Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-24 / 94. szám

2017. ÁPRILIS 24., HÉTFŐ KELST Megyei tükör 7 Százkilencven adag ételt osztottak szét fotó: tudósítónktól Vöröskereszt-Tigáz: ételosztás Gyarmaton FEHÉRGYARMAT. Összefogott a Magyar Vöröskereszt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete a Tigáz csoporttal Fehérgyarmaton, ahol a gáz­elosztó önkénteseinek segít­ségével 190 adag ételt osztot­tak szét a nehéz körülmények között élő embereknek.- Harmadszor rendeztük meg az Egy Tál Étel Nap el­nevezésű jótékonysági ado­mánygyűjtési napot, mely­nek keretében a vállalat dolgozói saját készítésű sü­temények kóstoltatásával a becsületkasszába gyűjtöttek azért, hogy minél több embe­ren tudjon segíteni a Vöröske­reszt - közölte Száraz Gábor, a Tigáz csoport szóvivője. Az országos adománygyűj­tés során a Tigáz csoport hat telephelyén (Hajdúszobosz­ló, Debrecen, Szolnok, Eger, Gödöllő, Miskolc) fogtak ösz- sze az önkéntesek, és össze­sen 196 350 forint adomány folyt be, ebből fedezték az ételosztást. km Tetten érték az orvhalászt FEHÉRGYARMAT. A Fehérgyar­mati Járásbíróság orvhalászat és lopás miatt jogerős ítéleté­vel 120 óra közérdekű munka büntetésre ítélte Cs. T.-t, aki tavaly jegy és engedély nélkül halászott az Öreg-Túr főcsa­tornánál, és 10 kg keszeget fo­gott ki és tulajdonított el. Az idén március 20-án a vádlot­tat a járőrök tetten érték, km Adó traffipax A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az ellenőrzések helyszíneinek nyil­vánosságra hozatalával szeretné felhívni az adózók figyelmét, hogy bizonylatadási kötelezettségüknek körültekintően tegyenek elegét. Az operativ ellenőrök a 17. héten a kö­vetkező településeken ellenőriznek: Hétfő: Nyíregyháza, kedd: Tiszalök, szerda: Mátészalka, Hodász, csütörtök: Vásárosnamény, Gyüre, péntek: Kemecse. Akihez szinte tapad a labda A Hősök terén Is hősiesen bánt a labdával fotó: pusztai Sándor Sűrű Tamás látványos produkciókra képes, pusztán egyetlen foci­labda kell hozzá. nyíregyháza. Szerény, lát­ványelemekben viszont ko­rántsem szegény labdabű­vész jár-kel nap mint nap Nyíregyházán. Mivel minden rosszban van valami jó, így ő sem esett kétségbe annak idején, amikor megsérült. Miközben bezárult előtte egy ajtó, kinyílt egy másik: kitá­rult előtte a freestyle világa. Róla nevezték el a trükköt- Hihetetlen, hogy mennyi­re telik az idő: tizennégy éve lett vége a nagypályás pálya­futásomnak. Akkoriban na­gyon terjedt világszerte a fre­estyle. Én a szintén dombrádi Karászi Rolival Sárospatakon és Kisvárdán is gyakoroltam, és egyre több figurát sajátí­tottunk el. Előttem lebegett a 2006-os amszterdami vi­lágbajnokság, ahová egész­séges önbizalommal utaztam ki - említette Sűrű Tamás, aki mindössze három esztendő után élete első világverse­nyén bronzérmes lett.- Egycsapásra lett ajánló­levelem, megismertek, így támogatókra találtam. Az in­formatikával párhuzamosan Természetesen a vezetékne­ve sok élcelődés tárgya.- Az az érdekes, hogy édes­apám csupa rövid (Sürü), a bátyám ellenben végig hosz- szú (Sűrű) magánhangzók­kal használja, nekem pedig foglalkoztam vele, azt nem tehettem meg, hogy profi szinten csak a freestyle-ra összpontosítsak. Az egész mutatványsorozatnak a deká- zás az alapja. Aztán a körzés a labdával. Eleinte strandlab­dával csináltam, utána jöhe­tett a focilabda. Van néhány alaptrükk, ezt sokan képesek elsajátítani, viszont kevesen ennek a keveredése maradt (Sűrű). Egyébként a freestlye berkein belül Fx a művészne­vem, ami egy videokártya faj­tája. A külföldiek szinte csak így ismernek, egyszerűen megjegyezhető, az fix. fejlesztik tovább a tudásukat. Bizonyos sportágakban egy-egy mozdulatot konk­rét személyről neveznek el, elmondatom, hogy rólam is elkereszteltek egy freesty- le-trükköt. Először a 2007-es bécsi Európa-bajnokságon mutattam be. Sok helyen jár­tam már a világban, így pél­dául Szaúd-Arábiában is. Hat éve logisztikaként külföldön dolgoztam, aztán, amikor ha­zatértem, az egyik majálison a fellépés előtt rám adtak egy Bacsó Beton feliratú pólót. Készültek fotók, videók, ami eljutott Bacsó úrhoz, ő pe­dig ennek láttán mellém állt. Jóleső érzés volt, amikor az FC Budapesttel Moldovába utaztunk, felismertek. Ehhez képest itthon korántsem szá­mít szenzációnak, ha valaki bűvészkedik a labdával. Az utóbbi években inkább ha­sonlít mindez cirkuszi pro­dukcióhoz. Engem feltölt, ki­kapcsol a freestyle. Olyankor bekapcsolom a zenét, felpör­get a hip-hop, és csakis a lab­dára koncentrálok. Jó cipő és tiszta fej- Kell a motiváció, a kitűzött cél. Manapság főleg hétvé­gémé tudok gyakorolni, a bemutatókon pedig arra tö­rekszem, hogy minél többet legyen a levegőben vagy raj­tam a labda, nagy ritkán esik csak le. Rendkívül fontos a jó minőségű cipő és labda, valamint a tiszta fej. Léptem már fel a magyar válogatott, a Nyíregyháza Spartacus, a Diósgyőr és a Debrecen mécs­esének a szünetében, de az Ajaxnál és a Feyenoordnál is bemutathattam a produkció­mat. Magyarországon a www. magyarfreestylefoci.hu hon­lapon lehet többet megtudni erről. Együtt ismertek meg bennünket Karászi Rolival, Kovács Petivel, Fábri Pállal, Laczik Lászlóval és Szász Kit­tivel is, freestyler-nagyhata- lomnak számítunk. LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyl@kelet.hu Névjegy Sűrű Tamás Születési hely, idő: Klsvárda, 1990. április 6. Végzettsége: logisztikai ügyintéző Eredményei: Masters of the Game világbajnokság, 3. hely (2006), kétszeres Európa-bajnok (mindkétszer 2009), kétszeres magyar és holland bajnok (2007,2009) Rövid vagy hosszú? Az OSZTV döntőjében résztvevő tanulók (jobbról negyedik Kubancsik István, ötödik Csinószki Rita) FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Rangos Zay-s eredmények Szolnoktól Budapesten át Székesfehérvárig öregbítették az iskola hírnevét. nyíregyháza. Büszkeséggel tölti el a Nyíregyházi Szak­képzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziumát és Kollégi­umát az elmúlt napok ered- ménydömpingje az országos egészségügyi témájú verse­nyeken. Sikeres szereplések Szolnokon rendezték az Ága­zati és Ágazaton