Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-06 / 55. szám
2017. MÁRCIUS 6- HÉTFŐ KELET Megyei tükör 5 Tüskés sarok Tanár, kéregető, egyik sem, vagy mindkettő? nyíregyháza. Tél végi napnak alkonyulatánál, a múlt hét elején, megállék a megyei könyvtárnál. Alig kászálódtam ki a kocsiból, amikor odasomfor- dált hozzám egy fekete dzsekit viselő, borostás, némileg illu- minált, ötvenes férfiú. Köszönés helyett emígyen szólott:- Nem tudna kisegítem néhány száz forinttal? Magamhoz se térve lakoni- kus tömörséggel közöltem: - Nem! Erre megsértődött, s csak amúgy foghegyről odavetette:- Tanár vagyok, nem kéregető... - azzal odébbállt. Elgondolkodtam: vajh’, milyen szakos a kolléga? Benevezett-e már a minősítő eljárásra? Megírta-e már a portfolióját? Vagy tán éppen arra gyúr? Lehet, hogy még nem sorolták át a „pedagógus 2”-be? (Mire számított? Úgy is definiálhatta volna magát: „Mérnök vagyok.” „Orvos vagyok.” „Jogász vagyok.” Nem. Tanárt mondott. S hogy miért? A kérdésre mindannyian tudjuk a választ...) Még tovább is töprengtem volna, ha nem látom, hogy az úr odasündörög a parkolóba begördülő Suzuki sofőrjéhez. Vajon neki hogyan mutatkozott be? karádi zsolt ■ Téltemető túra Cégénydányádon Negyedik alkalommal szervezett téltemető túrát a Cégénydá- nyádi Kastélypark Természetvédelmi Területen a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A résztvevők a tavaszias időjárásnak köszönhetően sárga virágszőnyeget találtak, zárásként pedig megnézhették a kastély kiállításait is. fotó: nagy Renáta Kvízmegfejtés A település utolsó megmaradt kisnemesi kúriáiét - a Kulin családét - a nyíregyházi Sóstól Múzeumfaluba telepítették át. d) Jármiból A vesebetegség és az elhízás A Korzóban most is előadásokkal és szűrővizsgálatokkal várják az egészségükért tenni akarókat fotó: km-archIv A megyeszékhelyen rendezik meg a vesevilágnap országos, központi programját. NYÍREGYHÁZA. - Az elhízás káros következményeire és annak a vesebetegségekkel | kapcsolatos összefüggése- | ire szeretnénk felhívni a fi- j gyeimet az idei vesevilágnap | alkalmából szervezett rendezvényünkön - mondta lapunknak az eseményt beharangozva dr. Szegedi János, a nyíregyházi dialízisközpont orvos igazgatója. A centrum és a vesebetegek megyei szer- j vezete minden évben nagy | hangsúlyt helyez arra, hogy a vesebetegség megelőzéséről, korai felismerésének fontosságáról és a kockázatokról minél többen értesüljenek.- Az idén az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a március 9-ei eseményünkhöz társult a Nemzeti Vese Program, és Nyíregyházán tartjuk a vesevilágnap országos, központi rendezvényét,- amelynek üzenete: egészséges életmóddal | az egészséges vesékért! - fogalmazott Szegedi János. A választás pedig nem véletlenül esett erre. ) - Megtiszteltetés, hogy a mi | rendezvényünk az országos világnap programja, s nagy öröm, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is csatlakozott a kezdeményezéshez - mondta Kutasi Irén. A vesebetegek megyei szö- | vétségének elnöke hozzátette: azon túl, hogy a Korzó mű- Az elhízás világméretű probléma, Magyarországon három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott. Európai adatok szerint minden harmadik gyerek küzd túlsúly- lyal, és ez hazánkban sincs másként: az elmúlt húsz évben megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma - ismertette az elkeserítő adatokat az orvos igazgató. - Az egészségtelen táplálkozás és sorában fellép Horváth Margit színművész is, az aznap esti előadás előtt a színpadon felolvassák a