Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-03 / 53. szám

807996 16 Képes krónika 2017. MÁRCIUS 3., PÉNTEK A La corde sensible fotó: afp Rekordáron kelt el René Magritte festménye LONDON. Rekordáron, 13,5 mil­lió fontért kelt el a Christie’s árverésén René Magritte bel­ga szürrealista festőművész egyik legnagyobb méretű festménye. A 114x146 centiméteres, La corde sensible című fest­mény árát mintegy 14 millió fontra becsülték a szakértők. A jutalékkal együtt 14,4 mil­lió fontos (5,2 milliárd forint) eladási ár kimagasló rekord, ötmillió fonttal több, mint a valaha fizetett legmagasabb ár a belga szürrealista festő esetében - olvasható a The Art Newspaper honlapján. René Magritte (1898-1967) 1960-ban festette a tájképsze­rű alkotást, majd a feleségé­nek ajándékozta. A házaspár később eladta, és 1990 óta egy belga magángyűjtemény­ben volt. A festmény középpontjá­ban egy kristályból készült pezsgőspohár áll, tetején fe­hér habos felhővel, mögöttük hegyes táj. Ez Magritte egyik legnagyobb méretű festmé­nye. MTI A kolibri röpte. fotó: afp Budapesten a cirkusztársulat. BUDAPEST. Személyes hang­vételű darabbal tér vissza Budapestre márciusban az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata. A svájci előadók negyedszerre érkeznek Ma­gyarországra, most a Neked (Per te) című darabbal, amely március 16. és 19. között öt alkalommal lesz látható a Müpában. Az előadás szemé­lyes búcsú és tisztelgés Julie Hamelin, Daniele Finzi Pasca felesége és alkotótársa élet­műve előtt. Julie Hamelin és Daniele Finzi Pasca 2011-ben alapította meg a társulatot. Ekkorra már jól ismert sze­replői voltak az újcirkusz vi­lágának, többek közt a Cirque Éloizeés az Inlevitas társu­latok produkcióit is közösen állították színpadra. MTI ^CMWEMtoln* $ MoneyGram Nyíregyháza, Kossuth tér 10. - Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! • EURO 306,50 308,90 • USD 290,50292,90 ________Az árfolyamok napközben változhatnak!_______ Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 2 fej hagyma, só, 1 ek. vaj, 30 dkg szeletelt, füstölt lazac, friss kapor, 3 j dl tejszín, 3 dl tej, 4 db tojás, bors Elkészítés: Meghámozzuk a burgonyát, vékony karikára vágjuk, és sós vízben majdnem teljesen puhára főzzük. A tisztított hagymát kettévágjuk, felsze­leteljük, és a vajon megpárol­juk. Ezután egy vajjal kikent tűzálló tálba rétegezzük a burgonyát a hagymával és a füstölt lazaccal. Minden ré­teget megszórunk egy kevés sóval és a friss, apróra vágott kaporral. Összekeverjük a [ tejszínt, tejet, a felvert tojást, I sózzuk, borsozzuk, és ráönt- j jük a burgonyára. 200 fokon I sütjük körülbelül 50 percig. Ha túl hamar pirul a teje, leta­karjuk alufóliával. Kosa Istvánná, Hosszúpályi A nap receptje Rakott lazac KEHI Lego-figurák a NASA híres kutatónőiről A dán gyár ezzel rója le tiszteletét a hősök előtt. BILLUND. Egy rajongó javasla­tára különleges Lego-kész- lettel tiszteleg az amerikai űrkutatásai hivatal (NASA) történelmének híres kutató­Katherine Johnson fotó: afp női előtt a dán játékkocka- gyár. A NASA történelmében meghatározó szerepet játszó matematikusnők és űrhajós­nők saját Lego-készletet kap­nak, benne lesz A számolás joga című Oscar-jelölt film főhősét, Katherine Johnsont és az első űrhajósnőt, Sally Ride-ot ábrázoló figura is. A készlet ötlete Maia Wein- stock tudományos újságíró­tól származik, aki a NASA- építőkockákkal