Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-08 / 57. szám

“ KELET 2017. MÁRCIUS 8., SZERDA Háttér 3 Amikor elgondolkozom azon, hogyan is élem meg ezt a napot, nem a nehézségek jutnak eszembe, hanem az, hogy jó lenni, hiába nehezek a ránk háruló feladatok, rengeteg szépséget is rejtenek magukban. Eszembe jut, milyen jó finom ételeket főzni, ízletes süteményeket sütni és nézni, ahogy a családom jó étvággyal elfogyasztja azokat. Bevillan az is, milyen érzés nőként szakmai előadást tartani és kivívni a hallgatóság elismerését. Felidézem, milyen a munkatársaimnak kihívást jelentő felada­tokat adni és ezzel erősíteni önbecsülésüket. Szakmai téren régen nehezebb volt elismertetni magát egy nőnek, de ha bizonyította felkészültségét, már nem volt gond. Napjainkban ez már sokat változott és elfogadottabb, ha egy nő sikeresen megállja a helyét a munka világában - akár vállalkozó­ként, akár közép- vagy felsővezetőként. Mi, nők sokszor úgy érezzük, hogy túl sok a teher, de ezeken a pillanatokon a család, a barátok, a közvetlen környezet mindig átsegít minket. Néha egy mosoly is elég ahhoz, hogy egy árnyalattal jobban érezzük magunkat. Nagyné Varga Katalin, a megyei kereskedelmi és iparkamara főtitkára A magyar nóták szövegeiből jellemzően a nők iránti megbe­csülés, tisztelet és szeretet hangja csendül ki, legyenek a hölgyek szerelmek, édesanyák, lányok vagy asszonyok. Úgy vélem, ugyanez jellemez minket, nótakedvelő férfiakat is. Elszomorítónak és kifejezetten sértőnek tartom, amikor a rádiókban játszott mai pop- és rapslágerekben az előadók (akik korántsem művészek) leminősítik, megalázzák a nőket. Ez sokat sejtet az ilyen zenéket kedvelő fiatalok értékrendjéről is, tisztelet persze a kivételnek. Szabó Sándor, nótaénekes Sokakban lehet ellenérzés a nő­nappal kapcsolatban annak munkásmozgalmi eredete miatt, de úgy gondolom, többek között a női szerepek változása és a hagyomá­nyosan rájuk háruló feladatok miatt is fontos ez a nap. Nemcsak egy szál virág erejéig és nemcsak ezen a napon kell a nők helyzetével foglalkozni, de ez a gesztus nekem személy szerint nőként évente egyszer is sokat jelent. Fekete Eva, a Labor Café vezetője Készülődés A nőnapi készülődés jegyében Zsuzsa barkákkal a kezében várta a vevőket a nyíregyházi piacon. fotó: sipeki Péter virágig Nézőpont Györke László Virágtól Fura ünnep ez a mai. Fura, mert az emberiség felét ünnepli a másik fele. Amo­lyan „csinált, kreált” ünnep. Mintha azok találták volna ki, akik egész évben nem sokat törődnek, foglalkoznak a gyengébb nemmel, ám ezen a napon mindent bele: el kell halmozni a nőket virággal, gyengédséggel, stb. Lehet, hogy rosszmájú a megjegy­zés, de szerény véleményem szerint a gyengébb nem nem csupán évi egyetlen napot érdemel, hogy a figyelem középpontjában legyen. Mert így van, hát sok önkéntes akad, aki arra törekszik, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, derűre borúra, mert neki ott a helye. Persze, a történelem ennél sokkal bo­nyolultabb, árnyaltabb, hiszen amikor még a XIX. század második felében elindultak a nők egyenjogúságáért indított mozgaimak, a szervezők - leg­ismertebb név közülük talán Clara Zetkin - a nők munká­hoz való jogáért emelték fel szavukat; persze, ugyanúgy a célkeresztbe került az anyák és gyermekek védelmének fontossága is. Mondhatjuk: a nőnapnak munkásmozgalmi eredete van. Ki hinné manap­ság, amikor (csaknem) min­den férfi virágért, ajándékért futkos, hogy azzal „lepje meg” kedvesét, kedveseit. Amikor még kis srác voltam, féltem a szigorú, főként harsány tanítónéniktől. Ám egyszer csak jött Gizi néni, a magyartanárom, akit páratlan pedagógiai érzékkel áldott meg a teremtő, és elűzte belőlem a szorongást. A maga sajátos stílusában képes volt tanítványaiban elültetni az önbecsülés csíráját. Erre akkor ott, kisebbségiként igen nagy szükség volt... laszlo.gyorke@kelet.hu Elindult a Nők Hete program ZÁHONY. Tárlatnyitással és a dr. Béres József Kollégium színjátszóinak műsorával el­kezdődött a XI. Nők Hetének programja Záhonyban. Az érdeklődők dr. Szalmás- né Nagy Tímea „textilszobrá- szatából” összeállított kiállí­tás megnyitásának lehettek részesei. km Kelet kvíz A településen 1744-től egy fatemplom állt, de ez az 1790-ben bekövetkezett földcsuszamlás következtében összedőlt, a) Tiszaeszláron b) Ramocsaházán c) Jándon d) Garbolcon A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Tulipánok, csokikés apró ajándékok - ma a nőket ünnepeljük. nyíregyháza. Ez a nap sokáig elválaszthatatlan volt a mun­kásmozgalomtól, az eman­cipációtól, a választójog ki­vívásától. Majd a nők jogát hirdette: jogot a munkához, a hivatáshoz, az előrelépés­hez. Ahhoz, hogy a férfiakhoz hasonló tisztségeket tölthes­senek be, részt vehessenek a világ sorsát alakító esemé­nyekben. Hogy kiléphessenek a négy fal közül, és a gyerekne­velésen, a háztartás vezetésén túl is vágyhassanak sikerekre. Sokan úgy tartják, az egyen­jogúság jegyében nem jár a nőknek ez az ünnep, mások szerint viszont minden egyes napnak nőnapnak kellene len­nie. Egy biztos: a tisztelet nem függhet sem dátumtól, sem munkásmozgalmi múlttól, egy szál virágnak pedig minden nő örül - március 8-án ugyanúgy, mint az év többi napján. km ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR Nem könnyű ma nőnek lenni, mivel egyszerre több területen kell helytállnunk, ráadásul egy nőnek valamivel mindig többet kell teljesítenie, hogy elismerjék. Mindemellett megerősödni látszik a nők szerepe. A Rotary Club első női kormányzó­jaként is egyre több hölgyvezető- vei találkozom. Mi, nők máskép- pen gondolkodunk a világról, s az irányításról, és vezető beosztás­ban is a szeretet, a női finomság, az odafigyelés kell, hogy legyen a legfőbb „fegyverünk”. Mert ezek hiányoznak ma a világból, s hiába van meg mindenük az emberek­nek, enélkül boldogtalanok. Jó jel viszont, hogy a mai fiatal férfiak már másképpen, nagyobb megbe­csüléssel tekintenek a nőkre. Pénzes Ilona, a Rotary Club kormányzója A nőiség nagyon tág fogalom, megélni is annyiféleképpen lehet, ahányan vagyunk. Ettől fontosabb, mit kezdünk a lehetőséggel, hogy nők lehetünk, és mit sugározunk a világ felé. Én a kapcsolataimat is igyekszem úgy alakítani, hogy megélhessem a nőiességemet, s ha így élek, a környezetemtől is ugyanezt kapom vissza. Nyilván ma sokkal összetettebb és bonyolultabb nőnek lenni, mint a korábbi századokban, de az alapvető dolgok szerintem soha nem változnak. Persze, ezzel együtt szívesen kipróbálnám, mi volt más a régi századokban, de csak egy-egy napra, mivel itt és most is jól érzem magam a bőrömben. Boros Betty mandalaké- szítő I ­h A rendszerváltás után egy kissé elcsendesült a nőnap körüli felhajtás, most talán kezd kikászálódni a hullámvölgy­ből. Cégvezetőként sok hölggyel dolgozom, az alkalmazottaim kilencven százaléka nő, ennek ellenére a munkahelyen nem tartjuk a nőnapot. A szűkebb környezetem persze nem felejt el emlékeztetni arra, hogy hőből vagyok, az ismerőseimtől, közeli barátaimtól és persze a fiamtól mindig kapok egy-egy szál virágot. Bálint Júlia, a Ricosta Kft. ügyvezetője r Ez egy szép alkalom, amikor a férfiak köszöntik a nőket, lányokat, asszonyokat. Jólesik a figyelmesség, de annak még jobban örülnék, ha ez nem csupán egy napra korlátozódna. Két kislány édesanyjaként aggo­dalommal tölt el az a hangnem, amit időnként tapasztalhatunk különböző médiumokban, illetve ! ,a közéletben szereplő férfiaktól. Úgy gondolom, hogy a nőknek a 21. században többet kell dolgozniuk ugyanazért a szakmai elismerésért, mint a férfiaknak. Ugyanakkor otthon is nekünk kell nagyobb részt vállalni a család körüli teendőkből. Bízom abban, hogy a lányaimnak, Nórának és Rékának ebből a szempontból is könnyebb lesz az életük - ők nagyon várják ezt a napot Pappné dr. Fülöp Enikő, Nyírbátor jegyzője ~ 0 A roma kultúrában úgy nyilvánul meg a nők iránti tisztelet, hogy nem engedik őket dolgozni. Az ő fel­adatuk, hogy neveljék a gyerme­keket, őrizzék az otthon melegét. Nálunk ez egy kicsit máshogy alakult azzal, hogy magyar feleségem van. Mindketten mást hoztunk magunkkal, számomra már fontos, hogy nőnapkor őt és a lányaimat is köszöntsem egy- egy szál virággal. Tiszteletremél­tó, ahogy a nők a mai világban meg- és túlélik a mindennapok embert próbáló feladatait. Oláh József, a Parno Graszt frontembere A nőiség számomra a belső békéből eredő kisugárzást jelenti, nem a ruhákat és a szépségpraktikákat, de ami­óta anya vagyok - és a hétéves kritikusom szerint a legszebb nő a világon -, a külsőségekre is igyek­szem figyelni. Úgy gondolom, a legtöbb nő igényli a megbecsü­lést, a szeretetet és a gondosko­dást, nemcsak nőnapkor, hanem egész évben - ettől válnak sugárzóvá. Az anyai ösztönük, megérzéseik miatt szerintem a nők a legjobb állatgondozók például a főemlősök esetében. Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezető-szóvivője Nőnek lenni jó! Nem csak egy napon, hanem minden nap. Különösen akkor, ha a nőiséget meg tudja élni az ember minden életkorában. Én most új virágzásomat élem, ami­óta ismét férjhez mentem az első férjemhez. Itt a tavasz, és csoda az élet. A nőnapon túlmutat az, ha a férfi a „tenyerén hordozza" a párját. Ilyen egyszerű. Az már kicsit bonyolultabb, hogy ez mit is jelent a mindennapokban. Egy élet kevés a megfejtésére. Ettől olyan izgalmas. Demarcsek Zsuzsa intéz­ményvezető Legtöbbünknek nincs ideje, alkalma, lehetősége arra, hogy minden nap szeretetet adjon, köszönetét mondjon, kiemelkedő figyelemmel tüntethesse ki pár­ját, szüleit, barátait, munkatár­sait. Ezért kell megragadni ezeket a különleges napokat és kifejezni érzéseinket, megmutatni hálán­kat és örömet szerezni. Nőként én is értékelem, ha valaki gondol rám ezen napon, és boldoggá tesz, én pedig megköszönhetem. Rabócsi Renáta divatter­vező Nőkről, nőknek - és férfiaknak

Next

/
Thumbnails
Contents