Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-19 / 90. szám
2017. ÁPRILIS 19., SZERDA KELET Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Törökméz A Hürrem szultána, Rüsztem pasa, Szümbül aga szintjén megrekedőkhöz, a Kuzey Gü- ney, illetve a Fatmagul szappanoperákon szocializálódókhoz képest másként is lehet látni, láttatni a törökséget. A népszavazáson a választópolgárok 51 százaléka voksolt a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése mellett. A köztársasági elnök által szorgalmazott alkotmánymódosítás kiszélesíti az államfő jogkörét, megszűnik a miniszterelnöki tisztség, így Recep Tayyip Erdogan a végrehajtó hatalom feje. Hogy ez egyenes út-e az önkényuralmi rendszerhez, hamarosan kiderül a félholdas ég alatt. Nem elhanyagolható (sőt!...) a „maradék” 49 százalék akarata: Törökország csaknem fele nem ért egyet az elnöki rendszer bevezetésével. A két kontinensnyi nemzet sajátossága a megosztottság: a nagyvárosokban csökkent az elnököt támogatók aránya, a kurd területeken a nemleges szavazatok kerültek többségbe, és végül a külföldön leadott voksok segíthették az igen szavazatok győzelmét. A európai vezetőket náci maradványoknak nevező államfő nem ülhet a babérjain, mert bár révbe ért az elképzelése, bármerre néz, figyelmeztetőjelekkel szembesül. Mai nyelvre lefordítva: időzített bombák veszik körül. ladanyi@kelet.hu Elutasították a referendum kérdéseit BUDAPEST. Újabb, a paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó nép- szavazási kérdések hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A hét kérdést magánszemélyek nyújtották be. Az NVB döntéseiben több kérdésnél hivatkozott arra, hogy azok nem felelnek meg a választópolgári és jogalkotói egyértelműség követelményének. MTI Nyilatkozata nyitottságról, a CEU jövőjéről BUDAPEST. A magyar kormány továbbra is nyitott a tárgyalásra az Egyesült Államok szövetségi kormányával és készen áll bármilyen egyeztetésre a Közép-Európai Egyetemmel - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. Hivatkozott arra is, hogy az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a CEU-t érintő tárgyalásokba. MTI A halálbüntetés elfogadhatatlan Európa számára Budapest. Európának minden olyan veszélyforrást el kell kerülnie, ami a Törökországgal kötött migrációs megegyezés felrúgását eredményezheti, a halálbüntetést azonban az európai integrációban nem tekintik elfogadhatónak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Szijjártó Péter közölte: Magyarországnak „nincs más dolga”, mint tiszteletben tartani a választás eredményét. mti Előrehozott választásokat tartanak LONDON. Előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában - jelentette be kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le. Theresa May keddi nyilatkozatában azzal indokolta az előrehozott választásokról szóló döntést, hogy csak így garantálható a következő évek tárgyalássorozatához szükséges biztonságos politikai háttér. mti Theresa May fotó: afp/d. leal-olivas Ismét parlamenti szópárbaj Dömötör Csaba (illusztráció) fotó: mti/máthé zoltán Élesen bírálták az ellenzéki pártok a kormányt az Országgyűlésben. A kormányoldal szerint kampányfőpróba zajlik. BUDAPEST. Tóth Bertalan (MSZP) felszólalását úgy kezdte, „hiába kértük Jánost a múlt héten, hogy ne írja alá a CEU-törvényt”, mégis megtette, de a köztársasági elnök is tárgyalásos megoldást szorgalmazott. Az ellenzéki képviselő úgy értékelt: az öregedő Fidesz hadat üzent a fiataloknak, az egyetemeknek, az EU-nak és a civil társadalomnak. Szerinte „a volt Soros-ösztöndíjas” semmit nem tűr el, ami nem tőle függ. A tüntetéshullám pedig annak a jele, kezd betelni a pohár - mondta. Közölte, a Fidesz putyini módszerekkel, Putyin érdekében puccsot hajt végre saját népe ellen. „Mindenki pöröghet hajnalig” Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a tüntetésekről közölte, szabad országban élünk, ahol mindenki elmondhatja véleményét, mindenki „pöröghet hajnalig az Oktogonon”. A szólás és a gyülekezés szabadsága nem jelent felhatalmazást középületek megrongálására - hangsúlyozta. Szerinte a baloldal bátorítja ezt az agressziót. Elmondta, ma kampányfőpróba zajlik, egy évvel a választás előtt mindenki felsorakozott a magyar kormány ellen. A nemzeti politika össztűz alatt van - folytatta -, az ellenzék brutális eszközökkel készül a választásra, a kormány azonban sohasem fogja engedni, hogy más döntsön a magyarok helyett. A felszólalás közben folyamatosan bekiabáló Kunhalmi Ágnesnek (MSZP) azt mondta az elnöklő Latorcai János: Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, a sok bekiabálás árnyalja a szépségét. Szél Bernadett (LMP) felszólalásában azt mondta, nem tiszte bírálni az ülésvezetést, de reméli, egy miniszter is megkapja azt az elnöktől, amit Kunhalmi Ágnes megkapott az előbb. „A Fidesz sutba dobta” Az ellenzéki politikus, Szél Bernadett közölte azt is, egyetért azzal, hogy a 2018-as választás Magyarország függetlenségéről szól. Szerinte a Fidesz sutba dobta a nemzeti érdeket, életre keltette a félbemaradt szocializmust, „önök egy megelevenedett Lenin-emlékmű itt Magyar- országon”. Moszkva az új Moszkva, és Paks II. az új Barátság-kőolajvezeték - közölte. Aki a Fideszre szavaz, az Putyinra szavaz - hangoztatta, közölve azt is, Magyarország függetlenségére a legnagyobb veszélyt Oroszország jelenti. Dömötör Csaba azt mondta, felvállalják a vitákat a nemzeti érdekről és a függetlenségről, a kormány szerint a paksi bővítés az ország érdeke, az olcsó áramot jelenti. Az LMP hallgat arról, hogy ha nem lenne paksi bővítés, akkor az áram sokkal drágább lenne Magyarországon - közölte. Bírálta az LMP migrációs politikáját, szerinte aki az LMP-re szavaz, az a korlátlan bevándorlásra szavaz. „Miért akarják odadobni?” Szávay István (Jobbik) azt firtatta, állhat-e a CEU a törvények felett. Miért nem indít a kormány eljárást Soros György ellen? Miért akarják odadobni egy jó felvetést tartalmazó, de rosszul megszövegezett törvénnyel a határon túli civil szférát a román nacionalizmusnak? - sorolta kérdéseit. Rétvári Bence válaszában azt mondta, a Jobbikot hallgatva azt lehet gondolni, a párt vezetői úgy döntöttek, túl sok az alapszervezet, ezért minden héten mondanak valamit, ami miatt egy-egy alapszervezet feloszlatja magát. mti Otthonszerzés közösségben Emlékművet rongáltak meg Budapest. Garázdaság miatt 30 ezer forint pénzbírságot szabott ki a bíróság az V. kerületi Szabadság téren lévő szovjet hősi emlékművet festékkel dobálókra - tájékoztatott Fővárosi Törvényszék kedden. Két férfi, a „ligetvédőként” ismertté vált Komá- romy Gergő és Kiripolszky Csongor hétfőn délután dobálta meg festékkel a Szabadság téri szovjet emlékművet, majd arra festékes kézlenyomatokat tettek, hogy így tiltakozzanak az orosz befolyás erősödése ellen. A törvényszék előtt a két férfi úgy vélekedett: tettük nem minősülhet szabálysértésnek, mert „politikai véleményüket szándékoztak” kinyilvánítani. Védekezésüket a bíróság nem fogadta el. mti A NOK-közösség addig működhet, míg minden tagja ingatlanhoz nem jut. BRÜSSZEL. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) április ll-ére datált határozatában Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NŐK) megbízható szervezőjeként ismerte el a Central NŐK Szervező Zrt.