az ideas.lego, com című online oldalon el­érte a tízezer szavazatot. Ez a feltétele annak, hogy a dán gyár megvizsgálja a javasla­tot. A játékgyár azzal indokolta a választást, hogy a készlet „inspirálni képes a gyereke­ket, és értékes játékélményt nyújt nekik”. mti Csak interneten lehet nevezni a Gerecse 50-re tatabánya. Ez évtől csak in­terneten lehet nevezni az ország egyik legnépszerűbb gyalogtúrájára, a Gerecse 50- re. A négy távon indulók szá­mát összesen nyolcezer túrá­zóban határozták meg. A versenyt 36 éve szerve­ző Horváth Zoltán elmondta, a természetvédelmi és kör­nyezetvédelmi ajánlások mi­att korlátozták a résztvevők számát. Nem szeretnék, ha valaki több száz kilométeres utazás után tudná meg, hogy nem indulhat, ezért döntöt­tek az internetes nevezés mellett - tette hozzá hang­súlyozva, hogy a versenyre a helyszínen nem lehet jelent­kezni. Nevezni a www.gerecseso. hu honlapon lehet, a jelentke­zéseket április 10-éig fogadják. A nevezési díjból március 10- éig 20 százalék kedvezményt biztosítanak. Ötven kilomé­teren 2500, harmincon 1000, húsz kilométeren 2500, a legrövidebb, tíz kilométeres távon pedig 2000 túrázót vár­nak. A teljes táv szintideje 12 óra, a túra teljesítését jelvény­nyel ismerik el. MTI ■ Dalok szárnyán Nikoletta Petneházán él, nagyon szeret énekelni, s reméli, ezt majd valamelyik tehetségkutatóban is megmutathatja. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Madárfigyelőket keresnek Három kontinens gye­rekei figyelik a vándor­madarakat. Budapest. Három kontinens gyerekei figyelik az idén a fehér gólya, a kakukk, a gyur­gyalag, a sarlósfecske és a füs­ti fecske vonulását a Tavaszi madárles (SpringAlive) elne­vezésű program keretében. A programot a madárvédel­mi szervezetek világszövet­sége, a BirdLife International indította el 2006-ban azzal a céllal, hogy a gyerekeket is bekapcsolja a vonuló ma­darak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig azok védel­mébe. A kezdeményezés lé­nyege, hogy a gyerekek a ma­darakat bárhol, akár az utcán sétálva vagy óraközi szünet­ben az udvarról is megfigyel­hetik - idézi fel a Magyar Ma­dártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye. Az eredeti elképzelés szerint a program Európa fiatalságát célozta meg, de mára Afrika és Közép-Ázsia is bekapcso­lódott az akcióba, így már 54 országból érkeznek adatok a közös rendszerbe. A program öt közismert hosszú távú, a Szaharától délre vonuló madárfaj tava­szi érkezését követi nyomon, amelyek első megfigyelési adatát kell feljegyezni, majd feltölteni az akció honlapjára május végéig. A Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület, Magyarország BirdLife-képvi- selője arra biztatja a gyereke­ket, a szülőket, a családokat és a pedagógusokat, hogy lá­togassanak el a program ma­gyar nyelvű oldalára, és minél többen töltsék fel megfigyelé­si adataikat. mti Megér egy mosolyt Két barát beszélget egymással:- Mondd, öregem, hogy szoktál le az alkoholról?- Muszáj volt, mert amikor részegen hazamentem, mindig duplán láttam az anyósomat. O További viccek humor.szon.hu Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/d. 8 42/420-273 Sárospatak, Wesselényi u. 36/b. 8 47/511-418 Kisvárda, Árpád u. 27. a 45/416-142 [SjUlZÜKlEnál!] Spéciéi Suzuki - számoljon 2017- ben is velünk! Szombaton is nyitva vagyunk! HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents