Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-27 / 97. szám
2017. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK KELET Nagyot szólt a lány kérés, de a szerelmük gyümölcse sem kicsi Nem egyedi eset, de ritka, hogy egy baba öt kilogramm közeli súllyal szülessen archív fotó: sipeki Péter A közel öt kilogrammos Áronkát császármetszéssel segítették világra. NYÍREGYHÁZA. Olvasóink előtt bizonyára nem ismeretlen Fedics Attila és Balázs Panna története: tavaly októberben, egy igen hűvös péntek délutánon Panna nem igazán értette, hogy miért kell kedvesével a Kossuth téren kávéznia, de engedett a kérésnek. Ott üldögéltek, beszélgettek, amikor a fiatal lány arra lett figyelmes, hogy a téren álldogálók táncolni kezdenek, ráadásul Attila is csatlakozott hozzájuk. A közös produkció végén mindenkinek egy-egy szál vörös rózsa került a kezébe, a gyönyörű virágokból pedig hatalmas szív formálódott. Attila meglepett szerelme előtt termett, és térden állva, gyűrűvel a kezében megkérte a kezét. Panna felocsúdott, majd kimondta azt a szót, amire Attila és a „véletlenül” ott termett rokonok is vártak: Nagy a szerelem apa és fia között FOTÓK: MAGÁNARCHlVUM az igent. A szimpatikus párral azóta nagyot fordult a világ: április íl-én megszületett kisfiúk, Áron. Aki nem is kicsi! Sőt: 4980 grammal látta meg a napvilágot, a család és az orvosok, nővérek csodálkozó tekintete mellett.- Tudtuk, hogy nagy súllyal fog születni, ez már a 4D-s ultrahangon is látszott, de azt nem gondoltuk, hogy majdnem ötkilós lesz. Érdekes, de én nem érzékeltem ezt, a szülés előtt az utolsó pillanatig jöttem-mentem, nagyon jól viseltem a terhességet, semmilyen problémám nem volt. Áron császármetszéssel jött a világra és csodájára jártak a kórházban: az orvosok és nővérek azt mondták, ő az óvodás a sok pici mellett. Nagyon jó baba, eszik-alszik, szerencsére van annyi tejem, amennyire szüksége van. Igaz ugyan, hogy néhány előre megvásárolt babaruhát egyáltalán nem tudtunk ráadni, mert túl kicsik rá, de ez legyen a legnagyobb gondunk- mondja Panna, aki tudja, hogy mennyire szerencsések.- Amikor tavaly nyáron Attilával elhatároztuk, hogy szeretnénk gyereket, szinte azonnal teherbe estem, és bár kezdetben azt gondoltam, kislányunk lesz, most már nem is tudom elképzelni, hogy ne fiam legyen. Vannak nehézségek, de nagyon sokat segít az édesanyám és a családunk. S persze Attila, aki a barátaival megünnepelte elsőszülött gyermeke érkezését, és az első pillanattól imádja a kisfiát. Makroszómiának nevezik- Az apa-fiú szerelem azon-nal kialakult - mondja Panna, aki nem zárja ki, hogy lesz majd testvére Áronnak, de mivel mindketten nagyon fiatalok, a második babára valószínűleg várnak még négy-öt évet.- Nem egyedi, de ritka, hogy egy baba öt kilogramm közeli súllyal jöjjön a világra - erősítette meg lapunknak dr. Losonczy János. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke, szülész-nőgyógyász főorvos elmondta azt is: egy egészséges újszülött súlya általában három és négy kilogramm között van. Az ennél súlyosabb babák már sokkal nagyobbnak számítanak az átlagnál. A szülészeti gyakorlatban a 4 kilogramm feletti gyermekeket nagy, míg az öt kilogramm felettieket óriásmagzatnak, a jelenséget pedig makroszómiának nevezik.- Ránézésre, a kismama pocakjában még nehéz megállapítani, hogy egy baba valóban nagyobb lesz-e az átlagosnál, mert ezt csak a születési súly erősítheti meg. Egy ultrahangvizsgálat tisztább képet ad a méretekről, de ez sem mindig pontos, hiszen e között és a valós születési súly között 10-15 százalékos eltérés is lehet, főleg akkor, ha a gyermek nem a szülésre kiírt napon jön a világra - magyarázta a főorvos. Dr. Losonczy János kifejtette: a genetika és a terhességi cukorbetegség, a magas vagy kezeletlen vércu- korszint állhat annak hátterében, hogy egy gyermek az átlag feletti súllyal születik. Arra is van példa azonban, hogy semmilyen kockázati tényező nincs a mögött, hogy az újszülött túlsúlyos legyen.- Az édesanya és a baba egészségének érdekében, a születési sérülés elkerülése miatt ilyen esetekben mindig császármetszést javaslunk.- Nem is ez a magyar szülészet legnagyobb problémája, hanem az, hogy magas a koraszülöttek száma, ami sokkal nagyobb kihívás, mint az egészséges, de túlsúlyos babák születése - mondta Losonczy János, aki az eltelt évtizedek alatt több ezer gyermeket segített a világra, köztük nem egy „nagybabát” ÍS. KM-BM.SZA Áronka négy-öt év múlva kaphat kistestvért Néhány nap, és számot adhatnak tudásukról illusztráció: ékn-archIv Munka közben egyik tetőről a másikra zuhant NYÍREGYHÁZA. Fiatal férfi esett le a tetőről munka közben a nyíregyházi Varsó utcában, és egy méterrel alacsonyabbra zuhant, ahonnan nem tudott lejönni. A helyi hivatásos tűzoltók tolólétrával és hordágyon vitték le és adták át a mentőszolgálat munkatársainak a könnyű sérüléseket szenvedett férfit. Úttestre dőlt fenyő akadályozta a forgalmat és veszélyeztette a villanyvezetéket Györteleken. Hasonló eset történt Nyírmeggyes külterületén, ott azonban el is szakított egy vezetéket a kidőlt fa. Mindkétszer a mátészalkai hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt és szüntették meg az útakadályt. km A tavaszi érettségi vizsgákon 108 500 diák ad számot tudásáról. NYÍREGYHÁZA. A horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik május 5-én a 2016/2017-es tanév tavaszi érettségi időszaka - közölte szerdán az Oktatási Hivatal. Mint írták, május 5-e és június 30-a között a középiskolákban - valamint a húsz fővárosi és a megyei kormányhivatal szervezésében - 1170 vizsgahelyszínen szervezik meg az érettségiket. Közel 73 ezer végzős közép- iskolás ebben az időszakban szerezhet érettségi bizonyítványt, rajtuk kívül még mintegy 35 500-an tesznek a jelentkezések alapján legalább egy tárgyból valamilyenfajta érettségit. A vizsgákat 3190 vizsgabizottság közreműködésével szervezik meg. Az írásbelik május 5-26-áig tartanak, az emelt szintű szóbelik kezdete június 8-a, míg a végső időpontja június 15-e lesz, a középszintű szóbeliket pedig június 19-30-a között tehetik le az érettségizők. Hétfajta vizsga Immár hetedik éve csak azokból a vizsgatárgyakból abszolválható emelt szintű érettségi vizsga, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során pontot adó tárgyként figyelembe vehetők. A közleményben kitértek arra is, hogy a tavaszi időszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta, a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. Ezek közül a legtöbb a rendes érettségi vizsga lesz: számuk a jelentkezések alapján közel 352 900. MTI Nézőpont Palicz István Az alagút végén- Lesz még ebből valaki? - kérdezte nem túl tapintatosan, de annál őszintébben az újszülöttintenzíven dolgozó doktornőtől édesapám, amikor 35 évvel ezelőtt megpillantott az inkubátorban fekve, nem éppen szalonképes állapotban. Ahogy mesélte: az ábrázatom csúnya, a testem törékeny volt, az inkubátorból pedig rémisztő csövek álltak ki, így nem csoda, hogy egymás után pörögtek le jó apám szeme előtt A bolygó neve: Halál akcióhorror és a Csillagok háborúja űropera legbrutá- lisabb filmkockái. Minden oka megvolt az aggodalomra, hiszen idejekorán, mindössze másfél kilóval jöttem a világra, és nem kevés munkát adtam a körülöttem sürgő-forgó fehér köpenyeseknek, hogy életben tartsanak. A pár évvel korábban született „bátyám”, akit sosem ismerhettem meg, nem volt ilyen szerencsés, a húgom viszont - aki hamarosan anyai örömök elé néz - már hozta az ideális paramétereket: kilenc hónap után, jó súlyban és remek egészségi állapotban látta meg a fényt „az alagút végén”. A születés hete kapcsán a személyes „élmények” mellett néhány felnőttként megtapasztalt eset is kikívánkozik belőlem: láttam, mekkora kihívás elé állítja a szülőket a testi és/vagy szellemi fogyatékossággal küzdő gyermekek felnevelése, pláne, ha a kősziklaként helytálló anyák mellől idővel lelép a besokallt apa. Ismerek olyan házaspárokat, akiknek, bármennyire szeretnének is, sosem lehet gyermekük, vagy a csábító CSŐK ellenére sem merik felelősen bevállalni a második, harmadik utódot. A mélyszegénységben élő megélhetési gyermekvállalók ezzel szemben a semmire szülik á hatodik, hetedik, nyolcadik porontyot. Vajon belőlük lesz egyszer valaki? istvan.palicz@kelet.hu Kelet kvíz Szomszédságában található a Bábtava, egy tőzegmohaláp-sziget. a) Pusztadobos b) Vásárosnamény c) Csaroda d) Tákos A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük önt hogyan érinti az áprilisi szeszélyes időjárás? Szkiba Dávid, Nyíregyháza Nehéz alkalmazkodni a mostani időjáráshoz - ha felöltözöm, melegem van, ha pedig levetkőzöm, fázom. A hűvös időt szeretem jobban, kivéve persze, ha a tengerparton vagyok. Bene Petra, Nyíregyháza Becsapós a mostani időjárás, már alig várom, hogy folyamatosan meleg legyen. A múlt héten esőben kirándultunk és fagyiztunk, de nem hagytuk, hogy ez elrontsa a szórakozásunkat. Zvara István, Nyíregyháza Az időjárás ilyen gyors és szélsőséges változásai fizikailag és szellemileg is megviselnek. Az április mindig szeszélyes, de örülnék, ha az átmenetek lassabbak lennének. Márton László, Nagykálló Nem igazán kedvelem az áprilisi időjárást, már alig várom, hogy nyár legyen. A múlt pénteken grillezni szerettünk volna, de ránk szakadt az ég, az eső elmosta a kerti partit. B Dandos-ballada Dr. Karádi Zsolt rendezésében láthatták az érdeklődők a Dandos-ballada című színpadi játékot szerdán a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolában. fotó: sipeki Péter Hlm aaBfti ) Hamarosan kezdődik az érettségik