-t, és engedélyezte számára, hogy nemzeti otthonteremtési közösségek részére tagokat toborozzon - derül ki az MNB honlapján kedden közzétett határozatból. Az MNB egyúttal jóváhagyta a társaság igazgatóságának nyilvános felhívását egy 120 hónapos és egy 180 hónapos futamidejű, NOK-hoz történő csatlakozásra. A parlament 2016 márciusában fogadta el a NOK-törvényt. A jogszabály szerint a közösségekhez csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak meghatározott ösz- szeg előre meghatározott ütemben történő befizetésére. Állami támogatással A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani, amelynek szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet. Sorsolással vagy licittel döntik el, hogy ki mikor jut lakáshoz. A megtakarításon felül hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi a szerencsés tagoknak. A futamidő legalább 10 év, legfeljebb 15 év, a közösség tevékenységét addig folytatja, amíg minden tagja ingatlanhoz nem jut. A konstrukcióhoz állami támogatás jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A közösségbe történő befizetésekre azonban az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA) kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki. A közösséget egy szervező cég működteti, amely Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, legalább 100 millió forintos alaptőkével. A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. Egy szervező több közösséget is működtethet, mti @ Támogatás az új miniszterjelöltnek Támogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt kinevezését. A testület Süli Jánost kilenc igen szavazattal és három tartózkodással alkalmasnak találta a posztra. Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be a Parlamentben, hogy tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás irányítására. fotó: mti/kovács tamás @ Tata - ötszáz új munkahely Új irodát nyitott Budapesten az indiai Tata Consulting, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (középen) és Rahul Chhabra, India budapesti nagykövete (jobbra) jelenlétében, kedden. fotó: mti/kovács Márton Sokkal kevesebb lett az abortusz SZÉKESFEHÉRVÁR. Az elmúlt hat év családpolitikai erőfeszítéseinek köszönhetően hatalmas mértékben csökkent az abortuszok száma Magyar- országon: 2010 előtt hosszú évekig több mint 40 ezer volt évente a művi terhességmegszakítások száma, mára ez évi 30 ezerre csökkent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden. Soltész Miklós hozzátette: van még mit tenni, de a csökkenés így is nagy eredmény. mti Röviden KDNP. Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő Orbán Viktor miniszterelnök húsvéti nyilatkozatáról, amelyben a tüntetésekkel összefüggésben arról beszélt, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere, azt mondta: őt is bosszantják a jelenségek, amelyeket lát. Az, hogy valaki nem ért egyet a kormánnyal, ellenzéki érzelmű, még nem jogosít fel senkit a törvények be nem tartására - mondta. DK. A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy minél hamarabb mondják fel az Iránnal kötött atomenergetikai megállapodást, mert Magyarországnak semmi keresnivalója nincs az iráni „atombizniszben” - tudatta Oláh Lajos képviselő. MLP. A Magyar Liberális Párt elnöke egy „szándékoltan ironikus” törvényjavaslatot nyújtott be a civil szervezetek érdekében. Fodor Gábor azt mondta, hogy a kormány „hajtóvadászatot” indított a civil szervezetek ellen, ezért indítványában csak annyit változtatott a kabinet eredeti javaslatán, hogy a civil szervezetek kifejezést mindenütt a kormány szóra cserélte. Devizaárfolyam (2017.04.18.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,92 +0,62 USA dollár 293,79 +0,36 Svájci frank 292,88 +0,62 Angol font 369,79 +1,56 Román lej 69,24 +0,15 Ukrán hrivnya 10,83 -0,09 Horvátkuna 42,06 +0,08 LengyeUloty 73,83 +0,26 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB