Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-10 / 107. szám
2017. MÁJUS 10., SZERDA 9 680 Vizes vb: egy 680 tagú csapat már összeállt. Méghozzá az egyik legfontosabb: lezárult az egészségügyi csapat kiválasztása a nyári budapesti vizes világbajnokságra és az utána következő Masters világbajnokságra. A csapatban 210 orvos (ebből no szakorvos), 220 önkéntes és 250 szakdolgozó kapott helyet, akik szabadságuk terhére vállalták a munkát - írta keddi számában a Világgazdaság. Túlságosan védekező futballt játszik a gárda, és inkább egy támadóbb szellemű együttesben szerepelnék. A Monaco 18 éves támadója, Kylian Mbappá lehet a nyári átigazolási időszak legfelkapottabb játékosa, aki egy klubot máris kizárt: a Manchester Unitedet. Ibrahimovics térdét kutatnák labdarúgás. Május elején sikeres térdműtéten esett át Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United csatára. Kiderült, sokkal kisebb a baj, mint gondolták. Sőt, olyan erős a térde, hogy az orvosai ilyennel még sosem találkoztak. Állítják, fizikailag lehetetlen, hogy húsz év futball után valakinek így nézzen ki a térde. Az orvosok arra kérték Zla- tant, a visszavonulása után adjon engedélyt a klinikának arra, hogy kutatásokhoz használják az eredményeit... Csoportelsőként a törökök ellen labdarúgás. A magyar Ul7-es labdarúgó-válogatott 4-0-ra (3-0) diadalmaskodott Feröer ellen a korosztályos Euró- pa-bajnokság csoportkörének harmadik, zárófordulóján. Mivel Franciaország 2-i-re nyert Skócia ellen, a mieink végeztek a csoport élén. Együttesünk ellenfele a B-csoportban második Törökország lesz a pénteki negyeddöntőben, km Mai sportműsor Labdarúgás. Kelet Takarék megyei I. osztály: Cellspan-Balkány-Vásárosna- mény, 17 (ifi: 15) » Előnyben a Real Ronaldoék nyugodtan készülhetnek, hiszen a Real háromgólos előnnyel kezdi az Atlético Madrid otthonában a BL-elődöntő szerdai visszavágóját. fotó: afp Ennek a Nissannak a volánja mögött tér majd vissza Grózinger Zsolt FOTÓ: MAGÁN ARCHÍVUM A háromszoros bajnok visszatér Grózinger Zsoit is csatába száll az elsőségért az idei legkomolyabb driftversenyen. drift. Egy nagy kedvenc hiányzott az előző drittes szezon versenyeiről. Tavaly februárban lapunk is beszámolt arról, hogy Grózinger Zsolt kihagyja az elmúlt évadot. Akkor még a remek pilóta sem tudta, hogy lesz-e egyáltalán folytatás, vagy véget ért a driftes karrierje. Ennek tükrében nem kis és örömteli meglepetés volt olvasni a nevét a hét végi, máriapócsi nemzetközi verseny nevezési listáján. A háromszoros bajnok visszatér, aminek minden bizonnyal nem csak a szimpatikus mátészalkai pilóta szurkolói örülnek. Felpezsdült a vére- Az elmúlt évben nagyon sok munkám volt, azért döntöttem úgy, hogy a versenyzést szüneteltetem - kezdte lapunk érdeklődésére Grózinger Zsolt. - Aztán Petri Róbert, akinek eladtam az autómat, csábított arra, hogy segítőként kísérjem el Eb-futa- mokra. Sajnos ebből nem lett semmi, mert nem készült el az autója. Viszont felpezsdült a vérem, és amikor kiderült, hogy indul a máriapócsi versenyen, úgy döntöttem: én is belevágok, és egy csapatban fogunk indulni.- Sikerült egy remek autót bérelnem. Én egy Nissan S 13-as géppel versenyeztem, ez S 14-es, két hengerrel kevesebbel rendelkezik, mint az enyém volt, 550 lóerős és 650 newtonméter nyomatékkai bír. Egyelőre ez a verseny szerepel a terveim között, bár az mindenképpen biztató, hogy korábbi támogatóim jelezték: ismét mögém állnának. Például miután a nevezési listát meglátta korábbi támogatóm, a PumpiTtrans ügyvezetője, azonnal hívott, hogy ugyanúgy szeretne támogatni, mint régen! Az Oláh Gumi is jelezte az együttműködését. Hajlok a folytatásra én is, ám ez azért nem ilyen egyszerű. Minden stimmeljen- Az a legfontosabb, hogy a hétvégi nagy versenyen ismét minden stimmeljen. Természetesen nyerni szeretnék, bízom benne, hogy a két henger hiányát a tudásommal sikerült pótolni - így Grózinger Zsolt. Miként arról már beszámoltunk, szombaton és vasárnap Korábbi támogatóim jelezték: ismét mögém állnának. GRÓZINGER ZSOLT az idei legkomolyabb hazai driftversenynek ad otthont a máriapócsi RabócsiRing. A magyar mellett a román és lengyel bajnokság, illetve a közép-európai bajnokság fordulója is lesz a taíálkozó, amelyen hetvenkilenc pilóta ül majd a jobbnál jobb autókba. KM-ML Nem takarékoskodik a támogatással A szerződő felek (balról) Kola János, a Szabolcs Takarék ügyvezetője, Bakosi Péter, Laskai írisz, Závaczki Bálint és Bede József elnök-vezérigazgató fotó: racskó tibor A Szabolcs Takarék az idén is szerződést kötött három fiatal sportolóval. sportfinanszírozás. Verssel kezdődött és verssel ért véget kedden délelőtt a Szabolcs Takarék immáron hagyományos sajtótájékoztatója. A pénzintézet fontos társadalmi szerepvállalásának egyik pillére, hogy évről évre támogat fiatal megyebeli sportolókat, akikkel szerződést is köt. Remek évet zártak Bede József elnök-vezérigazgató bevezetésként átfogó képet adott a pénzintézet elmúlt évi eredményeiről, jelenlegi helyzetéről. A Szabolcs Takarékba tavaly két takarék olvadt bele, az adózás előtti nyeresége 135 millió forint volt. Jelenleg negyvenegy fiókja van, a több mint 32 ezer ügyfél pénzét 185 dolgozó kezeli szakszerűen. Tavaly az ország 52 takarékszövetkezetének adatait összehasonlítva két számban az első (fogyasztási hitel és lakossági bankszámla), egyben a harmadik helyen zárt a Szabolcs Takarék, és még két kategóriában végzett az első tízben. Aztán jött a megállapodások aláírása, a szereződő felek ugyanazok voltak, miként az elmúlt esztendőben. Bakosi Péter magasugró, Laskai írisz asztaliteniszező és Závaczki Bálint golfozó. A legfontosabb az Universiade Bakosi Péter, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott magasugrója az olimpia évében a magasra tett ötkarikás szint miatt nem jutott ki Rióba, viszont 226 centiméterrel új egyéni rekordot állított fel, fedett pályán az ötödik bajnoki címét szerezte. Édesapja és edzője, Bakosi Béla szerint az idén a legfontosabb versenye az augusztusi tajpeni Universiade lesz. Sajnos a világbajnokságra olyan magas nevezési szintet (230 cm) állapítottak meg, hogy ez sokaknak feladja majd a leckét. A remélhetőleg sérülésmentes szezonban szeretnénk a tizenegyedik felnőtt bajnoki elsőséget is megszerezni. Závaczki Bálint eredményeit édesapja és menedzsere, Závaczki Zsolt foglalta ösz- sze. Bálint felkerült a felnőtt világranglistára, tavaly 80 versenynapon tizenkét országban ütötte a golyót. Címvédésekre készül A három fontos hazai megmérettetés közül a juniorbajnokságot és a Magyar Kupát megnyerte, a felnőtteknél a negyedik helyen zárt. Ezek mellett több nemzetközi korosztályos bajnoki címet szerzett. Ami az idei, már elkezdődött szezont illeti, a juniorbajnokságban ismét szeretné megvédeni az elsőségét, a tavalyihoz hasonló versenynapon indul majd, és szeretne előrébb lépni a felnőtt világranglistán. Korosztálya legjobbja Dorogi János, a NAC Nyíregyháza asztaliteniszezőinek edzője örömmel tudatta, hogy Laskai írisz tavaly valamennyi korosztályos versenyét megnyerte, a válogatottal két elsőségnek is örülhetett. Amennyiben az újonc korosztálynak lenne hivatalos európai ranglistája, azon az élen zárt volna. Ami az idei célokat illeti, szeretne minél eredményesebben szerepelni az egyéni megmérettetéseken, és a szűkített keret tagjaként nagyon készül az Európa-bajnokságra. km-ml Marcell két medálja a dubrovniki verse TOLLASLABDA. Újabb remek eredménnyel rukkolt ki Szentpáli Marcell, az NYVSC ifjú tollaslabdázója. Az elmúlt hét végén Dubrovnik- ban rendeztek háromnapos nemzetközi tornát, amelyen a magyar válogatott tagjai több korosztályban mérkőzhettek. Marci a tizenhárom évesek mezőnyében egyéniben a dobogó harmadik fokára állhatott, míg párosban Kígyós Keánnal az oldalán az első helyen végzett. km Szentpáli Marci FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM A junioroknál még a bajnoki elsőség a tét KÉZILABDA. Vasárnap hazai pályán mérkőznek a Nyíregyházi SN csapatai. Az férfi NB I. B Keleti csoportjában szereplő kézilabdázók közül az utolsó előtti körben már csak junioroknak van igazi tétje a találkozónak. A Bécsi János irányította fiatalok a nagy rivális Békést fogadják és győzelemmel nagy lépést tehetnek a bajnoki cím megszerzéséért. km Kézilabda Férfi junior NB I. B, Keleti csoport ■MMhhhhmbbhhhh 1. Nyíregyházi SN KFT ______ 22 20 1 1 630-47« 41 2. Békés _____________________22 20 1 1 838-522 41 3. FTC 22 18 - 4 715-513 36 4. Kecskemét 22 17 - 5 780-609 34 5. Algyő 22 14 - 8 758-565 28 6. TiszavasváfiSE ____________________22______13 ___9 819-758 26 7. Ózd 23 9 1 13 749-804 19 8. Szigetszentmiklós____________________22 ________9 - 13 682-763 18 9. MIzseKC____________________________22_________7 - 15 587-694 13 10. Törökszentmiklósi KE 22 6 - 16 669-830 12 11. VKK Nyírbátor ________^____________22________4 1 17 598-859 9 12. Balassagyarmat ___________________22 4____- 18^ 622-776 8 13. Törökszentmiklósi Székács 23 1 - 22 489-969 1 r