Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-10 / 84. szám

2017, ÁPRILIS 10., HÉTFŐ Annyira jól játszunk, hogy a saját sta­dionunkban kifütyülnek minket, Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője ironikus hangon beszélt játékosai teljesítményéről a Diósgyőr elleni 1-1-es döntetlent követően. A súlyemelő-dobogóra három és fél év szünet után vissza­térő Magát Krisztina a spliti Európa-bajnokságon remek versenyzéssel bronzérmet szerzett. A magyar verseny­zőnő a 95 kilogrammos ka­tegóriában 234 kilós össztel­jesítménnyel lett harmadik, szakításban (104) és lökésben (130) is bronzérmet szerzett. A férfiak +105 kg-os versenyé­ben Nagy Péter 405 (181, 224) összetettben a hatodik lett. Hamilton kínai rajt-cél győzelme autósport. Lewis Hamilton (Mercedes) jó rajtjával meg­tartotta első helyét a nedves pályán, majd a Forma-l-es Kí­nai Nagydíj kaotikus első kö­reiben a kerékcserékből is jól jött ki, így megnyerte a világ- bajnokság második futamát. A második helyen a vesztese, a német Sebastian Vettel (Fer­rari) ért célba, miután Kimi Räikkönenen (Ferrari) és a két Red Bullon is átverekedte ma­gát. A 15. helyről rajtoló Max Verstappen (Red Bull) lett a harmadik dobogós. Újabb fiaskó lefújás utáni füttykoncerttel Csak egyenlíteni sike­rült, a Spartacus ismét kikapott, ezúttal a Cegléd vitte el a három pontot. labdarúgás. Na majd most! Bizonyára ebben bízott még mindig az a néhány száz drukker, aki kíváncsi volt va­sárnap délután a Szpari újabb meccsére. A piros-kékek az utóbbi időben eredményes­ségben és játékban is mesz- sze elmaradnak attól, amit a szurkolók és persze a klub vezetői is látni szeretnének. Optimizmusra mindössze az adhatott reményt, hogy az a Cegléd volt az ellenfél, amely a forduló előtt hét ponttal ke­vesebbet gyűjtve állt a Szpari mögött hat hellyel a tabellán. Pofon gól formájában Ennek tükrében aligha volt meglepetés, hogy a vendé­gek elsősorban a védekezésre összpontosítottak. Hazai me­zőnyfölénnyel indult a mér­kőzés, aztán az első negyedó­Nyíregyháza Spartacus-Ceglédl VSE ____1—2 (0—1) Városi Stadion, 800 néző, V.: Ducsai (Varsa. Márkus) Spartacus: Hermány - Szokol, Ur, Rubus, Farkas - Kónya (Rezes, 64.), Holdampf (Tisza T., 31.) - Szinanovics (Kártik, 65.), Rudolf, Szécsi. - Dragóner. Vezetőedző: Vébet György._________________ Cegléd: Mursits - Nagy S., Nánási, Albert I., Preklet - Takács P. - Tóth L. (Tihanyi, 65.), Lengyel (Asztalos, 56.), Albert., Peres - Szabó V. (Karacs, 86.). Vezetőedző: Miskei Attila. ___________________________ Gól: Szabó V. (0-1) a 16., Dragóner (1-1) a 48., Takács P. (1-2) a 60. percben._______________________________________________ Percek, események 16. perc: Egy jobb oldali vendégszabadrúgás átszállt a hosszú oldalra, az ott üresen hagyott Peres középre passzolt, a lábak között utat találó labdát pedig Szabó Viktor néhány lépésből a bal sarokba rúgta, O-i._________________________________________ 23. perc: Rudolf 30 méteres szabadrúgását a felső léc háritotta. 44. perc. Tisza szöglete után Szokol 6 méteres fejese a kapufáról vágódott le, maid a védők mentettek. _________________________________ 48. perc: Szokol jobb oldali beadását a középen jó ütemben érkező Dragóner nyolc méterről lőtte a kapuba, 1-1. 80. perc: Egy baloldali beadást a középen üresen hagyott Takács Péter 5 méterró'l fejelte a kapuba, 1-2. Mesterszemmel Véber György: - Az ellenfél megmutatta, hogy alázattal sokra lehet menni. Nagyon nagy baj van! Nem tudom, mit gondolnak a játékosok, akik a heti munkájukkal olyan szinten becsapnak, hogy mindig csak hiszek, de feleslegesen. Jelen pillanatban bukott és rossz edzőnek számítok, de az egóm nem hagyja, hogy így legyen. Megnyugtatok mindenkit: nem állok fel!_______________________________ Miskei Attila: - Egyetlen esélyünk volt, hogy megpróbálunk csapatként helytállni és ez sikerült. A fordulópontokból is jobban jöttünk ki, és az életünkért küzdve megnyertük a mérkőzést. Hozták a kötelezőt, a dobogóra ugrottak Uralta a meccset a Kisvárda Cigándon, és magabiztosan nyerte az NB ll-es szomszéd­vári rangadót. labdarúgás. Meccsre csalo­gatott a kellemes időjárás, no meg a pikáns párosítás, és meg is indult a kisvárdai offenzíva Cigánd felé, a va­sárnapi NB Il-es szomszéd­vári rangadó helyszínére. A várdai szurkolók megtöltöt­ték a vendégszektort, és azt láthatták, hogy kedvenceik azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést. Helyzetek futószalagon A kiesés ellen küzdő cigándi- ak becsületére legyen mond­va, hogy az ő hátukat sem törte a háló, ha úgy alakult, mentek előre becsülettel. Az első esély azonban Lucas Ber- tuccié volt, de a brazil-ma­gyar középpályás a jónál is jobb lövőhelyzetet keresett Gosztony i András lendületesen játszott, gólt is szerzett FOTÓ: KISVARDAFC.HU magának, így elpepecselte a lehetőséget. Csakúgy, mint Oláh Gérgő, aki ugyancsak egy szép támadást fejezhetett volna be góllal. Rajczi Péter és Gosztonyi András is szerezhetett volna gólt, utóbbi akcióból és sza­badrúgásból is veszélyezte­tett, de a hazai kapus, Sánta Tibor a helyén volt. Aztán a vendégfölény még szünet előtt meghozta a vezető gólt, amely megint egy szögletszi­tuációból született. Ezúttal nem Vári Barnabás játszotta benne a főszerepet, Gosztonyi harmadik próbálkozása hozta meg a találatot, ami után Ivan- csics Alexnek is kellett egy na­gyot védenie, hogy a szünetig ne változzon az eredmény. A második félidő elején aztán Vári is megszerezhette volna az utóbbi időben megszokott pontrúgás utáni találatát, de Talabér Attila szöglete után mellébelsőzte a labdát. Az előny növelésére azonban nem kellett sokat várni, a Cse­ri Tamás által megszelídített labdát Rajczi Péter emelte a kapuba. Éppen oda, amelyik mögött helyet foglaltak a ven­dégszurkolók, így kezdődhe­tett az ünneplés. A szerdára is gondoltak A kétgólos előny megteremtet­te annak a lehetőségét, hogy Révész Attila lehívja a pályáról három kulcsjátékosát, gon­dolva a szerda, Csákvár elleni bajnokira. A meccs a végére el­laposodott, a várdaiak - a rivá­lisok eredményeit is figyelem­be véve - pedig nagyon fontos és magabiztos győzelmet arat­tak, és felléptek a dobogóra! KM-BT Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok Clgiiid SE-Kisvárda Master Good 0-2 (0-1) Cigánd. 1100 néző, v.: Farkas T. (Hoftrauer, Bertalan D.). Cigánd: Sánta T. - Angyal N., Raducu (Barcsay, 65.), Csicsvári, Szilágyi L. - Balogh A. (Sándor 1,57), Baksa Z. (Katona Gy., 57), Oltean, Nicorec - Kasza, Szilágyi L Szak­mai Igazgató: Szénay Péter. __________________________ Kisvárda: Ivancsics A. - Talabér, Fodor F„ Vermes, Vári B. - Lucas, Horváth A. - Gosztonyi (Minczér, 71.), Oláh G., Cseri T. (Bacsa, 67) - Rajai (Horváth Z„ 75.). Szakmai igazgató: Révész A' la. Gól: Gosztonyi (0-1) a 40., Rajai (0-2) az 59. percben. Percek, események 40. perc: Talabér baloldali szöglete után a rövid sarokra berobbanó Fodor Ferenc csúsztatta meg a labdát, amit Csicsvári kivágott Oláh Gergő elől, Fodor Ferenc visszafejelte középre, Gosztonyi pedig kapásból, 10 méterről jobbal a kapu bal oldalába bombázta, 0-1. 59. perc: Gosztonyi emelte be a labdát a tizenhatoson belül­re, ahol Cseri mellre vette, majd a földre került, Rajai pedig 8 méterről a kapus felett a kapu jobb oldalába Ívelte, 0-2. Mesterszemmel Szénay Péter: - Mérkőzés előtt elmondtam a játékosok­nak, milyen gyakori hibákra figyeljenek, mégis ilyenekből kaptuk a gólokat. Megint nem ütköztünk eleget, és nem vol­tunk harcosak. Ellenfelünk sokkajjiarcosabban futballozott. Révész Attila: - Elég sok helyzetet alakítottunk ki, de elismerem, ellenfelünknek is megvoltak a lehetőségei. A második félidőben sokkal stabilabban futballoztunk, s a második gólunk után ellenfelünk mintha lélekben feladta volna a