Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-11 / 85. szám
2017. ÁPRILIS 11., KEDD KELET Nekrológ Az égi pályán focizik a szabadrúgások királya gyász. A legendák sem élnek örökké: 65 éves korában elhunyt Czeczeli Károly, a nyíregyházi futball aranycsapatának, az 1980-ban, története során először az NB I-be jutott Szparinak az egyik leghíresebb játékosa. Nyíregyházi színekben 75, összesen 20l NB I-es mécsesét játszott, ezeken 24 gólt szerzett, egyszeres válogatott volt. Hétfőn hajnalban érte a halál, súlyos betegség után. Temetése április 2l-én, pénteken ll órától lesz az Északi temetőben. Ritkán láttuk egymást, de azért voltak nagy találkozásaink. Egy héttel a visszavonulásod után, 1984-ben az egyik nyíregyházi nagyvállalat gyereknapi rendezvényét tisztelted meg jelenléteddel. Talán érezted, hogy bálványként néztünk rád, mert akkoriban Nyíregyházán minden fiú Czeczeli Karcsi, meg Moldván Miki, meg Kiss Miki akart lenni. A csapattársaid még Diósgyőrben próbálkoztak meg a bennmaradás utolsó szalmaszálába kapaszkodni (az lett az a 7-2-es meccs, amelynek az eredményét törölték), de téged már egy héttel korábban, a Pécs elleni hazai mécsesén elbúcsúztattak. Játékosként utoljára, immár öltönyben, nyakkendőben léptél arra a pályára, ahol korábban kapusok rettegték a lövéseidet, a szabadrúgásaidat. Szédületes bal lábad volt, mesélhetett volna arról a dózsás Kollár, hogy miként változtatott irányt az a harmincméteres lövés, és vágódott középen a léc alá. Vagy a válogatott Gujdár, akinek kettőt lőttél Kispesten. Aztán nyolc évvel később újságíró-gyakornokként kerestelek fel. A feladatot jó szomszédodtól, Mán Lacitól kaptam, aki ugyanúgy rajongott érted játékosként, mint én, és most éppúgy nem találja a szavakat, mint én. A Szpari szakmai stábjának tagjaként, a „fakó” edzőjeként kanyarodtál vissza a futballhoz, éppen akkor, amikor a ’84-es kiesés után a csapat először jutott vissza az NB I-be. A hatvanéves születésnapodra készült írásom apropóján a nagycserkeszi vendéglátóhelyed faláról leakasztottad és öledbe vetted azt a fotót, amely első és egyetlen válogatottságod alkalmával készült 1975 májusában. Mert válogatott futballistaként érkeztél Nyíregyházára, ahol szép és szerető családoddal új otthonra leltél. Immár az idők végezetéig. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Akár jól is elsülhet a Colt! Vass Zoltán az Oláh Gumi Fesztiválon is döntőzni szeretne, ott pedig bármi megtörténhet. autókrossz. Sokan már javában készülnek a húsvéti napokra. A hagyományoknak megfelelően a locsolkodás nem múlhat el ralikrosszozók versengése nélkül a máriapó- csi RabócsiRingen. Az Oláh Gumi Fesztivál lesz az idei találkozó, a magyar bajnokság és a Közép-európai Zóna Trófea második köre. Hatalmas lesz a mezőny Az előnevezések alapján több mint százhúsz pilóta várja már a rajtot, köztük az a Vass Zoltán, aki az első osztály Su- perCars kategóriájában a címvédő Kiss Pál Tamás (Peugeot 208) és az osztrák Max Pucher (Ford Fiesta) mögött a harmadik helyen ért célba a szlovákiai nyitányon.- Úgy gondolom, kezdetnek nem rossz, ennél jobbat nehezen lehetett volna ösz- szekaparni - kezdte a beszélgetést a Vass Zoltán. - Az autó (Mitsubishi Colt) a tavalyihoz képest változott, kapott egy új motort, kicsit erősebb, mint bármikor volt és könnyebben vezethető. A futóművel nem nagyon kellett foglalkoznunk, Mindenhova úgy érkezünk, hogy kerüljünk a döntőbe. VASS ZOLTÁN Értékes harmadik hellyel kezdte a szezont Vass Zoltán fotó: slovaki aring kisebb hiányosságok voltak, amit kellett, azt kicseréltük. Az a bizonyos jokerkor... A tavalyi bajnokságban a negyedik helyen zárt a szimpatikus túrkevei pilóta, aki családi vállalkozásban dolgozik, ám ez lesz a második szezonja, hogy jószerivel csak a versenyzéssel kell foglalkoznia, Az elmúlt évi bronz mindösz- sze három ponton múlt, talán ha a RabócsiRingen nem nézi el és nem hagyja ki a jokerkört, akkor másként lett volna...- Az esztendő végén ötünket hívtak ki a képzeletbeli dobogóra - tért rá az esély- latolgatásra Vass Zoltán - Az idén is szeretnék ott lenni a kihívottak között és minél előrébb végezni.- Nem lesz egyszerű, tavaly sem volt könnyű. Egyrészt kell hozzá az, hogy a technikával ne legyen gond, illetve a szerencse sem elhanyagolható.- Ami az Oláh Gumi Fesztivált, a máriapócsi versenyt illeti, mindenhova úgy érkezünk, hogy kerüljünk a döntőbe. Most is így lesz. Amennyiben ott vagyok a fináléban, akkor az már jól is elsülhet. Bízom benne, hogy húsvéthétfőn így lesz - mondta az egyénként rendre remekül rajtoló versenyző. KM-ML Ralikrossz: Oláh Gumi Fesztivál, RaböcsiRing, 8.30- 10.5:1. edzés RNOB+CEZ 8.30-10.30:2. előfutam RNOB+CEZ 10.05-10.45:1. edzés amatőr 10.45-11.45:3. előfutam amatőr 11-12.35:2. edzés RNOB+CEZ 1U5-13A5:3. előfutam RN0B+CEZ 12.35-13.15:2. edzés amatőr 14-15.15: elődöntők RN0B+CEZ 13.30- 15.30:1. előfutam RNOB+CEZ 15.15-15.45: elődöntők amatőr 15.30- 16.30:1. előfutam amatőr 16-17.10: döntők * RNOB+CEZ 16.45-17.45:2. előfutam amatőr 17.10-17.40: döntők amatőr RNCB: országos bajnokság.CEZ: Közép-európai Zóna Trófea. Amatőr országos amatőr sorozat HIRDETÉS ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT! Nemzeti Konzultáció 2017 Készült Magyarország Kormánya megbízásából