Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-12 / 109. szám
2017. MÁJUS 12., PÉNTEK Kiestünk, de nem veszítettünk - ez olyan meccs volt, aminek köszönhetően tovább fejlődhetünk. Nyilatkozta Diego Simeone, az Atlético Madrid argentin menedzsere, miután csapata nem jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. _5 Pályafutása során tizenötödször is részt vesz a hallei füves pályás tenisztornán Roger Federer. A 18-szoros Grand Slam-bajnok svájci játékos kilencedszer nyerheti meg a németországi viadalt. Legutóbb 2015-ben győzött Halléban. A 35 éves Federer az idén az Australian Openen, Indian Wellsben és Miamiban is a legjobbnak bizonyult. Az idei hallei tornát június 19. és 25. között rendezik. A doki szerint „ez egy baromság“ labdarúgás. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, május elején sikeres térdműtéten esett át Zlatan Ibrahi- movic, a Manchester United csatára. Az operáció után Mino Raiola, Ibra ügynöke a svéd Expressennek azt mondta, olyan erős a térde Ibrahimovicnak, hogy az orvosai azt mondták, ilyennel még sosem találkoztak. Most viszont Jon Karlsson, a támadó térdműtétjét elvégző orvos is megszólalt. Rövid véleménye: „Ez egy baromság”. 9 Labdarúgás Isco gólja döntőnek bizonyult,a vereség ellenére a Real jutott tovább FOTÓ: AFP Atlético Madrid-Real Madrid 2-1 (2-0) Gól: Saul Níguez (12.), Griezmann (16. - 11-esből), ill. Isco (42.). Továbbjutott: a Real Madrid, 4-2-es összesítéssel Atlétika: Az országos csapatbajnokság elődöntőjének csoportbeosztása Ketet (Miskolc): Albertirsa-Ócsa, Békési DAC, Bp. Honvéd, Debreceni SC Sl-Nyíregyházi SC, Duna Aszfalt Nyugat (Szekszárd l; Bakony Balaton Team (Veszprémi EDAC, Pápai AC), BEAC, Bo-Ka (AC Bonyhád, Favprit AC Tiszakécske VSE, Dunamentiek (Dunakeszi VSE, Váci Reménység), Egri SSI, Ferencváros, Gödöllői EAC-lkarus-BSE, Kaposvár), Budaörsi SC, Dombóvári VASE-Tamási AC, ELTE SE, Keszthelyi VDSE, MAFC-III. Kér. TVE, Margitszigeti AC, Hódiák, Konok Kunok (Kecskeméti ARC, Szolnoki MÁV SE), KSI, MAC, Maximus SE Szentes, Miskolci VSI-Tiszaújváros, Mecsekalja (Pécsi VSK, Pécsi Sportcentrum), Pannon Duó (Tatabányai SC, ARAK), Pannónia Príma (Zalaegerszegi Viharsarok (Békéscsaba, Szegedi VSE). AC, Haladás), SavArra (Szombathelyi Dobó SE, Győri AC), Szekszárd-Mohács, SzoESE, UTE-MTK, Vasas-TFSE A címvédőnek a továbbjutás A vegyes csapat tavalyi elsőségéből a nyíregyháziak is alaposan kivették a részüket FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM A hétvégi csapatbajnoki elődöntőről hiányozni fog Bakosi Péter, Helebrandt Máté és Szikszai Róbert. atlétika. Új helyszíneken rendezik meg szombaton és vasárnap az országos csapat- bajnokság elődöntőit, a Keleti csoport versenyének Miskolc ad otthont, Nyugaton Szekszárd lesz a házigazda. A tavalyi bajnok a debreceni-nyíregyházi vegyes csapat, a DSC SI-NYSC lett, amely ezúttal is hasonló összetételben vág neki a küzdelmeknek. Az is megszokott, hogy az elődöntővel nyílik a szabadtéri idény, és majdan szeptemberben a döntővel fejeződik be, Székesfehérváron. A nevezések száma pedig tovább nőtt, Keleten és Nyugaton is 17-17 csapat szerepel az elődöntőben, és hat-hat csapat jut majd a fináléba. A címvédő csapattól minimális elvárás, hogy bejusson a fináléba, még ha - amint arról lapunkat tájékoztatta Vas László, a Nyíregyházi Sport- centrum atlétikai szakágának vezetőedzője - a nyíregyháziak három ásza a hétvégi viadalon nem is indul. Az olimpikon gyalogló Helebrandt Máté Achilles-ín-sérülés miatt marad távol, a diszkoszvető Szikszai Róbert pénteken utaa célja zik el Franciaországba, ahol szombaton Párizsban, jövő héten szerdán Marseille-ben versenyez, és még egy vasárnapi, másik párizsi viadal is kilátásban van. A Honvéd lehet a nagy rivális A harmadik távol maradó pedig Bakosi Péter lesz, ő jelenleg Németországban edzőtáborozik. A távollétükben kissé