mérkőzést. Mursits Roland kapust, majd Szokol Zsolt fejese után a felső lécről lepattanó labdát vágták ki kétségbeesetten a vendégvédők. A második félidő úgy in­dult, ahogyan az első véget ért. A Szpari nyomott és igen korán sikerült egyenlíteni a jobb oldali akció utáni cen- terezésből. Továbbra is támadásban maradtak a hazaiak, volt is esély a fordításra, ám nem sikerült a kapuba találni. A hazaiak kettős cserével pró­báltak frissíteni. Igaz, volt is egy kis pezsdülés, ám lényegi változás nem. Aztán ahogy teltek a percek, úgy lanyhult a hazaiak szorítása és ismét jött pár veszélyes vendégakció. Ezt már nem tűrték csendben És az újabb pofon, mert ismét kihagyott a hazai védelem, az üresen maradt ceglédi pedig nem vacillált, a hálóba fejelte a labdát. Ismét a hazaiaknak kellett futniuk az eredmény után, immáron sokadszor ebben a bajnokságban - sikertelenül. Újabb fiaskó, füttykoncert a lefújás után. Jogos... MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja ra után jött az első pofon, egy vendéggól. A játék képe nem nagyon változott, a hazaik próbálták szövögetni akciói­kat, amelyekből hiányzott a kreativitás, az átütőerő. Majd Rudolf Gergely egy távoli sza­badrúgása után a labda a felső lécről pattant az alapvonalon túlra. Véber György viszony­lag hamar cserélt, majd a ceg­lédiek előtt adódott két nagy lehetőség. Egy ziccer, két védés A hajrára felpörögtek a haza­iak, Dragóner Filip egyetlen ziccerből kétszer is eltalálta Labdarúgás: NB n., 28. forduló További eredmények Zalaegerszeg-Soroksár 2-2 (1-0) Dorog-Szeged20U ______________1-0 (1-0) Vác-Szolnok 3-3 (MJ SZEOL SC-Soproni VSE 1-2 (1-1) Mosonmagyaróvár-Budaörs 1-1 (1-1) Csákvár-Puskás Akadémia 1-1 (0—1) Siófok-Balmazújváros 2-1 (0-0) Békéscsaba-Kozármisíeny 5-1 (3-1) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: I. Puskás Akadémia _____________28 16 8 4__________51-31 56 2.Soroksár _______________28 15 ^ 9 4 49-24 54 3. Kisvárda Master Good 28 ffWaKS 7 39-21 51 4. Balmazújváros ___________________28 15 5_ _8_____34-26 50 5. Békéscsaba_____________________________28 14 5 9 39-28 47 6. Vác ______________l______________28 13 7 8 34-25 46 7. Szeged 2011 ________________ 28________11 10 7 33-17 43 8. Zalaegerszeg _____28 10 11 7 45-37__4L 9. Dorog ___________________________________28_ 11 7 10 30-27_ 40 10. Szolnok_________________________________28 11 7 10 35-35 40 II. Mosonmagyaróvár _____________________28___________11 6 11__________37-31 39 Í2. Nyíregyháza Spartacus ____ 28 10 5 13 30-34 35 13. Sopron______________________ 28 8 11 9 28-31 35 14. Siófok_____________________ 28 9 6 13 29-36 33 15. Budaörs 28 9 5 14 30-4Í ~32~ 16. Cegléd______________________ _____________28 9 4 15 36-44 31 17. Csákvár_________________________________28 6 12 10 32-44 30 18. Kozármisleny_______________________28 __________8 5 15 23-39 29 19. CiRánd* ___________________ 28 5 8 15 17-45 20 20. SZEOL SC _______________________________28 4 3 21 16-48 15 * Három büntetőpont levonva. Totó: 14. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. Bayern München-Dortmund 4-1 1 8. Videoton-Vasas 1-2 2 2. l.FC Köln-Mönchengladbach 2-3 2 9. Juventus-Chievo 2-0 1 j, Schalke 04-Wolfsburg 4-1 1 10. Sampdoria-Fiorentina 2-2 x 4. Hamburg-Hoffenheim 2-1 1 11. Milan-Palermo 4-0 1 5. RB Leipzig-Leverkusen 1-0 1 12. Bologna-Roma 0-3 2 6. Hertha BSC-Augsburg 2-0 1 13. Crotone-lntemazlonale 2-1 1 7. Real Madrid-Atlético Madrid 1-1 x 14. Lazio-Napoli lapzárta után Illés Attila mérnök, szaktanácsadó Tel.: 06/30/9001-130 Kalydi Tamás mérnök, szaktanácsadó Tel.: 06/70/6743-319 Növénykondicionálás HED-LAND készítményekkel Szakértőink várják jelentkezését! HIRDETEi A háttérben Szokol Zsolt fogja a fejét, a ceglédiek kivágták a kapufáról levágódó labdát fotó: pusztai Sándor § Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok

Next

/
Thumbnails
Contents