világnap üzenetét és levetítik a Nemzeti Vese Program „8 Aranyszabály” című egyperces filmjét. A kisfilmet a Krúdy Art Moziban és a bevásárlóközpontban is láthatják a nézők. a kevés mozgás egyaránt hozzájárul a magyarok jelentős súlytöbbletéhez és kirívóan rossz egészségi állapotához. Magas a kockázat Az elhízás tulajdonképpen nem más, mint szervezetünk válasza „civilizált életvitelünkre”, a mozgáshiányra, a kalória-, szénhidrát-túlkínálatra. Az ülő életmód, a cukrozott üdítők, a finoman feldolgozott, gyorsan emésztődő szénhidrátokat tartalmazó ételek terjedésének, a zöldség-, gyümölcs-, élelmi- rost-fogyasztás visszaszorulásának szerepe vitathatatlan.- Szomorú adat, hogy hazánkban az iskoláskorúak kevesebb mint egy harmada fogyaszt napi rendszerességgel zöldséget, gyümölcsöt, de 13-17 százalékuk még hetente sem. Nem véletlen, hogy az elhízás mellett (az egyébként korábban a felnőttkorra jellemző) 2-es típusú cukorbetegség is terjedőben van gyermekkorban is - mutatott rá dr. Szegedi János. Az elhízás közvetve és közvetlenül is krónikus vesebetegséghez vezethet. Közvetve növeli a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, amelyek a krónikus vesebetegség fő rizikófaktorai, de közvetlen vesekárosodást is okozhat, mert az elhízás növeli a vese és a kompenzáló mechanizmusok terhelését - magyarázta az orvos igazgató. Azoknál az embereknél, akik túlsúlyosak vagy elhízottak, 2-7-szer nagyobb a végstádiumú vesebetegség kialakulásának az esélye, mint a normál testsúlyúak- nál. Az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás és a rendszeres testmozgás nagy mértékben segít megelőzni az elhízás és a vesebetegség kialakulását. Többek között erről is szó lesz a Korzó Bevásárlóközpontban március 9-én, csütörtökön 11 órakor kezdődő programban, ahol orvosi előadásokkal és szűrővizsgálatokkal várják az egészségükért és a veséjük egészségéért tenni akarókat. km-bm Az elhízás közvetve és közvetlenül is krónikus vese- M betegséghez ^.-Kivezethet. ^ v . DR. SZEGEDI JÁNOS ÉNmfI Aranyszabály a színpadon A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk Cimbalomlábbal is verekedtek a nyíribronyi véres bálban Összeállításunkban felidézzük, miről számolt be lapunk évtizedekkel ezelőtt ezen a héten. Hetven éve írtuk 1947. március 6., csütörtök Felszabadítják a sót? Nyíregyháza sóellátása egyre javul. Ma már ott tartunk, hogy a szabadforgalmú só olcsóbb, mint a jegyre kiadott hatósági só. Mint illetékes helyről ezzel kapcsolatban lapunkkal közölték, a sóellátás megjavulására tekintettel rövidesen sor kerül a só felszabadítására. 1947. március 7., péntek Egy ütközés következményei Sz. Ferencné dombrádi lakos szekerén a nyíregyházi vásárról hazafelé tartott, amikor a Nyíregyháza és Kemecse között húzódó országúton haladva két egymás mellett vágtató szekér érte utol a sze„•r „A Túr-csatorna hídjától a Botpalád és Kispalád felé vezető utat csupán a távírópóznák jelzik”-írtuk 1966-ban fotó: km-archIv 1967-ből: A vásárosnaményi kórház területén emeletes, központi fűté- ses, kényelmes nővérszálló épült” kerét. Amikor Sz.-né hátratekintett, azt látta, hogy a két egymás mellett vágtató szekér utasai karókkal ütlegelik egymást. Félrerántotta a gyeplőt, és igyekezett kitérni a két vágtató szekér elől, de az összeütközés már elkerülhetetlen volt. Az egyik szekér nekiütődött Sz.-né szekerének, az asszony nagy ívben leröpült az ülésről, de szerencsére komolyabb baja nem történt. Tovább hajtott hazafelé, és csak néhány kilométer után vette észre, hogy hiányzik a szekeréről egy nagy csomag, amiben a vásárban vásárolt értékes ruhaneműk és a pénztárcája volt. Megfordította a lovait és visszafelé haladt az úton mindenhol arról érdeklődve, nem találták-e meg a csomagját. Kemecsére érve egy álldogáló kocsiban felfedezte a csomagot, a kocsi tulajdonosában pedig az egyik embert, akiről az úton érdeklődött. Az illető a csomaggal együtt elvágtatott, a rendőrség megindította a nyomozást. 1947. március 11., kedd Drótkorbács és cimbalomláb Annak idején beszámoltunk arról a véres verekedésről, ami a múlt év őszén zajlott le egy nyíribronyi táncmulatságon. A kora hajnali órákban arról értesítették a rendőrséget, hogy összeverekedtek az ittas legények, drótkorbáccsal, disznóölőkéssel és cimbalomlábbal felfegyverkezve megöléssel fenyegetik egymást. Rendőrjárőr szállt ki a helyszínre, de az ittas legények a rendőröket is megtámadták, s el akarták venni a fegyvereiket. Dulakodás közben az egyik fegyver elsült, a golyó kioltotta az egyik legény életét. A rendőrjárőr vezetője pisztolyával szétlőtte a lámpát, és csak a sötétben sikerült elmenekülniük a feldühödött legények elől. A nyíregyházi törvényszék büntetőtanácsa tegnap tárgyalta a nyíribronyi véres bál ügyét. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, a rendőrjárőr tagjai nem tudtak döntő bizonyítékkal szolgálni, mert a sötétségben és a felfordulásban nem látták jól támadóikat. Hatvan éve írtuk 1957. március 6., szerda Fél évszázad a gáton Bensőséges ünneplésben részesítették a héten a vízügyi igazgatóság dolgozói Farkas Ernő vezető technikust az 50 éves szolgálati jubileu1977-ből: „A Balkányi és Nyírgelsei Állami Gazdaság közös almatárolójában osztályozzák az asszonyok az almát export- és belföldi minősítésben” 1966-ból: „25 000 homokzsákból emeltek védelmi vonalat a Györtelek- Tunyogmatolcs közötti út védelmére, mert csak erre lehetett segítséget, gépeket, homokot szállítani” ma alkalmából. Farkas Ernő először dombrádi, majd ti- szaberceli gátfelügyelő e fél évszázad alatt igen széles körű vízgazdálkodási tevékenységet fejtett ki. Az 1944. évi hadműveleti események során mindvégig szolgálati' helyén maradt, és a harcok megszűntével azonnal hozzálátott a tiszai védtöltés és a tiszaberceli szivattyútelep helyreállítási munkájához, aminek eredményeként sikerült a megyét a tavaszi árvízveszélytől megmenteni. Farkas Ernőt kiváló munkájának elismeréséül Dégen Imre országos vízügyi főigazgató A Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetésben és 1500 forint jutalomban részesítette. ötven éve írtuk 1967. március 7., kedd Meghalt Kodály Zoltán Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és zenetudós életének 85. évében váratlanul elhunyt. Kodály Zoltánt a Magyar Tudományos Akadémia csarnokában ravatalozzák fel. A nagyközönség pénteken 12 órától 16 óráig róhatja le kegyeletét a nagy halottunk előtt. Kodály Zoltán temetése szombat délelőtt ll órakor lesz a farkasréti temetőben. Negyven éve írtuk 1977. március 6., vasárnap Nyíregyházán is mozgott a föld A romániai, a budapesti és a szolnoki földrengésről mindenki értesülhetett a rádió szombati híradásaiból. A péntek esti földrengés azonban Nyíregyházán is érezhető volt. A magasabb házak felső emeletein lakók a csillárok mozgásából vehették észre, hogy megmozdult a föld. Jó- saváros, az Északi alközpont és a Kossuth utcai tízemeletes házak emeleteiről sok család rohant le az utcára, és riasztották a tűzoltókat is. Baleset sehol nem történt, kár nem keletkezett, és a tűzoltók beavatkozására sem volt szükség. KM