tartalékos csapatnak is ki kell harcolnia a továbbjutást, aztán velük kiegészülve, a fehérvári döntőben adott esetben a címvédés is cél lehet. A csapat debreceni magja is erős, a riválisok közül pedig a Budapesti Honvéd alaposan megerősödött azzal, hogy a gödöllői sprinterek oda igazoltak, a nyugati ágon szereplő csapatok közül pedig az Újpest-MTK formáció tűnik a legerősebbnek. km-bt Marciék döntőznek A házigazdák duóját győzték le a római versenyen. TENISZ. A római 64 ezer eurós, salakpályás ATP-challenger- tornán döntőt játszhat Fu- csovics Márton. A nyíregyházi teniszező párosban jutott el a fináléig a belga Kimmer Coppejans oldalán, utóbbi versenyzőnek igazán jó napja volt, hiszen egyesbeli negyeddöntőjét is megnyerte csütörtökön. Ami a párost illeti, Marciék az olasz Marco Cecchina- to, Matteo Donáti duó ellen nagyon simán, 45 perc alatt 6:2, 6:2-re nyertek, és finálét játszhatnak az olasz fővárosban. KM-BT Marciéknak jöhet a finálé FOTÓ: PETER ZA DOR Drift a hétvégi, máriapócsi verseny menetrendje A hét végén a máriapócsi RabócsiRing ad otthont az esztendő legkomolyabb driftversenyének, amely a magyar, román és lengyel pontvadászat mellett a közép-európai bajnoki sorozat állomása is lesz. A részletes program: Szombat 9-10:30: Pro / Pro2 edzés ___________________ 13:30-16:30: Pro / Pro2 edzés (tsuiso) 16:30-19:30: Pro / Pro2 edzés 20- 20:30: csapatok főzőversenye _________ 21— 03: Parti 8-11: Pro2/ Pro kvalifikáció __________________ 12-14:30: Pro2 Top 16 / 8 / döntő ___________ 14:30: Pro top 32 /16 / Top 8 és döntő, utána eredményhirdetés Hetvenkilenc pilóta fogja füstölni a gumit FOTÓ: JANICS ATTILA Letudták a kötelezőt, jöhet a bajnoki hajrá kézilabda. A versenykiírás szerint a női élvonal minden csapatának kötelező pályára lépnie a juniorválogatott ellen, méghozzá Balaton- bogláron, a Nemzeti Kézilabda-akadémia (NEKA) bázisán. A Kisvárda Master Good SE csapatára most került sor, és az élvonal újonca 37-3l-re nyerte a felkészülési találkozót, úgy, hogy szünetben még a juniorok vezettek 20-l8-ra. A hétvégén nem lépnek pályára a kisvárdaiak az NB I-ben, aztán jön a hajrá, bő egy héten belül lejátszandó három kiélezett mérkőzéssel. A KKC május 19-én az MTK-t fogadja, aztán 24-én, szerdán Békéscsabára látogat, és 28Marina Dmitrovics tízszer volt eredményes a szerdai meccsen . FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR án, vasárnap a Budaörs elleni hazai mérkőzéssel zárja le a küzdelmeket. km Mai sportműsor Kosárlabda. Országos fiú kadett(U16) Sportcentrum KA-Pécsi VSK-Panthers, 19. B-döntő, Tiszavasvári úti csarnok: Debreceni Labdarúgás. Megyei női bajnokság KA-DSI-Sopron, 13. Körmend-Szedeák, 15. (kezdés: 17): Ófehértó—Nyírvasvári, Nyírség Kaposvári KK-Lehel Kosársuli, 17. Nyíregyházi NSC-Nyírgyulaj, Gávavencsellő-Nyírbátor. &EGYEDI SERLEGEK, PÓLÓK OKLEVELEK, ÉRMEK, KUPÁK +36 42 410-894, +36 30 983-6468 fri-4400 NYÍREGYHÁZA, SELYEM U. 45. HIRDETÉS Nem tudtak örülni a második helynek A kenguru korcsoportos sportcentrumos kosárlabdázók méltatlan befejezéssel szembesültek. kosárlabda. A kenguru (Ull) korcsoportos fiú kosárlabdázók észak-keleti régiós döntőjében a Nyíregyházi Sport- centrum KA is érintett volt. Vajda Tamás edző tanítványai Debrecenben léptek pályára, és az elődöntőben 44-36-os győzelmet arattak a Szerencsi Darazsak ellen. Jöhetett a házigazda Ziccer Tigrisek elleni finálé, amelyben szintén szépen küzdöttek a sportcentrumosok. A kezdeti hátrány ledolgozása után a nyíregyháziak kiegyenlítettek, ami után méltatlanná váltak a külső körülmények. Végül 45- 37-re nyert a debreceni csapat, a nyíregyházi kenguruk másodikok lettek, aminek elvileg örülniük kellene, de a befejezés miatt inkább szomorú volt a társaság, mint boldog. km sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja A Nyíregyházi Sportcentrum csapata fotó: sportcentrum aSSÖSSrkH»