Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám
882149 2017. MÁRCIUS 22., SZERDA KELET Saját fejlesztés a „Szamos Kölyök” Juhász János immár negyvenegy esztendeje van a hazai cipős szakmában. CSENGE!?. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vette át a napokban nemzeti ünnepünk alkalmából Juhász János, a csengeri Szamos Cipőipari Kft. ügyvezető igazgatója. Hazatérés friss diplomával Gépészmérnöknek készült, de irányt váltott, amit a később feleségül vett ifjúkori barátnőjének köszönhet, aki hírét véve a Csengerben szerveződő cipőgyárnak, anno rábeszélte kedvesét a köny- nyűipari műszaki főiskolára, melynek szemesztereit is beleszámítva Juhász János immár negyvenegy esztendeje van a magyarországi cipős szakmában. Friss diplomájával a zsebében 1979-ben hazatért, s elhelyezkedett a Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyáregyséJuhász János a díj átvétele után FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM gének már javában működő csengeri üzemegységében, ahol öt év elteltével kiváló munkájával és szorgalmával már az üzemigazgatóságig vitte. A „Minő” felszámolása után 1990-ben megalakult a Szamos Kft. Csengerben. Rá egy évre indult a kapcsolat a Josef Seibel céggel, amely 1995-ben teljesedett ki egy csengeri gyár elindításával, hogy aztán a 2015-os „útelágazásukig” gyártsa a neves német cipőket Juhász János igazgatása alatt. Ettől kezdve Juhász János teljes mellszélességgel vetette bele magát a saját gyermekének számító Szamos Kft. továbbfejlesztésébe. Természetes anyagokból A Szamos Kft. dolgozói létszáma jelenleg meghaladja a 400 főt, amivel a térség legnagyobb foglalkoztatója. Az üzem tevékenysége külföldi cégeknek végzett bérmunkából és saját gyerekcipői gyártásából tevődik össze. Az éves termelése - évente növekvő - jelenleg félmillió pár cipő, amelyből százezer a 2007-től gyártott saját fejlesztésű „Szamos Kölyök”. Ez a magyar márka természetes anyagok használatával és magas minőségi követelmények teljesítésével akar a gyermekek lábának kedvezni. 2008- ban startolt az egészséges gyermekláb fejlődését jobban szolgáló, nagy sikernek örvendő, supinált termékcsaládjuk. KM-GB Névjegy Születési év, hely: 1956, Csengerújfalu Végzettség: Szerves vegyész gyártó szakiskola, Kazincbarcika Könnyűipari Műszaki Főiskola Budapest(1979). Pályafutás: Főiskolás korában családot alapít. Felesége, Dudás Klára egy családi vállalkozást vezet. Két lányuk közül Anita jogász Csengerben, Andrea közgazdász a fővárosban, Gábor fiuk egyetemista Debrecenben. Hobbija a munka, a család, az utazás párjával kettesben. A Szamos Kft. történetét a töretlen fejlődés jellemzi, ami a mai napig tart. Ez köszönhető a folyamatos technológiai fejlesztéseknek és az állandó megújulásra képes szakembergárdának, az üzleti tisztességnek, a jó minőségű termék előállítására való törekvésnek. A tárogató „nagykövete” Hosszú volt az út, amíg a tárogatós juhásztól Nagy Csaba eljutott a kortárs zenéig. NYÍREGYHÁZA. A magyar zenei kultúra ápolása terén kifejtett munkájáért, a hungarikum- nak számító tárogató hazai és nemzetközi népszerűsítéséért a köztársasági elnök javaslatára a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta meg nemzeti ünnepünk alkalmából Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke. Biztos családi háttér A magas rangú állami elismerést a fővárosi ünnepségen nem tudta átvenni az előadóművész, ugyanis már korábban elkötelezte magát a Szilágyság iskoláiba, illetve az ottani 1848-as ünnepségekre. A tervek szerint a kitüntetést az augusztus 20. alkalmából rendezendő díjátadási ünnepségen veszi majd át.