Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-25 / 71. szám
2017. MÁRCIUS 25., SZOMBAT KELET ■■HMM MM MMMMI MMMMM Semmit nem adtak ajándékba Villám Lilla főszerepet vállalt a Fatum csütörtöki sikeréből, Újpesten hasonló teljesítményre törekszik fotó: pusztai Sándor A vasárnapi már egy más találkozó lesz Újpesten, ahol akár a négy közé jutást is kiharcolhatja a Fatum. röplabda. Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz. A bajnoki negyeddöntő nem az a műfaj, amikor csak úgy át lehet gázolni bármely riválison. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata is megdolgozott a UTE elleni sikerért: hazai pályán négy- szettes csatában kerekedett felül, előnyt szerezve az egyik fél két győzelméig tartó párMondhatom, amire készültünk, szinte maximálisan megvalósult. HORVÁTH ANDRÁS harcban. így megteremtette az esélyt, hogy a vasárnapi „visszavágón” kiharcolja a négy közé jutást, ehhez persze alighanem vért kell izzadnia a fővárosban. Szűk terem, sok drukker- Mondhatom, amire készültünk, szinte maximálisan megvalósult - vélekedett Horváth András, a nyíregyháziak szakvezetője. - Az elvesztett második szettben megemelkedett kissé a hibák száma, ettől függetlenül próbáltuk uralni a mérkőzést, amelyen semmit nem kaptunk ajándékba, nagyot kellett küzdeni, de ebben nincs semmi meglepő.- Tisztában vagyunk azzal, a rájátszásban, főként ilyen szintű ellenféllel szemben minden labdamenet jelentőséggel bír. A vasárnapi már egy másik találkozó lesz: szőkébb teremben, várhatóan sok drukker előtt, ugyanakkor csak ismételni tudom magam, nem szabad túlgörcsölni semmit. Tesszük a dolgunkat tovább, ráérünk majd utána elemezgetni, levonni a tanulságokat. KM-KT Kijelenthető: rangadó lesz Az NB III. Keleti csoportjának két legjobb formájában lévő csapata találkozik, a Nyírbátor az éllovast fogadja. NYÍREGYHÁZA. Miután az NB-s versenyrendszerben nem rendezhető mérkőzés a válogatott fellépésének napján, ezért a szombati portugálmagyar világbajnok selejtezőt kikerülve vasárnap rendezik a teljes NB III-as fordulót, így aztán a Nyírbátori FC az óraállítás után 16 órától folytathatja remeklését. Egy a bökkenő, ha nem is az övéhez fogható, de azért így is respektálható sorozattal (az utóbbi kilenc mérkőzésen hét győzelem, egy-egy döntetlen és vereség) rendelkező, ráadásul listavezető Kazincbarcika lesz a vendége. Fájdalmas döntés- Jó csapat érkezik hozzánk, nem véletlenül gyűjtött már ötven pontot a Barcika - mondta Ambrusz Árpád, a Monor és a Rákosmente után újabb élcsapattal találkozó, az immár tizenegy meccsből álló veretlenségi sorozatot felépítő Nyírbátor edzője. - Azt nem állítanám, hogy nincs NBIII. Keleti csoport. 24. forduló Vasárnap Nyírbátori FC-Kazincbarcikai SC Nyírbátor, 16 V.:Lovas(KövérT.,BereczA.) DVSC-DÉÁC-Újpest ií. (11), Hajdúböször- mény-Salgótarján (15). Tállya—Monor, MTK ll.