Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-13 / 87. szám

2017. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK Sokakat sokkolt Alonso azzal, hogy a Formula-i legendás állomása, a Monacói Nagy­díj helyett egy másik híres és népszerű viadalt, az Indy 500-at választja. A spanyol pi­lóta az indianapolisi futamon is a McLaren színeiben indul, az istálló mellesleg 38 év után /esz részt újra a legendás ver­senyen. Alonso azonban rög­tön leszögezte, hogy egyszeri esetről van szó, és kifejezet­ten csak az Indy 500 miatt. , Nagyon boldog vagyok, mert gyerekként arról álmodtam, hogy átélek majd ilyen nagy pillanatokat, és ez most megvalósult. A Juve-Barca találkozó egyik hőse a remekül futballozó és két gólt szerző hazai Pauto Dybala vol Gyertyagyújtás Czeczeli emlékére gyász. A Spartacus 1928 Egyesület és a nyíregyházi szervezett szurkolói csopor­tok csendes, gyertyagyúj­tással összekötött megem­lékezést tartanak a 65 éves korában elhunyt klubikon, Czeczeli Károly tiszteletére április 15-én, szombaton, 19 órától a Városi Stadion régi tribünjének főlépcsője előtt. Várnak mindenkit, aki sze­retne ilyen formában is elbú­csúzni a Szpari legendájától. Hajrá, Nyíregyháza! Hajrá, Szpari! 9 Labdarúgás: NBI. A 26. forduló eredményei MTK-Haladás 0-0 Új Hidegkúti Nándor Stadion, 1364 néző". Mezőkövesd-Debreceni VSC 2-1 (1-0) Mezőkövesd, 1000 néző, v.: Vad II. Gól: Veselinovic (7.), Baracskai (79.), illetve Tőzsér (83.) Gylrmót-VIdeoton 0-1 (0-1) Győr, 1200 néző, v.: Szőts. Gól: Scepovic (35., 11-esből). Kiállítva: Bori (Gyirmót, 92.) Paks-Ferencváros 3-1 (2-0) Paks, 3000 néző, v.: Kassai. Gól: Bartha (29.), Haraszti (43.), Hajdú Á. (79.), illetve Böde (88.) Vasas-Úlpest 2-3 (0-2) Bozsik Stadion, 1100 néző, v.: Andó-Szabó Gól: Gaál (54.), Király B. (87.) illetve Heris (4:ltghiufL1')'Mohl(603 Mezőkövesd, 2625 néző, v.: Bognár. Gól: A bajnokság állása ]. Videoton 2614 6 6 51-22 48 2. Honvéd 261« 5 7 39-25 47 3. Vasas 2612 5' 9 41-30 «1 4. Ferencváros 2610 9 7 41-34 39 5. Paks 26 9 11 6 32-28 38 6. Haladás 2610 6 10 32-34 36. 7. Újpest 26 8 11 7 39-39 35 8. Mezőkövesd 26 9 7 10 29-37 34 9. DVSC 26 8 6 12 30-35 30 10. MTK 26 7 9 10 20-28 30 11. DVTK 26 8 4 14 32-49 28 12. Gyirmót 26 4 7 15 13-38 19 Pénteki sportműsor Kosárlabda. NB I. B csoport, férfi negyed­döntő, 2. mérkőzés: Nyíregyháza Blue Sharks-OSE-Lions, Continental Aréna, 16.30. Az érmet még kiérdemelheti a csapat A Vasas jutott a baj­noki döntőbe, a Fatum a bronzcsatában lesz érdekelt. röplabda. Amikor két csapat ennyi ideje nyüstöli egymást, előszeretettel szokás hangoz­tatni: ilyenkor már nem lehet meglepetéssel előrukkolni. Dehogynem! Mindennek ékes cáfolataként Horváth András, a Fatum élvonalbeli női röp­labdacsapatának edzője nagy zsugásokhoz méltóan tizen­kilencre lapot húzott. A Vasas elleni bajnoki elő­döntő negyedik összecsa­pásán liberóként vetette be Szombathelyi Szandrát, a nyíregyháziak bombázóját, míg a poszt eredeti tulajdo­nosa, Tóth Fruzsina - csere­ként - mezőnyjátékosként szorgoskodott. Kevés volt az üdvösséghez A többiek is derekasan ipar­kodtak, az elszántságot az égvilágon senki nem kérdője­lezhette meg, a bökkenő csak annyi volt, a nyírségiek pro­dukciójába sok hiba csúszott, így pedig a saját sírjukat ásták meg. Főként a nyitásfogadá­sokkal akadtak problémák, mindezt nagy szívvel próbál­ták ellensúlyozni a hazaiak. Ekképpen újfent kiélezett csatára kényszerítették a ven­dégeket, a vereséget viszont nem tudták elodázni. Holott a negyedik szettben 23:l9-re