Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-07 / 56. szám
2017. MÁRCIUS 7., KEDD 6 Hazai táfakon 11011 A Tiszanagyfaluban élő Balogh Istvánná a napokban töltötte a 95. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte a település nevében Rudolf János Ferencné polgármester. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Új és régi képviselőkből áll a mostani testület ópályi. Nem volt könnyű dolguk a vasárnapi időközi választáson a szavazópolgároknak Ópályiban, hiszen nemcsak polgármestert kellett választaniuk, hanem új önkormányzatot is, és a hat helyért harminchét jelölt indult. A hétfői számunkban az újonnan megválasztott polgármester személyéről beszámoltunk, a képviselőkre leadott szavazatok számolása azonban csak hétfő hajnalban fejeződött be. Herdon János polgármester munkáját egy olyan képviselő-testület segíti majd, amelyben régi és új tagok egyaránt vannak, és a polgármesterhez hasonlóan valamennyien függetlenként indultak. Mint Kanyó Tamás, Ópályi megbízott jegyzője érdeklődésünkre elmondta, az önmagát feloszlatott testületben is tag volt már dr. Széli Ferenc Csabáné, aki a vasárnapi szavazáson 513 voksot kapott, továbbá szintén képviselő volt Toronyi Béla (492 szavazatot kapott) és Drabik Péter Pál is (439-en szavaztak vasárnap rá). Új képviselőként vesz részt az önkormányzat munkájában Máté Béla 323 szavazattal, Pásziczkiné Tóth Éva 305 vokssal és Havasi Gusztáv János, aki pedig 299 ikszet kapott a neve mellé. km Lucza János az előadása közben fotó: a szerző Kemecse öröksége tovább gazdagodott kemecse. A tavasz nemcsak rügyfakadást, hanem helytörténeti konferenciát is jelent Kemecse számára. így volt ez az elmúlt 12 évben, s ez a hagyomány az idén sem szakadt meg, hiszen szombaton immár a XIII. tanácskozást rendezte meg a város önkormányzata és a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Honismereti Egyesület. Az idei konferencia főszereplője egy új kiadvány volt, ugyanis a közelmúltban jelent meg Lucza János hely- történész, nyugalmazott iskolaigazgató húsz év gyűjtőmunkája eredményeként a Kemecse öröksége című könyv. Az általános iskolában megrendezett tanácskozáson a vendégeket dr. Hostysószky István, a település jegyzője köszöntötte. Mint elmondta, az önkormányzat számára fontosak a helytörténeti írások, ezért is támogatták Lucza János kutatómunkáját. A támogatással egyrészt elismerték a szerző lelkiismeretes tevékenységét, másrészt szem előtt tartották, hogy a könyv sokat jelent a településnek, az utánunk jövő nemzedékeknek. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés elnöke Illyés Gyula gondolatát idézve utalt arra, hogy milyen fontos a saját múltunk és a szülőföld történetének megismerése. A Kemecse öröksége című könyv értékeit dr. Szabó Géza, a megyei honismereti egyesület elnöke méltatta. Mint kiemelte, értékes és hasznos mű, általa nem csak a Kemecse, de a megye is gazdagabb lett. Olyan témákat dolgozott fel a szerző, amelyeket a település lakói közösen vállalhatnak, s amelyekre büszkék is lehetnek. A húsz év kutatómunkáját a könyv szerzője, Lucza János elevenítette fel. Felidézte a határban végzett régészeti leletmentéseket, a levéltárban végzett kutatásokat a régi dokumentumok között. A munkáját segítették féltve őrzött háborús naplók, fényképek, különféle dokumentumok. Azt sem hallgatta el, hogy az egyik kemecsei származású orvosra a város tiszteletbeli polgára, dr. Czégé Zoltán hívta fel a figyelmét. KM-MML KMMMHB HNMKNMMMMI Feltételekkel vállalta a jelölést Ópályi új polgármestere