférhetővé a világ legnagyobb videómegosztó szolgáltatója. Vékonyabb a Moto Z2 Play A Lenovo kütyüjének az akkumulátor is áldoza­tául esik. MULTIMÉDIA. Az eredeti pél­dány még tavaly szeptember­ben mutatkozott be a nagykö­zönség előtt, így lassan itt az ideje a vérfrissítésnek. A kínai cég igyekszik még soványabbra szabni a külsőt, hogy ezzel srófolja fel az ér­deklődést. Ennek azonban ára is lesz, hiszen az akkumulátor mé­rete is lecsökken, ezúttal ugyanis egy kereken 3000 mAh-s példányt helyeznek majd el a burkolat alatt, ami kisebb visszalépést jelent az eredeti Z Play 3510 mAh-s ak­kujához képest. Az üzemidő tehát biztosan lecsökken majd (már ameny- nyiben beigazolódik a hír), miközben a vastagság 1 milli­méterrel, a súly pedig 20 grammal mérséklődik. Azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy a tele­fon megjelenése mikor, hol, illetve milyen áron várható majd. S6.hu A két film a Dustin Hoff­man főszereplésével és Noah Baumbach rendezésében készült The Meyerowitz sto­ries, valamint a dél-koreai Bong Jón Hu fantasztikus ka­landfilmje (Okja) Tilda Swin- ton és Jake Gyllenhaal közre­működésével. A szervezők ugyanakkor a közleményben hangsú­lyozták: az elmúlt napokban elterjedt híresztelésekkel ellentétben a két film a ver­senyprogramban marad. A hivatalos versenyprog­ramban 19 film, köztük Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása verse­nyezhet az Arany Pálmáért. Az Arany Pálmát május 28- án adják át. mti Gőzmozdony matiné Pesten BUDAPEST. Gőzmozdonyon, sínautóban és kerti vasúton is utazhatnak az érdeklődők a szombaton és vasárnap zajló Gőzmozdony matinén a bu­dapesti Vasúttörténeti Park­ban. A gőzmozdony-kiállítá- son a gőzösök megtekintése mellett azok megismerésére és kipróbálására is lehetősége nyílik a látogatóknak. A két nap folyamán 11 és 14 órakor a kiállított járművek látvá­nyos bemutató keretében vo­nulnak fel a fordítókorongra: köztük a 100 éves jubileumát ünneplő 442-es gőzmozdony, amelyet a mozdonyvezetők „Nagypulyka” néven becéz­nek. A bemutató előtt és után lehetőség lesz a nagy gőz­mozdonyokon utazni is, de interaktív programok is sze­repelnek a programban. MTI ER-VOMÉa K'á' r. p itti s-z>t íitrás-. Üt • ha kisgyerek van a családban, j| • ha dohányos van a családban, ^B • ha kisállatot tartunk, Kr • költözésnél. jpl|(H Miért aji risztítószerek^ ^ ^ ^ ' v Jármi, Kossuth u. 37/B.8 06-30/415-6424,06-30/415-7675 Fehérgyarmat, Bajcsy-Zs. u.9.8 06-30/205-2907 (j FACEBOOK.COM/ER-VOTEAM KELET-m W UTAZZUK HŰINK! 111-111 [1 —L. ' : ' HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents