Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

2017. MÁRCIUS 22., SZERDA KELET Gyógyító beszélgetés az adománykávézóban ® A csend szava A Kovács Ágnes újságíró-fotóriporter képeiből rendezett kiállítás még megtekinthető Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. fotó: racskó tibor Szerdai színház- és moziműsor A szakember segít be­szélgetőpartnereinek, hogy felismerjék saját értékeiket. NYÍREGYHÁZA. A Tabulapláza Alapítvány Labor Café pro­jektjének elsődleges célja, hogy egészséges, aktív közös­ségek kialakulását segítse. A cél, hogy kilépve a virtuális térből újra beszélgetéssel és személyes kapcsolatokkal találjanak az emberek megol­dást problémáikra, vagy kö­zösen vegyék elejét azok ki­alakulásának. Ezekhez lehet első lépés egy, az adomány­kávézóban induló program- sorozat, melynek keretében Baloghné Tóth Ágnes egész­ségfejlesztő mentálhigiéni- kus invitálja beszélgetésre az érdeklődőket.- Legfontosabb feladatom­nak egészségünk karbantar­Baloghné Tóth Ágnes egészségfej­lesztő mentálhigiénikus FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM tását tartom, s hiszem, hogy megelőzéssel elejét vehetjük komolyabb betegségeknek. Úgy gondolom, hogy az élet egyik legértékesebb lehető­sége az, hogy különbözőek vagyunk. Jogunk, hogy saját tapasztalatainkat a magunk módján hasznosítsuk és talál­junk értelmet bennük.- Minden ember egy magá­ban álló sziget, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha mindenekelőtt önma­ga akar és tud is lenni - vall­ja Baloghné Tóth Ágnes, aki abban segít, hogy beszélge­tőpartnerei felismerjék saját értékeiket. Az első találkozó március 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Labor Caféban. KM Nyárliget felé a könyvtárban NYÍREGYHÁZA. A Bessenyei Társaság következő rendez­vényének vendége Csabai László író lesz március 30-án, jövő hét csütörtökön. A Nyár­liget felé versben és prózában című beszélgetésre várják az irodalomkedvelőket a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár III. emeleti kamara­termébe. KM Középpontban: Lavotta János kisvárda. A Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének szervezésében Dombóvári János, a Lavotta János Alap­fokú Művészeti Intézmény és kamarazenekar művészeti vezetőjének előadására vár­ják az érdeklődőket március 23-án, csütörtökön 16 órára a Várday István Városi Könyv­tár olvasótermébe. KM Móricz Zsigmond Színház 19 óra: Tudós nők (Vasvári bérlet) ­nagyszínpad___________ 19 óra: Idősutazás (bérletszünet) ­Krúdy kamara _____________ Krúdy Art Mozi 15 óra: Goethe-vetítés: About a Girl (12) - német hang, német felirat 16.50: Másodállás (16) - színes, szinkronizált francia-belga vígjáték, 18.40: Teljesen idegenek (16) színes, szinkronizált francia-olasz filmdráma 20.20: Kong: Koponya-sziget (16) - színes, szinkronizált amerikai akciófilm Programajánló Március 22., szerda 10 óra: Internet Fiesta - Szilágyi Gábor Prezi című programbemutatója, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza 14 óra: Kovács István költő író-olvasó találkozója, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ________________ 16.30: A Felső-Tisza-vidéki vízügyi történeti gyűjtemény című előadás, előadó: Vass Viktória múzeumi Szilágyi Gábor tart előadást a megyei könyvtárban a Preziről ügyintéző, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ________________ 19 óra: Nyitott Akadémia - Mit üzen a lelked? - Dr. Buda László orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta előa­dása, Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Március 23., csütörtök 10 óra: „100 éves a Magyar Hidrológiai Társaság” című víz világnapi előadóü­lés, megyeháza. Nyíregyháza _____ 10 óra: Internet Fiesta - Szilágyi Gá­bor előadása a biztonságos internete­zésről és az online vásárlásról, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza 15 óra: Beszélgetés Baloghné Tóth Ágnes egészségfejlesztő mentálhigié- nikussal, Labor Café, Nyíregyháza 16 óra: „Lavotta János" címmel Dom­bóvári János előadása, Várday István könyvtár, Kisvárda ____________ 16.30: Jánosi Zoltán egyetemi tanár, főszerkesztő „Ratkó József című monográfiájának bemutatója, a beszélgetőtárs Babosi László fő- könyvtáros, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ________________ 18 óra: Tanári hangverseny, Vikár Sándor Zeneiskola Március 24., péntek 10 óra: Internet Fiesta - Huszár István előadása a 3D-nyomtatásról, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza 16.30: Nagyböjt, az újrakezdés Az LGT sztárjainak koncertje a VMKK-ban lesz lehetősége! - Böjté Csaba dedikálás­sal egybekötött előadása, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ___ 18 óra: Egy tányér napfény - musical Mikó István rendezésében, Várszínház és Művészetek Háza, Kisvárda _____ 19 óra: Zenevonat szuperkoncert az LGT sztárjaival, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza__________ 21 óra: Zenés est, közreműködik Dankó Edit, Ádám István és Bácsi Dani, Holdudvar, Nyíregyháza Március 25., szombat 9.30: Bringára tirpák! - nyílt kerék­pártúra a zöldkerósokkal, indulás: Kossuth tér, Nyíregyháza ________ 18 óra: 40 éves a Primavera Balette­gyüttes, jubileumi koncert, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Március 26., vasárnap 15 és 19 óra: SingSingSing - MÁZS- képp Musical Show Mészáros Árpád Zsolttal, Vastag Csabával és másokkal, a hazai és nemzetközi musicalirodalom legnagyobb slágerei a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán, Nyíregyháza 16 óra: Óz, a nagy varázsló mesejá­ték, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Március 27., hétfő 10 óra: Internet Fiesta - Szabó László előadása Szenvedélybetegségek az interneten címmel, megyei és városi Vasárnap duplázik a Singsingsing FOTÓK: KM könyvtár, Nyíregyháza __________ 10 óra: Arany János: Buda halála - a Csavar Színház előadása, Kulturális Központ, Nyírbátor ____________ 15 óra: Koszorúzással egybekötött megemlékezés a földosztás 72. évfor­dulója alkalmából, Községháza és Ady Endre Művelődési Fjáz, Tiszanagyfalu 16.30: Sietőné Fitos Éva festmény- kiállításának megnyitója, megnyitja: Balogh Géza szobrászművész, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ____ 16.30: Csorna József festőművész Újrateremtett világok című kiállításá­nak megnyitója, Anóka Eszter Városi Könyvtár, Nagyhalász __________ 17 óra: Internet Fiesta - Radvánszki Gábor Zsebre vágott világ, avagy utaz­zunk digitálisan című előadása, megyei és városi könyvtár, Nyíregyháza ____ 19 óra: Joe Orton: Szajré - bűnügyi komédia a Karinthy Színház előadá­sában, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza e DUNA dm KLUB 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 A múlt árnyékában ® Szlovák tévéfilmsonozat 06.55 Kenő® 07.00 HÍRADÓ-Ml-7.00 0720 Hrvatska Krónika Horvát nyelvű nemzetisé­gi magazin 07.50 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetisé­gi magazin 0820 Feketén-fehéren® Brazil telenovella HD 09.10 Végtelen szeretem ® Török tévéfilmsorozat HD 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő so­rozat HD 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ-Ml-12.00 12.50 Columbo - VI. évad © Amerikai krimisorozat HD 14.15 Erdészház Falkenauban -1. évad® Német tévéfilmsorozat HD 15.15 A múlt árnyékában @ 08.30 Jake és Sohaország kalózai -2. évad® 08.55 Alvin és a mókusok © 09.20 Mily, a kíváncsi© 09.30 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 09.55 Állatkert a hátizsákban 10.25 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.50 A kockásfülű nyúl 10.55 Süni és barátai 11.05 Vízipók-Csodapók 11.10 Pom-Pom meséi 11.20 Kék egér© 11.30 Magyar népmesék © 11.40 A nagyeszű sündisznócs­ka® 12.25 Kicsi a bors, de erős® 12.55 Geronimo Stilton ® 13.20 Pin kód© 13.35 Kutya jó kalandok© 14.05 Chuggington pályaudvar - Válogatás l-IV. évadból 14.30 Raju, a riksa 14.55 Max és Ruby 15.20 Claude 15.40 Állatkert a hátizsákban 04.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.30 Story Extra® Sztármagazin 04.55 Barátok közt® Magyar filmsorozat 0525 Top Shop 05.50 JÓ reggelt, skacok! ® 07.35 RTL Híradó -Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.45 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 09.20 Asztro-Show 10.25 Top Shop 12.15StílusKalauz@ Életmód-, szépség- és trend­magazin 12.55 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 14.10 A kis menyasszony ® Indiai filmsorozat 14.50 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat 16.10 A Konyhafőnök ® Az (z-faktor 05.00 Csapdába csalva ® Német doku-reality sorozat 05.25 Knight Rider® Amerikai akciófilm-sorozat 06.15 Stahl konyhája® Műsorelőzetes: 06.20 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.00 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 NCIS: Los Angeles® Amerikai akció-krimisorozat 13.35 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akciófilm­sorozat 14.40 Gyilkos sorok® Amerikai krimi-sorozat 15.45 Ana három arca® Mexikói filmsorozat 16.50 Fatmagül® Törők filmsorozat A fátyolos hölgy® A dúsgazdag Grandi gróf fiatal fe­lesége belehal a szülésbe. A gróf sógornője eltitkolja az apa elől, hogy ikrei születtek, a kisfiút árva­házba adja az... 21.25 16.15 Charly, majom a családban ­XVI. évad® Német családi filmsorozat HD 17.10 Ridikül© 18.00 HÍRADÓ-Ml-18.00 18.35 Végtelen szerelem @ Török tévéfilmsorozat HD 1925 Maradj talpon!® 20.25 Skandináv lottó ® 20.35 Zsaruvér -1. évad © Amerikai bűnügyi tévéfilm­sorozat 21.25 A fátyolos hölgy © Olasz tévéfilmsorozat HD 22.15 Kenő® 2225 Papírhold® Amerikai filmdráma HD 00.10Azén'56-om® 0025 A gonosz érintése @ Amerikai bűnügyi film HD 02.10 Hazajáró HP 02.40 Dákok, rómaikai, calchok és genovaiak a Duna men­tén-Orsóvá és Calafat között Magyar ismeretterjesztő so­rozat Odaát® Különös halálesetek történnek egy kisváros melletti gyümölcsöskert­ben: mindig pontosan évente, és mindig egy szerelmespár az áldo­zat. Samet eltűnt apjuk... 22.35 Szulejmán® A Musztafa ellen elkövetett me­rénylet felbőszíti az uralkodót, és megfenyegeti Rüsztem pasát. Há­rom napot ad neki arra, hogy kide­rítse, ki ölte meg fia... 21.30 ]6.10TraktorTom 1725 Story Extra© 16.25 Peppa malac Sztármagazin 16.35 Mesélj nekem! 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 16.45 Gyerekversek 19.00 Fókusz® 16.45 Hetedhét Gyerekhíradó Közszolgálati magazin 17.00 Manó Benő és Lili hercegnő 19.30 Éjjel-Nappal Budapest ® apró királysága ' Magyar filmsorozat 17.25 Alvin és a mókusok 1. so­20.55 Barátok közt® rozat® Magyar filmsorozat 17.45 Mily, a kíváncsi® 21.30 Szulejmán® 18.00 Digby, a tinisárkány® Török kalandfilmsorozat 18.25 Szófia hercegnő 3. évad © 22.40 Házon kfvül® 18.45 Jake és Sohaország kalózai Heti magazin-2. évad® 23.10 RTL Híradó-Késő 19.15 JoNaLu esti kiadás 19.50 Pocoyo- II. évad Az RTLII esti híradója 20.10 Tuti gimi -1. évad ® 23.45 Magyarul Balóval 21.00 Én vagyok Itt!® Közéleti háttérműsor 22.35 Odaát-l.évad® 0025 öregdiák nem vén diák ® 2325 Az A38 Hajó színpadán: Amerikai vígjáték Nouvelle Vague lemezbe­Jerri Blank (AmySedaris) 47 mutató koncert © éves, börtönt is megjárt prosti­00.25 Gran Hotel II. évad© tuált. aki úgy dönt. hogy haza­01.15 Én vagyok itt!® tér 32 év távoliét után. 02.45 Odaát-l.évad® 02.10 Elhagyott szoba 2. - Az eh 03.30 Kulisszák mögött-az A38 ső vágás® Hajón: Ozone Mama® Amerikai thriller Az ötödik elem® Minden ötezredik évben egy kapu feltárul két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma. A másikban a Gonosz... 22.00 18.00 Tények hírműsor 1925 Annyit ésszel, mint erővel!® game-show 20.45 Vigyázat, gyerekkel va­gyok!® kvíz-show 22.00 Az ötödik elem© Francia-amerikai sci-fi ak­ciófilm 00.40 A törvény embere® Amerikai kalandfilm-sorozat 01.40 Tények Este hírműsor 0220 TeleShop 02.45 Emelt fővel: Az igazság harcosa® Amerikai akciófilm 04.15 Gyilkos sorok® Amerikai krimi-sorozat Max Franklin kutatóként a rák egyik ellenszerén dolgo­zik és nagyon biztató eredmé­nyeket éréi. © Ml 06.00 Híradó 07.00 Híradó 08.00 Híradó 09.00 Híradó 0930 Hírek 10.00 Híradó 1030 Hírek 1035 Is- kolapadTI.OO Híradó TI30 Hírek 1135 Profit712.00 Déli harangszó 12.01 Hír­adó 13.00 Híradó 1330 Hírek 1335 Kárpát expressz 14.00 Híradó 1430 Hírek 14.35 Médiaklikk 15.00 Híradó 1530 Hírekl535 lskolapadl6.00 Hír­adó 16.30 Hírek 1635 Profit717.00 Híradó 1730 Hírek 1735 Szemtől szembe 18.00 Híradó 19.00 Hírek 19.05 Kék bolygó (ism.) 1930 Hír­adó 21.00 Híradó 2135 Viiághíradó 22.00 HÍRADÓ23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek © M4 08.15 Magazin (ism.) 08.45 U-17- es elitkor Eb-selejtező: Magyarország - Izrael (ism.) 1045 Magazin (ism) 11.20 OTP Bank Liga: Ferencváro­si TC - Szombathelyi Swietelsky Ha­ladás (ism.) 13.15 Kézilabda össze­foglaló (ism.) 1435 Fradi Tv (ism.) 15.05 M4 Sportreggeli (ism.) 16.00 Magazin Lóverseny 16.30 Összefog­laló 1645 Jégkorong MOL Liga dön­tő mérkőzés (élő) 20.00Űsszefogla- ló 21.15 Vízilabda férfi Bajnokok Ligája: Pro Recco - Eger mérkőzés (élő) 2135 Összefoglaló 22.15 Kézilabda férfi NBl: Telekom Veszprém - Vác mérkőzés (ism.) 00.05 Tollaslabda - Magyar Nemzetközi Ifjúsági Bajnokság össze foglaló (ism) 5.00 Alinda ism 5.50 Reggeli járat 9.00 Panaszkönyv ism 10.00 Hír­adó 11.00 Vetítő ism: Pátria Nostra II. ® Rendező: Nóvé Béla 12.00 Hír­adó 1230 Ázsia ism 1300 Reggeli já­rat plusz1330 Egyenesen ism (benne 1400 Hírek) 15.00 Híradó1530 Lap­zárta ism 16.00 Riasztás ism ® T7.00 Híradó1730Globál 18.00 Newsroom (benne Lapzárta) 19.00 Híradól930 Egyenesen (benne20.00 Hírek) 21.00 Szabadfogás®22.00 Híradó22.30 Lapzárta ism23.00 Alinda 0.00 Hír­adó 030 Egyenesen ism 2.00 Vetí­tő ism: Az erdélyi arisztokrácia diszk­rét bája Hl. © Rendező: Szederkényi Olga 3.00 Soroló ism 09.15 A suttyó család Amerikában © Holland vígjáték 11.35 Logan bosz- szúja ® Amerikai akciófilm 13.25 Egyszemélyes hadsereg © Ameri­kai akciófilm 15.15 Félholt © Ame­rikai akciófilm 17.15 Csúcsformá­ban 3 © Amerikai akcióvígjáték 19.00 Különösen veszélyes © Ame­rikai akcióvlgjáték 21.00 A tűz­ben edzett férfi ® Amerikai-angol akciókrimi 23.50 Kétszemélyes had­sereg ® Amerikai akciófilm 01.30 A tűzben edzett férfi © Amerikai-an­gol akciókrimi ©STORY4 07.15Gyilkossorok@1030Heartland @1130 Heartland ©12.30 Szüle­tett fáeségek © 13.30 Született fe­leségek® 1430 Felújít-lak©1545 Felújít-lak ©1635 Murdoch nyomo­zó rejtélyei ©1735 Murdoch nyomo­zó rejtélyei © 19.00 Az utolsó zsa­ru © 20.00 Esküdt ellenségek: Bű­nös szándék © 21.00 Hétmérföl- des szerelem © 23.10 Esküdt ellen­ségek: Bűnös szándék® 00.10 Bos­toni halottkémek ® 01.10 Hétmér- földes szerelem® Ö DISCOVERY C. 07.15 Aszfaltcowboyok 08.05 Az al­kukirály 08.30 Ki ad többet? 09.30 Kanadai raktárárverések 10.00 Au­tókereskedők 11.00 Klasszikus au­tók nyomában 11.30 Hogyan ké­szült? Álomautók 12.00 Város a fel­szín alatt 13.00 Angliai raktárvadászok 1330Csomagcsaták1400Túlélőpár­baj 15.00 Ausztrál kamionosok 16.00 Amcsi benzinfalók 17.00 Autókeres­kedők 18.00 Raktárvadászok 1830 Kanadai raktárárverések 19.00 Ho­gyan készült?1930 Hogyan csinálják? 20.00 Angliai raktárvadászok2030 Angliai raktárvadászok 21.00Azalku- kiraiy2130 Azatkukirály22.00 Illegá­lis gyorsulási versenyek23.00 Robot­harc 00.00 Kerékagybaj0030 Bakik a Főid körül 01.00 Ne próbáld ki ott­hon! 02.00 Angliai raktárvadászok 02.30 Angliai raktárvadászok © ATV 06.05ATV START0830START plusz 08.55 TV torna Norbival és Rékával 09.05 Fórum 1035 Egyenes beszéd 1145 Laci bácsi konyhája 1235 Világ­híradó 1245 START plusz 1415 Henrik angyalai 1530 700-as klub © 16.15 Könyvjelző1645Fórum1740TV ta­na Norbival és Rékával 1745 ATV Hír­adó 18.15 A nap híre 1845 ATV Híradó 1930 Időjárás-jelentés1935 Egyenes beszéd2035Csisztu242135 Híradó Késő Este2300Világhíradó2230TV torna Norbival és Rékával2235 Híradó Késő Este 23.00 Hazahúzó 23.50 A nap híre 00.15 Világhíradó & COOLTV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akciófilm-sorozat 0935A mentalista ©Amerikai krimi- sorazat 1030Vészhelyzet © Ameri­kai filmsorozat 1145 Sliders@1240 MedicoptEr 117- A légimentők® 1335 Cobra 11 ©1530CSI: A helyszínelők® 1635CSI: A helyszínelők©1730Gyil­kos ügyek ©18.15 CSI: Miami helyszF nelők®19.10Amentalista@20.05 Dr. Csont ©22.00 Gyilkos elmék ® 23.00 A rejtély © 00.00 Gyilkos el­mék© ©NYTV 06.30 Híradó 07.00 Híregyháza köz­életi magazin @0730 Híradó 08.00 Metamorfózis életmód magazin ® 0830 Híradó 09.00 Vizit egészség- ügyi magazin © 0930 Vetítő kisfil- mek a múltból © 10.00 Képújság 18.00 Híradó 18.30 Helló Nyíregyhá­za! magazin © 19.00 Híradó 19.30 Vetítő kisfitmek a múltból © 20.00 Kult-Óra kulturális magazin©21.00 Híradó 21.30 Vizit egészségügyi ma­gazin © 22.00 Híradó 2230 Meta­morfózis életmód magazin ©2230 Híradó 23.10 Képújság H23E2E1 6.30 Party Zóna@7.00 Híradó 730 Kifőzte@745 Honvéd7®8.00 Hír­adó 8.30 Harmónia © 9.00 Híradó 9.30 Képújság 17.30 Party Zóna - ze­nei összeállítás® 18.00 Híradól835 35 perc © 19.00 Híradó 19.30 Álla­ti © 20.00 Híradó 2035 35 perc © 21.00 Film: Egyszeregy ©2230 Hír­adó 2245 35 perc © 23.15 Képújság 2330 Himnusz ©NAT.GEO. 07.00 Reptéróriás: Dubai © 08.00 Futár a világvégére © 09.00 A világ legveszélyesebb állatai © 10.00 Va­dásznépek © 11.00 Vírusvideók új­ratöltve © 12.00 Alaszkai ezer­mesterek © 13.00 Reptéróriás: Du­bai © 14.00 2. világháború: Pokol a tenger alatt © 15.00 Autómágu­sok © 16.00 Mérnöki találékonyság © 17.00 Légikatasztrófák © 18.00 Légikatasztrófák © 19.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 1930 Pedig jó öt­letnek tűnt@20.00 A Harmadik Bi­rodalom bukása © 21.00 Kozmosz: Történetek a világegyetemről 22.00 Légikatasztrófák©23.00Pedig jó öt­letnek tűnt ©2330 Pedig jó ötletnek tűnt @00.00 Járgányügyesek ® ÖMR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hí­rek 10.00 Krónika benne: Sport. Idő­járás. 10.30 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek 12.00 Déli harangszó a tyukodi református templomból 12.01 Krónika 1233 Sportvilág 1230 Üt­köző délben 13.00 Hírek 13.06 © A nagy folyó kanyarulatában - 5/3. rész 1337 Zene - Kossuth 1330 „Teben- ned bíztunk eleitől fogva.."1400 Hí­rek 1405 Arcvonások Raffai Éva új- ságíró-meseíról430 Hírek 1434 Tér- IdőlSOO Krónika 15.10 Megújulóérté­keink Kárpát-medencei emlékek nyo­mában 1535 Közelről 16.00 Króni­ka 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Króni­ka 1734 Sportvilág 17.56 Hősök nap­tára 18.00 Ütköző este 1830 Hatá­rok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sport­világ 1935Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 20.00 Krónika 20.11 Be­lépő 20.53 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 21.30 Rádió­színház Huzatban - 4/3. rész - Arnold bácsi második rész 21.50 Zene - Kos­suth 22.00 Krónika2230 Sportvilág 22.30 A nap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arc­vonások Raffai Éva 31 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 8.30 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthí­rek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl3.03 Petőfi Összes 1400 Hírek. Időjárás. Közlekedésl5.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl6.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sport­hírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevez­zelek? 20.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Rontom Bontom 2Z00 Hírek. Időjárás. Közlekedés ÖVIASAT3 06.25 Will és Grace © 0740 Jóbarátok @0830Szivek szállodája ©1030Stíluspárbaj Lakatos Máikkal 1035Gordon Ramsay - A pokol kony­hája® 1130 Monk©1330 NCIS© 1540Castle®T735Gordon Ramsay - A pokol konyhája®1835 Míg a halál el nem választ ©19.05 Az élet csajos oldala ©20.05 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal2035Két pasi - meg egy kicsi ©21.00 Flash-AVillám©2235Az egymillió dolláros kéz@0135 Stílus- párbaj Lakatos Márkkal A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. J

Next

/
Thumbnails
Contents