Kívüli Szak­mai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyének második fordu­lóját, ahol a virtuális dobogó mindhárom fokára Zay-s diák léphetett fel: 1. Csuka Mónika (felkészítő tanára: Kelemen­né Bákonyi Gabriella), 2. Nyá­ri Brigitta (f. t.: Varga László- né), 3. Turgyán Noémi (f. t.: Varga Lászlóné), 5. Peimli Bi­anka (f. t.: Vámosiné Lipcsei Marianna), 6. Tuza Alexandra (f. t.: Varga Lászlóné), 14. Sza­kács Eszter (f. t.: Varga Lász­lóné), 15. Nagy Bettina (f. t.: Vámosiné Lipcsei Marianna), 17. Szeles Szilvia (f. t.: Varga Lászlóné), 18. Törnek Ivett (f. t.: Varga Lászlóné). A Székesfehérvári SZC Bu­gát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája rendezte meg a XX. Országos Egész­ségügyi és Szociális Tudomá­nyos Diákkonferenciát, ahová a speciális képzésben tanuló diákok saját kutatómunkával kerülhettek be, melyet előze­tesen egy bírálóbizottság ér­tékelt. A rendezvényre össze­sen 83 pályamunka érkezett be az ország szakgimnáziu­maiból, melyekből harmincat választottak ki. A Nyíregyhá­zi Szakképzési Centrum Zay Tűma Egészségügyi, Infor­matikai Szakgimnáziumát és Kollégiumát öten képvisel­ték. Hetedik lett Márton Edi­na és Márton Rita közös pá­lyamunkája, a felkészítőjük Varga Lászlóné volt. Hatodik helyen végzett Danó Julianna és Kocsis Kinga, a felkészülé­sükhöz Szabó Elza nyújtott segítséget. Ötödik lett Márton Rita (felkészítő tanára Varga Lászlóné). A legnagyobb elis­merést Petróczki Zsófia vivta ki, hiszen harmadik helyezést ért el. Először vett részt ilyen rangos eseményen, a felkészí­tője Illés Ilona volt. A budapesti Honvéd Kór­ház adott otthont az Orszá­gos Szakmai Tanulmányi Versenynek, amelyre csak 15. évfolyamos ápoló szakos ta­nulók jelentkezhettek, és or­szágosan mindössze tízen ju­tottak a döntőbe. Kubancsik István megnyerte az OSZTV-t, Csinószki Rita pedig hatodik helyezést ért el, felkészítő ta­náruk Vámosiné Lipcsei Mari­anna. A „Budapest a forradalmak városa” elnevezésű országos honismereti történelemver­senyen szintén Zay-s lett az első helyezett Agócs Zsuzsa és Molnár Brigitta személyé­ben, felkészítő tanáruk Si­mon Miklós. KM & •M. ••• ••••••• ••••••• ••••••• ■•••••- ••••••_ ••••••• ••••• ••• ••••••• ••••••• ••• V.» •••••••*••# ••• V.! ••••••• ••• •••••• •••••• •••••• •••••• ••• ••• •••••• ••• •••••• ••• ••• ••• v»'. ••• .• * ••• ••• ••• •_•••• ••••••• ***•••• ••• ••• ••••••!•« •••_•»• ••• ••• ••••••• ••••••• ••• •..•••••••" ••••••* ••••••■ ••• •«.* ••••••• ••• ••• ••••••• -•••••• ••••••• •••••». ••••••_ ••••••• ••• ••• ••• .••• ••••••• ••• • •• ••••••• ••••••• ••• V.! ••• V.! ••••••• ••• ••• ••••*•• ••• • • • ••• ••• •••. ••• ••• ••• • ••• ••• ••• •••••*• •••••• ••• ••• ••••«• #••#, •••••• ■••••-• •••••*• •••••• ••• *•• ••••«”■ •••••• V».»«» •••••• •• •• •••••• ••• •••••• ••• ••• ••• ••• ••••• ••• • !•! ••• ••• ••• ••• ••• ••• ••• ••• ••• •••• ••••••• ••• ••••••• *••••• ••••••• ••••••* ••••••* ••••••• •••••• »* A vadonatúj Mega Bankó sorsjeggyel akár 50 millió forintot is nyerhetsz!

Next

/
Thumbnails
Contents