Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-24 / 94. szám
9 Nem ez életem legszebb gólja. Ez csak a második helyre fér oda. A Chelsea 4-2-re legyőzte a Tottenhamet az FA-kupa elődöntőjében, a meccs legszebb gólját Nemanja Matics szerezte, akinek azonban nem ez lett a kedvenc találata. 2017. ÁPRILIS 24., HÉTFŐ A magyar férfi válogatott bronzérmet nyert a varsói cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében. A férfi válogatottunk legutóbb 2009-ben, Miskolcon rendezett viadalon állt Eb-do- bogón, amikor megnyerte a válogatottak - akkor még az egyéni küzdelmektől külön rendezett - viadalát. Előzőleg 2005-ben Debrecenben második, 2001-ben Funchalban pedig harmadik lett. Gyász: elhunyt Földi Imre SÚLYEMELÉS. Meghalt Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, aki május 8-án lett volna 79 esztendős. Földi Imre három olimpián is érmet nyert az 56 kilogrammos kategóriában: 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban ezüstöt, majd pályafutása csúcseredményeként 1972-ben Münchenben aranyat, világcsúccsal. Világ- bajnokságon hatszor, Eb-én 10 alkalommal állhatott a dobogó tetején. Nem úgy indult, hogy ez lesz Az első félórában jobban játszott a Zalaegerszeg, de a Kisvárda felülkerekedett. labdarúgás. A mérleg nyelvének is tekinthető a Zalaegerszeg a feljutásért vívott harcban, hiszen a zalaiak már nem érhetnek oda az NB I-et érő helyekre, de a legyőzése azért fegyverténynek számít, hiszen játékereje alapján bárkire veszélyes lehet. Mint ahogy vasárnap veszélyesek is voltak a második helyen álló Kisvárda otthonában. A Zete uralta az első félórát azáltal, hogy feljebb tolta a védekezését, és így a várdai térfélre korlátozódott a játék. A vendégek legnagyobb helyzetét Paudits Patrik hagyta ki, a csatár szép cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, de elvétette a rövid sarkot. Révész Attila, a kisvárdaiak szakmai igazgatója át is szervezte csapatát, a 4-3-3-as hadrenddel Három gól után örülhettek a várdaiak az lehetett a terv, hogy a hazai csapat át tudja venni az irányítást. Nem tudta, de a vezetést megszerezte. A jobbról balra áthúzódó Gosztonyi András mesterien centerezett, Rajczi Péter magasra ugrott, és pontosan fejelt. Szünet előtt Paudits fejesét Ivancsics Alex bravúrral tolta a léc fölé, majd Gosztonyi Szappanos Csaba kezei között elhalt lövésével ért véget az első játékrész. FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR A jelek szerint a szünetben volt mit megbeszélni a hazai öltözőben, hiszen a zalaiak már régen a pályán voltak, amikor a kisvárdaiak előjöttek a folytatásra. Úgy tűnt, sikerül is uralnia a folytatást a Várdának, amit a már-már minden meccsen megszokott Fodor Ferenc- és Vári Barnabás-helyzet is jelzett: előbbi lövését a gólvonalon blokkolták, a balhátvéd pedig fölé tüzelt. Rajczi újabb fejesét már mindenki bent látta, de Szappanos nagyot nyújtózva védett, és bár a védést követő kis szögletet elrontották a hazaiak, maradt náluk a labda, miként Fodor Ferenc is elöl, és a kapuba bólintott. Ivancsics Alex nagyot védett Nagy Tamás fejese után, vagyis nem adta fel a Zete. Három-null után aztán már