- Bár az elismerés egy embernek szól, de ahhoz, hogy ez az egy ember végezni tudja a felvállalt hivatását vagy szolgálatát, kell egy megfelelő, biztos családi háttér is, ami segíti a gyakran göröngyös utakkal járó munkát - mondta el érdeklődésünkre Nagy Csaba, akit arról is faggattunk, hogyan került kapcsolatba a tárogatóval.- A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán törté- nelem-ének-zene szakos hallgató voltam. A kiváló népzenetudós, Danes Lajos tanár úr vetette fel, hogy a Névjegy Születési év, hely: 1952, Miskolt Végzettség: A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán történelem-ének-zene szakon szerzett tanári diplomát, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán végzett klarinét szakos tanárként. Pályafutás: A nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola klarinét szakos tanára volt több évtizeden keresztül, ma már nyugalmazott pedagógus. A Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke. Nagy érdeme van abban, hogy a tárogató 2015 decemberében elnyerte a hungarikum címet. Országos Tárogatós Találkozók és Tárogatós Világtalálkozók fáradhatatlan és lelkes szervezője. nyíregyházi határban van egy juhász, aki nagyon ügyesen játszik tárogatón, a tudományos diákköri konferenciára egy dolgozatot készíthetnék róla. így is történt, elkészült a dolgozat, ennek a népi tá- rogatósnak a dallamvariáló és -díszítő készségét dolgoztam fel, közben pedig kedvet kap tam a tárogatóhoz. A dolgozat lektora egyébként Sárosi Bálint, a híres nép- zenekutató volt. Mindennek már több mint negyven éve - elevenítette fel a kezdetet Nagy Csaba, aki később a főiskolai diplomája mellé klarinét szakos tanári képesítést is szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán.- Hosszú volt az út, amíg a tárogatós juhásztól eljutottam a történelmi zenén keresztül egészen a kortárs zenéig. Ami egyébként a tárogató körül mostanában történik, az mind reményekkel tölt el, hiszen országos és nemzetközi hírű zenészek a népzenétől a történelmi zenén át a dzsessz és kortárs zenéig magas szintre emelték merKM-MML A tárogató Hungarikum Dijával Balladák a Skót-felföldről Általános iskolás diákoknak koncertezik a M. É. Z. együttes. FEHÉRGYARMAT, NAGYECSED. Az ír és a skót nép zenéje kapja a főszerepet azokon a koncerteken, amelyeket ezekben a napokban általános iskolákban rendeznek meg a Filharmónia Magyarország szervezésében. A különleges zenei világgal, az ír és skót balladákkal a M. É. Z. együttes ismerteti meg a fiatalokat. Március 22-én Fehérgyarmaton, a városi művelődési központban 9 és 10 órától a Bárdos Lajos iskola diákjainak muzsikál az együttes, majd 13 órától a nagyecsedi városi művelődési központban a Danes Lajos iskola fiataljai hallgathatják a „Meg nem Értett Zenekar” hangversenyét. A moderátor Kuklis Henrik lesz, aki az együttes énekese. Dr. Buda László ma este Nyíregyházán! ÖNELFOGADÁS, ÖNSZERETET, ÖNGYÓGYÍTÁS A GYAKORLATBAN Ma este végre Nyíregyházára is elérkezik a közkedvelt Nyitott Akadémia sorozat egyik legnépszerűbb idei programja, Dr. Buda László vadonatúj előadása, melyet minden városban vastapssal köszön meg a közönség. Dr. Buda László Mit üzen a tested? című műve 2013 egyik nagy könyvsikere volt Magyarországon. Az eredeti gondolkodású szakember izgalmas, hiánypótló munkája a szakma és a laikus olvasók körében is lelkes fogadtatásra talált, és sokan számoltak be arról, hogy hosszú évek óta tartó egészségi problémáik is javulásnak indultak a könyvben bemutatott szomatodráma nevű módszer segítségével. A Pécsi Tudományegyetem korábbi tanszékvezetője most ismét könyvet írt, az előző folytatását Mit üzen a lelked? Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban címmel, mely decemberben jelent meg, s melyhez kapcsolódóan országos előadói körútra indult. A neves orvossal való találkozás nemcsak egy élményszerü, szórakoztató estét ígér (Buda László ugyanis kitűnő, nagy hatású, jó humorú előadó), de esélyt is arra, hogy kellemetlen, makacs panaszainktól, túlsúlyunktól, betegségeinktől is megszabadulhatunk, ha megértjük az üzenetüket. Az új előadás fókuszában az önelfogadás és önszeretet témája áll, melyek valódi jelentőségét csak mostanában kezdjük felfedezni. Ezek megléte vagy hiánya ugyanis komoly befolyással bír nemcsak az egészségi állapotunkra, de az életben való boldogulásunk minden területére, az emberi kapcsolatoktól kezdve a szakmai utunk alakulásáig. Azzal, hogy ez így van, ma már egyre többen tisztában vagyunk, ám dr. Buda László tapasztalatai szerint a túlzott önkritika, az önutálat és az ebből fakadó önmegbetegítés jelensége mégis fájdalmasan gyakori. Ennek az érzésnek ugyanis mély, többnyire a gyermekkorig vagy a korábbi fontos kapcsolatokig visszanyúló gyökerei vannak. Az elégtelenség, a „nem kellés” érzése szintje a sejtjeinkbe égett, ezért hiába mondják most nekünk, hogy igenis értékesek, tehetségesek, szépek, szerethetők vagyunk, hiába szeretnénk ezt elhinni magunkról - nem sikerül. Túlságosan érzékeny, húsbavágó témáról van szó, a belátás itt nem intellektuális kérdés. A puszta információ ezen a téren nem elég, több kell ahhoz, hogy fokozatosan javítsunk az önmagunkkal való viszonyunkon. (Melynek hiányosságaival és terheivel gyakran nem is vagyunk teljesen tisztában, vagy éppen szégyelljük, és ezáltal még súlyosbítjuk is azokat.) Sok esetben a betegségekből való gyógyulás is csak így lehetséges - amikor már semmilyen hagyományos és alternatív gyógymód sem hoz megoldást, a megfelelően elvégzett belső munka megdöbbentően eredményes lehet. (És radikálisan javíthatja, harmonikusabbá teheti életünk más területeit is.) A Nyitott Akadémia standján - sok más pszichológiai tárgyú kiadvány mellett - kedvezményes áron meg lehet vásárolni dr. Buda László vadonatúj Mit üzen a lelked? című könyvét is, melyet a szerző kérésre szívesen dedikál. A 19:00 orakor kezdődő előadásnak a Kodály Terem ad otthont, legyek kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon, személyesen pedig a nyíregyházi Harmónia Házban (Benczúr tér 6.) — és előadás előtt a helyszínen. A HIRDETÉS Közgyűlés horgászoknak NYÍREGYHÁZA. A horgászidény kezdetekor megrendezi szokásos éves beszámoló közgyűlését a Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület is. A tanácskozás március 23- án, csütörtökön lesz a Móra Ferenc Általános Iskolában 18 órától. A határozatképessé válás érdekében a vezetőség minden egyesületi tag megjelenésére számít. km Verseny a Bujtoson 2016-ban FOTÓ: KM-ARCH(V Riportkönyv a nyugdíjasokról NYÍREGYHÁZA. Moldova György: Kegyelemkenyér (Riport a nyugdíjasokról) című könyvének bemutatóját rendezik meg március 22- én 17 órától Nyíregyházán, a Benczúr tér 8. szám alatt. A helyszínen megvásárolt könyveket a népszerű író dedikálja is. KM Méltóvá válni, s annak maradni Legjobban a feléje áradó szeretetnek örült a fiatal karnagy. nyíregyháza. Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából nemrég Liszt Ferenc-díjat vehetett át Szabó Soma, a Cantemus Vegyeskar és a Can- temus Fiúkórus vezető karnagya. Az elismerést kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenységével vívta ki. Ötből az egyik- Az egészet nagy titokban tartották, s egy levélben csak annyit közöltek, hogy jelenjek meg egy díjkiosztó ünnepségen, de azt már nem, hogy miért. így aztán az utolsó pillanatig tele voltam feszültséggel - idézte fel a történteket lapunk számára a népszerű fiatal karnagy.- Meg kellett tehát jelennem március 14-én a Pesti Vigadóban, ahol a széksorok között különféle művészeti ágak képviselői foglaltak helyet. Azt sejtettem, hogy nem ok nélkül vagyok ott, de mivel más zenei elismeréseket is kiosztottak, nem tudhattam, mire is tartottak érdemesnek.- Mindez akkor derült ki, amikor a Liszt-díjasok csapatához érkeztünk a felsorolásban. Állítólag száznál is több jelölt közül öten kapták meg ezt a szép kitüntető elismerést, s amint akkor az számomra is nyilvánvalóvá vált, közöttük lehettem én magam is. Rengeteg üzenetet és gratulációt kaptam a barátaimtól. SZABÓSOMA- Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, aminek a birtokában ilyenkor óhatatlanul egy hatalmas „megfelelési kényszer nyomja” a vállát a díjazottnak - beszélt az élmény lelki hátteréről. - Soha nem gondolkoztam azon, hogy vajon fognak-e engem valaha delegálni ilyesmire, ezért is volt óriási meglepetés és kimondhatatlan öröm. Abban a pillanatban persze az ember annyira meg van ille- tődve, hogy a legfőbb gondja, nehogy orra bukjon a díj átvételekor. Ehhez nem lehet hozzászokni, nem úgy, mint egy kórus dirigálásához. Az öröm pedig igazán akkor teljesedett ki, amikor a barátok és az ismerősök együtt örültek velem. Rengeteg üzenetet és gratulációt kaptam, s a felém áradó szeretet nagyon-na- gyon jól esett. Örömteli találkozás- Ilyenkor az első néhány próba is rendhagyó. Egy ideig minden instrukciómat kétszer átgondoltam, vajon méltó-e Liszt Fe renc nevéhez - mondta nevetve. - Persze, ez a lelkiállapot nyilván gyorsan el fog múlni, ami jól is van így, hiszen ha sikeresek akarunk maradni, s továbbra is meg akarunk felelni ennek a rangnak, a mindennapok teendőire kell koncentrálni. Nyilván arra is gondoltam, hogy az elismerést meg kell köszönnöm a velem 10 éve együttműködő kórusnak is. S mivel mindkét részről készültünk erre az alkalomra, meglehetősen örömteli lett az első találkozás - tudtuk meg Szabó Soma Liszt-díjas karnagytól. KM-MJ A díjátadás utáni pillanatokban Névjegy Születési év, hely: 1974, Nyíregyháza Iskolái: Kodály Zoltán Általános Iskola (Nyíregyháza); Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola (Debrecen); Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest) Pályafutás: vezető karnagya a Cantemus Vegyeskarnak és a Cantemus Fiúkórusnak. Tanít a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban, alapító tagja, egyben művészeti vezetője a Banchieri Énekegyüttesnek. Karvezetést és reneszánsz társas éneklést tanít nemzetközi mesterkurzusokon Angliában, Francia- országban, Finnországban, Japánban és az Egyesült Államokban. Elismerések: Artisjus-díj, Megyei Prima-díj (közönségdíj), KÓTA-díj, Nyíregyháza Város Kultúrájáért Katona Béla-díj •F V