azt szeretné, hogy együtt, közösen tegyenek a településért. ópályi. A vasárnapi időközi választáson úgy döntött Ópályi lakossága, hogy Herdon János legyen az új polgármester. A hét jelölt közül ő kapta a legtöbb voksot, 536 szavazópolgár tette az ő neve mellé a jelet. Meghálálni a bizalmat- Először is szeretném megköszönni a lakosságnak a kapott szavazatokat, igyekszem majd munkámmal meghálálni a bizalmat. A polgármester-jelöltekre leadott szavazatok nagyon megoszlottak, remélem, azoknak is tudok majd bizonyítani, akik most éppen más személyre voksoltak, szeretnék az ő polgár- mesterük is lenni - mondta el érdeklődésünkre a település új vezetője. Természetesen először arra voltunk kiváncsiak, hogyan született az ötlet, hogy elinduljon a polgármesteri tisztségért.- Nem voltak sohasem ilyen ambícióim, a helyi események sorozata vezetett el idáig. Volt egy ellentmondás a lakosság és az önkormányzat között, s végül a képviselő-testület úgy döntött, hogy feloszlatja önmagát. Az időNem voltak sohasem ilyen ambícióim, a helyi események sorozata vezetett idáig. HERDONJÁNOS getvemajdmagamrahagynak. A másik feltétel szlogenje pedig az, hogy egy zászló, egy csapat, vagyis mindenki beáll mögém, s együtt, közösen, hatalmas nagy összefogással tevékenykedünk a település fejlődése érdekében. Az összefogáshoz természetesen az is kell, hogy a közös munkában részt vevők jól ismerjék egymást. Ezzel nincs is probléma, hiszen Herdon János tősgyökeres ópályi származású, a nagyszülei, a szüközi választás kiírásakor keresett meg sok helybeli, hogy vállaljam el a jelölést, mert a fejlődés érdekében változtatásokra lenne szükség - elevenítette fel az előzményeket Herdon János.- Akkor azt válaszoltam, hogy két feltétellel vállalom el a jelölést. Az egyik az, hogy tevőlegesen tá- mogatnak mindvégig a helybeliek, s nem csak válla- mat veHerdon János FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Pihenés: teniszezés, úszás Befejezésül a családjáról és a kikapcsolódásról, a pihenésről kérdeztük Ópályi új vezetőjét.- Két felnőtt lányom van, mindketten Budapesten élnek. Kezdetben aggódtak értem a feleségemmel együtt, amikor ráléptem a politizálás útjára, féltettek á kudarctól, a kihívásoktól, de aztán megbékéltek a terveimmel és támogattak célom elérésében. Bár a labdarúgást már abbahagytam, a sportolásról nem mondtam le, szabadidőmben szívesen teniszezem vagy úszom Mátészalkán. lei a településen születtek, egy időben az édesapja a helyi termelőszövetkezet elnöke volt. A sportbarátok körében azért is ismert Herdon János neve, mert egy időben a megyei I. osztályban focizott Ópályi csapatának tagjaként. Az elmúlt 35 évben a Mátészalkai Szerelvény- gyártó Kft. termelési igazgatóhelyetteseként dolgozott, ezt a munkakört váltja most fel a polgármesteri tisztség. A település érdekében Arra a kérdésre, hogy milyennek látja a szintén vasárnap megválasztott új képviselő-testületet, a következőt válaszolta.- Az új összetételű önkormányzat valamennyi tagját jól ismerem, úgy gondolom, maximálisan együtt tudunk majd dolgozni a falu érdekében. Március 9-én tartjuk meg az alakuló ülésünket, valamennyien letesszük az esküt, s akkor kezdődhet az érdemi munka.- A legfontosabb tennivalónak most a közművelődés újjászervezését gondolom, s ehhez tulajdonképpen még pénz sem kell - utalt egy-két fontos feladatra Ópályi új polgármestere.