-Monor, ESMTK-Tiszaújváros, Putnok- Jászberény, REAC-Rákosmente KSK, Hatvan-Diósgyőr II. (valamennyi 16) veszítenivalónk, hiszen minden meccsen el lehet három pontot hullajtani, de talán eljutottunk odáig, hogy ezt a mérkőzést rangadónak lehet nevezni. Nem is a helyezések, sokkal inkább a pillanatnyi forma alapján. Tiszteljük az ellenfelet, hiszen az első helyezett látogat hozzánk, de ugyanabban a felfogásban szeretnénk játszani, mint eddig.- Egyfajta értékmérő előtt is állunk, hogy hol tartunk pontosan, mert az eddigi legerősebb rivális lesz az ellenfelünk. Rövid edzői pályafutásom eddig legfájdalmasabb döntését kell meghoznom, mivel sem sérült, sem pedig eltiltott labdarúgónk sincs, így egyvalakit még a keretből is ki kell hagynom... km-bt Terdik Zsoltra (17) és a nyírbátori csapatra az eddigiektől is nehezebb feladat vár FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Helyet cserélnének a Vásárhellyel a Cápák kosárlabda. Amikor december 17-én 90-75-re kikapott Hódmezővásárhelyen a Nyíregyháza Blue Sharks, akkor bajnokságbeli ötödik vereségét szenvedte el. Azóta lement egy teljes kör, és a Kék Cápák győzelem/vereség mutatója 14/6-ra változott, vagyis három hónap alatt kilenc győzelem mellett egyetlen egyszer kapott ki az NB I. B csoportos férficsapat, a bajnokság toronymagas favoritja, a Debrecen ellen, hazai pályán. Szombaton a Continental Arénában (kezdés: 16.30) a bajnokságban a Vásárhelyi KS-nek is vissza lehet vágni. Merthogy a Hepp-kupában ezt már megtették a Cápák: januárban 87-67-re nyertek. Ha szombaton is hasonló különbségű, de legalábbis 15 pontnál nagyobb nyíregyházi győzelem születik, az utolsó forduló eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárná az alapszakaszt a tavaly még élvonalbeli legénység. Ám ha csak szimplán nyer a csapat, akkor is elérhetővé válik a második hely.- A legfontosabb az, hogy nyerjünk, aztán ha oda jut a sor, akkor megpróbálunk figyelni a különbségre is - mondta a mérkőzésen belüli fontossági sorrendről Siska János, a nyíregyháziak vezetőedzője. - A kupameccsen sikerült fölényesen nyernünk, de akkor a második félidőben már a következő bajnokira tartalékolt a Vásárhely. Rangadóról van szó most is, hiszen előttünk álló csapattal játszunk, amellyel szeretnénk helyet cserélni. Ehhez jobban kell játszanunk, mint legutóbb, mert érzésem szerint a MEAFC elleni mérkőzésen azért maradt még bennünk. A Vásárhely ellen nehéz támadni, az is igaz, ellenfelünk inkább hazai pályán remekelő csapat, de itthon is nagyon komolyan kell vennünk a mérkőzést, km-bt A kupamérkőzésen Emani Gant tíz pontot dobott a vásárhelyieknek FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Igyekeznek, hogy ne okozzanak csalódást kézilabda. Az algyői becsületes helytállást követően ezúttal akár villanthat is a Nyírbátor NB I. B-s férfi kézilabdacsapata. Persze, hátrébb az agarakkal, mert bár a szombati (kezdés: 18 óra) hazai ellenfél, a Törökszentmiklósi Székács valóban nem tartozik az élgárdák táborába, sőt konkrétan a kiesés megúszásért harcol, így is lényegesen több pontot kapart össze, mint a sereghajtó... - Egy olyan Székáccsal játszunk, amely a tavaszi szezonban megverte a Szi- getszentmiklóst és a Kecskemétet is, tehát élcsapatokat - utalt a találkozó nehézségi fokára Kovács László, a Nyírbátor játékos-edzője. - Tehát ismét kemény feladat előtt állunk. Ezzel együtt igyekszünk a hazai közönségünknek nem csalódást okozni. KM-KT Csontos Máté (5) alighanem kemény ellenállásba ütközik FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kevesebb hiba, nagyobb esély Lajosmizsén A Vasvári idegenben próbálja megszakítani rossz tavaszi sorozatát. kézilabda. A remény hal meg utoljára. Márpedig a Tiszavas- vári NB I. B-s férfi kézilabdacsapata számára egyre égetőbb, hogy végre megtörjön a rossz sorozat. Az újonc együttes a tavaszi idényben még nem szerzett pontot, ráadásul idegenben valamennyi eddigi fellépését elbukta az évad során, így marad a bizakodás - talán majd most... Mármint a Mizse KC otthonában, ahol szombaton lép pályára.- Gyors, nagyon fiatal csapattal találkozunk, éppen ezért előtérbe kerül a viszszarendeződés fontossága - hangoztatta Molnár Ferenc, a Tiszavasvári edzője. - Nem szabad elkövetni olyan ba- gatell hibákat, amelyekkel könnyű dolgokat engedünk az ellenfélnek. Az elmúlt két mérkőzés tapasztalata ugyanis az: mindannyiszor megvolt az esélyünk a pontszerzésre, viszont gyermeteg bakik csúsztak be, ha ezek számát csökkenteni tudjuk, lehet keresnivalónk. KM-KT Sokat érhetne a mumus elleni remélt győzelem Nehéz mérkőzés elé néznek teke. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt öt pont a Nyíregyházi TK előnye a már kiesőhelyen tanyázó Szegvárral szemben. A 12 csapatos mezőnyben a kilencedik helyen álló NYTK a mögötte, de még éppen a bennmaradok közt helyet foglaló Kaposvárt fogadja szombaton (kezdés 14 órakor) a Városi Stadionban. Az ilyen meccsekre mondják: kötelező a győzelem. Csakhogy... A Kaposvár a „nagyokon” (Szeged, Zalaegerszeg, Répcelak) kívül az egyedüli csapat a férfi élvonal mezőnyében, amely ellen negyedik íródó szuperligás történelme során soha nem tudott pontot szerezni. Vagyis igazi mumuscsapat érkezik, amelyet ha sikerül legyűrni, a bennmaradás matematikailag is biztossá válhat. km-bt Sándor Ákos öt gólt lőtt a két csapat őszi meccsén FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A jó formában lévő szegedi fiataloknál játszik a Nyíregyházi SN. kézilabda. Idegenben sohasem könnyű, de most kifejezetten kemény erőpróba vár a Nyíregyházi SN NB I. B-s férfi kézilabdázóra. A legutóbbi körben itthon az Ózdtól vereséget szenvedő együttes a harmadik helyre pályázó Szeged U23-as csapatának lesz a vendége. A két együttes őszi meccsét 28-27- re nyerték a házigazda nyíregyháziak. A Tisza-partiak a legutóbbi három fordulóban nyertek, így kellő önbizalommal várhatják a vasárnapi mérkőzést.- Egy jó formában lévő csapathoz utazunk vasárnap - kezdte a beharangozó beszélgetését Grandjean Gábor, a Nyíregyházi SN edzője. - Jó képességű fiatalokból álló, masszív csapat a szegedi, jó edző kezei között.- Ugyanolyan egysorosak, mint mi, ám amíg náluk huszonhárom év alatt van az átlagéletkor, nálunk ez legalább tíz évvel több. Pánczél Zolira továbbra sem számíthatok, Braun Brúnó pedig betegség miatt hiányzott az edzésekről. Mindezek ellenére szeretnénk sikeresen szerepelni. KM-ML Labdarúgás A hétvégi megyei program Szombat Tiszavasvári-Vásárosnamény Mándok-Baktalórántháza V.: Bíró Cs. (Hegedűs Cs., Papp 1.) V.: Major 0. (Papp F„ Kiss Pál) Tuzsér-Nagyecsed V.: Tordai (Esik l„ Kiss Petra) Nyírgyulaj-Sényő-Carnifex V.: Veres J. (Homonai, Kozma M.j Vasárnap Ibrány-Balkány V.: Pethő P. (Király A., Kovács 1Z.) Rakamaz-Nagyhalász V.: Kosztyú (Takács Ákos, Gergely S.) A Mátészalkai MTK-Fehérgyarmat mérkőzést április 26-ára halasztották. Szabadnapos: Gyulaháza Diamit csoport Szombat Kemecse-Tiszadob V.: Sztányi (Szilágyi Zs., Máté 1.) Vasárnap Nagykálló-Úlfehértó V.: Kósa Gy. (Papp F„ Fürjes) Nyíribrony-Kállósemjén V.: Kiss L (Soós A., Molnár S.) Levelek-Gávavencseilő V.: Sinka Z. (Éva 1., Knobiok S.) Rohod-Terem V.: Debreceni S. (Esik 1., Mónus G.) Apagy-Geszteréd V.: Nagy Cs. (Piskóczi Zs., Piskóczi V.) Kótaj-Encsencs V.: Vitkai (Harsányi Cs., Szelesnél Ramocsaháza-Nyírtugos V.: Fehér A. (Nagy F„ Oláh J.) Nyírerdő csoport Vasárnap Vaja-Nyírmada V.: Losonczki (Veres J., Kovács L.) Nyírkarász-Kék V.: Szabó A. (Szabó 1., Kozma J.) Demecser-Tiszaszentmárton SE V.: Tassy (Szikszai Gy., Czerula D.) Őr-Üjdombrád V.: Kocsis Zs. (Jurkinya, Bíró J.) Fényeslitke-Ajak Tiszakanyár-Záhony V.: Oláh Z. (Tömöri L, Híres N.) V.: Majoros T. (TóthJ., Köteles) Pátroha SE-Mezőladány SE Gégény, v.: Kaibás (Híres T., Kovács IIZ.) Szabadnapos: Dombrád Kelet-Magyarország csoport Szombat Szatmárcseke-Milota ___________V.: Sipos L. (Tóth I., Lőrincz J.) Beregdaróc-Kölcse ________ V.: Paráda (Vasas G„ Rajzinger I.) Nyírmeggyes-Tisztaberek V.: Frindik J. (Balogh L. Kása A) Vámosoroszl-Csenger__________V.: Sándor Cs. (Siroki, Mindák) Tyukod-Tarpa __________V.: Rajzinger R. (Károly J., Demeter E.) Csengerslma-Tlszakáród V.: Maleskovits (Pokoraczki, Gáspár T.) Nylrcsaholy-Nagydobos _______V.: Lövei (Lengyel A„ Lippa L.) Vasárnap Mérk-Vállaj-Nábrád Mérk, v.: Tömöri (Lucsik, Szilágyi A.) Nyírség csoport, 16. forduló Vasárnap: Nyírgyulaj KSE ll.-Máriapócs, Bököny-Kisléta, Biri-Fábi- ánháza (Újfehértón), Nyírmihálydi-Napkor, Penészlek-Nyircsászári. Szabadnapos: Bogát 2000 TC és Pirtcse ___________________ Rétköz csoport, 16. forduló Szombat: Jéke-Döge, Barabás-Zsurk Vasárnap: Tiszabezdéd-Aranyosapáti, Eperjeske-Gergelyiugornya, Berencs FC-Gégény (Rétközberencsen)________ ____________ Szabadnapos: Anarcs és Szabolcsveresmart Szabolcs csoport, 16. forduló Szombat: Tiszaiak VSE-Tiszabercel Vasárnap: Bashalom-Buj (Tiszaeszláron), Kálmánháza-Nyírpazony, Vasmegyer-Tiszaeszlár, Tiszatelek-Tiszavasvári SE II., Fiatal Gyémántok-lbrány SE II. (Városi Stadion) Szabadnapos: Nyírtelek ______________________________ Szamos csoport, 20. forduló Szombat: Túristvándi-Penyige, Jánkmajtis-Kisar, SonkádHermánszeg _______________________________________ Vasárnap: Szamossályi-Csegöld, Csengerújfalu-Túrricse, PátyodUra______________________________ Szabadnapos: Cégénydányád ás Milota SE II. Szatmár csoport, 14. forduló Vasárnap: Nyírtét—Vitka, Kocsord-Nyírjákó, Hodász-Kántorjánosi, Petneháza-Tunyogmatolcs, Laskod-Ópályi, Székely-Nyírtura. 4