Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-21 / 92. szám
2017. ÁPRILIS 21., PÉNTEK KIDET Tovább bővült a belföldi turizmus: tárt ajtók a wellness-szállók fürdőinél FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS A friss adatok szerint az első negyedévben már 8 százalékkal bővült a turizmus. NYÍREGYHÁZA. Bár 2017 pihenésre alkalmat adó hosszú hétvégékben gazdag, az első negyedévében szűkölködtünk a munkaszüneti napokban. Míg 2016-ban ilyenkor 3 lehetőségünk is adódott arra, hogy elmeneküljünk a mínuszok elől a wellness-szállók gőzölgő fürdőibe, addig az idén csupán egy szerdára eső március 15-ei ünnepnappal számolhattunk. I A legtelítettebb nap- Az utazási kedvünket ez egyáltalán nem szegte, sőt tavalyhoz képest 8 százalékkal bővült a belföldi turizmus, de a vendégéjszakák hosszának megoszlásán látszik a munkaszüneti a napok hiánya - mondta Szigetvári József, a A németek képviseltették magukat a legnagyobb számban. SZIGETVÁRI JÓZSEF :• teletorii Krakkó népszerű úti célnak számít Szallas.hu ügyvezető igazgatója.- A rövidebb, 1-2 éjszakás típusok mentek most jobban, ezek adták a foglalások több mint 80 százalékát. Nem csak a vendégéjszakák számára volt hatással a szünnapok hiánya: míg tavaly a márciusi extra hosszú hétvégére esett a legtelítettebb nap, ebben az évben már február 17-e volt a legforgalmasabb. Az első negyedéves riportja szerint nőtt a foglalások száma a magasabb nívójú szálláshelyeken. Míg az előző esztendőben főként 3 csillagos hotelszobákat választottunk ebben az időszakban, idén már a 4-5 csillag volt a befutó, utóbbinál átlagosan 17 százalékkal Külföld! úti célok A top 10 külföldi település 2017 elején 1. Zakopane, 2. Krakkó, 3. Vir, 4. Crikve- nica, 5. Zadar, 6. Medulin, 7. Szováta, 8. Wroclaw, 9. Rimetea, 10. Donovaly többet fizettünk, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor továbbra is az 50 ezer forint alatti árkategória a legkeresettebb, tízből nyolc üdülni vágyó ezt választotta. A foglalások 15 százaléka szólt 50-100 ezer forint értékű csomagra, az ennél drágább kikapcsolódás pedig tavalyhoz hasonlóan ritkaságszámba ment ebben az időszakban. Kis mértékben növekedett a SZÉP-kártyás fizetések száma az előző évhez képest. A kártyákon lévő jelenleg mintegy 4,2 milliárd forintot május 31-éig lehet felhasználni, ezt követően ugyanis a kibocsátó bankok visszautalják a megmaradt pénzt a munkáltatóknak. Budapest és Eger vonzereje Az új év első időszakában még mindig Budapest és Eger bizonyult a legnépszerűbb üdülési célpontnak. A lista további szereplői már 2016- ban is helyet kaptak a top 10 között, de a sorrend némileg átrendeződött. Az előző évben hetedik helyen végzett Szeged az idén felkerült a dobogó harmadik fokára, míg a. tavalyi bronzérmes Gyula most csupán a nyolcadik pozíciót érte el. Debrecen és Pécs előbbre léptek, Hajdúszoboszló pedig hátrébb került. Új belépőként Zalakaros foglalta el a 10. helyet. Még mindig Zakopane a befutó, ha külföldi utazásra adjuk a fejünket az év első három hónapjában, Krakkó viszont egy helyezést előre lépett, így már a második legkedveltebb település az utazók körében. Lengyelország mellett a horvátországi üdülések is kelendőek, Vir például új belépőként egyből a harmadik helyen végzett. Az előző év hasonló időszakához képest új úti célok is felkerültek a legkeresettebbek közé, így Crikvenica, Zadar, Medulin, Szováta, Rimetea és Donovaly is az élbolyban szerepeltek. Nem csak mi ruccanunk ki a téli, kora tavaszi hónapokban. „A nálunk vendégeskedő külföldiek közül a németek képviseltették magukat legnagyobb számban, majd a románok és a lengyelek” - mondta Szigetvári József, km Belföldi út! célok A top 10 belföldi úti cél az első negyedévben 1. Budapest, 2. Eger, 3. Szeged, 4. Pécs, 5. Hévíz, 6. Hajdúszoboszló, 7: Debrecen, 8. Gyula, 9. Miskolctapolca, 10. Zalakaros A rendíthetetlen vörös tömb túlélte a viharokat Az ákosi műemléktemplom lenyűgöző tanúja a magyar történelemnek. ÁKOS. A községet - melyet 1342-ben említenek először az oklevelek - a romániai Szatmár megye déli részén, Szatmárnémetitől bő félórai autózásra a Zilah felé vezető úton, a Kraszna folyó síkságán kereshetjük fel. Érdemes, hiszen itt található Szatmár megye egyik legjelentősebb műemléke, a 800 éves ákosi református templom, mely a magyar romantika egyik legnagyszerűbb épülete. Burgonya a papiak kertjében A község neve Ákosmonosto- rából ered, melyet a Szkítiából a hét vezérrel együtt érkezett Ákos nemzetségről neveztek el - tudjuk meg a látogatásunkkor a papiak kertjében éppen a burgonyaültetéssel végző fiatal lelldpásztortól. Dobai Zoltán a templom történetének érdekes részleteit eleveníti fel:- Az 1241-es tatárjárás után épült az ákosi monostor, és a templomba IV. Béla király bencés szerzeteseket telepített. Az 1642-ből származó első írásos emlék megemlíti, hogy a templom leégett, és helyreállítási munkálatok folynak. Ugyanebben az évben a törökök bosszúból felgyújtották, így az istentiszteletet 90 esztendeig a tető nélküli templomban tartották. 1732-ben a hívek a templomot befedték, a tornyokra barokkos zsindelyes sisakok kerültek, így az épület sokat veszített értékéből. 1747-ben villám csapott a déli toronyba. Az 1834. szeptember 15-ei földrengés során a templom megrongálódott. Ezek után 1862-ben ismét tűzvész pusztította el. 1869-ben a presbitérium által felkeresett MűDobai Zoltán lelkipásztor készséggel fogadja az idelátogatókat FOTÓ: GALAMBOS BÉLA emlékvédő Bizottság Schulek Frigyes egyetemi tanárt bízza meg az építkezéssel., A restaurálási munkálatokat végül 1902-ben fejezték be. Ekkor az eredeti román stílusnak nem megfelelő barokkos tetőt kicserélték, a nyugati bejárat timpanonos előcsarnoka is ekkor készült, így lett az épület egységes stílusú. 1903. augusztus 9-én Bartók György püspök szentelte fel. Győzelmet hirdet a kakas Az 1953-ban műemléknek nyilvánított templom román stílusban épült, bazilikális elrendezésű, háromhajós, kegyúri karzatos és két - 29,5 méter magas - nyugati tor- nyú. Különlegessége, hogy vakolatlanul egy hatalmas vörös tömbként uralkodik a Kraszna menti síkságon. Az északi torony tetején csillag, a déli torony tetején kakas látható, hirdetvén a reformáció győzelmét ezen a tájon. KM-GB Piros-fehér-zöld pántlikák a sírokon FOTÓK: A SZERZŐ Ésik Sándor világjáró sorozatának 137. epizódja. doberdó. „Képe alatt ketyeg az óra, ő maga elment Dober- dóra”. Deák Mór, kortárs költőnk sorai járnak az eszemben, miközben a redipugliai osztrák-magyar katonatemető kövei között lépdelek. Egy megsárgult fénykép ihlette a sorokat, mely egy nagyon idős asszony vitrinjében állt. Bocsánatos betűhibák Milyen baljóslatú, dobpergésszerű a szó: Doberdó. Vagy mondjunk inkább sor- tűzszerűt? Amikor még nem volt Don-kanyar, akkor az Isonzó jelentette ugyanazt. Egy folyó, amely mellett magyar katonák tízezrei vesztették életüket. Itt nyugszanak a szomszéd falu sírkertjében. Nagyobb részük közös sírban, kisebb, sokkal kisebb részük kapott csak saját követ. A betűhiba némelyiken megbocsátható, nem magyar kéz írta, véste. Tiszteletre méltó, hogy milyen gondozott a hely. A közös sír nagy emlékköve mellett kopjafa áll. A síremléknek ez a formája más nemzeteknél nemigen járja. A koszorúk frissek, a piros-fe- hér-zöld pántlikák színét még Ésik Sándor Az olaszok emlékművének 22. falánál nem szívta ki a perzselő mediterrán nap. Találtam egy követ, melyen a „Farkas” feliratot kézzel karcolva egészítette ki valaki keresztnévvel, és Nagy-Magyarország-mat- ricát ragasztott mellé. Lép- ten-nyomon tetten érhető, hogy mindennapos vendégek itt az unokák, és az áldó imádság sem hiányzik hősi halált halt őseink nyughelyénél. Márványfalon sorakozó nevek Elmerengek, hogy eleget tudunk-e a múltunkról, és megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy ápoljuk emlékeit. Említettem már, hogy elegendő jelét látom az ide elzarándokoló magyarok keze nyomának, de vajon hányán hajtanak el a közeli autópályán Trieszt és Szlovénia felé anélkül, hogy felkapnák a fejüket: nicsak, ez az Isonzó. A bűntudat onnan való, hogy én magam is közéjük tartozom. Idáig jutok magamban, aztán tovább sétálok. Megnézem az olaszok emlékhelyét. Nem kevesebb mint százezer itáliai végezte be itt életét. Egy domboldalon huszonkét márványfalon sorakozik a sok név. Mindegyiken végigfut a „presente, presente” felirat. Érthető, és mégis nehéz lefordítani. A monumentális emlékmű méretei kis túlzással a piramisokkal vethetőek össze. Eszembe jut a vietnami háború washingtoni nagy emlékKopjafa az emlékmű mellett fala, amely fényes fekete gránitból van, és aki a neveket olvassa, egyúttal saját magát is látja visszatükrözve. Ott is, itt is a város moraja zökkenti vissza a jelenbe a megillető- dött látogatót. A harcok színhelye a közelben van, ott is sok dolog emlékeztet a vérzivataros múlt századra. KM Itt jártak a leszármazottak