- Azt szeretném, hogy a kultúrház folyamatosan nyitva legyen, főleg a munkaidőn kívül, hiszen nincsen egy olyan közösségi tér, ahol a fiatalok és az idősek összejöhetnének. Az iskolából a könyvtár átköltözött a művelődési házba, szeretném, ha a könyvtár is élettel telne meg a művelődési ház mellett - tette még hozzá Herdon János. KM-MML Tisztelgés a művész előtt TISZADADA. „Az Embertől - a Művészig” - válogatás magángyűjtemények kincseiből címmel rendeznek kiállítást március 9-én Tiszadadán a 130 éve született Holló László festőművész előtt tisztelegve. A Kossuth-díjas alkotóról elnevezett emlékház falán 11 órakor helyezik el az emlékezés koszorúit, majd Mizser Zsolt polgármester idézi fel a művész munkásságát. Az ötödik osztályos tanulók ünnepi műsorát követően dr. Szonda István kulturális antropológus, néprajzi szak- felügyelő, az Endrődi Népház igazgatója nyitja meg a kiállítást, amely az alkotót nem csak mint művészt, de ezúttal mint érző embert is bemutatja. A jeles esemény keretében adják át a Holló László-díjat. Délután immár 17. alkalommal rendezik meg a Holló László nagykörzeti rajzversenyt a művész nevét viselő általános iskolában. KM MŰANYAG és FA nyílászárók, beltéri altok Közvetlenül a gyártótól engedménnyel! komplett Nyíregyháza, Lujza u. 22. 42/450-865,30/349-4880 www.nyirkomplett.hu Hatvanéves az Ötöslottó Magyarországon, s a hat évtized alatt sok száz lottózó álma vált valóra. A hétköznapokból mesebeli kitörési lehetőséget jelent az emberek számára a lottózás, amelynek varázsa magával ragadja az egész országot. A lottó szerencsejáték nevét az olasz lotto (magyarul: sors, nyeremény) szóból kapta. Hatvan éve, 1957. március 7-én tartották Magyarországon az első lottósorsolást, amelyre másfél millió szelvényt adtak fel a Fortuna kegyében reménykedők. Öt héttel később az első lottónyertes meg is ütötte a főnyereményt. Özvegy Ring Sándomé a négy gyermeke és a saját életkorát (23, 26, 33, 37, 66) játszotta meg, és 855 ezer forintot nyert. Viszonyításképp: ekkor 100 ezer forintért egy családi házat lehetett vásárolni. Az évtizedek során előfordult, hogy egy sorsoláson két telitalálatos szelvény született, ugyanattól a játékostól. A nyertes, a 16 éves Kovács Ildikó mindkét szelvényén ugyanazokkal a számokkal játszott (6, 11, 53, 59, 83), a nyereménye így kétszer 529 545, azaz 1 059 090 forint lett 1960-ban. Az egyik legkülönösebb héten, 1990-ben 13 telitalálatos szelvényt találtak. Ráadásul az összes szelvény közül 10 ugyanazon játékos birtokában volt, aki tízszer ikszelte be ugyanazt az öt számot, nyereménye így tízszer 2 848 736 Ft, azaz több mint 28 millió jó magyar forint lett. Ha csupán egy szelvényt tölt ki, akkor a teljes összeg egynegyede illette volna, így viszont a tíz tizenharmadát vihette haza. Vajon mit érezhetett a másik három nyertes, akik szintén elérték az egy a negyvenmillióhoz esély ellenére a telitalálatot? A kilencvenes évek elejéig tárgynye- remény-sorsolást is tartottak havonta az Ötöslottó-szelvények sorszámai között. Az első húsz évben, nagyjából 250 alkalom keretében több mint negyedmillió nyereménytárgy talált gazdára, egyebek között 505 öröklakás, 590 gépkocsi, 224 családi ház és üdülő. Az első autó nyertese egy 13 éves kisfiú volt, akiből - talán már tudják is - autószerelő lett aztán. 1999 szeptembere óta 29 honfitársunk nyert több mint 1 milliárd forintot az Ötöslottón. A rekorder 2003 novemberében a 4, 15, 46, 49, 59 számokkal 5 092 890 758 forint csúcsnyeremény birtokosa lett. „Almokat árulunk” — hirdeti a Szerencsejáték Zrt. jelmondata, mi pedig hétről hétré velük álmodunk a főnyereményről, hiszen „A remény fiatalon tart! ” Boldog születésnapot, Ötöslottó! HIRDETÉS