Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-13 / 110. szám

2017. MÁJUS 13.. SZOMBAT Szeretem az idei Fl-et, mindenképpen szeretnék itt versenyezni a jövőben is. Fernando Alonso kijelentette, ha a McLaren októberig nem képes meggyőzni arról, hogy 2018-ban versenyeket tud majd nyerni, bárkivel szóba áll, hogy a jövőjéről tárgyaljon. 'in __1U Pénteken a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség 80., tisztújító közgyűlésén - ame­lyen 110 tagország képvisel­tette magát - a dél-koreai Pjongcsangban a szervezet vezetőségének tagjává vá­lasztották Csisztu Zsuzsát, a Magyar Sportújságírók Szö­vetsége első alelnökét, a MOB tagját, aki ezzel a 24 tagú tes­tület két női tagjának egyike lett a kenyai alelnök, Evelyn Watta mellett. Hamilton volt a leggyorsabb FOBMA-i. Ahogy az Fl-es Spa­nyol Nagydíj délelőtti első, úgy a délutáni, második sza­badedzésén is a két Mercedes végzett az élen, Lewis Hamil­ton mindössze 9 századdal bizonyult gyorsabbnak, mint csapattársa, Valtteri Bottas. Őket követte 3 tizeddel le­maradva a két Ferrari, majd a két Red Bull. Fernando Alon­so lett hazai közönsége előtt utolsó a McLaren-Hondával. Az időmérő szombaton, a fu­tam vasárnap délután kettő­kor kezdődik. 9 Fucsovlcs Mártonék nagyon közel álltak a tornagyőzelemhez FOTÓ: PETER ZADOR Öt meccslabda sem volt elég a római partin tenisz. Az első, 6:4-re meg­nyert szett után a második­ban 5:4-es vezetésnél a tor­nagyőzelemért szerválhatott a Fucsovics Márton, Kimmer Coppejans páros a római ATP-challengerverseny (64 ezer euró, salak) fináléjában. A magyar, belga kettős­nek ekkor és a tie-breakben sem sikerült lezárnia mécs­esét, holott utóbbiban öt mérkőzéslabdája is volt. A döntő játszmát, azaz a szuper tie-breaket kiharcoló Andreas Mies, Oscar Otte (német) pá­ros végül felülkerekedett, és végül 4:6, 7:6 (14-12), 10-8-ra nyert, Marciéknak a második hely jutott. km-bt Meglátják, mit írt elő a sors A hátralévő négy mécs­esén, így vasárnap a Do­rog ellen is a győzelem a kisvárdaiak célja. labdarúgás. Régen, ponto­sabban tizenegy fordulóval ezelőtt volt abban a hely­zetben a Kisvárda Master Good NB II-es csapata, hogy vesztes mérkőzés után kel­lett készülnie a következő bajnokira. A nyíregyházi 0-2 után vasárnap (1730) a Do­rog ellen javítana a vereség következtében a feljutást érő második helyről lecsúszó Vár- da. A tavasziak fájóbbak- A tavasz elején elszenvedett vereségek valamivel fájóbbak voltak, mert a megyei ranga­dón azért benne van a pakli­ban, hogy kikapsz - mond­ta Révész Attila, a várdaiak szakmai igazgatója.- Tény ugyanakkor, ennyi­en ilyen gyengén egyszerre még nem játszottak a csapat­ból, mint a nyíregyházi mér­kőzésen. De már a hét első edzésén a következő felada­tokra koncentráltunk, a hát­ralévő négy meccsre, melyek közül mindet meg akarjuk nyerni. Ugyanakkor a sor­sunk már nincs a kezünkben, a sorssal pedig nem lehet ha­dakozni, meglátjuk, mit írtak nekünk elő. A következő, vasárnap Kis- várdára érkező ellenfél tehát a Dorog FC, amelyet idegenben 4-i-re győzött le a Kisvárda, így akár egy kézlegyintéssel is elintézhető lenne a párharc. Pedig...- A Dorog az a csapat, amely a bajnokság eleje óta a legtöb­bet fejlődött, ráadásul sajá­tos játékrendszert alkalmaz, gyors emberekkel - jellemez­te az ellent Révész Attila.- Ehhez alkalmazkodnunk kell, nálunk is a gyors játé­kosok kerülnek előtérbe. A szezon legfontosabb mérkő­zésén ugyan egyik centerünk sem állt rendelkezésre, de a múlt hét óta Rajczi Péter és Horváth Zoltán is felépült, így bízom benne, hogy jobban lesz éle a csapatnak, mint a nyíregyházi fellépésen, km-bt Talabér Attila számára Is az az egyik legfontosabb feladat, hogy a Kisvár­da megint megőrizze kapuját a góltól fotó: pusztai Sándor Labdarúgás Kisvárda Master Good-Dorog. Kisvárda, 17.30. V.: Gyarmati (Bogár, Máyer). Kisvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F„ Izing - Hei, Horváth A., Lucas, Vári - Gosztonyl, Rajczi, Cseri T. Soproni VSE-Nyiregyháza Spartacus.Sopron 18. V.: Radványi (Mohos, Kulman). Sparta­cus: Megyeri - Szokoi, Rubus, Máté, Ur - Kánya, Kártik - Szécsl, Rudolf, Tisza - Takács. ___ További mérkőzések: Kozármisleny-Budaörs, SÖroksár-Balmazúivárös, Békéscsaba-Sió- fok, SZEOL SC-Mosonmagyaróvár, Cigánd-Zalaegerszeg (valamennyi 17.30), Szotnok-Ceg- léd, Puskás Akadémia-Szeged 2011, Csákvár-Vác (mindhárom 18). Nehéz lesz, de Sopronban folytatnák a jó sorozatot Hosszú utazás és nehéz meccs vár vasárnap Rubus Tamásékra FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A Nyíregyháza Spar­tacus visszavághat az őszi, nyíregyházi vere­ségéért. LABDARÚGÁS. Itt a hajrá, a második vonalbeli focibaj­nokságban is közeleg a vég. Még négy forduló van hátra, a Nyíregyháza Spartacus va­sárnap Sopronban lép majd pályára. A két csapat őszi, nyíregyházi meccsét a du­nántúliak nyerték 2-l-re, az exszparisták közül Batizi-Pó- csi Balázs játszott, Kapacina Valér a kispadon ült. A Supka Attila irányította soproniak az elmúlt hat bajnokiból ötször ikszeltek, viszont nyertek Zalaegerszegen. A Szpari len­dületben van: négy legutóbbi meccséből hármat nyert, leg­utóbb a Kisvárda elleni me­gyei derbit.- Az utóbbi hetekben csapa­tunk mindent megtett azért, hogy kilábaljon a gödörből. Sopronban ugyanolyan tisz­tességes hozzáállást várok, mint az eddigi találkozókon. Amennyiben így lesz, akkor ponttal vagy pontokkal térhe­tünk haza. Farkas Márk besárgult- Nagyon nehéz találkozó elé nézünk, mert a Sopron fegyelmezett, szervezett csa­pat. Ráadásul régóta együtt van, így összeszokott a tár­saság. Gondot okoz, hogy Takács Tamás csütörtökön rúgást kapott a lábára, illetve Farkas Márk sárga lapok miatt nem játszhat. Helyettesítésé­re több variációt is kipróbál­tunk a védelem bal oldalán- így Dajka László. Szombaton délelőtt még edz a csapat, majd buszra száll. Az ebéd Hatvanban, a szállás Sopronban lesz. Vasárnap dé­lelőtt itt tart még egy átmoz­gató tréninget Dajka László, este pedig jöhet a meccs. Amelyre a vendégszurko­lók csak a helyszínen és fény­képes igazolvány bemutatása ellenében tudnak jegyet vásá­rolni. KM-ML Hétvégi sportműsor Szombat Autósport. Közép-európai, magyar, len­gyel és román drtftbajnokság fordulója, máriapócsi RabócsiRing, 9. ______________ Asztalitenisz. NB I., férfi: Utfestők-Apagy SE-Univer Kecskemét, 14. NB II.: Vásáros- naményi SZSE-Szerencs VSE, sportcsarnok, 11. NB III.: Várdai ASE-Debreceni ABE-DEAC, Szent László-iskola, 11. Kézilabda. NB I. B, férfi: VKK Nyírbátor- Balassagyarmati KSE, sportcsarnok, 18 (junior: 16). _ ____________ Labdarúgás. Másodosztályú fflba|- nokság: Bozsik Akadémia-Szolnok, U19, örökösfötdi sporttelep, 12. Harmadosz­tályú Ifibajnokság: Bozsik Akadémia­GFSE-Nyíregyháza-Oros, U17, Városi Stadion, 9. Kiemelt serdülőbajnokság: Bozsik Akadémia.-MTK, Városi Stadion, U14,12, U15,14. Másodosztályú serdülőbalnok­ság.: Tarpa-Cigánd, U14,13, U15,15. _____ Kosárlabda. Országos fiú kadett (U16) B-döntő, keresztjáték, Tiszavasvári úti csarnok, 10,12,14 és 16. _________________ Ülöröptabda. Országos bajnokság, felső­házi záróforduló, Bem-iskola, 10. Vasárnap Autósport. Közép-európai, magyar, len­gyel és román dfitbajnokság fordulója, máriapócsi RabócsiRing, 8. _______________ Asztalitenisz. NB III-: Mátészalkai MTK-Tró-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE, Esze-gimnázium, 11. Fehérgyarmati VSE- Teva-Debrecen SE II., Kölcsey-iskola, 11. Kézilabda. NB I. B, férfi: Nyíregyházi KC- Békés KC. Bem-iskola, 18 (junior: 16). NB II., férfi: Fehérgyarmati VSE-Balmazújvárosi KK 1123,16. ______________________ Kosárlabda. Országos fiú kadett (U16) B-döntő, helyosztók, Tiszavasvári úti csarnok. 9,11,13 és 15._____________________ Labdarúgás. Másodosztályú serdülőbaj­nokság: Nyírbátori FC-Fehérgyarmati SC, U14.10.U15.12. __________________________ Testépités. 2. Blade Sport Kupa, a VII. WBPF Európa-bajnokság, Continental Aréna, 11. Stílusosabb, mint; valaha NYÍREGYHÁZA Debreceni út 233/c (42)460-677 NYITVA TARTÁS Hétfő-Péntek: 8-17h-ig Szombat: 9-13h-ig Go Further Az autó illusztráció. Vegyes átlagfogyasztás: 3,4-6,31/100 km. C02-kibocsátás: 88-146 g/km. Az ajánlat Ford Focus Trend felszereltségü, 5 ajtós, 1.61 (125 LE) EUR6 M5 modell esetében érvényes Ford Credit finanszírozással 2017 június 30-ig. Részletek a Ford Vagép márkakereskedésekben vagy a fordvagep.hu oldalon. vagep.hu/uj-ford/focus UJ FORD FOCUS Trend felszereltséggel Ford Credit finanszírozással 3990 000 Ft-tól elvihető* HÍR- etés ^ ■ fy- _ '^'y '■ Ford Vagép

Next

/
Thumbnails
Contents