Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-12 / 109. szám

2017. MÁJUS 12., PÉNTEK KELET ménytelennek nyilvánította a Büntetés-végrehajtás Orszá­gos Parancsnoksága (BvOP) azt a közbeszerzési eljárást, amelyet négy új, egyenként 500 férőhelyes börtön építé­sére írtak ki. A négyből kettő megyénkben, Csengerben és Kemecsén épül meg. Mint kiderült, azért lett eredmény­telen a tendereztetés, mert a legkedvezőbb ajánlatban megajánlott ellenérték meg­haladja a rendelkezésre álló fedezetet, magyarul drágáb­ban vállalták volna a munkát, mint amennyi forrás volt erre a célra. Szerettük volna megtudni, hogy mekkora összeg áll ren­delkezésre az új bv-intézetek megépítésére, és hogy meny­nyivel lépték túl ezt a beér­kezett ajánlatok, ám a BvOP Kommunikációs Főosztálya erre a kérdésünkre nem vála­szolt. Annyit írtak, hogy „a bör­tönépítéssel kapcsolatos köz- beszerzési eljárás jelenleg is folyamatban van. A tervezett börtönépítési folyamat üte­mezetten valósul meg, várha­tóan a 2017-től 20i8-ig tartó időszakban. A munkálatok megkezdésének időpontjáról egyelőre nem áll módunkban választ adni. A Nyíregyházi Egyetemen a személyi állo­mány képzése ütemezetten zajlik.” km A BvOP foly­tatni fogja a közbeszer­zési eljáráso­kat. LIPŐK SÁNDOR­Nyolcmilliós dohányfogás az autópályán nyíregyháza. A megyei rend­őr-főkapitányság autópálya alosztályának járőrei május 10-én 23 óra 45 perc körül az M3-as autópálya nyíregyházi pihenőjében ellenőriztek egy személyautóval Budapest felé tartó férfit és annak utasait.- A jármű átvizsgálása so­rán hat zsákban csaknem íoo kilogramm vágott dohányt találtak a rendőrök, akik a 36 éves kékesei sofőrt és utasait a mintegy nyolcmillió forint értékű dohányáruval együtt átadták az eljárás lefolytatá­sára illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak - tájékoztatott a megyei rend­őr-főkapitányság sajtószolgá­lata. KM & http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Dutyidili Talán valamivel később a tervezettnél, de megépülnek az ígért börtönök megyénk­ben. A fennakadás okát, miszerint a bv. vezérkara nem találta elég lebilincselőnek a közbeszerzéseken befutott árajánlatokat, s emiatt „futni keli még egy kört”, nehezen tudom elfogadni, hiszen bizonyára végeztek előszá- j mításokat az illetékesek, így nagyjából tisztában lehettek a várható költségekkel. Javában képzik a leendő börtönőröket, a térségekben élő gazdák, vállalkozók, munkavállalók előtt is elhúzták már a „fémes madzagot”. Vagy az építőipari cégeknek kell lefaragniuk a költségeikből, netalán a nyereségükből, vagy a BvOP-t kell jobban kistafírungoznia az államnak. Kétségtelen, hogy szükség van ezekre a bv-intézetekre. A közbiztonsági helyzetünket, az eredményes nyomozáso­kat, a vádemeléseket, a folya­matban lévő bírósági ügyeket és a jogerős ítéleteket elnézve aligha fognak „beiskolázási” gondokkal küzdeni az új „zárt I láncú vendéglátóhelyek”, pláne, ha így a már meglévő, túlterhelt börtönök is megsza­badulhatnak végre a „fölösle­ges kilóiktól”. Remélem, hogy az országosan kétezer, me­gyénkre vetítve ezer új férő­hely nagyban elősegíti majd, hogy azok, akiknek valóban rács mögött lenne a helyük, ne ússzák meg felfüggesztet­tel, s a hosszú várólista ki­mondatlanul se lehessen oka mások „korkedvezményes” szabadulásának. Abban is bízom, hogy - emberi jogok ide, uniós előírások oda - nem luxusszállodákat fognak létrehozni a drága (értsd: költséges) elítélteknek, mint tették azt Tiszalökön, sokkal inkább a rabok házon belüli oktatásán, nevelésén és fog­lalkoztatásán lesz a hangsúly - a társadalmi jóvátétel, a reintegráció és az önfenntar­tás jegyében. istvan.palicz@kelet.hu Kelet kvíz A település határát a Túr sokszor elöntötte és „kisoványftotta”. Ez a veszély csak az 1928-ban kezdett Úl-Túr-csatoma és védőgát meg­építésével szűnt meg. a) Túrricse b) Sonkád c) Kisar d) Újdombrád A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön örül a visszatérő felmelegedésnek? Drabik László, Mátészalka Örülök a melegedésnek, s legfőképpen azt remélem, ezek a jövő-menő frontok lecsendesednek végre. Volt egy infarktusom, s rosszul viselem az ilyen időjárást, de sétálgatni, mozogni azért kell. Vacsy Natália, Mátészalka Jobban szeretem a meleget a hidegnél, ezért is örülök a javuló időjárásnak. Lehan­goló volt ez a májusi hideg. Most viszont a barátokkal is szívesebben vesszük a várost a nyakunkba a hét végén. Tóth Abigél, Mátészalka Nagyon örülök a felmelege­désnek, így nem kell annyi réteg ruhát magamra húzni. Egyébként fázós vagyok, de a pulóvert és a kabátot már nehezen viselem magamon, inkább élvezném a napsütést, Harcolnak a „Kasszás Erzsikért” is! Nyíregyházán járt a Ke­reskedelmi Alkalmazot­tak Szakszervezetének alelnöke. nyíregyháza. Katowicéi útja előtt informális látogatásra ér­kezett csütörtök délelőtt a me­gyeszékhelyre Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke. A régió egyik legna­gyobb foglalkoztatóját, a Sza- bolcs-Coop Zrt.-t kereste fel, ahol tájékozódott az aktuális helyzetről. Nyílt levelet írtak- Kedvező tapasztalatokkal gazdagodtam, ennél a cégnél ugyanis nagyon figyelnek arra és tesznek is azért, hogy ne érjenek össze a bérek - je­gyezte meg az országos ér­dekvédő. - A Tescónál más a helyzet, ott ugyanis kereszt- féléves a rendszer, július else­jétől lehet bérfejlesztés. Az év elején hazai viszonylatban 12 200 munkavállalónak emel­Vajon munkaszüneti nap lesz-e neki a december 24-e? fotó: thinkstock ték a bérét 161 ezer forintra, ami alapvetően pozitív, csak ezzel például a kezdők és a régóta ott dolgozók jövedel­me bérfeszültséget szült. A multitól azt a választ kaptuk, hogy nincs további keretük a helyzet rendezésére. Nyílt levelet írtunk a munkavál­lalók nevében a Tesco veze­tésének, nem adjuk fel, har­colunk az érdekeikért. Mivel a cég közép-kelet-európai központja Prágában van, így lassabb a kommunikáció, rá­adásul például a cseh mun­kavállalók is hasonló gon­dokkal küzdenek. Egyébként május 22-25-éig Katowicében a visegrádi négyek szakszer­vezeti találkozóján a multi­nacionális cégek bérei is napi­renden lesznek. A Balázs Andrea színművész megformálta Kasszás Erzsi hatásos reklám. A kereskede­lemben dolgozók szívesen hir­detnék azt is, hogy növelik a vasárnapi bérpótlékukat.- Tárgyaltunk a Nemzet- gazdasági Minisztérium ille­tékeseivel, de nem mutattak hajlandóságot a vasárnapi bérpótlék emelésére és a havi két szabad hétvégére. Mi to­vábbra is kiállunk ezeknek az elképzeléseinknek a meg­valósításáért. Mint ahogy szeretnénk elérni: legyen a december 24-e munkaszüne­ti nap a kereskedelmi alkal­mazottaknak. Ha a köztiszt­viselők napján, július elsején a hivatali dolgozók pihenhet­nek, akkor miért ne tehetné­nek hasonlóképpen a „mi” munkavállalóink is? km-ltl Tesznek is azért, hogy ne érjenek össze a bé­rek... BUDAYPÁLNÉ Fekete Andrea, Nyírbátor Alig vártam, hogy süssön a nap, de ahogy elnézem, mint­ha ismét beborulna. Nagyon szomorú lennék, ha visszatér­ne a múlt heti hideg, A hétvé­gén egyébként is elvinném a négy gyermeket kirándulni. ■ Külföldi missziók A hazát védeni külföldön címmel a külföldön teljesített magyar katonai szolgálatok jelentőségéről tartott élvezetes előadást Ruszin Romulusz honvéd dandártábornok Újfehér- tón, a Zajthy-szalonban. fotó: pusztai Sándor A közbeszerzési nehéz­ség nem jelenti egy-egy beruházás leállítását. CSENGER, KEMECSE. - BiztOS, hogy megépül a csenged bün­tetés-végrehajtási intézet! - oszlatott el minden kétséget Fórján Zsolt a beruházással kapcsolatban. A város pol­gármestere hangsúlyozta, az, hogy egy közbeszerzést ér­vénytelennek nyilvánítanak, nem azt jelenti, hogy a pályá­zatot, a tervezett fejlesztést le­állítják, csupán annyit, hogy új közbeszerzési eljárást írnak ki, vagy meghívásos pályázat út­ján választják ki a kivitelezőt. Egy gyors elbírálás- A településvezetők is számos esetben szembesülnek ilyen helyzettel, a tapasztalatok pe­dig azt mutatják, hogy az új el­járás eredményes, és sikerül a korábbi ajánlatnál kedvezőbb áron megvalósítani a terveket- magyarázta a polgármester. Az új kiírás pedig csak annyit jelenthet, hogy néhány hónap­pal csúszik a kivitelezés kezde­te, de egy gyors elbírálásnál az sem kizárt, hogy az eredeti ha­táridők is tarthatóak. Fórján Zsolt beszámolt arról is, hogy a börtön építéséhez az önkormányzat felajánlotta területen teljesen kiépült az infrastruktúra, és 82 olyan fiatal már a tanulmányait is Közös érdek, hogy a börtön rmnél hama­rabb meg­épüljön. FÓRJÁN ZSOLT A kemecsei és csengeri börtön ablakán is kinézhetnek majd az elítéltek ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV megkezdte, akik az 500 fog- vatartott elhelyezésére alkal­mas intézményben börtönőr­ként dolgoznak majd.- Folyamatos a kapcsolat az önkormányzat és a bün­tetés-végrehajtás országos parancsnokságával. Termé­szetesen közös érdek, hogy a börtön minél hamarabb megépülhessen - mondta a polgármester és megerősítet­te: a városban és a térségben is nagyon várják az építkezés megkezdését és befejezé­sét. A 250 állami munkahely mellett az elítéltek napi 24 órás folyamatos kiszolgálása a városban és a térségben élő gazdák, mezőgazdasági term­esztők számára biztos felve­vőpiacot jelenthet - fogalma­zott Fórján Zsolt. Ütemezett megvalósítás Lapunk csütörtöki számában olvashattak arról, hogy ered­Kemecsén is várják az építkezést Megkérdeztük Kemecse pol­gármesterét, Lipők Sándort is a börtönépítéssel kapcso­latban.- Hivatalos értesítést nem kapott az önkormányzatunk, a médiából értesültem az eredménytelen közbeszerzé­si eljárásról. Felvettem a kap­csolatot a BvOP-val, ahonnan azt a tájékoztatást kaptam, hogy folytatni fogják a közbe­szerzési tárgyalásokat, vagyis a börtön meg fog épülni. Köz- beszerzési eljárásokkal szin­te nap mint nap találkoznak az önkormányzatok, így jól tudjuk, hogy olykor számos nehézséggel kell megbirkóz­ni, mindezek azonban nem jelentik egy-egy beruházás abbahagyását. A településen nagyon vár­juk a börtön megépülését, hiszen közel 250 embernek jelentene munkalehetősé­get, ráadásul már a rengeteg jelentkezőből kiválasztott személyek képzése meg is kezdődött a Nyíregyházi Egyetemen. Az ügy állásáról hivatásos tájékoztatást is fo­gok kérni a BvOP-től, hiszen a térségünkben a közvéle­ményt nagyon érdekli a bör­tön megépülésének kérdése. BvOP: megépülnek a börtönök Nézőpont Palicz István Háttér 3

Next

/
Thumbnails
Contents