Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-15 / 88. szám
10 Sport 2017. ÁPRILIS 15- SZOMBAT ran Az lenne az igazi... A Fatum vasárnap, hazai pályán kezdi a Jászberény elleni bronzcsatát. röplabda. Van élet a bajnoki elődöntő elvesztése után is. A Vasas elleni párharc forgató- könyve nem a Fatum-Nyíregy- háza élvonalbeli női röplabdacsapatának az elképzelése szerint íródott, de ez már történelem. Az sors pedig nagy rendező, az egyik fél három győzelméig kiírt bronzcsatában a nyírségi együttes - a másik ágon a címvédő Békéscsabával szemben elbukott - Jászberénnyel tusakodik. Azzal a jászsági hölgykoszorúval, amellyel februárban a Magyar Kupa harmadik helyének megszerzéséért is viaskodott. « Tiszta lelkiismerettel Mégpedig teljes sikerrel, a Horváth-gárda 3:l-re diadalmaskodott, miként az alapszakaszban is oda-vissza verte riválisát. A Fatum a harmadik, a Berény a negyedik pozícióban zárt, így a pályaelőny jóvoltából vasárnap (kezdés: 17-30) a Continental Arénában rendezik az első találkozót.- Nem számít, mi volt korábban, teljesen új mérkőzések következnek - nyomatékosította Horváth András, a nyíregyháziak szakvezetője. - A herényieknek több idejük volt a felkészülésre, pihenésre, és őket aligha érhette meglepetésként, hogy a harmadik helyért játszanak, mi pedig mindenképpen éremmel szeretnénk zárni a bajnokságot.- Tiszta a lelkiismeretünk, megdolgoztunk azért, hogy idáig eljutottunk, az lenne az igazi, ha meg tudnánk koronázni ezt a munkát. Másfél hét alatt négy tétmeccset játszottunk, utazásokkal „színesítve”, ami nem volt egyszerű, de összekapjuk magunkat erre a párharcra. km-kt A bajnoki mérkőzéseken és kupasorozat bronzcsatájában a nyíregyháziak meghiúsították a Berény reményeit FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Felkészültek az újabb szoros meccsre Júlia Kucherova ismét kemény őrizetre számíthat a váciak részéről FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az utóbbi hetek eredménye és játéka alapján Vácon is reménykedhet a pontszerzésben a Kisvárda. kézilabda. A következő négy meccsén nem számít majd esélyesnek a Kisvárda Master Good SE (előbb az ötödik Vác, majd a negyedik Dunaújváros vendége lesz, aztán érkezik a második Ferencváros, ami után a hatodik DVSC-hez látogat), de a tizedikként, a kieső helyen álló Mosonmagyaróvárt egyetlen ponttal megelőzve nincs abban a helyzetben, hogy ezeken a mérkőzéseken lemondjon a pontszerzésről. A sorozat Úgy ítélem meg, közel egyforma szinten áll* most a két csapat. DÉVÉNYI JÁNOS szombaton a Vác otthonában kezdődik. Amikor nüanszok dönthetnek- A Vác keményen védekező csapat, amely hazai környezetben ezen a téren még többet is megenged magának- mondta a soros ellenfélről Dévényi János, a várdaiak edzője. - Az utóbbi időben remek eredményeket ért el, igaz, azóta megsérült az egyik legjobbja, a jobbszélső Pristi- la Nasdmento, akit a sérülésből felépült Dijana Joveticcsel tudnak majd pótolni. Hazai pályán szoros meccsen szenvedtünk tőlük vereséget, azóta mi sokat erősödtünk, úgy ítélem meg, közel egyforma szinten áll most a két csapat. A várdaiak érdi pontszerzése és az Álba Fehérvár megszorongatása azt feltételezi, hogy immár idegenben is bátran, félnivaló nélkül léphetnek pályára.- Igen, úgy készülünk mi is, hogy szoros mérkőzés lesz reagált a felvetésre Dévényi János. - A pillanatnyi forma dönthet, egy-egy jobb vagy rosszabb periódus, extra kapusteljesítmény alakíthatja majd ki a végeredményt. Érden és Fehérváron nem volt szerencsénk a végjátékkal, a Siófok ellen igen, bízom benne, hogy ezúttal is eljutunk a szoros befejezésig, ott pedig nüanszók dönthetnek majd. A kisvárdai csapat teljes kerettel utazik a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésre. KM-BT Másféle erényeket kell csillogtatniuk Müller Zsoltnak (balra) is sokat kell güriznie a remélt győzelem megszerzéséért FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A hatodik fogadja a tizenharmadikát, ettől függetlenül nem lesz könnyű dolga a Nyírbátori FC-nek. labdarúgás. Az őszi szezon után még hat helyezéssel és hét ponttal előzte meg a harminc egységgel az ötödik helyen álló REAC a Nyírbátori FC-t az NB III. Keleti csoportjában. Azóta viszont nagyot fordult a világ, és a rákos- palotaiak úgy látogatnak szombaton (kezdés 16.30- kor) Bátorba, hogy hét helyezéssel és hat ponttal szorulnak a negyven ponttal a hatodik pozícióban állomásozó házigazdáik mögé. A kulcsszó: türelem- Űj helyzet állt elő, hiszen egyre több csapat érkezik úgy hozzánk, hogy mögöttünk foglal helyet - vázolta az aktuális szituációt Amb- rusz Árpád, az NYFC játékos-edzője. - Ebből akár az is következhet, hogy másféle harcmodort választanak, elég lehet nekik az egy pont, így a védekezést helyezhetik előtérbe. Vagyis másféle erényeket is csillogtatnunk kell, mint korábban, de a kulcsszó továbbra is az, hogy türelem.- Hatodikként fogadjuk a tizenharmadik helyezettet, de nemcsak nekünk, a REAC- nak is égető szüksége van a pontokra, hiszen nagyon szoros a mezőny. Nem lesz köny- nyű begyűjteni a kötelezőnek tűnő három pontot, de természetesen azon leszünk, hogy sikerüljön. A nyírbátoriak közül Kinczel Ervin továbbra is térdsérüléssel bajlódik, viszont Sipos Tamás eltiltása letelt, ő tehát immár bevethető. KM-BT NB III.: Keleti csoport *7. forduló Péntek: Kazincbarclka-MTK II 1-1 (1-0) Nyírbátori FC-REAC, Nyírbátor 16.30 ____________Vj Takács T. (Flinta. Pogorryl) Salgótarján-Putnok, Rákosmente KSK-Hajdúböszörmény, Hatvan-Tállya (valamennyi 16.30) ________________ ÍBBii Diósgyőr ll-Tiszaújváros, Újpest II—Jászberény (mindkettő 11), BKV Előre-ESMTK, Monor-DVSC-DEAC (mindkettő!6.30) Erre talán még Gacsaj Pesta is feltámadna Bajnoki címet ünnepelhet a Mátészalka, ha szombaton hazai pályán nyer a Böszörmény ellen. kézilabda. A nóta szerint Mátészalka gyászban van, Gacsaj Pesta halva van. Nos, szombaton (kezdés: 16 óra) éppen az ellenkezője történhet meg: bajnoki címet ünnepelhet a város, mégpedig az NB Il-es női kézilabdacsapat jóvoltából. Vakarcs Krisztina együttese ugyanis - előrehozott mérkőzésen - a Hajdúböszörménnyel gyürkőzik, amely pillanatnyilag második a tabellán. Vagyis az öt pont előnnyel az élen menetelő szatmáriak legfőbb ellenlábasa. Ráadásul az egyetlen, négy fordulóval a befejezés előtt más már hozzá sem szagolhat ehhez a történethez. Könnyen kisakkozható, amennyiben a Szalka nyer, bearanyozza a szezont, előnye behozhatatlan lesz. S miért ne győzne? Elvégre tizennyolc eddigi fellépése közül csupán egyetlen egyet, ősszel a Kölcsey DSE-Nyír- egyháza otthonában bukott el. Egyébiránt vereség esetén sincs nagy gáz, csak éppenséggel akkor nem hazai pályán dáridózhat az MMTK, ugyanis az aktuális évadban utoljára játszik saját otthonában - három idegenbeli túrával zárja szereplését, km-kt Egyre jobban hasonlít az előző bajnoki évadra A párharc második meccse is szoros volt, és megint nyert a Nyíregyházi Kosársuli. KOSÁRLABDA. Éppen ellentétes képet festett a mérkőzés, mint amilyen az első volt. A negyeddöntős párharc nyitányán a Tatabánya vezetett három negyeden keresztül, a csütörtökön este idegenben fellépő amatőr női NB I-es csapat, a Nyíregyházi Kosársuli szintúgy. A különbség azonban nem volt megnyugtató, a Tatabánya rendre lőtávolon belülre került, ám fordítani nem tudott, egyenlíteni is csak egyszer, 53-53-ra. Ekkor azonban ismét megrázták magukat a vendégek, akiknél Papp Klaudiának a triplák, Farkasinszki Orsolyának és a faultprobléTakács Anna is örülhetett a továbbjutásnak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR mákkal küszködő Páll Viviennek a palánk alatti játék ment jól. Idegenben is győzött tehát az NYKS (itthon három, Tatabányán négy ponttal), ezzel megnyerte a párharcot és bejutott az elődöntőbe. Éppen úgy, mint tavaly, amikor még volt folytatás... km-bt Amatör női NBI. Wtgy«dd6nt6.2.métfc6zés Tatabánya. 80 néző, v.: Gaál I.. Bátovszky. NYKS: Papp K. 22/18, Fekete D B, Takács A. 5/3, Páll V. 10, Farkasinszki O 20. Csaté: Popenko IC, Borza, Czkánku. Edző: Farkasinszki Gyuládé, Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Nyíregyházi Kosársuli javára. Vásámap: Anarcs-Jéke, Aranyosapáti-Gégény, Szabolcsveresmart-Eperjeske, Zsurk-Tiszabezdéd ____________________________ Szabadnapos: Gergelyiugomya és Barabás __________ __________ Szamos csoport, 23. rorbuto Szombat: Kisar-Hermánszeg, Cégénydányád-Túristvándi, Túrricse-Pátyod, JánkmaitB-MHota SE II ____________________________ Vasárnap: Ura-Peoyige, Szamossályi-Csengeruifal j Szabadnapos: Csegöld és Sonkád__________ ___________________ Szabolcs csoport, 19. forduló Szombat: Tiszavasvári SEH-Nyírpazony Vasárnap: Ibrány SE li-Káímánháza, BashalGm^fisalök, Búj—Ti-" szatetek, Nyírtelek-Fiatal Gyémántok, Tiszabercel-Vasmegyer Szabadnapos: Tiszaesziár Sxatmár csoport, T7. forduló Vasárnap: Laskod-Tunyogmatolcs, Kántorjánosi-Nyírtét, Petneháza-Vitka, Nyírjákó-Székety, Kocsord-Hodász, Ópályi—Nyír- túra NyfcppilaHnszavasvári V; Demeter i (Rendek, Ambrus D.) Vásárosnamény-Rakamaz ____V.: Tordai (GergelyS„ Kozma M.) Nagyecsed-GyUaháza ________Vz Homonai (Major Q, Nagy Gy.) Fehérgyaimat-Tuzséf V- Hegedűs Cs. (Papp F„ Szikszai Gy.) Ibrárry-MátészalkaJ MTK V-'Kosztyú (Takács A, Bemáth R.) Balkány-Mándok _______________V- Bendik T (Valu, Kiss Petra) Sányö-Camlfax-Nagyhalász Vj PethőP. (Papp L. Oláh G.) Szabadnapos: Baktalórántháza Magyal H. osztály, 23. fortMóOwdtK ML HkM) Terem-TIszadob _________________Vz Király A. (Vltkai. Nagy Gy.) Geszteréd-Kemecse________V.: Máté I. (Kovács Ü Z, Luzsinszkij Encsencs-Újfehértó V.: Veres J. (Homonai, Kiss Pál) Nyíribrony SE-Ramocsaháza SE ___________________________V.: Piskóczi Zs. (Rácz T. Hadházi L) KáU6sem|én-Lgvatek _______V.: Maleskovits (Lipták, Farkas Sz.) Nyírtugos-Kóta) _________________VjBíróCs- (Simon T„ kicsik) 6ávavancsaU6-NagykáU6 V.- Oláh Z.(NovákL, Kántor P.) Rohod-Apagy _____________Vz Sipos L (Harsány! Cs., Szikszai S.) Pátroha-Oombrád V.: Nagy Cs. (Szabó I, Kozma 11) Kák-AJak ______________V_- Tassy (Paullk M„ Pokoracki) Újdombrád-Vaja V.: Sztányi (Kovács I Z„ Kovács L) Nyírkarász-TIszakanyár _____V.: Debreceni S. (Ésik l„ Petró) Záhonyt VSC-Fényeslitke SE ________________________Vj Takács Ákos (Kósa Gy., Knobtok SJ Mezdladány-Nyfrmada ___V,: Paráda (Rajzinger l„ Demeter E.) Tiszaszentmárton-Őr Vj Vasas G. (Károly J., Szabó A) Szabadnapos: Demecser------------------------------------------------1 I^daiűfiáS: A hétvégi megyei program Ketet-Magyaranzág csoport, sombat Nyircsahoty-Nyirmeggyes ________V.: Kiss L (Mónus G., Anda) Milota-Csengersima V- Tóth I. (Módis T, Kóra) Beregdaróc-Tyukod V.: Nagy F. (Minqák,0láhl) Tisztaberek-Vámosoroszi Vj Heged űsCs. (Hires!, Frindik f) Kökse-Nábrád V.: Vltkai (Goneth.Barati) Csenger-TIszakóród V_- Kocsis Zs. (Frindk J.. Frindfc Gy.) Tarpa-Mérk-Vállaj Vj Éva I. (Nagy S., Szilágyi Zs.) Vasárnap 7 Nyírség csoport, T9, forduló Vasárnap: Penészlek-Nyírmihálydi, Nyírcsászári—Nyírgyulaj KSEII. Napkor-Bököny, Bogát 2000 TC—Biti (Nyfrbogáton), Máriapócs-Fábjánháza. Szabadnapos: Plricse és Kisléta._____________________ Rétkor csoport, 19-forduló Szombat: Döge-Berencs FC