vezetett a házigaz­da, egy némileg vitatható bírói ítélet, no meg egy mecs- cslabda hárítása is kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A Vasas diadalmaskodott az egyik fél három győzelméig kiírt párharcban, míg a Fatum azonmód készülhet a Jász­berény elleni - ugyancsak az egyik gárda három győzelmé­ig tartó - bronzcsatára, amely vasárnap kezdődik a Conti­nental Arénában. km-kt Röplabda NB I., női, bajnoki elődöntő, 4. mérkőzés Fatum-Nykegyháza-Vasas 1:3 (-16,23,-11,-24) Continental Aréna, 650 néző, v.: Tillmann Gy„ Adler L _____________ Nyíregyháza: Fernandez 5, Vacsi E. 9, Genesis 2, Valdez 23, Kalotal Zs. 5, Villám L. 12. Csere: Szombathelyi Sz. (liberó), Andre|kovlcs A. 1, Tóth F„ Sitku T, Leidgeb N. 1, Kundrák E. Edző: Horváth András. _____ Vasas: Kountoura 4, Sklar 16, Pekárlk 5, Rountree 7, Török K. 12, Hardy 14. Csere: Lévai V. (liberó), Kiss G„ Durst. Edző: Jókay Zoltán. Ász: 6-6. Rossz nyitás: 12-7. ~ Mesterszemmel Horváth András: - Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült kiharcolni az OtOdlk meccs lehetőségét, de vasárnapig rendezni kell a sorokat. Jókay Zoltán: - Nagyon ömlők, hogy Ismét sikertilt kiharcolni a döntőbe jutást. A harmadik mérkőzésen rátaláltunk a saját játékukra, ez segített. ______________________ 1 Az egyik fél három győzelmiig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Vasas javára. Villám Lilla (13) megtette a magáét, a Vasas azonban felülmúlta a nyír­egyházi csapatot FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Közel a pontszerzéshez, vereség lett a vége Rudolf Gergely góljánál még felcsillant a remény LABDARÚGÁS. Majd most! Eb­ben bíztak a nyíregyházi drukkerek, és jó tíz percig örülhettek is, hiszen addig vezetett a Szpari szerda este Balmazújvárosban. A nyír­ségieknél Ur László sérülése nem jött rendbe, Rubus Ta­más eltiltás miatt nem játsz­hatott, így lehetőséget kapott Máté Péter. Kiegyenlített játék mellett mindkét oldalon voltak hely­zetek, ám szünetig nem rez- dültek a hálók. A második játékrészben aztán Rudolf Gergely révén előnyhöz jutott a Szpari. Jó tíz perc múlva egalizáltak a hazaiak. Ez sem lett volna rossz eredmény a nyíregy­háziaknak, ám a ráadás ne­gyedik percében az ősszel Nyíregyházán duplázó Vólent Roland ismét hőssé vált, és megszerezte az újvárosiak három pontot érő találatát. A Szpari zsinórban ötödször ka­pott ki... KM-ML Labdarúgás: NBII., 29. forduló Balmazúlváros-Nyfregyháa Spartacus 2-1 (0-0) Balmazújváros, 1500 néző. V.: Farias (Punyl, Berényl)____________________________________ Balmazújváros: Szécsi G. - Bokros, Rus, Bakos., Németh. - Kovács Á., Bódls, Belényesi (Heftier N., 72.), Sigér, Farkas IIB. (Vajda, 86.) - Fekete( Vólent, 42.). Vezetőedző: Feczkó Tamás. Spartacus: Hermány - Szokol, Máté, Dvorschák (Tamási 90.), Farkas. - Kónya, Kártik, Rudolf (Tisza, 88.), Holdampf, Szécsi M. - Dragúner (Szinanovlcs, 72.). Vezetőedző: Véber György Gól: Rudolf (0-1) a 66., Bokros (1—1)a 78., Vólent (2-1) a 94. percben 66. perc: Rudolf Gergely közeiről lőtt a kapuba, 0-1. _ ____________ 78. perc: Egy szögletet követően Bokros 18 méterről bombázott a kapuba. 1—1. _ _____ 94. perc: Vólent Roland közelről a hálóba lőtt, 2-1. __________________________________ Feczkó Tamás: - Kitűnő erőkből álló csapatot győztünk le, néha Igazságos játék a labdarú­gás. Büszke vagyok a csapatomra.__________________________________________________• Véber György: - Valamilyen égi erő nem akarja, hogy a csapat kilábaljon a hullámvölgyből, kollégámnak pedig javaslom, dobjon egy érmét a malacperselybe. ________________________ További eredmények: Sopron-CIgánd 0-0, Puskás Akadémia-Vác 4-1 (1-0), Kozármls- leny-Szeged 20111-3 (0-1), Cegléd-Dorog 0-0, Budaörs-Siófok 0-2 (0-0), Soroksár-Mo- sonmagyaróvár 0-1 (0-0), Szolnok-ZTE 3-1 (0-0), Békéscsaba-SZEOL 1-0 (1-0) a uajnoKsag auasa 1. Puskás Akadémia _29 _______]7________8_________4_________55-32 59 2. Kisvárda Master Good 29 _______16________6_________7_________40-21 54 3. Balmazújváros 29 16 5 8 36-27 53 4. Soroksár _______________29 15 9_________5_________49-25 54 5. Békéscsaba ____________29 15 5_________9_________40-28 50 6. Vác 29 13 7 9 35-30 46 7. Szeged 2011 ____________29 12 10_________7_________36-18 46 8. Szolnok ______ 29_______]2________7_________10_________38-36 43 9. Mosonmagyaróvár 29 12 6 11 38-31 42 10. Dorog _________________29 11________8_________10_________30-27 41 11. ZTE ___________________29 10________11_________8________46-40 41 12. Siófok _________________29 10 6_________13_________31-36 36 13. Sopron _________ 29________8________12_________9_________28-31 36 14. Nyíregyháza Spartacus 29 10 5 14 31-36 35 15. Cegléd ___ 29 9 5 15_________36-44 32 16. Budaörs _______________29_______9________5_________15 30-45 32 17. Csákvár________________29 6 12 _________11_________32-45 30 1ÍL Kozármisleny ___________29_______8________5_________]6_________24-42 29 19. Cigánd ___ _ 29 _ _5 _ 9 15 17-45 21 20. SZEOL 29 4 3 22 16-49 15 Többet is érhet, mint három pont Talabér Attila (16) gólja sokat érhet a végelszámolásnál FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Egy gólt szerezve, sok helyzetet kihagyva győzött a Kisvárda, és feljutóhelyre lépett. labdarúgás. „Goszi, megy egy félidő?” - fordult nem sokkal a szünet előtt a kispa- don ülő kulcsemberéhez, Gosztonyi Andráshoz Révész Attila. Mert bár ment előre, és még helyzetei is voltak a Csákvár elleni szerdai NB li­es bajnokin a Kisvárda Master Goodnak, de úgy tűnt, a pi­hentetett frontemberek segít­ségére is szükség lesz a három pont megszerzéséhez. Az ötödik hazai siker Aztán ahogy elkezdett me­legíteni a támadó, Talabér Attila megint számot adott ki­vételes rúgótechnikájáról, és a kapuba csavarta a labdát az oldalszabadrúgásból, amely­ből mindenki beadást várt. Előtte volt helyzete Cseri Ta­másnak és Vári Barnabásnak, egy sistergés lövése Szabó Péternek, Lucas Bertuccinak meg egy lécet eltaláló, de a gól, miként vasárnap Cigán- don, megint a szünet előtti percekben született meg. így aztán a szünetben nem volt szükség a cserére, de így is támadásban maradt a Várda. Horváth Zoltán a má­sodik félidő elején már csak a kapussal állt szemben, de nem sikerült értékesítenie a ziccert. Cseri Tamás is gólra válthat­ta volna a labdaszerzése utá­ni akciót, de a vendégkapus megint védett - nem akart tehát megszületni a mindent eldöntő második gól, jöhetett mégis Gosztonyi. Ha rajta múlott volna! Adott is egy gólpasszt, labdájával Cseri a térfél közepéről vezet­te a labdát a kapusra, ponto­sabban a kapusba... A hajrára persze a Csákvár is vállalt némi kockázatot, helyzetei mégis a házigazdá­nak voltak: két egymást kö­vető szögletből Gosztonyinak előbb a fejesét, majd a perdí- tését vágták ki a gólvonalról. A helyzetkihasználáson tehát még van mit javítani, viszont ötödik tavaszi hazai meccsét is megnyerte a Vár­da, amely ezzel - és a Sorok­sár vereségével - a feljutást érő második helyre ugrott. KM-BT Sport. A régió és nagyvilág sportja Jegyzőkönyv Kisvárda Master Good-FC Csákvár 1-0 (1-0) Kisvárda, 1010 néző. v.: Németh Á. (Vígh-Tarsonyi, Pápai). Kisvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F„ Papucsek, Vári B. - Lucas, Minczér - Bacsa (Gosztonyi, 64.), Cseri T. (Oláh G„ 80.), Szabó P. (Horváth A„ 71.) - Horváth Z. Szakmai Igazgató: Révész Attila. Csákvár Kovács D. - Pintér B„ Szalal T, Dulló, Baranyai Á.