Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-06 / 81. szám
9 A férfi vízilabda-Európa-kupa döntőjének visszavágóján a Ferencváros 7-7-es döntetlent játszott a Nagyváraddal (azok után, hogy az idegenbeli első meccset 12-6-ra megnyerte), és 19-13-as összesítéssel elhódította a kupát - 19 év után nyert ismét európai viadalt. A magyar csapatban Madaras Norbert négy, Marko Avramo- vics három gólt szerzett. A Ferencváros 19 év után hódított el újra európai kupát. Csányi Sándor a vezérkarban labdarúgás. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben rendezett kongresszusán, így Szepesi György visszavonulása után ismét lesz magyar a világszövetség vezérkarában. Csányit egyhangú döntéssel, négy évre delegálta az UEFA a FIFA vezetőségébe, amelyben így hét európai képviselő lesz. A mandátum négy éves időtartamra szól. Világszám: a döntők döntőjében ugrathatott A világkupák történetének eddigi legmagya- rabb sikerét nyíregyházi tenyésztésű lóval érte el ifjabb Szabó Gábor. lovassport. Az Egyesült Államok szinte mértani közepén járt, de Omahában a világ közepén érezhette magát ifjabb Szabó Gábor. A hajdúböszörményi származású, a nyíregyházi Timpex LK kötelékébe tartozó díjugrató nem kisebb rangú versenyen szerepelt, mint a világkupa fináléjában, ahol sikerült eljutnia a döntők döntőjéig. A vert mezőnyben a bajnok Ifjabb Szabó Gábor végül a 21. helyen végzett a 37 lovast felvonultató mezőnyben, ami önmagában is nagy szám, ha azt vesszük, hogy az elmúlt negyven évben csak öt magyar lovas jutott világkupadöntőbe (és csak négy tudott elindulni rajta), akkor különösen, hát még ha hozzátesz- szük, hogy a vert mezőnyben olimpiai és világbajnokok nevét is találni. A legyőzöttek között a legismertebb lovas a németek olimpiai bajnoka, Díjugratás FEl-világkupa-dőntő, Omaha (Egyesült Államok) Az élcsoport végeredménye: 1. McLain Ward (amerikai), 2. Romain Duguet (svájci), 3. Henrik von Eckermann (svéd), 4. Martin Fuchs (svájci), 5. Sergio Álvarez Moya (spanyol), 6. Guido Klatte (német), ...21. ifi. Szabó Gábor (magyar). Ludger Beerbaum, aki a 28. lett. Az első siker magyar lóval A siker pedig attól igazán magyar, hogy magyar lovas magyar tenyésztésű lóval, a Tár- bály István által tulajdonolt nyíregyházi Timpex-ménes legékesebb darabjával, a 12 éves Bölcsésszel érte el. Ilyen még tényleg nem volt, az eddigi vk-döntőn járt honfitársaink külföldön született és ott tenyésztett négylábúakat ültek meg. A nagy távolság miatt nem volt egyszerű Timpex Bölcsész utaztatása, ám ez az első versenyszámban, a vadászugratásban (160 centis akadályok) nem érződött, hiszen verőhiba nélkül, némi időtúllépéssel (csak az egyik kettes ugrás második vizes tálcás eleménél hibázott) teljesítette a pályát, és a továbbjutást érő 18. helyezést szerezte meg lovasával együtt. A másnapi középdöntőben is kiállta a próbát ló és lovasa, hiszen a 14 darab, 160 centis akadállyal ékesített pályán három verőhibát vétett ugyan, de az összesítésben a 23. helyen állt, így bekerült a harminc közé, vagyis a döntők döntőjébe. „Úgy érzem, tisztességesen helytálltunk. Lehetett volna egy picivel jobb is, három verőhibát vétettünk, de Bölcsész nem vallott szégyent. Döntősek vagyunk! Ez volt a célunk, és valóra vált! 2017-ben világkupadöntőt lovagolhatok a világ legjobb lovasaival!” - lelkendezett ekkor Facebook-bejegyzésében ifjabb Szabó Gábor. Elképesztő a lószeretetük És ami még hátravolt... A döntők döntőjére csaknem megtelt az omahai Century- link Center húszezres néző-, tere, nem túlzás, a sportág Mekkájában versenyezhetett ifjabb Szabó Gábor.- Elképesztő az a ló- és sportágszeretet, ami jellemzi ezt a várost és az egész államot - nyilatkozta a versenyt követő televíziós interjúban ifi. Szabó Gábor. - Omaha tele volt a versenyt hirdető plakátokkal, itt nemcsak a lovas, a ló is sztárnak érezheti magát. Elképesztő volt a fogadtatásunk, a közönség pedig a verseny alatt sem fogta vissza magát, egy-egy nehéz elem megoldását követően ovációban tört ki, amit tudni kell kezelni. Szerencsére Bölcsész ilyen értelemben is ura volt helyzetnek. Még többször átélni A fináléban is 160 centis akadályok vártak a résztvevőkre, Gáborék magabiztosan ugrották azokat, egyedül a hármas ugrás B és C elemét húzta le a lábával Bölcsész. Ez pedig összesítésben a 21. helyezést jelentette a számukra, ami minden idők második legjobb magyar teljesítménye. A versenyről a világhálón folyamatosan beszámoló ifjabb Szabó Gábor a középdöntők után posztolt egy fotót, amelyen a világ leggazdagabb embere, Bill Gates látható az omahai Centurylink Center lelátóján. Meglehet, a nyíregyházi ló teljesítménye is itt nemcsak a lovas, a ló is sztárnak érezheti magát. IFJ. SZABÓ GÁBOR- Jó érzés volt a világ legjobb lovasainak elismerő szavait, gratulációit fogadni - olvadt el a gyönyörtől ifi. Szabó Gábor. - Gyermekkori álmom vált valóra, minél többször szeretnék még hasonló élményeket átélni. A cél az, hogy az idei svédországi Euró- pa-bajnokságra és a jövő évi egyesült államokbeli világ- bajnokságra is kijussak. És az olimpia sincs már olyan messze... A verseny után Timpex Bölcsész hazatért, ifjabb Szabó Gáborék egy picit még kirándulnak az Egyesült Államokban. Az első úti cél Las Vegas volt, ahol más „sportágban” tehette kockára tudását, szerencséjét. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu elnyerte a tetszését, és ha így volt, meg is tapsolta Bölcsészéket. Arról nincs hírünk, hogy a 90 milliárd dollárnyi vagyonnal (becsült adat) rendelkező számítógépes fejlesztő tett-e már ajánlatot Tárbály Istvánnak a Timpex-ménes lováért... Bill Gates is a nézőtéren A kapus is aláírt még egy évet a Kisvárdához KÉZILABDA. Megállapodott egymással a Kisvárda Master Good SE vezetősége és az NB I-es női csapat kapusa, Je- katyerina Dzsukeva, aminek értelmében a bolgár játékos további egy évig szerepel a KKC-nál. Dzsukeva a nyáron érkezett a lengyel Bajnokok Ligája-résztvevő MKS Lublin- tól, kezdetben nem nagyon találta helyét, de a 28 éves kapus az utóbbi mérkőzéseken jó teljesítményt nyújt, ezért is szorgalmazták szerződésének meghosszabbítását. Szerdán újabb játékos írta alá egy plusz egy évre szóló szerződését a várdaiakhoz: az 1997-es születésű junior válogatott jobbszélső, Katona Flóra Mosonmagyaróvárról érkezik a nyáron. A kisvárdai csapat pénteken ismét hazai pályán szerepel, 18 órától fogadja a Siófokot, a győzelem kiharcolásának reményében. KM-BT A klub részéről Major Tamás ügyvezető szignózta Jekatyerina Dzsukeva új szerződését fotó: kisvardaikezi.hu Labdarúgás Magyar Kupa, negyeddöntő Visszavágó, szerdal mérkőzések kövesd (kettős győzelemmel,'7-4) Szotnok-Mezőkövesd 3-4 (1-1) Soproni VSE-Budafok 0-2 (0-2) Gól: Hajba (5.), Pantovics (47), Berdó (74.), Gól: Kovács D. (7), Csizmadia (44.). illetve Diallo (26.), Baracskai (72), Strestík Továbbjutott: Budafok (3-2) ____________ (77), Molnár G. (84.). Továbbjutott: Mező- Vasas-Újpest: lapzárta után Nagy meccs lesz nagypénteken A hétvégén a férfi és női másodosztályban is indul a rájátszás, csapataink a felsőházban. KOSÁRLABDA. Elérkezett a rájátszás ideje a másodi’ vonalnak számító bajnokságokban. A férfi NB I. B csoportban és az amatőr női NB I-ben is hasonló a rendszer: a két ágra, keletire és nyugatira bontott alapszakaszok első négy helyezettjei jutottak a felsőházba, és ők küzdenek tovább a bajnoki címért, illetve az 1-8. helyezésekért. Szerencsére mindkét bajnokságban ezen küzdelmek során lesznek érintettek a nyíregyházi csapatok. Pályahátrányból kezdenek A Nyíregyháza Blue Sharks számára két ponton múlott, hogy nem a második helyen végzett (ha az utolsó fordulóban a MEAFC nem nyer 93-92-re Vásárhelyen, hanem mondjuk kikap ugyanOroszlány elleni negyeddöntőt. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc mérkőzései pénteken kezdődnek, a második meccs nagypénteken lesz Nyíregyházán, és ha kell, a harmadik összecsapás egy hét múlva esedékes Oroszlányban. Ugyanúgy, mint tavaly A nőknél a Nyíregyházi Kosársuli számára is néhány ponton múlott, hogy lecsúszott az első helyről, másodikként pedig a nyugati íarmadik Tatabánya ellen kezdi a párharcot. Tavaly ugyanebben a fázisban találkoztak a csapatok, akkor az NYKS 2-0-ával lépett tovább, most is két siker szükséges az üdvösséghez. A párharc tatabányai mérkőzésének még nincs meg a pontos időpontja, az első találkozó vasárnap lesz a Szent Imre-gimnáziumban, és ha szükséges, a harmadik összecsapást ahhoz két hétre rendezik majd. km-bt Bajnoki rájátszás: Negyeddöntők NBI. Besöpört, férfi A párosítás: Debreceni EAC (keleti l.)-MTK (nyugati 4.), Miskolci EAFC (keleti 2,)-SZESE Győr (nyugati 3,), Oroszlány SE-Lions (nyugati 2.)-Nyíregyháza Blue Sharks (keleti 2.), Veszprém (nyugati 1.)—Vásárhelyi KS (keleti 4.) ____________________________________ Az Oroszlány-Nyíregyháza párharc játéknapjai: április 7, péntek, 19 óra (Oroszlány), április 14., péntek, 16.30 (Nyíregyháza), április 21., péntek, 19 óra (Oroszlány - ha szükséges) Amatőr női NB I. A párosítás Szegedi KE (keleti 1.)—Ajka (nyugati 4.), Nyíregyházi Kosársuli (keleti 2.)-Tatabányai KC (nyaugati 3.), ELTE-BEAC Újbuda II (nyugati 2,)-Vasas Akadémia II. (keleti 3.), TFSE (nyugati l.)-Debreceni EAC (keleti 4.)____________________________________ A Nyíregyháza-Tatabánya párharc játéknapjai: április 9„ vasárnap, 18 óra (Nyíregyháza), április 14. vagy 16. (Tatabánya), április 23., vasárnap, 18 óra (Nyíregyháza - ha szükséges) Kiemelten át a nyolc közé jutott tenisz. Második francia ellenfelét, ezúttal az ötödik helyen kiemelt Paul-Henri Mathieu-t (108. a világranglistán) is legyőzte Fucsovics Márton (152.) a Verrazzano Openen, a franciaországi Sophia Antipo- lisban, a 64 ezer euró összdíjazású, salakpályás ATP-chal- lengerversenyen. A nyíregyházi teniszező az egy perc híján két órán át tartó mérkőzés első szettjét egymást követő brékváltások után nyerte meg, majd a másodikat úgy vesztette el, hogy ellenfele kétszer is elvette adogatójátékát. A mindent eldöntő harmadik játszmában Marci 3:2-es vezetése után robbantott, az ellenfele és a saját adogatójátékát is semmire nyerte, majd 5:3-nál ki- szerválta a meccset. km-bt A jó szervák is kellettek fotó: net Mai sportműsor Asztalitenisz Megyei csapatbajnokság: Vitka SE-Útfestők-Apagy SE III., 18, Ajak SE-NylrpazonySE,18. ___________________ Kézilabda Országos serdüíőbajnokság, lány: VKK Nyírbátor-Egri VSI ll„ sportcsarnok, 16, Mounnhóék miatt teljesen megöljük a futballt, már nem élvezem! Á " ' "" .MII HjwH| VI ^|P^| HB mmm mjß m Vb 2017. ÁPRILIS 6„ CSÜTÖRTÖK ________________________ _____________ innyira, akkor a Kék Lapak ilőreléptek volna egyet), így fisznnt __ harmadikként, pályahátrányból kezdik a nyugati máso- d i k Bus Iván részé- ről is szükség lesz a lendületes játékra . a rájátszásban FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az impozáns Centurylink Center küzdőterén derekasan helytállt ifjabb Szabó Gábor és Timpex Bölcsész FOTÓ: AGENCE RB PRESS