igen, Horváth Adrián gólja igen mutatósra sikeredett, és nem kevés mosolyt csalt a csapattársak arcára, mintha a középpályás új oldaláról mutatkozott volna be a nagy szólójával. A végén még az egykor Zalaegerszegen is játszó Délczeg Gergely is lehetőséghez jutott, oly sok megpróbáltatás és két műtét után ebben a bajnokságban először játszhatott, és a gyepen ünnepelhette csapata fontos győzelmét. És éppúgy 3-O-ásat, mint az ősszel, Egerszegen. km-bt Csoda történt, ismét nyert a Szpari! Rubus Tamásék állták a sarat Soroksáron Dajka László győzelemmel mutatkozott be a nyíregyháziak kispad- ján. labdarúgás. Öt vereség és egy döntetlen után vasárnap Soroksáron lépett pályára a Szpari. Miként arról már lapunkban beszámoltunk, a volt nyíregyháziakkal tűzdelt vendéglátóknál debütált a Spartacus kispadján Dajka László vezetőedző. A kapuban a fiatal Megyeri Gábor kapott lehetőséget. Az első játékrészre inkább a küzdelem volt a jellemző, igaz mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám azok kimaradtak. Kapufa a hajrában A második játékrész elején, miként a legutóbbi hazai mécsesén, egy hazaadás után ismét közvetett szabadrúgást kapott az ellenfél, szerencsére most is megúszták a nyíregyháziak. Aztán a játékrész derekához közeledve Rudolf Gergely, miként a Budaörs ellen, ismét a kapuba talált. Megvolt tehát a vendégelőny, ami a hajrában még nőhetett volna, ám előbb Rezes László lövését hárította a Fradiból eltanácsolt Jova Levente, majd Rudolf ziccerben a kapufát találta el. Aztán jött a vendégek által oly nagyon várt sípszó, és még három pontnak örülhettek a Szpari játékosai. km Jegyzőkönyv Soroksár-Nyh. Spartacus 0-1 (0-0) Haraszti u., 600 néző. V: Solymosi (Becséri, Szécsényi j Soroksár: Jova - Lorentz, Gyepes, Gengeliczki, Valen- csik - Csilus, Sándor I. (Papp M„ 73.) - Huszák (Nagy 0., 80.), Haris, Pál. (Bajzát, 66.) - Lovrencsics B. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Spartacus: Megyeri - Szokol, Rubus, Máté, Farkas M. - Kónya, Kártik (Úr, 93.) - Szécsi M„ Tisza (Rezes, 69.), Rudolf (Dragóner, 85.) - Takács T. Vezetőedző: Dajka László. Gól: Rudolf (0-1), a 65. percben ____________ 65. perc. Tisza Tibor beadására jó ütemben érkezett Rudolf Gergely és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1. Lucsánszky Tamás: - Az elmúlt hetek eredményei azt mutatják, gödörben vagyunk. Játékosaimnak fejben kelt letenniük magukról a terhet. Ha az első félidő elején berúgjuk a ziccerünket, egész más meccs lett volna, de a futballban nincs ha. Ma az előrejátékban voltunk gyengébbek. Dajka László: - Két nap alatt csak azzal foglalkoztam, hogy megpróbáljam szervezettebbé tenni a csapatot. Az első félidőben uralta a játékot a Soroksár, de nem is akartunk kinyílni hátul. A szünet után veszélyesebbek lettek kontráink, s egyet sikerült eredményesen befejeznünk. Siker, szülinapi csúcsteljesítménnyel A „zúzda” egy darabja: Nelmaria Valdez ütős produkcióval ünnepelte születésnapját fotó: racskó tibor A Fatum Nyíregyháza az ellenállhatatlan Valdez vezérletével immár karnyújtásnyira került a bronzéremtől. röplabda. Amikor Szombathelyi Szandra mindjárt a meccs elején gyorsan egymás után kétszer „betakarta” a jászberényiek legnagyobb bombázóját, Natasa Slipjevi- cet, már sejteni lehetett - nem lehet nagy baj. Különösen, hogy a születésnapját ünneplő Nelmaria Valdez sztahanovistákat megszégyenítő módon termelte a pontokat, a Fatum-Nyír- egyháza pedig pillanatok „megúszott” ellenfelétől (16:6) az első szettben. Durván sült a kezük hazaiaknak, túl szép lett volna, ha a folytatás hasonlóképpen alakul. A második szettben már akadt is némi izgalom, elvégre derekasan iparkodtak a vendégek, a végjátékban viszont ezúttal is az történt, amit a nyírségiek kisakkoztak. Vagyis, nem remegtek meg a kezek, miként a harmadik etapban is futott a szekér, mígnem néhány „benyelt” nyitás következtében feltámadtak a látogatók. Olyannyira, hogy 22:23-as állásnál felrémlett, hogy még meleg lehet a mérkőzés, de a házigazdák precíz hajrát produkáltak - a venezuelai Valdez pedig sokadik zúzásával befejezte a munkát. Mondhatni, ünnepelthez méltóan. Ez tényleg az ő napja volt! Az egyik fél három győzelméig tartó párharcban így már a Fatumnak áll a zászló (2-1), szerdán, a herényi katlanban remélhetőleg a bronzérmet is a gárda tagjainak nyakába akasztják.... KM-KT Röplabda NB I, női, 3. helyért, 3. mérkőzés Fatum-Jászberény 3:0(14,20,23) Continental Aréna, 600 néző, v.: Tillmann Gy., dr. Árpás K. Nyíregyháza: Genesis 1, J. Fernandez 15, kalotai Zs. 7, Valdez 21, Szombathelyi Sz. 9, Vacsi E. 6 Csere: Tóth F. (liberó). Edző: Horváth András. Jászberény: Bleicher R. 1, Gardovic 5, Fernandez C. 9, Slipjevic 7, Takács B. 1, Pintér A. 10. Csere: Ivkovic (liberó), Bleicher N. 8, Harmath Zs. 1, Holla P., Fábián F.l. Edző: Branislav Franic. Ász: 1-4. Rossz nyitás: 5-5. Horváth András: - Az első játszmában agresszíven, koncentráltan röplabdáztunk. A folytatásban akadtak kisebb megingásaink, de a játékosok egymást segítve küzdöttek. A harmadik játszmában hátrányból álltunk fel, ami ugyancsak dicséretes. ____________ Branislav Franic: - A második szett végére érkeztünk meg a mérkőzésbe, így nem lehetett más az eredmény, mint vereség. Mentálisan nagy volt a különbség a két csapat között. ______ Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Nyíregyháza javára. Labdarúgás: NB II., 31. forduló Kisvárda Master Good-Zalaegerszegi TE 3—0 (1—0) Kisvárda, 1145 néző, v.: Szabó Zs. (Szalai D„ Punyi). ___________________________________ Kisvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F., Papucsek, Vári B. - Horváth A., Lucas - Gosztonyi (Szabó P., 79.), Oláh G., Cseri T. (Délczeg, 89.) - Rajczi (Horváth Z., 83.). Szakmai igazgató: Révész Attila. _________________________________________________________________ Zalaegerszeg: Szappanos - Angyal Zs. (Szatmári I., 76.), Króner, Polényi G„ Forgács, Oláh B. (Kovács G., 83.) - Nagy T„ Végh G. (Kretz, 66.), Bedi - Paudits, Bobál G. Vezetőedző: Csató Sándor. _________________________________________________________• __________ Gól: Rajczi (1-0) a 35., Fodor F, (2-0) a 67., Horváth A. (3-0) a 87. percben ______________ ■1 események 35. perc: Gosztonyi balról, jobbal adott középre, ahol Rajai 7 méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1-0. 