- Kékesi - Molnár T. (Sejben, 69.), Mészáros D., Bakos Sz., Molnár Cs. ­Hodgyai (Lőrlncz A., 81.). Vezetőedző: Vincze István. ______________ Gól: Talabér (1-0) a 44. percben Párak, csaményak 44. perc: Szabó Pétert rántotta le Pintér Bence a tizenhatos oldal­vonalánál, a tizenegyesponttal egymagasságban. A szabadrúgásból Talabér nem a beadást választotta, hanem célba vette a kaput, erős lövésével meglepte Kovács Dánielt, és a kapus csak beljebb tudta segíteni a jobb felső sarokba a labdát, 1-0. Mesterszemmel Révész Attila: - Igazolta a Csákvár, hogy szervezett, lendüle­tes csapat. Itthon, a rossz pályánkon nem tehetünk mást, mint bedaráljuk az ellenfelet, ezzel együtt nagyon sok helyzetünk volt, bosszantó, hogy nem tudtuk hamarabb bebiztosítani a győzelmet. Vincze István: - Nem játszottunk jól az első félidőben, de bosz- szantó, hogy szünet előtt, szabadrúgásból kaptuk a gólt. A második félidőben éreztem azt. hogy közelebb kerültünk a Várda kapujához, de stabil volt a hazai csapat. Labdarúgás Kelet Takarék megyei I. osztály, A16. fordulóból elhalasztott, szerdal mérkőzések Tuzsér-Rakamaz 2-1 (O-O) Tuzsér, 120 néző, v.: Major 0. Tuzsér: Zán K. - Nagy K„ Iván A., Hriskevics (Gergely I.), Setét R„ Bagoly Z„ Lakatos B„ Tott R„ SoósT., Pálinkás! (Dallos L), Veress L. Játékos-edző: Gergely István. Rakamaz: Szobonya G. - Majoros Á„ Deme A., Lotz Á., Gelsi L (Csomány Ö.), Venczel I., Galambos! G. (Peruska A.), Gégény M., Csáki J„ Kóka R„ Tóth T. Edző: Madalina György. Nagyon fontos három pontot szerzett meg az óriási akarással játszó hazai csapat. Gól: Soós T„ Deme A. (öngól), illetve Kóka R. Ifi: 6-2. Gergely István: - A végletekig kiélezett meccset sikerült megnyerni a jól szervezett Rakamaz ellen. Gratulálok a csapatnak. Madalina György. - Jó Iramú mérkőzést játszottunk, de a végeredmény kialakulása megérne egy újságcikket... ____________ Mátészalkai MTK-Nagyhalász 0-0 Mátészalka, 100 néző, v.: Pethő P. Mátészalka: Félegyházi V. - Szántó Z. (Gergely M.), Barzó G., Batizi-Pócsi N. (Botos A.), Lyáh A., Sándor D. (Dascal), Stef, Jeddi B., Magyart M„ Botos D„ Szathmári S. Edző: Fogarasi Zoltán. Nagyhalász: Gagyi S. - Simon D„ Turbucz T, Bartha Z. (Verner M.), Gábor P. (Mátrai N.), Ladányi D., Böszörményi D. (Ludánszki I.), Kató l„ Hazjer L, Hudák M., Nagy D. Játékos-edző: Ludánszki István. A két csapat jóformán kapura lövés nélkül tudta le a nézhetetlen, katasztrofális színvonalú mérkőzést. Ifi: 2-4.____________________________________ Fogarasi Zoltán: - A két antlfocit játszó csapat mérkőzés igazságos döntetlen szüle­tett, ami nekünk nem jó, ellenfelünk inkább lehet ezzel elégedett. ____________________ Ludánszki István: - Sok hibával játszot­tunk, ezért kevés helyzetet tudtunk kialakí­tani. Gratulálok a játékosoknak, mindenki becsülettel tette a dolgát. Balogh rossz igazolás volt LABDARÚGÁS. AZ olasz TuttO- mercatoWeb cikkében nem fest túl pozitív képet az élvo­nalban szereplő Palermo ma­gyarjáról, Balogh Norbertról, akinek pályán mutatott telje­sítménye alapján eddig messze a Palermo egyik legnagyobb átigazolási hibája az elmúlt időszakban - állítják, nso.hu

Next

/
Thumbnails
Contents