67. perc: Gosztonyi adott jobbról középre, Fodor Ferenc pedig 5 méterről a bal alsó sarokba fejelte a labdát, 2-0. 87. perc: Horváth Adrián tört előre ellenállhatatlanul, kényszerítőzött Horváth Zoltánnal, a visszakapott labdát fejjel megtolta, majd elhúzta a kapus mellett, és 10 méterről ballal az üres kapuba lőtt, 3-0, Mesterszemmel Révész Attila: - A Zalaegerszeg az elején feladta nekünk a leckét, de rendezni tudtuk a sorainkat, és amikor szélen az ellenfél mögé tudtunk kerülni, gólokat is szereztünk. A második félidőben okosan tartottuk a labdát, és érződött, hogy be tudjuk biztosítani a győzelmet, amelyet megérdemeltünk. _______________________________________________________ Csató Sándor: - Az elején zártan védekeztünk, kontrákra építettünk, volt is három nagy helyzetünk. Ekkor nem úgy nézett ki, hogy ekkora különbséggel kikapunk. Az első beadásból, amely üresen megtalálta Rajai Pétert, gólt kaptunk, utána a második félidőben kicsit szétesett a játékunk. Az erősebb csapat nyert. _______________________________________ További eredmények Kqzármisleny-Cegléd _______________________________________________________2-1 (0-1) Budaörs-Dorog ____ 2-1 (<3-1) Békéscsaba-Csákvár 1-0 (0-0) SZEOL-Cigánd __ _ ___ _____ "0-1 (0-0) Szolnok-Siófok __ 0-1 (0-1) Puskás Akadémia-Mosonmagyaróvár__________________________________________1-1 (1-0) Balmazújváros-Szeged 2011 ______________________________________________1-0 (0-0) Sopron-Vác_________________________________________________________________CH) Á bajnokság állás 1. Puskás Akadémia _______________________31 18 9 4 57-33 63 2. Kisvárda Master Good 31 17 7 7 46-24 58 3. Békéscsaba Előre 31 17 5 9 46-28 56 4. Balmazújváros F 31 17 5 9 37-29 56 5. Soroksár SC 31 15 9 7 51-29 54 6. VácFC 31 13 9 9 38-33 48 7. Szeged 2011 31 12 11 8 36-19 47 8. Szolnoki MÁV FC 31 13 7 11 40-38 46 9. Dorogi FC ______________________________31 12 8 11____33-29 44 10. Mosonmagyaróvári TE 3Í 12 7 72 140-34 43 11. Siófok_________________________________31 12 6 13 35-38 42 12. ZTEFC ‘ 31 10 11 10 46-44 41 13. Nyíregyháza Spartacus FC 31 11 6 14 33-37 39 14 Soproni VSÉ ~ 31 8 14 9 29-32 38 15. Budaörs" 31 10 6 15 33-47 36 16. Ceglédi VSE " 31 9 6 16 37-46 33 17. KozármislenyFC " “ 31 "9 6 16 26-43 33 18. FCCsákvár ' 3Í 6 13 12 l; 33-47 3T 19. CigándSE 31 6 9 16 18-50 24 20. SZEOLSC _________________ 31 4 4 23 16-50 16 Cigánd SE: 3 pont levonva 1 Totó 16. hét, 2. forduló 1. Vasas-Honvéd 1-0 __1 8. Sassuolo-Napoli___________2-2 X 2. Bayern München-Mainz 2-2 X 9. Milan-Empoli ______________1-2 2 3. Hertha BSC-Wolfsburg 1-0 1 10. Lazio-Palermo _____________6-2 1 4. M.gladbach-Dortmund 2-3 2 11. Juventus-Genoa lapzárta után 5. Freiburg-Leverkusen ________2-1 1 12. Chelsea-Tottenham________4-2 1 6. Schalke-RB Leipzig _________13. Arsenal-Manchester City 1-1 x 7. Fiorentina-lnternazionaie 5^4 JL 14. Real Madrid-Barcelona lapzárta után Illés Attila mérnök, szaktanácsadó Tel.: 06/30/9001-130 Kalydi Tamás mérnök, szaktanácsadó Tel.: 06/70/6743-319 Növénykondicionálás HED-LAND készítményekkel Szakértőink várják jelentkezését! www.hedland.hu HIRDETÉS